Válasz Kántor Lajos üzenetére

Panek Zoltánt nem ismerem, nem tudom, most hol él, hol élt régebben, melyik cégnél dolgozott: a könyvei egy részét ismerem. Van, amelyiket szeretem, és van, amelyiket nem. Többnyire nem. Leginkább azt nem szeretem, hogy még a novellái is bölcs mondásokkal vannak telezsúfolva.
Kántor Lajost sem ismerem, viszont olvasója vagyok könyveinek, és havonta igyekszem megvenni a Korunk című folyóiratot is, mégpedig egy főtéri könyvüzletben. Igy jutottam a szóban forgó lapszám birtokába, és rögtön szembetűnt az aranybetűs vörös borító. Ezt neveztem én „szocreálosnak”, így, idézőjelben. Később az is eszembe jutott, hogy ebben van valami varázs is, hiszen tagadhatatlanul létezik a múlt nosztalgiája. A pesti „Szocreál Vendéglő” mindig tömve van, és nem azért, mert olcsó, „szocreálos” ételeket szolgálnának fel (pl. paradicsomos halkonzervet nautos kávéval), hanem mert a „dekor” valami borzongatóan más.
Ismétlem: rendszeres Korunk-olvasó vagyok. Így tehát a hozzám eljutott üzenetében maga Kántor Lajos bízza rám a véleményalkotást. „Az olvasóra bízom (a mai Korunk-olvasóra) a véleményalkotást.”
Ami a Látót illeti, ennek a lapnak is olvasója vagyok. Szeretek olvasni, én még a könyvek ISBN számát is elolvasom. Írásomban felsoroltam, milyen hibákra bukkantam a szép borítójú lapszámban, annak is az első oldalán. Ezek a hibák ott vannak, nincs miről vitatkozni.
Úgy gondoltam, jót teszek, ha szólok kedvenc lapom szerkesztőinek. Elektronikus levelemre a szerkesztő biztató választ küldött, ezen felbátorodva, részleteztem, mit kifogásolok.
Nekem nincsenek írói ambícióim. Olvasói, az talán. Ennyi.
Jaj, az üzenet veleje mintha olyasmi volna, hogy akinek nincs neve, az hallgasson. Nekem ez volt az első „publikációm”, így tehát nem tudom, mi is az általános szerkesztői gyakorlat. Hogy „fej” vagy „írás” számít... Ezért is kíváncsi volnék: ha Kántor Lajos saját írását Kovács János neve alatt küldené be a lapokhoz, akkor mi történne.

VÉGH TAMÁS