Demény Péter

Daladal
el kéne menni sejehaj
valahova valaki mellé
ahol minden szó mozdulat
a vágyat egyfelé terelné
el kellene búcsúzni innen
valami furcsa éjszakába
ne mondd hogy eljönnél velem
seholsevoltba sohamárba

Sötétkamra
A leltár egyre készebb, egyre fogy.
Csak pár befőtt, mi még velem marad.
Kerestelek, de nem találtalak,
hát nem mondhattam el neked, hogy.
És azt sem mondhattam el, mennyire,
hol van ma már a régi álmodás,
a régi kaszten és a régi ágy,
mind rárohadtak már valakire.
Tudod, kedves, te olyan vagy, mint.
Ennél a mintnél nem jutok tovább.
Az életem gúnyosan rám tekint:
nem volt őszinte semmi, csak a vágy.
A rímeim is kezdi, hogy kereszt,
pedig az előbb még ölelkező.
A szerelem már régen nem ereszt,
s a sejtés sem, hogy ez volt az a nő.
Ha ez volt, ez volt, nem tudom, minek.
Tapasztalat kell, bassza meg.