Tompa Gábor

Pontosság és remény
Támpontok Visky András Tanítványok című drámájának értelmezéséhez
A Biblia úgy is felfogható, mint egy Istenalkotó nép sokszerzős irodalma. Nagy egyéniségek hívják magukkal a hallgatót, az olvasót, átszellemülten hirdetnek a sokaságnak, s amikor egyedül maradnak, mind párbeszédet folytat az egyetlen Istennel, de egyik sem azonos Vele. Egyik ilyen, másik olyan, mind esendő, mint az írók általában; auktorok elbeszélését olvassuk rendkívüli alakokról és tapasztalatokról.
*
Ember és Isten viszonya mindig dráma marad. Az ember magasabb támaszt keres, és hiszi a bizonyosság óráiban, hogy talált is, de aztán jönnek másfajta órák, amelyekben nem látszik szükségesnek Isten és a létezés elválasztása egymástól.
Van, akinek Isten benne van a létezésében, minden cselekedetében, tehát nem kíván róla külön beszélni. Vele beszél, avagy a lelkiismeretével? Kérleli: ne hagyj el; keserüli: miért hagytál el engem? Isten és ember viszonya, amelyet halandóságunk tesz drámaivá, személyes és szemérmes ügy, nem igazán sok köze van azokhoz, akik hiábavalóan, iparszerűen veszik szájukra a nevét.
*
Visky András „prófétai dramaturgiájának” megfelelően a színészek, színházi alkotók ősei maguk a próféták voltak. Istentől kapták az engedélyt minden megnyilvánulásukhoz, az olykor megbotránkoztató, legszélsőségesebbekhez is. Akár a színészek. A színpadon tehát éppen azért történhet meg bármi – ha mégoly szörnyű is az! –, hogy ne történhessen meg az életben.
*
A Tanítványokban Visky úgy helyezi egymásra a bibliai időt a jelennel vagy a közelmúlttal, mintha csendben egy óasszír ékírásos tábla, egy umber felirat és egy maya kódex betűit szorítaná egymáshoz. Tudatában van annak, hogy a drámában minden történet: ál-történet, mely az emberiség alapmítoszaira, vagyis többnyire a bibliai történetekre vezethető vissza.
*
A bibliai történet a modell, a dráma a minősítő, és megfordítva. A vallási nyelv határkifejezései megfelelő eszközök ama valóságterület újjáírásához, amelyet összefoglaló néven az ember határtapasztalatainak nevezhetünk, s a vallási nyelv határkifejezéseinek segítségével újjáírt határtapasztalatok e nyelv jelentettjét alkotják.
Akárcsak Beckettnél, a drámába épített vallási nyelv Viskynél is jelentősen módosítja a poétikai nyelvet, méghozzá úgy, hogy parabolikussá, metaforikussá teszi.
A Tanítványokban ez a parabolikusság olykor komolyan, többnyire viszont játékosan, mondhatni „bohócosan” jelenik meg. Akár Beckettnél, itt is bohóc minden szereplő, de vigyázat!: elsősorban a Harlekin hamvasi értelmében. Vagyis abban, hogy e bohócok tudása életről, halálról, hatalomról, szerelemről, barátságról, tisztaságról, megváltásról nagymértékben eltér a többiekétől. Ez fontos kulcs lehet a dráma színreviteléhez.
*
Visky tudása is más. Az ő felfogásában bibliai idő, és jelen, jövő vagy közelmúlt egy, s csak az lehet vértanúvá, aki előbb már tanú volt. Visky „áltörténetén”, paraboláján átizzik saját határtapasztalatainak, mondhatni szenvedéstörténetének személyessége és hitelessége. A Tanítványokban Visky mindvégig hű marad önmagához: miközben a folyamatosan átélt bibliai időt a közelmúlt jelenéhez és jövőjéhez szorítja, a legapróbb részletekig vigyáz mondatainak tisztaságára és pontosságára. Hiszen ahogy Tádé mondja: „léteznie kell valamiféle összefüggésnek a pontosság és a remény között”.