Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2001. március, XII. évfolyam, 3. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 


DELEATUR
Alkaiosz lakomája

Január végi narancssárga délután volt. A költő házikójában vidáman ropogott a fenyőfából rakott tűz. Erről a tűzről az egész falu tudta, hogy kedves, de megbízhatatlan. Jó illatú, kellemes, pattogó hangú, de hamar haragú, nem álhatatos. Szárnyaló lángokkal elszínészkedi a lobogást, hogy szempillantás múlva csak a ribizkebokrok tövére teríthető hamuvá váljék.
A szoba egyik sarkában vörös-fekete csíkos csergével letakart, zöldre mázolt fenyőfaágy nyújtózkodott, fejénél a költő gyerekkori, kedvenc, csecsemőillatú párnájával.
A másik két falat szigorú, barna „padágyak” foglalták el, akik csak napközben voltak szigorúak, becsukottan, mert a szerelmeskedő pároknak éjszakára kinyitották acélriglikkel bezárt, öblös testüket. Jól megtömött, friss szalmazsák került ölükbe, hogy hajnalhasadásig versenyezhessenek a rajtuk hentergő vidám leánykák almamellecskéinek, márványfarocskájának keménységével.
Ott, a hegyek között nagyon szerették a költőt. Ő is kedvelte a vidám társaságot.
A világos viaszosvászonnal leborított asztalra tette a piros paprikával megszórt zsíros kenyeret, a felaprított vöröshagyma karikákat, egy pohár bort, és a „Görög költők antológiáját.”
„Immár a szél járása sem ismerős” – harapott bele e kenyérbe – „mert erre is hullám hegye hömpölyög, amarra is” –, tett szájába egy darab kellemesen csípős hagymakarikát – „mi pedig középen csak vitetünk a sötét hajóval”– hangos csámcsogással ünnepelve ezt a mindennapos, mégis fenséges és tökéletes ízegyveleget. „A vad viharral küzdve ahogy tudunk” – próbálta nyitva tartani makacsul becsukódni akaró könyvét – „már árbocunkat nyalja a víz körül” – húzta végig zsíros, hosszú ujját középen – „s egészen elszakadt a vászon” –, nyílt szét engedelmesen a régi könyv gerince. „Nagy lyukakat mutat ó vitorlánk” – nyúlt vastag talpú, zöld pohara után –, „lazul a horgony is” – felhajtva a kesernyés küküllői rizlinget.
Az ajtón viháncoló, türelmetlen társaság kopogtatott. „Ily sorsa van hát:” – rejtette szemérmesen ágya alá a könyvet – „s én e bajok felől feledkezően, drága barátaim” – magához ölelve a friss kalács illatát hozó vastag varkocsú, szőke leánykákat – „itt véletek vigadni vágyom” –, s a sötét borospalackokat szorongató, fekete csizmás, tatárszemű fiúkat – „bakkhoszi jó lakomán mulatni” – arra gondolt, hogy megérett az idő az indulásra.
Itt a magyartanár volt„S mégis: hazánktól vissza miért vegyük szívünk” –, vonogatták vállukat évek múltán az emberek – „ha egy-két kótyagos össze is kúszált-kavart mindent...?” – Aztán elment valamerre... valami görög költő után...

HAJDÚ FARKAS-ZOLTÁN

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2022
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék