Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2001. augusztus-szeptember, XII. évfolyam, 8-9. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 


William Shakespeare

Szentivánéji álom
Vígjáték öt felvonásban

Fordította JÁNOSHÁZY GYÖRGY

SZEMÉLYEK:

THESEUS, Athén hercege
HIPPOLYTA, amazon királynő, Theseus jegyese
PHILOSTRATOS, ünnepélyrendező Theseusnál
EGEUS, Hermia apja
HERMIA, Egeus lánya, szerelmes Lysanderbe
LYSANDER, Hermia szerelmese
DEMETRIUS, Hermia kérője
HELÉNA, szerelmes Demetriusba

OBERON, tündérkirály
TITANIA, tündérkirályné
ROBIN pajtás, manó
BABVIRÁG
PÓKHÁLÓ
PORSZEM
MUSTÁRMAG, tündérek

VACKOR Péter, ács
ZUBOLY Miklós, takács
DUDÁS Ferenc, fujtató-javító
ORRONDI Tamás, üstfoltozó
GYALU, asztalos
ÉHKOPP Róbert, szabó

Kísérő urak és tündérek

ELSŐ FELVONÁS

SZÍN
[Athén. Terem Theseus palotájában]
Jön Theseus, Hippolyta és Philostratos másokkal

THESEUS Szép Hippolytám, egyre közelebb már
Nászunk órája. Négy boldog nap és
Újhold köszönt – de ez a régi hold
Oly lassan fogy! Úgy késlelteti vágyam,
Mint mostoha vagy haszonjogu özvegy,
Ki visszatart jussától egy fiút.
HIPPOLYTA Ó, négy nap gyorsan éjszakába fordul,
Négy éj álommal gyorsan eltelik,
És mint az égen frissen hajlított
Ezüst ív néz a hold le lakodalmunk
Éjére majd.
THESEUS Eredj, Philostratos,
Buzdítsd vígságra Athén ifjuságát.
Keltsd fel a jókedv fürge szellemét.
A temetőbe a mord mélabúval:
Ily sápadt vendég nem kell ünnepünkhöz.
(Philostratos el)
Hippolyta, kardommal kértelek meg,
És sebet ütve nyertem el szerelmed.
De menyegzőnket másnak akarom:
Az fény legyen, népünnepély, mulatság.
Jön Egeus és lánya, Hermia, Lysander és Demetrius
EGEUS Légy boldog, Theseus, nagy hírü herceg!
THESEUS Köszönöm, Egeus. Mily ügy hozott?
EGEUS A keserűség, hogy panaszt tegyek
A gyermekem, Hermia lányom ellen. –
Állj ki, Demetrius. – Nemes uram,
E férfinak ígértem feleségül. –
Állj ki, Lysander. – Ez igézte meg,
Kegyes herceg, a gyermekem szivét.
Te, te adtál verset neki, Lysander,
És váltottál lányommal zálogot.
Te daloltál holdfényben ablakánál
Hazug hangon hazug szerelmi dalt,
Lelkébe férkőztél hajtincseiddel,
Szagosvízzel, gyűrűkkel, cicomával,
Nyalánkságokkal – a tapasztalatlan
Leánynak ez mind hathatós követ.
Elloptad csellel gyermekem szivét,
S köteles szófogadását konok
Daccá változtattad. Kegyes uram,
Ha nem vállalja fenséged előtt sem,
Hogy feleségül megy Demetriushoz,
Élni kívánok Athén ős jogával:
Enyém ő, hát úgy bánhatok vele,
És én e nemes ifjunak adom,
Vagy rögtöni halálra, úgy, amint
Megszabja a törvény ilyen esetben.
THESEUS Hermia, mit szólsz? Szép lány, légy eszednél.
Tekints apádra úgy, mint istenedre,
Ki megalkotta bájaid, kinek
Viaszkép vagy csak, melynek ő maga
Adott formát, és hatalmában áll,
Hogy megőrizze azt, vagy összegyúrja.
Demetrius nagyon derék nemes.
HERMIA Lysander is.
THESEUS Magában véve az,
De minthogy apád nem akarja őt,
A másikat kell többre tartanod.
HERMIA Bárcsak látná apám az én szememmel!
THESEUS Inkább te látnád őt apád eszével!
HERMIA Fenség, kérlek, bocsáss meg. Nem tudom,
Milyen erő hajt és tesz ily merésszé,
Hogy’ engedi szemérmem ily magas
Körben feltárni gondolataim,
De tudni szeretném, fenséges úr,
Mi a legrosszabb, ami érhet engem,
Ha nem megyek nőül Demetriushoz.
THESEUS Halállal halni meg, vagy mindörökre
Elzárni magad minden férfitól.
Szép Hermia, vess számot vágyaiddal.
Még ifjú vagy, faggasd ki véredet,
Vajon, ha most apádnak nem fogadsz szót,
Elbírod-e apácák köntösét,
Mert zord kolostor lesz a börtönöd,
Meddő nővérként éled életed,
A fagyos, meddő holdnak zengve himnuszt.
Háromszor áldott, ki vérére féket
Parancsol s járja ezt a szűzi pályát;
De boldogabb a rózsa, ha kiszűrték
Az illatát, s nem szűz töviseken
Nő, él és hal áldott-magányosan.
HERMIA Úgy nőjek, éljek, haljak én, uram,
Mintsem szüzességem jogát feladjam
Ez úrnak itt, kinek utált igáját
Sorsául el nem fogadhatja lelkem.
THESEUS Még gondold meg, s ha beköszönt az újhold –
A nap, amely szerelemmel frigyünk
Örök kötését megpecsételi –,
Készülj fel rá, hogy meg kell halnod aznap,
Mert szembeszállsz apád akaratával,
Vagy feleségül mégy Demetriushoz,
Vagy a Diana oltárán fogadsz
Örök magányt s önmegtartóztatást.
DEMETRIUS Engedj, szép Hermia; Lysander, add fel
Szédült igényedet szilárd jogomnak.
LYSANDER Demetrius, téged szeret az apja;
Őt vedd el, és hagyd nékem Hermiát.
EGEUS Gúnyos Lysander! Úgy van, szeretem,
Neki adom hát azt, ami enyém;
A lány enyém, s jogaimat a lányon
Én átruházom mind Demetriusra.
LYSANDER (Theseushoz) Uram, van olyan jó a származásom
S a vagyonom. Szerelmem többre képes,
Birtokaim éppoly jól rendezettek,
Vagy jobban, mint a Demetriusé;
És – ami több minden dicsekedésnél –
A bájos Hermia engem szeret.
Miért ne követelném hát jogom?
Demetrius – fejére olvasom –
Megnyerte a Nedar lányát, Helénát,
S szegény szerelmes lány odavan érte,
Imádja híven, bálványozza őt,
E jellemtelen, állhatatlan embert.
THESEUS Megvallom, sok mindent hallottam én is,
Gondoltam, szólok is Demetriusszal,
De elmerülve saját dolgaimban,
Kiment eszemből. Jöjj, Demetrius;
Jöjj, Egeus, te is. Most elkísértek.
Egy kis külön leckém lesz számotokra.
Szép Hermia, te vértezd fel magad,
Hogy vágyaidat igazítsd apádhoz,
Másként a szigorú athéni törvény,
Amelyet nincs módunk enyhíteni,
Halálra vagy örök magányra szán.
Jöjj, Hyppolita; no, mi van, szerelmem? –
Demetrius, Egeus, jöjjetek.
Szükségem van rátok egy s más dologban
Nászunk körül, s egyúttal megbeszélünk
Valamit, ami benneteket érint.
EGEUS Tisztünk és vágyunk egyként, hogy kövessünk.
Lysander és Hermia kivételével mind el
LYSANDER Mi baj, drágám? Mért oly sápadt az arcod?
Rózsái mért hervadnak ily hamar?
HERMIA Talán eső híján, mellyel pedig
Öntözhetné váltig szemem viharja.
LYSANDER Ó, jaj, én úgy olvastam mindenütt,
Úgy hallottam történetben, mesében:
Szerelem útja nem volt soha síma,
Mert vagy vérség dolgában volt különbség...
HERMIA Mily kín: túl nagynak lenni a kicsinyhez!
LYSANDER Vagy kor tekintetében volt hiba...
HERMIA Mily méreg: vénnek lenni fiatalhoz!
LYSANDER Vagy rokonság jelölte ki a mátkát...
HERMIA Milyen pokol: szeretni más szemével!
LYSANDER S ha tetszés hozta létre a kötést,
Háború, kór, halál támadt reá,
S oly percnyi életű lett, mint a hang,
Oly röpke, mint az árnyék, oly rövid,
Mint álom, mint a villám szurtos éjben,
Mely megvilágít földet és eget,
De mire annyit mondhatnál: „No, nézd!”
Már fel is falta a torkos sötétség.
Ily gyorsan elvész, ami fény.
HERMIA Így hát, ha mindig akadálya volt A szerelemnek: ez sors rendelése.
Tanítson ez a próba türelemre,
Hisz hozzátartozik a szerelemhez,
Akár az álom, sóhaj, vágy s a könny,
Szegény szerelmünk útitársai.
LYSANDER Jól gondolod. Hallgass rám, Hermia.
Van nékem egy nagynéném, rangos özvegy,
Nagy jövedelme van s gyermektelen,
Énbennem látja egyetlen fiát.
A háza hét mérföldre van Athéntól.
Ott elvehetlek, édes Hermiám,
Athén komisz törvénye ott nem érhet
Utól bennünket. Ha tehát szeretsz,
Lopózz ki majd a házból holnap éjjel,
S az erdőben, mérföldre városunktól,
Hol egyszer Helénával láttalak
Részt venni május tavaszünnepén,
Ott várok én rád.
HERMIA Jó Lysanderem,
Esküszöm néked Cupido erős
Íjára és aranyhegyű nyilára,
A Venus galambjára és ami
Két lelket egybe tud forrasztani,
A tűzre, melyben Dido lelt halált,
Mikor a trójai tengerre szállt;
Az esküre, melyet megszegtek álnok
Legények, sokkal többször, mint a lányok:
Hol akkor láttál, a mondott helyen
Megtalálsz holnap éjjel, kedvesem.
LYSANDER Álld a szavad. Nézd csak, Heléna jön.
Jön Heléna
HERMIA Mért e sietség, szép Heléna, mondd!
HELÉNA Én vagyok szép? Ugyan ne légy bolond!
Magad vagy szép: Demetrius szeret.
Szemed csillag, szavadnál nem lehet
Szebb pásztorfülnek a pacsirtaének,
Mikor rügy bomlik, zöldek a vetések.
A kór ragályos. Ó, ha ez ragad,
Szép Hermia, bár kapnám el szavad,
Fülem a hangod, szemedet szemem,
Nyelved zenéje szóljon nyelvemen.
Ha enyém volna a világ, elédbe
Tennék mindent, Demetriust kivéve.
Taníts meg, hogy’ tekintsek rá, miképpen
Gyújtasz tüzet Demetrius szivében.
HERMIA Görbén nézek rá, lángol egyre mégis
HELÉNA Mosollyal tudnék bár így hatni én is!
HERMIA Átkozhatom, szerelme még csak éled.
HELÉNA Ó, jaj, imámmal semmit el nem érek!
HERMIA Bárhogy megvessem, meg nem válna tőlem.
HELÉNA Bárhogy szeressem, ő szökik előlem.
HERMIA Hogy rajong értem, nem az én hibám.
HELÉNA Szépségedé; bár volna ily hibám!
HERMIA Nyugodj meg. Arcom többé úgyse látja.
Lysanderral szökünk a nagyvilágba.
Míg Lysandert nem ismertem meg én,
Paradicsomnak tűnt nekem Athén;
Milyen hatalma van szerelmesemnek,
Hogy pokollá változtatta a mennyet?
LYSANDER Tenéked elárulhatjuk, Heléna:
Holnap, ha Phoebe ezüst arca néma
Tavak tükrébe bámul idelenn,
S vízgyöngyöt perget szét a friss gyepen,
A szerelmes cselt rejtő éjsötétben
Kisurranunk Athénból észrevétlen.
HERMIA Ahol gyakorta hevertünk mi ketten
Lágy kankalin-ágyon a szép ligetben,
S hallgatta szívünk virágok tanácsát,
Ott várunk majd egymásra, hogy ne lássák,
S megyünk Athén felé sem nézve onnan
Új barátot keresni messzi honban.
Ég áldjon, kedvesem. Foglalj imádba,
S nyerd el Demetriust, ne légy oly árva. –
Lysander, álld szavad. Csak éhezik
Szemünk egymásra holnap éjjelig.
LYSANDER Ott leszek, Hermia. Hermia el
Helén, agyő.
Ahogy te őt, éppúgy szeressen ő. El
HELÉNA Van boldogság is még a nap alatt!
Athénban éppoly szépnek tartanak,
S mit ér? Demetrius másért hevül.
Mindenki tudja, ő nem egyedül.
Ha téved ő, mikor úgy csügg egy arcon,
Úgy én is, aki másnál többre tartom.
Sok mindennek, mi csak hitvány kacat,
A szerelem értéket, rangot ad.
Nem szemmel: szívvel lát csak– ez okon
Festik a szárnyas Cupidót vakon.
A szerelem északra sose néz;
Szárny szem nélkül: hibázik itt az ész.
Kölyöknek a nép nem hiába mondja:
Okos választás sose volt a gondja.
Mint játékban minden pajkos gyerek,
Szavának állani ő sem szeret.
Demetrius is, míg nem látta őt,
Úgy szórta esküit, mint jégesőt,
De Hermia Napjának sugarától
Elolvadt, s őrá hull mint esküzápor.
Elmondom néki, hogy szökik a dáma.
Majd éjjel az erdőbe megy utána,
S ha hálás lesz azért, mit érte tettem,
Köszönetéért drágán megfizettem.
De bánatomat enyhíti, ha látom
Magában jönni meg hűtlen barátom. El

2. SZÍN
[Ugyanott. Szoba egy kunyhóban]
Jön Vackor ács, Gyalu asztalos, Zuboly takács, Dudás fujtató-javító, Orrondi
üstfoltozó és Éhkopp szabó

VACKOR Itt az egész társaság?
ZUBOLY Legjobb, ha egyenkint szólítod őket, lista szerint.
VACKOR Itt a lista mindenki nevével, aki egész Athénban alkalmasnak látszik arra, hogy játsszék a komédiánkban a herceg és a hercegné előtt, a lakodalmuk estéjén.
ZUBOLY Jó Vackor Péter, elsőbben is mondd el, miről szól a darab; aztán olvasd a játszók nevét, és így tovább.
VACKOR Ez a mi darabunk Pyramus és Thisbe fölöttébb siralmas komédiája és iszonyatos halála.
ZUBOLY Igen jó darab, mondhatom, és vidám is. No, jó Vackor Péter, szólítsd a játszókat lista szerint. Nyomás, urak!
VACKOR Mindenki feleljen, ahogy szólítom. Zuboly Miklós, takács.
ZUBOLY Jelen. Mondd meg, mi a szerepem, satöbbi.
VACKOR Zuboly Miklós, te Pyramusnak vagy beírva.
ZUBOLY Mi az a Pyramus? Szerelmes vagy tirannus?
VACKOR Szerelmes, aki csupa szerelemből vitézül megöli magát.
ZUBOLY Ez aztán könnyet facsar mindenkiből, ha amúgy istenigazában eljátsszák. Ha én eljátszom, lesz is dolga a nézők szemének. A köveket is megríkatom. Szánalomra indítom, némineműleg. Meg miegymás. – De leginkább tirannushoz volna kedvem. Herkulest nagyszerűen eljátszanám, vagy olyan szerepet, amiben huzigálni kell a macska farkát, ripittyára törni mindent.
Zord sziklacsonk,
Mord kődorong
Recsegve ront
Rossz tömlöcöt,
S derül az ég,
Fébusz derék
Szekere ég
Sorsok fölött.
Ez már igen! No, szólítsd a többi játszót! – Ez a Herkules hangja, egy tirannus hangja. A szerelmes sokkal nyafkább.
VACKOR Dudás Ferenc, fujtató-javító.
DUDÁS Itt vagyok, Vackor Péter.
VACKOR Dudás, te Thisbe leszel.
DUDÁS Ki az a Thisbe? Valami kóbor lovag?
VACKOR A lány, akit Pyramus szeret.
DUDÁS No ne, igazán, ne adj nekem női szerepet. Már serken a szakállam.
VACKOR Nem tesz semmit. Álarcban játszod, és olyan vékonyan beszélhetsz, ahogy éppen akarsz.
ZUBOLY Ha eltakarhatom a képem, eljátszom én Thisbét is. Szörnyen vékony hangon tudok ám beszélni: „Thisbe, Thisbe!” – „Ó, Pyramus, drága szerelmem, a te drága Thisbéd, drága lánykád.”
VACKOR Nem, nem, te Pyramust játszod, Dudás, te vagy Thisbe.
ZUBOLY Jól van, no. Folytasd.
VACKOR Éhkopp Róbert, szabó.
ÉHKOPP Itt vagyok, Vackor Péter.
VACKOR Éhkopp Róbert, te Thisbe anyját játszod. Orrondi Tamás, üstfoltozó.
ORRONDI Itt vagyok, Vackor Péter.
VACKOR Te Pyramus apja vagy, jómagam Thisbe apja. Gyalu asztalos, neked az oroszlán szerepe jut; ezzel, azt hiszem, el is rendeztük a dolgot.
GYALU Le van-e írva az oroszlán szerepe? Ha igen, kérlek, add ide, mert nehezen fog a fejem.
VACKOR Csinálhatod anélkül is, hiszen csak bömbölni kell.
ZUBOLY Eljátszom én az oroszlánt is. Úgy bömbölök majd, hogy szívszakadva hallgatja mindenki. Úgy bömbölök, hogy a herceg is azt mondja rá: „Hadd bömböljön még, hadd bömböljön még!”
VACKOR De ha olyan borzasztóan bömbölnél, még úgy ráijesztenél a hercegnére és az úrihölgyekre, hogy sikítozni kezdenének, és akkor minket egy-kettő felkötnének.
A TÖBBIEK Fel ám, mind egy szálig.
ZUBOLY Meghiszem azt, barátaim: ha a nőket kiijesztjük a szép eszükből, csak annyi marad nekik, hogy felköttessenek bennünket; de én úgy megforcírozom a hangom, hogy olyan szelíden fogok bömbölni, mint egy szopós galamb. Úgy bömbölök majd, akárha csalogány volnék.
VACKOR Te nem játszhatsz semmi mást, csakis Pyramust; mert Pyramus jóképű legény, szép szál legény, amilyet nyári napon láthat az ember; csinos, úriforma legény. Igy hát neked Pyramust kell játszani.
ZUBOLY Jól van, vállalom. Milyen szakáll illik hozzá leginkább?
VACKOR Amilyen éppen kedvedre van.
ZUBOLY Akkor szalmaszín szakállal játszom, vagy narancspiros szakállal, vagy rozsdavörös szakállal, esetleg francdaganat színűvel, vagy tiszta sárgával.
VACKOR Egyik-másik francosnak már egy szál szőre sincs, úgyhogy akár csupasz képpel is játszhatod. De urak, itt vannak a szerepek, és kérlek, könyörgök, rimánkodom, hogy tanuljátok be holnap estig, amikor is holdvilágnál összejövünk az erdőben, a várostól egy mérföldnyire. Ott tartunk próbát, mert ha a városban jövünk össze, ránk nyitnak, és kitudódik a tervünk. Közben én összeírom a szükséges dolgokat a darabunkhoz. Kérlek, nehogy cserben hagyjatok.
ZUBOLY Ott leszünk, és derekas obszcén próbát tartunk. Iparkodjatok, hogy jól menjen minden. Ég áldjon.
VACKOR A herceg tölgyfájánál találkozunk.
ZUBOLY Elég. Meglesz, ha törik, ha szakad.
Mind el

MÁSODIK FELVONÁS
1. SZÍN
[Erdő Athén közelében] Jön egy Tündér az egyik ajtón, és Robin pajtás, egy kobold, a másikon

ROBIN Megállj, szellem, hová igyekszel?
TÜNDÉR Hegyen át, völgyön át,
Virágon, tövisen,
Árkon át, bokron át,
Tűzön és vadvizen
Járok-kelek mindenütt,
Hová még a hold se süt
Királyném gyöngyét, ha kell,
Harmatnak én hintem el.
Őre nyalka kankalin,
Aranyruhás tagjain
Rubinpöttyök sejlenek,
Jó illatot rejtenek.
Szedek néhány csepp harmatot,
S a kankalinra gyöngyöt aggatok.
Nos, bugris szellem, most megyek elébe,
Mert jön királynénk és tündéri népe.
ROBIN Ma éjszaka a király itt mulat,
Királynéd válasszon hát más utat,
Mert dúl-fúl Oberon, nagy a viszály,
Mivel ellopta egy indus király
Bájos fiát, hogy inasa legyen.
Ily szép fiúcskát nem tartott sosem –
S Oberon azt szeretné, hogy kiadja,
Az erdőt véle járja mint lovagja.
De az nem hagyná semmiért neki,
Felkoszorúzza, úgy becézgeti.
Nem jönnek össze berken és mohán már,
Hűs forrásnál és csillag sugaránál,
Csak civódnak, s félelmében remeg
És makkba bújik a tündérsereg.
TÜNDÉR Vagy rosszul látok, vagy – szemem ha jó –
Te az a vásott és kaján manó:
Robin pajtás vagy, ahogy elneveztek,
Kitől parasztlány ijedezve reszket,
Nincs tejföl, és a köpü elakad,
A gazdasszony pedig majd megszakad,
A sör nem erjed és nem vet habot;
A fáradt éji vándort elcsalod;
De aki kedves manónak nevez,
Annak jó dolga, szerencséje lesz.
Igy van, ugye?
ROBIN Amit mondsz, mint igaz:
Jókedvű éji vándor vagyok, az,
Ki Oberont is megkacagtatom jól,
Mikor a hasas mén nyihogva tombol,
Mert kancamódra nyerítek neki;
Sültalma vagyok kománé teli
Sörös kupájában keresztelőkön,
Hogy hörpöli, a fogához verődöm,
S az egész lé fonnyadt nyakára fut.
Egy bölcs anyó mesét mond, szomorút,
És háromlábú széknek néz balul;
Kicsusszanok alóla, ő borul,
„A rossebb enné meg!” jajgat s köhög,
Az oldalát fogdossa, úgy röhög
A többi, prüszköl, reng a potroha,
Esküszik, így nem mulatott soha.
Jön Oberon tündérkirály kíséretével az egyik ajtón, Titania királyné a magáéval a másikon
De félre, tündér: itt van Oberon.
TÜNDÉR Bárcsak ne lenne: ott jön asszonyom.
OBERON Itt lellek hát, gőgös Titania.
TITANIA Irigy tündér! – El innen! Megfogadtam,
Hogy elkerűlöm ágyát és személyét.
OBERON Várj, szédült némber! Nagy vagyok urad?
TITANIA Én asszonyod hát; ám emlékezem,
Mikor elszöktél a tündérhazából,
És mint Corinnus egész napon át
Zabszár-dudával vallottál szerelmet
Szép Phillidádnak. Most tán nem azért
Toppansz ide a messzi Indiából,
Mivel a szép növésü amazon,
Csizmás szerelmed, harcos kedvesed
Nőül megy Theseushoz, hát sietsz
Ágyukra áldást, örömöt kivánni?
OBERON Nem szégyelled magad, Titania,
Felhozni dolgomat Hippolytával,
Mikor tudom, hogy Theseust szeretted?
Pitymalló éjben nem te hoztad el
Perigenéiától, kit elrabolt,
S szegetted meg a hűségesküt Aegle,
Ariadné s Antiopé iránt?
TITANIA Csak féltékenységed koholta mindezt,
De ama kora nyártól soha többé
Nem jöttünk össze dombon, völgyben, erdőn,
Köves forrásnál vagy szittyós pataknál,
Az óceán fövenyes partszegélyén,
A szél füttyére járni lenge táncot,
Hogy civódással kedvünk el ne rontsd.
Ezért a szél, mert hasztalan dudált,
A tengerből ragályhozó ködöt
Szippantott bosszúból, és az leszállva
Oly büszkévé tett minden nyomorult
Folyócskát, hogy túláradt partjain.
Hiába vonszolt jármot az ökör,
Izzadt a földműves: a búza, rozs
Megrothadt ifjan, még szakálla sem nőtt.
Vizes mezőkön üres a karám,
Varjakat hizlal most a mételyes nyáj.
Iszap borítja a játszóteret,
S a gyep buja zöldjéből ki se látszik
A kedves ösvény, mert nincs rajta lábnyom.
A halandó nem ismer víg telet.
Az éjre nem hoz áldást himnusz, ének.
A hold, apály s dagály parancsolója,
A levegőt párákkal tölti meg
Dühében, a csúzos nyavalyák virulnak;
A rend is felborult az évszakok
Cseréjében: deres fejű fagyok
Szállnak a rózsa karmazsin ölére,
S a vén Hyems vékony jégkoronáját
Mintegy gúnyképpen nyári illatos
Bimbók körítik. A tavasz s a nyár,
A termő ősz, mérges tél felcseréli
Szokott ruháját, hogy nem tudja most
Az elképedt világ: melyik melyik;
És ennyi rossz, ez a sokféle baj
A kettőnk csúf viszályából fakad.
Mindnek nemzője, oka mi vagyunk.
OBERON Üsd helyre hát. Egyedül rajtad áll.
Titania mért bántsa Oberonját?
Egy váltott gyermeket kérek csupán
Apródomul.
TITANIA Ej, hagyj föl ezzel!
A gyermeket országodért sem adnám.
Rendem fölesküdt hölgye volt az anyja,
Gyakran fecsegtük át a fűszeres,
Dús indiai éjt, és üldögéltünk
Kettesben Neptunus arany homokján,
A vízre szállt kalmárokat figyelve,
És nevettünk a viselős vitorlán,
Hogy buja széltől nagy hasat ereszt,
Mit ő kecses tartással, mintha úszna,
Utánozott (méhében már az én
Kis inasommal), semmiségekért
Hajózott el, s úgy hozta, mint aki
Nagy útról jött, árukkal megrakodva.
De halandó volt, meghalt a szülésben,
És ő érette nevelem fiát,
És ő érette nem adom tovább.
OBERON Meddig kívánsz az erdőben maradni?
TITANIA A Theseus lakodalmát kivárom.
Ha kedved van táncolni s holdvilágnál
Mulatságunkat nézni, jöjj velünk.
Ha nem, kerülj, s én kerülöm tanyád.
OBERON Add a fiút, máris megyek veled.
TITANIA Országodért sem. – Tündérek, megyünk.
Ha itt maradok, csak veszekedünk.
Titania kíséretével el
OBERON No jó, eredj. Nem jutsz ki a ligetből,
Amíg ezért meg nem kínoztalak.
Kedves manóm, jöjj csak. Emlékszel arra,
Mikor egy szirt fokán pihenve régen
Hallottam, egy delfin hátán a sellő
Oly zengő, édes hangon énekelt,
Hogy a vad tenger ellágyult dalától,
És több csillag szédülten lefutott,
Hogy hallja énekét?
ROBIN Emlékezem.
OBERON Akkortájt történt, hogy láttam – te nem –
A hűvös hold s a föld között repülni
íjával Cupidót. Megcélozott
Egy vestaszűzet, kit tisztel Nyugat,
És máris röppent a szerelmi vessző,
Mely át tud ütni százezer szivet.
De láttam a tüzes nyilat kihunyni
A vizenyős föld fénykévéiben,
S a deli papnő szűz gondolatokkal
Haladt tovább, nem érte szerelem.
Jól megfigyeltem, hova hull a nyíl:
Egy csöpp virágra napnyugat felé.
Tejszínű volt, piroslik most a sebtől,
Lányok úgy hívják: égő szerelem.
Hozd el nekem; egyszer már megmutattam.
Ha nedve az alvó szemébe jut,
Nőt, férfit őrült szerelemre lobbant
Bárki iránt, kit meglát ébredéskor.
Hozd el nekem, s légy itt vele, amíg egy
Mérföldet úszna a leviatán.
ROBIN Körülkerítem negyven perc alatt
A földet. El
OBERON Ha kezemben a virág,
Meglesem az alvó Titaniát,
S titkon szemébe csöppentem a nedvét.
Bármit is lát elsőnek ébredezve –
Legyen oroszlán, medve, bika, ordas,
Pimasz majmocska, fürge pávián -,
Szerelmes hévvel ered a nyomába.
Szeméről nem veszem le a varázst –
Mert levehetném egy másik virággal -,
Amíg kis apródját nekem nem adja.
De ki jön erre? Nem láthatnak engem,
Kihallgatom beszélgetésüket.
Jön Demetrius, Heléna követi
DEMETRIUS Én nem szeretlek, ne járj hát utánam.
Hol van Lysander s a szép Hermia?
Azt én ölöm meg, ez itt engem öl.
Azt mondtad, ebbe az erdőbe szöktek,
És most vadként dühöngök a vadonban,
Mert Hermiámat sehol sem találom.
Eredj, kotródj el már, ne mind kövess.
HELÉNA De vonzol engem, keményszívü mágnes,
És nem vasat vonzol: acélosan hű
Az én szivem. Add fel vonzóerődet,
S nekem sem lesz erőm téged követni.
DEMETRIUS Csábítalak? Ámítlak szép szavakkal?
Tán nem mondom ki keresetlenül,
Hogy nem szeretlek, nem tudlak szeretni?
HELÉNA És épp ezért csak még jobban szeretlek.
Kutyád vagyok, Demetrius, hiába
Versz engem, lásd, annál inkább hizelgek.
Bánj velem mint kutyáddal: rúgj el, üss meg,
Ügyet se vess rám, hagyj vesznem; csak engedd,
Nem érdemlem bár, hogy kövesselek.
Kérhetek-e alább való helyet
Szerelmedben – s ez is megtisztelő –
Annál, hogy úgy bánj velem, mint kutyáddal?
DEMETRIUS Ne szítsd lelkemben az utálatot: Beteggé tesz, ha csak rád nézek is.
HELÉNA Az tesz beteggé, ha nem nézhetek rád. DEMETRIUS Szemérmedet gáncsnak teszed ki azzal,
Hogy elhagyod a várost és magad
Kiadod annak, aki nem szeret:
Az éj nyújtotta alkalomra és
Egy elhagyott hely rossz sugallatára
Bízod szüzességednek drága kincsét.
HELÉNA Erényed ad biztonságot, ezért
Éj sincsen, hogyha arcod láthatom.
Úgy érzem, nincs is éjszaka köröttem,
És társaságban sincs hiány az erdőn:
Te vagy számomra az egész világ;
Ki mondaná, hogy egymagam vagyok,
Mikor rajtam van egy világ szeme?
DEMETRIUS Én futok innen, a bozótba bújok,
És téged dúvadak kényére hagylak.
HELÉNA A legvadabb sem ily kemény szivű.
Csak fuss. A mese visszájára fordul:
Apollo fut és Daphne üldözi.
Galamb űz griffet, a szelíd suta
Tigris után rohan; botor sietség,
Ha gyáva üldöz és fut az erős.
DEMETRIUS Nem csépelem veled szót. Eressz;
Ha tovább is követsz, abban se bízzál,
Hogy nem ér tőlem bántalom az erdőn.
HELÉNA Hiszen templomban, városon, mezőn,
Mindenütt bántasz. Fuj, Demetrius,
Sok bántalmad gyalázat mind nememre:
Szerelmünkért mi nem harcolhatunk,
Nem kérhetünk, csak kéretjük magunk.
Követlek, és poklom mennyé teszem,
Haljak kezedtől, szívesen veszem.
Demetrius el, Heléna követi
OBERON Menj, nimfa. Még e helyről ki sem ért,
S te futsz majd, ő koldul szerelmedért.
Jön Robin pajtás, a manó
Itt a virág? Köszöntlek, jó futár.
ROBIN Itt van, elhoztam.
OBERON Kérlek, add ide.
Tudok egy helyet: hűs ér partjain
Kakukkfű nő, ibolya, kankalin,
Jó illatú sátor ível felette,
Lonc, pézsmarózsa egészen belepte.
Titania itt alszik friss gyepágyon,
Mikor elnyomja tánc után az álom;
A kígyóról itt hull le cifra bőre,
Egy tündérnek jó köntös lesz belőle.
Lehunyt szemére hintem ott a nedvet,
Hogy kapjon ocsmány szerelemre kedvet.
Vegyél belőle. Szép athéni lányt
Láthatsz, tele egy vad legény iránt
Emésztő szerelemmel. Kend meg őt,
De hölgye legyen a szeme előtt,
Ha ébred majd. Könnyen megismered
Athéni ruhájáról embered.
Gonddal csináld: a kezelés után
Jobban szeressen, mint előbb a lány.
Kakasszóig már itt is légy megint.
ROBIN Ne félj, meglesz minden parancs szerint.
Mindketten el

2. SZÍN
[Az erdő más része]
Jön Titania tündérkirályné kíséretével

TITANIA Csak még egy táncot, tündér-éneket,
Aztán egy harmad percre szertefuttok:
Ki rusnya hernyót ölni pézsmarózsán,
Ki denevér bőrszárnyát elragadni,
Manóimnak gúnyául; más elűzi
A lármás baglyot, mely huhogva bámul
Mulatságunkra. Még egy altató dalt,
Aztán munkára, s hagyjatok pihenni.

Lefekszik. A tündérek dalolnak
(ELSŐ TÜNDÉR) Kígyó, ágasnyelvü, sík,
Tüskésdisznó, innen el;
Undok gőte, ronda gyík,
Úrnőnkhöz ne jöjj közel.
(KÓRUS) (táncol) Fülemüle csupa báj,
Édes dala: lullabáj:
Lulla, lulla, lullabáj; lulla, lulla, lullabáj.
Ártalom, Fájdalom,
Asszonyunkra sose szállj.
Szép jó éjt hát, lullabáj.
ELSŐ TÜNDÉR Hosszu lábon lépdelő
Vén pók, itt hálót ne húzz;
Éjbogár, ne bújj elő;
Rút csiga, ide ne csússz.
(KÓRUS) (táncol) Fülemüle csupa báj,
Édes dala: lullabáj; Lulla, lulla, lullabáj; lulla, lulla, lullabáj.
Ártalom,
Fájdalom,
Asszonyunkra sose szállj.
Szép jó éjt hát, lullabáj.
Titania elalszik
MÁSODIK TÜNDÉR Jól van. Most dologra ám.
Őrnek egy marad csupán.
Titania (és az őr) kivételével mind el
Jön Oberon. Titania szemébe csöppenti a nedve
OBERON Akit meglátsz legelőbb,
Az legyen a szeretőd,
Imádd eszed vesztve őt,
Akár medve, macska az,
Párduc, vadkan, vagy csikasz,
Legdrágább ő lesz neked,
Akit a szived szeret.
Erre nyisd fel a szemed.
Jön Lysander és Hermia
LYSANDER E bolyongás kifárasztott, hiszem,
S azt sem tudom már, merre visz utunk.
Ha úgy tetszik, pihenjünk meg, szivem,
Amíg a nap kél, és tovább jutunk.
HERMIA Jó. Keress ágyat alkalmas helyen;
Én a halomra hajtom a fejem.
(Lefekszik)
LYSANDER Egy gyep legyen kettőnk párnája itt;
Egy szív – egy ágy, mert egy érzés hevít.
HERMIA Nem, jó Lysander: húzódj innen el,
Feküdj csak távolabb, ne ily közel.
LYSANDER Ó, kedvesem, ne véld bántónak azt,
Mit szerelmem kér mint szerény vigaszt.
A szívem olyan forrón forr szivedhez,
Hogy két szívből csupán egyetlen egy lesz;
A két szivet egy eskü fűzi össze,
És mindkettőnket egy érzés nyügöz le.
Legyen hát melletted hálóhelyem;
Adj helyet bár, nem leszek helytelen.
HERMIA Lysander, lám csúfolkodik velem.
Elátkozom a nyelvem, büszkeségem,
Ha percig kétkedett Lysanderében.
De mégis, hogyha becsülsz és szeretsz,
Illemből is kissé arrább mehetsz.
A távolságot, mit fiú s leány
Között szemérem és szokás kiván,
Tartsuk be. Most szép jó éjt, kedvesem.
Szerelmed mind a sírig hű legyen.
LYSANDER Imádat buzgó ámennel tetézem;
Eletem a hűséggel véget érjen.
Itt fekszem én; nyugtasson csendes álom.
HERMIA A jókívánónak viszontkivánom.
Külön-külön elalusznak
Jön Robin pajtás, a manó
ROBIN Az egész erdőt bejártam,
Ám athénit nem találtam,
Kire e virágkehely
Bűvös levét hintsem el.
Éji csend. Ez ki lehet?
Athéni a viselet.
Bizonnyal a vad legény,
Kiért ég a lány, szegény,
S itt a lány is, lám, ledőlt,
Ágya nyirkos, durva föld.
Jó lélek, mért fekszik éppen
Ily vadember közelében?
Bűvös nedvem hatalom:
Most szemedre facsarom.
Lysander szemére csöppenti a nedvet
Amikor majd ébredez,
A szerelem rabja lesz.
Ébredj fel, ha már elmentem,
Mivel vár Oberon engem. El
Jön Demetrius és Heléna futva
HELÉNA Ölj meg, de várj, édes Demetrius.
DEMETRIUS Eredj, utánam mindhiába futsz.
HELÉNA A sötét éjben hagynál? Szívtelen!
DEMETRIUS Maradj magadnak, nem jöhetsz velem. El
HELÉNA A futástól kifúltam már egészen.
Bármit esengjek, megvetés a részem.
Jó Hermiának, bárhol is van ő:
A szemében áldott vonzóerő.
Mitől olyan fényes? Nem könny okozta:
Az enyémet többször áztatta, mosta.
Nem, nem, én csúf vagyok, akár a medve,
A dúvad elfut tőlem megijedve.
Demetrius szemében is olyan
Vagyok, akár egy szörny: meglát s rohan.
Mily gaz tükör vett rá, hogy Hermiának
Csillagszemével én versenyre álljak?
De mit látok? Lysander fekszik ott?
Nincs seb, se vér. Csak alszik, vagy halott?
Ébredj, Lysander, jó uram, ha élsz.
LYSANDER (felébred) A tűzbe mennék érted, hogyha kérsz.
Ó, természet csodája, tiszta lény,
Heléna, a szívedbe látok én.
Hol van Demetrius? Hitvány alak!
Itt vesszen ez a név pengém alatt!
HELÉNA Ne, ne, Lysander, ilyet ne beszélj!
Mert Hermiádat szereti? Ne félj:
Tiéd ő, s érd be azzal, hogy szeret.
LYSANDER Hogy Hermia...? Csak sajnálnom lehet
A vele töltött sivár perceket.
Helénát szeretem, nem Hermiát.
Hollót galamb fejében ki nem ád?
A férfiember vágyán úr az ész,
S az ész azt mondja: nála többet érsz.
Minden, mi nő, kellő időben érik;
Túl ifjan éretlen voltam sok évig,
De most felnőtt vagyok, igazi férfi,
Eszemre tértem, vágyam az vezérli,
S szemed felé visz, melyben, angyalom,
Szerelem édes könyvét olvasom.
HELÉNA E gúnyra mivel szolgált rá a lelkem?
Szurkálódást tőled nem érdemeltem.
Szelíden soha, soha nem vetett
Demetrius rám egy tekintetet –
Ez nem elég, úgy véled, nem elég,
Van kedved velem gúnyolódni még?
Bánt, bánt nagyon, jobban, mint bármi más,
Ilyen csípős szerelmi vallomás.
Ég áldjon. Megvallom, s zokon ne essék,
Azt hittem, benned több a szívnemesség.
Ó, mért hogy a lány, kit egy férfi megvet,
Csúfságra jó csupán a többieknek? El
LYSANDER Nem látta Hermiát. Aludj, leány,
Nem kísérget Lysander ezután;
Amint ha sok a nyalánkság a tálba’,
Felfordul a gyomor és már utálja,
S a tévhit, melyet elhagy az eretnek,
Legundokabb az eltévelyedettnek,
Úgy arcod, balhitem és csömöröm,
E pillanattól már csak gyűlölöm;
Egész erőmmel, lelkem néki adva,
Helénát dicsérem mint jó lovagja. El
HERMIA (felébred) Segíts, Lysander! Jöjj már, dobd le! Félek:
Egy kígyó csúszkál rajtam, rusnya féreg!
Jaj, milyen álom volt ez, istenek?
Lysander, nézd, minden tagom remeg.
Úgy rémlett, egy szörnyű kígyó harapja
A szívemet, s te csak nézed kacagva.
Lysander, hol vagy? Drágám! Nincs sehol.
Nem hallja? Elment volna? Szót se szól.
Jaj, hol vagy? Kérlek, válaszolj nekem.
Szólj már egy szót! Megöl a félelem.
Nincs válasz? Erre már hiába várok.
De jöjjön a halál, vagy rád találok. El


HARMADIK FELVONÁS
1. SZÍN


[Ugyanott]
Jönnek a bohócok: Vackor, Gyalu, Zuboly, Dudás, Orrondi és Éhkopp

ZUBOLY Mind itt vagyunk?
VACKOR Úgy, úgy, és csuda jó hely ez itt a próbánknak. Ez a zöld gyep lesz a színpadunk, ez a galagonyabokor az öltöző, és úgy csinálunk mindent, ahogy a herceg előtt.
ZUBOLY Vackor Péter!
VACKOR Mi van, Zuboly barátom?
ZUBOLY Van ebben a Pyramusról és Thisbéről szóló komédiában egy és más, ami nem igen fog tetszeni. Először is, Pyramus kardot kell rántson, hogy megölje magát, és ezt a nők nem szenvedhetik. Mit szóltok ehhez?
ORRONDI Hűnye, biza fenemód megijedhetnek.
ÉHKOPP Én amondó vagyok, hagyjuk el a végén az ölést.
ZUBOLY Semmiképpen se. Van egy ötletem, azzal minden rendbe jön. Írjatok nekem egy prológust, és az a prológus elmondja, hogy mi senkiben se teszünk kárt a kardunkkal, és Pyramus nem is ölte meg magát igazából; nagyobb biztonság kedvéért megmondjuk azt is, hogy én, Pyramus, nem Pyramus vagyok, hanem Zuboly takács. Ettől aztán elmúlik minden félsz belőlük.
VACKOR Jó, meglesz a prológus; nyolc- meg hatlábú versben kell írni.
ZUBOLY Nem a, adj hozzá még kettőt: legyen nyolc- meg nyolclábú.
ORRONDI Aztán az oroszlántól nem ijednek meg a nőszemélyek?
ÉHKOPP Én biza tartok tőle alighanem.
ZUBOLY Urak, jól meg kell rágni ezt, oroszlánt vinni – Isten őrizz! – aszszonyszemélyek közé, szörnyűséges dolog, mert nincs rettenetesebb vadbarom az eleven oroszlánnál, erről tenni kell.
ORRONDI Hát akkor egy másik prológusban meg kell mondani, hogy nem igazi oroszlán.
ZUBOLY Nem a, nevén kell nevezni és ő maga szóljon, és a fél pofája látszodjon ki az oroszlán nyakán, és ő maga szóljon ki ott, mondjon valami ilyet vagy hasonló defektussal: „Hölgyeim, vagy szép hölgyek, kérem kegyeteket, vagy esedezek, vagy könyörgök kegyetekhez: ne féljenek, ne reszkessenek. Az életem a kegyetekéért. Holtig bánnám, ha igazi oroszlánnak néznének. Nem vagyok én afféle. Ember vagyok, mint akárki más” – akkor aztán nevezze nevén magát, és mondja meg kereken, hogy ő senki más, mint Gyalu asztalos.
VACKOR Jól van, így lesz. De van még két bökkenő, vagyis, hogy be kell süsön a szobádban a hold – mert tudjátok, hogy Pyramus holdvilágnál jön össze Thisbével.
ORRONDI Süt-e a hold akkor este, mikor játszunk?
ZUBOLY Naptárt ide, naptárt! Nézzük meg a kalendáriumban, lássuk a holdvilágot, lássuk a holdvilágot!
(Jön Robin pajtás, a manó, láthatatlanul)
VACKOR (kezében könyvvel) Igen, süt akkor este.
ZUBOLY Úgy hát nyitva hagyhatunk egy ablakszárnyat a nagy teremben, ahol játszunk, azon aztán besüthet a hold.
VACKOR Vagy pedig bejön valaki egy csipkebokorral és lámpással, és megmondja, hogy ő a holdvilág személyét kifigurázni vagy eléadni jött. De még valami: fal is kell a nagy terembe, mert úgy szól a história, hogy Pyramus és Thisbe egy fal hasadékán át beszélgetett.
ORRONDI Falat pedig nem cipelhetünk be. Mit szólsz ehhez, Zuboly?
ZUBOLY Valaki vagy más valaki adja elé a falat is; legyen rajta egy kis mész, vagy agyag, vagy habarcs, ami mutatja, hogy ő fal; aztán tartsa így az ujjait, és a résen mind suttoghat Pyramus és Thisbe.
VACKOR Ha ez jól üt ki, rendben is van minden. No, üljön le minden istenadta, és próbálja el a szerepét. Pyramus, te kezded. Miután elmondtad a mondókádat, bemész a bokorba; ugyanígy mindenki a szerepe szerint.
ROBIN (félre) Miféle csepűrágó kócfiak
Lármáznak, mikor szunnyad a királyné?
Hm, színdarab? No, itt néző leszek,
És színész is talán, ha lesz miért.
VACKOR Beszélj, Pyramus. Thisbe, te állj félre.
ZUBOLY (mint Pyramus) A lélekben édes illat lengedez.
VACKOR Légben, te.
ZUBOLY (mint Pyramus) A lékben édes illat lengedez.
VACKOR Légben, te.
ZUBOLY (mint Pyramus) Édes illat lengedez.
Lehet ily édes, Thisbe, édesem.
Csitt. Hangot hallok. Várj be engem itt,
A kedvesed azonmód itt leszen. El
(ROBIN) (félre) Furább Pyramus ennél nem terem. El
DUDÁS Most mondjam én?
VACKOR A fenébe, mondjad hát! Értsd meg, csak azért megy el, hogy lássa, miféle zajt hallott, és rögvest visszajön.
DUDÁS (mint Thisbe)
Napfényes Pyramus, te liliomfehér,
Mint zöld bokor hegyén a piros rózsaszál;
Te szép, szőrös legény, hűséges és ledér,
Friss, mint a fürge ló, mely soha meg nem áll;
Nina sírjánál majd találkozunk.
VACKOR Ninus sírjánál, te! – De ezt még ne mondd. Ezt Pyramusnak feleled. Felmondod egyből az egész szerepedet, végszavakkal, mindenestül. – Pyramus, gyere be, ez volt a végszavad: „soha meg nem áll”.
DUDÁS Ó!
(Mint Thisbe) Friss, mint a fürge ló, mely soha meg nem áll.
Jön (Robin vezetésével) Zuboly szamárfejjel
ZUBOLY (mint Pyramus) Ha szép volnék, Thisbém, neked volnék csupán.
VACKOR Jaj, rettenetes! Jaj, borzalom! Kísértet jár itt. Kérlek, urak, fussunk, urak, segítség!
A bohócok mind el
ROBIN Követlek és hajszollak lankadatlan,
Árkon-bokron, mocsáron és gazon,
Hol mint fejetlen medve, szörnyü vadkan,
Hol csődörré vagy tűzzé változom,
S nyihog, röfög, morog, szikrázva lobban
Mén, vadkan, medve, láng a nyomotokban. El
Visszajön Zuboly szamárfejjel
ZUBOLY Mért futnak el? Csak űzik az eszüket, hogy rám ijesszenek.
Jön Orrondi
ORRONDI Zuboly, te csudára megváltoztál. Mit látok rajtad?
ZUBOLY Mit látsz? Hát a magad szamárfejét, azt. Orrondi el
Jön Vackor
VACKOR Mi van, Zuboly, mi történt veled? Téged ugyan kiforgattak a formádból. El
ZUBOLY Látom én, miben mesterkednek ezek. Szamarat akarnak csinálni belőlem, hogy jól rám ijesszenek, ha lehet; de akármit találjanak ki, én nem moccanok innét. Fel-alá járok, és danolok, hadd hallják, hogy nem félek.
(Dalol) Szép fekete a hím rigó,
De csőre sárga lett;
Vidám dalát hallgatni jó,
S a kis ökörszemet.
TITANIA (felébred) Virágágyamban milyen angyal ébreszt?
ZUBOLY (dalol)
Koldus veréb, pacsirta, pinty,
S kakukk, a kis pimasz;
Szavára senki nem legyint
És mondja: „Nem igaz” –
mert ki is kezdene ki ilyen bolondos madárral? Ki hazudtolná meg;
ha folyton azt kiabálja: „Koku”?
TITANIA Kérlek, nemes halandó, még dalolj.
Fülem szerelmes lett az énekedbe,
És elbűvölte szememet a formád;
Sok szép tulajdonságod rabja lettem:
Mihelyt megláttalak, beléd szerettem.
ZUBOLY Úgy hiszem, asszonyom, kevés oka van rá. De igazat szólva, ész és
szerelem nem igen jár karöltve manapság; kár, hogy valamilyen becsületes szomszéd nem hozza össze őket. Lám, tudok én viccelődni
is, ha kell.
TITANIA Te épp olyan okos vagy, amilyen szép.
ZUBOLY No nem, egyik sem; de ha elég eszem volna, hogy kikerüljek ebből az erdőből, az elég is lenne a magam használatára.
TITANIA Ne kívánkozz el innen, kedvesem.
Itt kell maradnod, ha akarsz, ha nem.
A szellemek között úrnő vagyok,
Országomban nem múló nyár ragyog;
S szeretlek téged. Jöjj velem tehát;
Melléd adom tündéreim hadát,
Hogy vízmélyből neked gyöngyöt raboljon,
Virágpárnádon altatót daloljon;
Megfinomítom tested: könnyü, friss
Lesz majd, hogy tündérként szállhass te is.
Pókháló, Mustármag, Porszem és Babvirág!
Jön négy tündér: Babvirág, Pókháló, Porszem és Mustármag
EGYIK TÜNDÉR Itt. EGY MÁSIK Én is.
EGY MÁSIK Én is.
EGY MÁSIK Én is.
(MIND A NÉGY) Mit tegyünk?
TITANIA Ennek az úrnak kell itt udvarolni.
Pajkos szökelléssel előtte menni;
Ha fügét, szőlőt, epret akar enni,
Mindent elhozni és kedvére tenni;
A vadméhből a mézgyomrot kicsenni,
Viaszkos combját gyertyának kivenni,
Meggyújtani egy fénybogár szemével,
Hogy azzal térjen ágyba majd pihenni,
S ott lepkeszárnnyal legyezője lenni,
Ne érje holdfény, ne zavarja semmi.
És most bókolni. Az egész csak ennyi.
EGYIK TÜNDÉR Üdv, halandó!
(EGY MÁSIK) Üdv!
EGY MÁSIK Üdv!
EGY MÁSIK Üdv!
ZUBOLY Szívből köszönöm uraságotoknak. – Szabad kérnem uraságod nevét?
PÓKHÁLÓ Pókháló.
ZUBOLY Óhajtom közelebbi ismeretségét, kedves Pókháló úr. Ha elvágom az ujjamat, bátor leszek megkeresni. – Szabad a nevét, tisztelt uram?
BABVIRÁG Babvirág.
ZUBOLY Kérem, adja át üdvözletemet szülőanyjának, Babhéj asszonynak, és apjaurának, Babhüvely úrnak. Kedves Babvirág úr, kegyednek is kívánom a közelebbi ismeretségét. – A kegyed neve, ha szabad kérdeznem, uram?
MUSTÁRMAG Mustármag.
ZUBOLY Mustármag úr, a kegyed béketűrését jól ismerem. Az a bestelen, ménkű nagy marhaszelet sok úriembert felfalt a családjából. Mondhatom, hogy az atyafiság sokszor facsart könnyet a szememből. Kívánom a közelebbi ismeretségét, kedves Mustármag úr.
TITANIA (a tündérekhez)
Vigyétek őt most lugasomba át.
A hold szeme könnyekkel van tele,
S ha ő sír, könnyezik minden virág,
Ami megrontott szűzesség jele.
Nyelvét lekötni, s csendben el vele!
Mind el

2. SZÍN
[Az erdő más része]
Jön Oberon tündérkirály

OBERON Vajon felébredt már Titania,
S szemébe legelőbb ugyan mi tűnt,
Amin most ész nélkül, rajongva csüng?
Jön Robin pajtás
Itt jön futárom. Mi van, kerge szellem?
Újabb zavar az erdőn mi lehet?
ROBIN Úrnőm egy bamba szörnypofát szeret.
Amíg őt tompa álom nyomta el,
Az elzárt, békés lugashoz közel
Athéni bugris mesteremberek,
Műhelyben gürcölő, koszlott sereg,
Színdarabot próbáltak, rossz pojácák,
Hogy Theseus lakodalmán eljátsszák.
E bunkók közt láttam egy ösztövért:
Pyramust játszta, és hogy véget ért
Jelenete, egy bokorban leült,
Hol nyomban hatalmamba is került.
A vállán máris szamárforma fej,
S mivel Thisbének válaszolni kell,
Az emberem kilép. Meglátva őt,
Mint ludak a kúszó vadász előtt,
Vagy rőt csőrű csókák, miket a lusta
Sétálgatásból felriaszt a puska,
S károgva húznak el az ég alatt,
Úgy rebben szét a kézműves csapat.
Egymásra buknak, arcuk holtra vált,
Ez „Gyilkos!”-t, az „Segítség!”-et kiált.
S hogy gyengül bennük az érzék, a szellem,
Az érzéketlen támad testük ellen.
Megtépi őket bokor és tövis,
Fennakad a kabátujj, kalap is.
Amíg ők így futottak szerteszéjjel,
Pyramus ott maradt az új fejével,
És amikor ébredt Titania,
Egy szamarat kellett meglátnia.
OBERON Ez jobban sült el, mint mertem remélni.
De csöppentettél nedvet az athéni
Szemébe, amint meghagytam, kobold?
ROBIN Alva találtam, dolgom könnyü volt;
A lány is ott hever mellette, őt
Kell látnia, ha ébred, legelőbb.
Jön Demetrius és Hermia
OBERON Állj félre. Itt jön az én emberem.
ROBIN A nő az tényleg, de a férfi nem.
(Félrehúzódnak)
DEMETRIUS Mért korholod azt, ki csak érted él?
Ily hangon ellenségeddel beszélj.
HERMIA Szidlak csupán, bár lehetnék gorombább:
Mert félek, átkomat érdemled inkább.
Ha Lysandert netán megölted értem,
Merülj el, melyben térdig jársz, a vérben,
És ölj meg engem is.
Nem szereti fényét a Nap se jobban,
Mint engem ő. És álmomban titokban
Itt hagyna? Inkább hinném, hogy keresztül-
Lyukadt a föld, a résen mindenestül
Átbújt a Hold, és odaát a Dél
Egén Nap bátyjával versenyre kél.
Megölted őt, tudom, percig se kétlem.
Csak gyilkos ily halotti, ily idétlen.
DEMETRIUS Akit megöltek, az lehet ilyen.
Szívtelenséged szúrta át szivem,
S te, gyilkosom, ragyogsz továbbra szépen,
Mint Venus fényes csillaga az égen.
HERMIA De mi köze ehhez Lysanderemnek?
Add vissza, jó Demetrius, esengek.
DEMETRIUS Inkább adnám holttestét a kutyának.
HERMIA Kutyának! Még egy szó, s áthág a bánat
Az illemen. Meggyilkoltad tehát?
Ne mondjon többé embernek barát.
Ó, beszélj végre őszintén velem:
Ránézni sem mertél, szégyentelen,
A hős csapást reá hát alva méred?
Nem így teszi a kígyó és a féreg?
Kígyó is tette. Mert nem szúr ilyen
Kétágú nyelvvel, mint te, senki sem.
DEMETRIUS Méltatlanul gyalázol ily veszetten.
Lysandernek vérét sohase vettem,
És mit se tudok arról, hogy halott.
HERMIA Mondd hát, akárhol is van, jól van ott.
DEMETRIUS No, és ha mondom, jutalmam mi lesz?
HERMIA Hogy arcom nem látod többé, csak ez;
Utálom közelséged, hát megyek.
Ha él, ha nem, körödben ne legyek. El
DEMETRIUS Míg így dühöng, jobb elmaradni tőle.
Itt maradok inkább kevés időre.
A bú terhét, mely lelkem nyomja, vássa,
Növeli még az álom tartozása;
Talán törleszt belőle valamit,
Ha egyezkedni leheverek itt.
Lefekszik és elalszik
OBERON (Robinhoz) Mit műveltél? Micsoda csúf blamázs:
A hű szerelmest érte a varázs.
Nem csöppent kellő szemre a nedű:
A hű lett csalfa, nem a csalfa hű.
ROBIN A világ így megy: ritka szerelmes hű,
Sok milliónak üres szó az eskű.
OBERON Szélként siess az erdő sűrűjén át,
Míg fölleled az athéni Helénát.
Sápadtan, sóhajok között bolyongva
Apasztja vérét nagy szerelmi gondja.
Hozd huncutsággal ide ügyesen.
Ennek szemét addig elrendezem.
ROBIN Megyek: Robin már tovalebben;
Tatár nyila sem szállhat sebesebben. El
OBERON Bíborszínű kis virág,
Ámor nyila hullt terád:
Csald meg szeme bogarát.
Demetrius szemébe csöppenti a nedvet
Kit szemed ébredve lát,
Legyen több, mint egy világ,
Istennőként őt imádd.
Gyógyulásért hő imát
Hozzá mondjon majd a szád.
Jön Robin pajtás, a manó
ROBIN Tündércsapatunk ura,
Jön Heléna, s a fura,
Szerelembeteg legény,
Akit elvétettem én.
Cifra egy komédia:
Bolond az ember fia.
OBERON Állj odább. Mikor a zajt
Hallja, felébreszti majd.
ROBIN S egy lányért két szív tüzel.
Jó mulatság, jobb se kell;
Nincs jobb tréfa semmi más,
Mint egy kis felfordulás.
(Félrehúzódnak)
Jön Heléna és (a nyomában) Lysander
LYSANDER Hogy vallomásom gúny csak, azt ne mondd!
A csúfolódás nem szül könnyeket.
Lásd, sírva esküszöm, s ki könnyet ont,
Csupán őszinte és igaz lehet.
Hogy’ nézheted csúfságnak azt, amit
A hűség ily záloggal bizonyit?
HELÉNA Fondorkodásod mind messzebb viszed;
Eskü öl esküt: ördögi csata!
Nem Hermiának jár ki a tied?
Eskün mérj esküt – súlya is oda.
Enyém s övé két serpenyőbe téve
Egyformán könnyű, mint hazug meséje.
LYSANDER Nem volt eszem, hogy esküdtem neki.
HELÉNA És most sincsen, hogy szíved megveti.
LYSANDER Őt szereti Demetrius, nem téged.
DEMETRIUS (felébred) Heléna, nimfa, égi hajadon,
Szemed mihez hasonlítsam vajon?
A kristály ehhez sár. S párját keresve
Hogy’ duzzad ajkad, e csókos cseresznye!
A Taurus magas ormán a tömör,
Fehér hó, mit keleti szél söpör,
Holló kezedhez. Hadd csókoljam hétrét
Hajolva e hólányt, áldás pecsétjét!
HERMIA Szégyen, gyalázat! Összefogtatok,
Hogy rovásomra szórakozzatok.
Legény, akiben él bár egy parányi
Jóérzés, lánnyal így nem tudna bánni.
Tudom, gyűlöltök: nem lehetne csendben -
Csak úgy, hogy kétfelől gúnyoltok engem?
Volnátok férfiak, mint szemre-főre,
Nem szórnátok csúfságot gyönge nőre;
Mért eskü, bók, dicséret – s nem szitok,
Mikor tudom, gyűlöltök, nem titok?
Mert mindketten egy Hermiát szerettek,
Helénán is egy lélekkel nevettek.
Mily bátor tett, mily férfias dolog
Gúnyos szóval könnyet facsarnotok
Egy szegény lány szeméből. Jólnevelt
Ember még gyönge szűzet sose mert
Így sérteni, mert benne kedve telt.
LYSANDER Nem szép dolog, Demetrius, belátod;
Tudod, hogy tudom: Hermiát imádod.
Én szívből, önként rád hagyom egészen
A Hermia szerelméből a részem.
S részed Helénánál kérem cserében,
Akit imádni fogok mind halálig.
HELÉNA Nincs csúfolódó, ki ily csúful ámit.
DEMETRIUS Csak tartsd meg Hermiád. Nem kell nekem.
Szerettem bár, elmúlt a szerelem.
Csak vendégségben volt nála a szívem,
De Helénájához tért vissza híven,
És ott marad már.
LYSANDER Egy szavát se hidd el!
DEMETRIUS Vigyázz, megjárod az intelmeiddel!
Ne cáfold hűségem, nem ismered.
Jön Hermia
No, nézd csak, itt jön a te kedvesed.
HERMIA Az éj sötétje a szemen megül,
De tőle annál élesebb a fül.
Amennyivel gyengébben lát szemünk,
A hallásunkon épp annyit nyerünk.
Szemem nem is lelt, Lysander, csupán
Fülem vezérelt hozzád hang után.
De mért hagytál el így, hogy járd a berket?
LYSANDER Hogyan maradjon, kit szerelme kerget?
HERMIA Lysandert – tőlem? Mily szerelem az?
LYSANDER A Lysander szerelme: hű, igaz:
Heléna, aki szebb fénnyel ragyog
Az éjben, mint az égő csillagok.
Miért követsz? Nem érted ennyiből:
Utállak és szököm orcád elől?
HERMIA Nem mondod ezt őszintén. Lehetetlen. HELÉNA (félre) Egy követ fújnak. Ő is részes ebben.
Világos: összeesküdt ez a három,
Hogy megcsúfoljanak, lássák, hogy’ állom.
Rossz Hermia, hálátlan és hamis,
Összebeszéltél ezekkel te is,
Hogy ily alpárian ugrassatok?
A sok megosztott gondolat, az esküdt
Testvériség, a meghitt, kedves órák,
Mikor a gyors lábú időt szapultuk,
Mert válni kellett: mind feledve már?
Az iskola, az ártatlan gyerekkor?
Mint két teremtő isten, Hermia,
Együtt alkottunk tűvel egy virágot,
Egy mintáról és egy pamlagon ülve,
Egy dalt dudolva és egyforma hangon,
Mint kiknek szíve, keze és esze
Eggyéolvadt. Így nőttünk fel mi együtt,
Páros cseresznyeként, mely szemre kettő,
De kettéválva is csak egy,
Közös száron termett két kis bogyó.
Látszatra két test, ám a szív csak egy,
Akárcsak két pajzs egy úr címerében,
Ahol mindkettőt egy sisak fedi.
Te elszakítnád ezt a régi kapcsot,
Hogy férfiakhoz állj és bántsd barátnőd?
Nem szép dolog, nem illik egy leányhoz.
Egész nemünk megítél majd ezért,
Habár a sértést én egyedül érzem.
HERMIA Csak ámulok heves beszédeden.
Én nem gúnyollak. Úgy tűnik, te gúnyolsz.
HELÉNA Hát nem te küldted csúfságból utánam
Lysandert, hogy szemem s arcom dicsérje?
S Demetriust, a másik hű imádód,
Ki csak nemrégen lábbal rugdosott,
Hogy nimfának nevezzen, égi lénynek,
És összehordjon mindent? Mért beszél így
Ahhoz, kit gyűlöl? És mért, hogy Lysander
Tagadja szíve szerelmét irántad,
És én előttem színlel ilyen érzést,
Ha nem azért, mert te biztattad erre?
Ha én utánam nem fut annyi férfi,
Nincs annyi hódolóm és oly szerencsém,
És szerelmem viszonzatlan marad,
Sajnálnod kellene, nem gúnyolódnod.
HERMIA Nem értem, mindezt mért mondod nekem.
HELÉNA Jól van. Vágj csak színből fájdalmas arcot,
S húzd el a szád, mikor háttal vagyok;
Csak integessetek, dicső mulatság,
Majd krónikákban lesz olvasható.
Ha volna csöpp jóérzés, jó modor,
Ilyen helyzetbe nem hoznátok engem.
De áldjon ég. Részint az én hibám ez,
Orvosszere: távollét vagy halál.
LYSANDER Kedves Heléna, várj, mentsem magam,
Szerelmem, életem, lelkem, Heléna!
HELÉNA Kitűnő!
HERMIA (Lysanderhez) Édesem, ne csúfolódj!
DEMETRIUS (Lysanderhez) Ha ő hiába kér, ráveszlek én.
LYSANDER De annyira csak, mint amire ő kér.
Fenyegetéssel sem mégy semmi többre. –
Heléna, én szeretlek, életemre.
Odavetem, ha kell, hogy bizonyítsam,
Ha valaki azt mondja: nem szeretlek.
DEMETRIUS (Helénához) Ahogy szeretlek, ő sosem szerethet.
LYSANDER Vonuljunk félre, s tettel bizonyítsd.
DEMETRIUS Menjünk! HERMIA Lysander, mit jelentsen ez?
(Megragadja a karját)
LYSANDER El innen, szerecsen! DEMETRIUS Nem, ne erőlködj.
Megjátszod magad: higgyem, hogy velem jössz,
De eszedben sincs. Gyáva vagy; eredj.
LYSANDER (Hermiához) Eressz, te macska, te bogáncs, eressz el,
Vagy lerázlak magamról, mint a kígyót.
HERMIA Mért durváskodsz? Mi ez a változás,
Drágám?
LYSANDER Drágád? El, csimbókos tatár, el,
Undok orvosság, gyűlölt kotyvalék!
HERMIA Nem tréfálsz?
HELÉNA Persze, mint ahogy te is.
LYSANDER Demetrius, én állom a szavam.
DEMETRIUS Ha megkötnélek tán, hisz visszatart
Ily gyönge lánc is. Nem bízom szavadban.
LYSANDER De hát megüssem, megverjem, megöljem?
Gyűlölöm őt, de mégsem bánthatom.
HERMIA Bánthatsz-e jobban, mint azzal, ha gyűlölsz?
Gyűlölsz – de mért? Jaj, mit kell hallanom!
Nem vagyok Hermia? Nem vagy Lysander?
Ha szép voltam, úgy most is az vagyok.
Szerettél és el is hagytál az éjjel.
Elhagytál volna hát – az ég ne adja! –
Igaziból?
LYSANDER Az életemre mondom;
És többé látni sem kívántalak.
Ne is remélj, ne kérdezz, és ne kétkedj.
Biztos lehetsz abban: nem tréfa ez,
Gyűlöllek és Helénát szeretem.
HERMIA (Helénához) Világcsaló, te, te üszöggubó,
Szerelemtolvaj! Éjnek idején jössz,
Hogy ellopd kedvesem szívét?
HELÉNA No, szép.
Nincs benned szégyenérzés és szemérem,
Lányos tartózkodás? Azt akarod hát,
Szelíd nyelvem gorombán rád pirítson?
Fuj, fuj, hamiskodó, kócbábu, te!
HERMIA Kócbábu? Úgy! Már értem az egészet.
Azt duruzsolta ennek, mérje össze
Az alakunkat; ő magas növésű,
És termetével, nyurga termetével
Szegény fiút a lábáról levette...
Azért nőttél oly nagyra a szemében,
Mert én ily törpe, ily kicsi vagyok?
Milyen kicsi, te kipingált karó?
Milyen kicsi? Oly pöttöm nem vagyok,
Hogy körmöm el ne érje a szemed.
HELÉNA (Demetriushoz és Lysanderhez)
Gúnyoltok bár, kérlek, ne hagyjatok
Igy bántani. Sosem voltam gonosz.
Civakodáshoz nincs bennem tehetség.
Oly gyáva vagyok, ahogy lányhoz illik.
Ne hagyjátok, hogy megüssön. Talán
Úgy vélitek, hogy mivel ő a kisebb,
Elbánok majd vele...
HERMIA Kisebb? No, tessék!
HELÉNA Jó Hermia, ne dühösködj velem.
Tudod, hogy én mindig szerettelek,
Őriztem titkaid, nem ártottam soha;
Ez egyszer súgtam meg Demetriusnak
Szerelemből, hogy az erdőbe szöktök.
Utánatok jött, én meg ő utána.
De elzavart, meg is fenyegetett,
Hogy összever, az ám, sőt hogy megöl.
Ha most hagytok békén távozni innen,
Bolondságommal megtérek Athénba,
Nem követlek tovább. Engedjetek.
Látjátok, milyen együgyű vagyok.
Hermia Eredj hát. Gátol benne valaki?
HELÉNA Csak ez a balga szív, mely itt marad.
HERMIA Lysandernél talán?
HELÉNA Demetriusnál.
LYSANDER Ne félj, Heléna, téged úgyse bánthat.
DEMETRIUS Nem ám, uram, ha a pártjára állsz is.
HELÉNA Jaj, hogyha mérges, ez nagyon komisz.
Heves volt már az iskolában is,
S meg tud vadulni, ámbár ilyen apró.
HERMIA Most apró? Folyton csak „kicsi” meg „apró”?
Mért tűritek, hogy így csúfoljon engem?
Hadd tépázom meg!
LYSANDER Hess innen, te törpe,
Te porcsin-galacsin, mákszemnyi görcs,
Te légypiszok, te makkopáncs!
DEMETRIUS Be buzgón
Próbálsz szolgálni ott, hol megvetik.
Hagyd békében. Ne ejtsd ki nevét sem.
Nem kell a pártfogásod. Hogyha bármily
Csekély szerelmet is mutatsz iránta,
Megkeserűlöd.
LYSANDER Nem tart vissza már.
Kövess, ha mersz; hadd lássuk, melyikünknek
Van több joga hozzá: neked? nekem?
DEMETRIUS Követni? Nem, arc arc mellett megyünk.
Lysander és Demetrius el
HERMIA E zűrzavart te okoztad, kisasszony. Ne tűnj el most.
HELÉNA Egy szavad sem hihettem,
És nem maradok gyűlölt közeledben.
A kezed gyorsabban jár, mint kezem,
Az én lábam meg hosszabb, hát szedem. El
HERMIA Én mit mondjak? Csak ámulok ezen. El
(Oberon és Robin előrejön)
OBERON Figyelmetlen voltál. Folyton hibázol,
Vagy készakarva kevered a bajt.
ROBIN Árnyak királya, hidd el, tévedés volt.
Nem azt mondtad-e, hogy felismerem
Athéni köntöséről emberem? –
És annyiban hibát el sem követtem,
Hogy athéni szemére hullt a nedvem.
Hogy nem másképpen fordult, azt se bánom:
Nem mulatnánk most e civakodáson.
OBERON Az a kettő párbajhelyet keres.
Siess tehát, Robin, az éjre vess
Bundát, az égre mélységek ködét
Borítsd, mely mint az Acheron, sötét,
Vezesd tévútra a vágytársakat,
Hol egyik a másikra nem akad.
Majd Lysander hangjára fogd a nyelved,
Melytől Demetrius vad dühre gerjed,
Majd szitkozódj, ahogyan ő szokott,
S csald el egymástól a két bajnokot
Jó messze, hol dermesztő álom üdve
Száll lomha denevérszárnyon szemükre.
Lysanderébe ott facsard bele
E fű levét: hatalmas ereje
Szeméről a rontó varázst lefújja,
Hogy gömbje rendes módon lásson újra.
E furcsa kaland ébredés után
Rossz álom, rémlátás legyen csupán,
S Athénba térve a szerelmesek
Halálig boldog frigyben éljenek.
Amíg te az időt ezekkel töltöd,
Királynémtól elkérem azt a kölyköt,
Leveszem róla a bűbájt, s ha vége
A szörny-varázsnak, legyen szent a béke.
ROBIN Sietnünk kell, szakadozik az éj
Sárkányaitól a felhőszegély,
Lám, fénylik ott fenn Aurora futárja,
S futnak haza sírjukba már az árva,
Kósza kísértetek; sorsverte lelkek,
Kiket keresztút és víz mélye rejtett,
Ismét a férges ágyon nyugszanak,
Hogy szégyenük ne lássa meg a Nap.
A fényből magukat számkivetették,
S viselik most az éj fekete leplét.
OBERON Mi nem vagyunk effajta szellemek.
Gyakorta lesek az erdőn remek
Vadakra én a Hajnal kedvesével,
Míg napkelet tüzes kapuja hévvel
Csóváit Neptunusra ráereszti,
S zöld habjait aranysárgára festi.
De most siess csak, ne veszíts időt,
Hogy végezzünk még virradat előtt. El
ROBIN Fel-alá és fel-alá,
Visz a manó fel-alá.
Félve néz mindenki rá.
Hozlak, viszlek fel-alá.
Itt jön egyik.
Jön Lysander
LYSANDER Hol vagy, gőgös Demetrius? No, hol?
ROBIN (járkál) Itt, semmiházi! Te hol bujdosol? LYSANDER Ott vagyok máris. ROBIN (járkál) Jöjj velem, ne félj.
Van egy jobb hely. (Lysander el)
Jön Demetrius
DEMETRIUS (járkál) Hé, Lysander, beszélj!
Megszöktél, gyáva fickó? Ide gyorsan!
Hová lettél? Elbújtál egy bokorban?
ROBIN (járkál) A csillagoknak hencegsz el, te gyáva,
Hogy verekedni kívánsz, s lám, hiába
Várok reád! Jöjj csak, gaz fattyuja,
Vesszővel verlek el: hitvány pulya,
Ki kardot húz rád.
DEMETRIUS (járkál) Hé, ott vagy-e, hallod?
ROBIN (járkál) Nem itt vívunk meg; csak kövesd a hangot.
Mindketten el

3. SZÍN
(Jön Lysander)

LYSANDER Szökik előlem, s még szájal velem,
Ha hív, megyek, de sehol sem lelem.
A bitangnak sokkal fürgébb a lába;
Követtem, ám jobban futott a gyáva,
Rossz úton fel is buktam a sötétben;
Lepihenek.
Lefekszik
Csak lássam már az égen
A szürkület halvány fényét, tudom:
Demetriuson ezt megbosszulom. Elalszik.
Jön Robin pajtás és Demetrius
ROBIN (járkál) Hahó, nyúlszívü, idejössz-e, hé?
DEMETRIUS No, állj ki, hogyha mersz, pengém elé!
De te csak járkálsz, folyton futni készen,
Mint aki gyáva, hogy szemembe nézzen.
Hol vagy most, hitvány?
ROBIN (járkál) Itt vagyok, jöhetsz.
DEMETRIUS Csak bolondítsz. De ezért megfizetsz,
Ha látom képedet valaha még. Most menj utadra. Olyan gyengeség Fogott el, hogy ledőlök itt e helyre.
Lefekszik
De megkereslek majd reggelre kelve. Elalszik
Jön Heléna
HELÉNA Ó, végtelen és kínos éjszaka, Múlj már; árasszon vigaszt ránk Kelet,
Hogy napvilágnál térhessek haza, Mert részem itt csak megvetés lehet.
A bú szemét lezárod néha, álom: Szakíts el most magamtól e gyepágyon.
Lefekszik és elalszik
ROBIN Három csak? Egy híja még,
Hogy kilegyen mind a négy.
Jön Hermia
Itt jön, bús és halovány.
Cupido, az nagy zsivány:
Bolond tőle mind a lány.
HERMIA Ily ernyedt még nem voltam sohasem.
Hideg harmattól ázom, tüske tép.
Nem tudok menni, de még kúszni sem.
Láb s vágy egymástól elmaradva lép.
Amíg megvirrad, itt lepihenek.
Lefekszik
Ég, óvd Lysandert, ha megküzdenek!
Elalszik
ROBIN Legyen áldott, mély az álmod.
Nesztelen rád kenem
A szerelmi orvosságot.
A nedvet Lysander szemébe csöppenti
Mikor ébredsz, újra érezz
Örömöt afölött,
Hogy a régi kedvest látod.
Falun az a mondás járja:
„Mindenkinek kerül párja”;
Szíved is szívet talál ma.
Jancsi Julit megnyeri,
Zsák a foltját megleli,
A hím megkapja a nőstényét, és minden rendben lesz. El

NEGYEDIK FELVONÁS
1. SZÍN

[Ugyanott]

Jön Titania tündérkirályné, Zuboly, a bohóc, szamárfejjel, és tündérek: Babvirág, Pókháló, Porszem és Mustármag

TITANIA (Zubolyhoz) Jöjj, kedves arcod hadd becézgetem E jó illatu virágágyra ülve,
S rózsát tűzvén hajadba, édesem,
Hadd hintek csókot e gyönyörü fülre.
ZUBOLY Hol van Babvirág?
BABVIRÁG Itt.
ZUBOLY Vakargassa a fejem, tisztelt Babvirág. Monsieur Pókháló hol van?
PÓKHÁLÓ Itt.
ZUBOLY Monsieur Pókháló, kedves monsieur, fogja a fegyverét és öljön nekem egy piros derekú poszméhet egy bogáncs tetején; aztán, kedves monsieur, hozza el nekem a mézgyomrát. Ne fárassza magát: nagyon a dologgal, monsieur, és kedves monsieur, vigyázzon, nehogy kiszakadjon az a mézgyomor. Sajnálnám, ha összemázolná magát mézzel, signor.
Pókháló el
Monsieur Mustármag hol van?
MUSTÁRMAG Itt.
ZUBOLY Nyújtsa a mancsát, monsieur Mustármag. Kérem, ne ceremóniázzon, kedves monsieur.
MUSTÁRMAG Mit parancsol?
ZUBOLY Csak azt, kedves monsieur, hogy segítsen Babvirág lovagnak vakarni. Borbélyhoz kell menjek, monsieur, mert azt hiszem, fene szőrös lehet a képem; és olyan kényes szamár vagyok, hogy ha viszket a szőröm, muszáj vakarni.
TITANIA Akarsz zenét hallgatni, édesem?
ZUBOLY Jó zenei fülem van. Szóljon hát a furulya és a csattogtató.
(Falusi zene)
TITANIA Szerelmem, mit szeretnél enni, mondd!
ZUBOLY Én biza egy adag abrakot. Egy kis jó száraz babot elrágicsálnék.
De nagy kedvem volna egy nyaláb szénához. Finom széna, édes
széna, nincs párja annak!
TITANIA Van egy ügyes tündérem: felkutatja
A mókus raktárát, s hoz új diót.
ZUBOLY Jobban szeretnék egy-két marék száraz bükkönyt. De ne zavarjanak a cselédei, instálom. Nagy az expozícióm az alvásra.
TITANIA Aludj csak, én körülfonlak karommal.
Tündérek, indulás, ki merre lát!
A tündérek el
A nemes loncot így szövi körül
Gyöngéden a folyondár; szilfa kérges
Ujjaira így húz gyűrűt a repkény.
Ó, hogy’ szeretlek, odavagyok érted!
Elalusznak
Jön Robin pajtás (és vele szemben Oberon)
OBERON Jó, hogy jössz, Robin. Nézd, micsoda látvány!
Már szánom ezt a kótyagos rajongást;
Találkoztam vele: ennek a torz
Tökfejnek illatot gyűjtött az erdőn,
Lehordtam jól és csúnyán összekaptunk,
Mert friss virágfüzérrel koszorúzta
Ezt az idétlen, szőrös homlokot,
S a harmat, melyet dús keleti gyöngyként
Láttunk a zsenge bimbón gömbölyödni,
Könnycsepp volt most a kis virág szemén,
Akárha önnön balsorsát siratná.
Hogy jól megadtam neki a magáét,
S szelíd szavakkal engesztelni próbált,
Kértem a váltott gyermeket: azonnal
Engedett s küldte is tündéreit,
Hogy tündérhonban vinnék el tanyámra.
Enyém a fiú végre, most tehát
Feloldom az undok rontást szemén.
Kedves manó, te az athéni fickó
Fejéről vedd le ezt az idegen bőrt;
Ha ébred majd a többiekkel együtt,
Mindnyájan térjenek Athénba vissza,
S e zűrös éjre úgy gondoljanak,
Mint akiket rossz álom zaklatott.
De oldjam föl előbb tündérkirályném.
Titania szemébe csöppend a nedvet
Légy olyan, mint azelőtt,
Láss megint úgy, mint előbb
. Győzzön Cupidón Diana
Bűvös erejű virága.
Ébredj, Titania, kedves királyném!
TITANIA (felébred) Jaj, rémes álmot láttam, Oberon!
Rémlik, szerelmes voltam egy szamárba.
OBERON Itt fekszik, lásd.
TITANIA Ez hogy történhetett?
Képét undorral nézi most szemem.
OBERON Kis csöndet! – Vedd le, Robin, a fejét! –
Muzsikát most, amely érzékeikre Bódítóbban hat, mint bármilyen álom.
TITANIA Zenét, zenét, álomnál édesebbet!
(Halk zene)
ROBIN (leveszi Zubolyról a szamárfejet) Ha ébredsz, láss saját bugris szemeddel!
OBERON Zenét!
(Más zene)
Királyném, jöjj, fogjunk kezet,
Rengjen a föld, hol szunnyadnak ezek.
Oberon és Titania táncol
Kettőnket újra barátság vezet,
S holnap éjfélkor édes élvezet
Lesz Theseus nászán a tánc veled,
És áldást mondani a ház felett.
Ott majd e megpróbált szerelmesek
Illő fénnyel mind egybekeljenek.
ROBIN Hallgasd csak, tündérkirály:
Ez pacsirta dala már.
OBERON Jöjj, királyném, szaporán,
Éji árnyak nyomdokán.
Suhanjunk a földön át,
Mint a kóbor holdvilág.
TITANIA Jöjj, királyom, és mesélj:
Milyen titkot rejt az éj,
Hogy magam gyepágy ölén
Halandók közt leltem én.
Oberon, Titania és Robin el. A többiek aluszna
k Kintről kürtszó. Jön Theseus Egeusszal, Hippolyta és kíséretük
THESEUS Valaki menjen, hívja a vadászt.
A hajnalt már méltón megünnepeltük,
És minthogy még előttünk az egész nap,
Hadd hallja most mátkám kutyák zenéjét,
Eresszék őket a nyugati völgybe.
Mondom, valaki menjen a vadászért. Valaki el
Mi, szép királyném, majd a hegytetőről
Hallgatjuk a vadászebek s a visszhang
Egybefonódó, zagyva muzsikáját.
HIPPOLYTA Cadmusszal s Herkulessel voltam egyszer,
Hogy medvét űztek spártai kutyákkal
Kréta erdőiben. Dicsőbb perpatvart
Nem hallottam soha: a rengeteg,
Az ég, a forrás, az egész vidék
Egyetlen üvöltés volt. Soha ily
Kedves égzengést, ily szép hangzavart!
THESEUS Az én kutyám is mind spártai fajta,
Lógó pofáju, homokszín; fülük
Felsöpri a reggeli harmatot,
A lábuk görbe, mint thesszál bikáé,
Lassú futók, de szájuk összecsengő
Mély és mélyebb harang. Ily kürthöz illő
Üvöltésnek még nem tapsolhatott
Kréta, sem Spárta, sem Thesszália.
Meghallod majd. De csitt: miféle nimfák?
EGEUS Fenség, aki itt alszik, a leányom,
Ez meg Lysander; az Demetrius;
Az ott Heléna, vén Nedar leánya.
Csodálkozom, hogy mind itt látom őket.
THESEUS Korán keltek, hogy május ünnepét
Lássák, és hallva tervünk, idejöttek,
Hogy esküvőnk előtt köszöntsenek.
De mondd csak, Egeus: nem ez a napja,
Hogy lányodnak választ kell adnia?
EGEUS Ez, jó uram. THESEUS Menj: a vadászok kürtöljék fel őket. Valaki el
Kintről zaj: kürtszó. A szerelmesek felpattannak
No, hát jó reggelt. Bálint napja elmúlt.
Most párosodnak csak a madarak?
LYSANDER Fenség, bocsánat!
A szerelmesek letérdelnek
THESEUS Kérlek, álljatok fel.
A szerelmesek felállnak
(Demetriushoz és Lysanderhez)
Ti vetélytársak vagytok, úgy tudom.
Honnan tehát e békés egyetértés,
Hogy gyűlölet s féltés így összefér:
Együtt alusztok, és egyik se fél?
LYSANDER Fél-ébren, félig alszom még. Ezér’
Kábán szólok, fenség, nyelvem dadog.
Hogy’ eshetett az, hogy most itt vagyok,
Nem is tudom, de azt hiszem – s ha jól
Meggondolom, így is kell lennie –,
Hogy Hermiával jöttem. El akartunk
Szökni Athénból távoli vidékre,
Hol az athéni törvény büntetését...
EGEUS (Theseushoz) Elég, elég, fenség, már eleget tudsz!
Törvényt kívánok a fejére, törvényt. –
Szökni akartak, azt, Demetrius,
Megrövidítni téged s engem is...
Téged asszonnyal, engem a szavammal,
Mert szavam adtam, hogy az asszonyod lesz.
DEMETRIUS (Theseushoz) Fenség, Heléna elmesélte tervük,
Hogy szöknek s ebbe az erdőbe jönnek;
Én hát követtem nagy dühömben őket,
Heléna pedig szerelmében engem.
De mily varázs folytán, én nem tudom,
Mert varázs volt ez: Hermia iránt
Szerelmem úgy elolvadt, mint a hó,
Gyarló kis cifraság emléke már,
Melyért gyerekkoromban úgy epedtem;
Hűségem, szívem minden dobbanása
Most Helénáé, ő az én szemem
Egyetlen öröme. 0 volt a mátkám,
Fenség, míg meg nem láttam Hermiát.
Mint rossz beteg, ellöktem ezt az étket;
De gyógyultan ízlésem helyrejött,
S most szeretem, kívánom, erre vágyom,
És hű maradok már hozzá örökké.
THESEUS Szép párokat teremtett, lám, a jó sors.
Kikérdezünk erről bővebben is. –
Egeus, én most megváltoztatom
Szándékodat: velünk együtt e két pár
A templomban ma örök frigyre lép. –
Mivel a reggel java része eltelt,
A tervezett vadászat elmarad.
Vissza Athénba! Három már a pár,
Fényes menyegző ünnepsége vár.
Jöjj, Hippolyta!
Theseus herceg Hippolytával, Egeus és kíséretük el
DEMETRIUS Mindez homályos és megfoghatatlan,
Mint felhővé olvadt távoli hegység.
HERMIA Én mintha két szemmel kétféleképpen
, Kettőzve látnék.
HELÉNA Épp így érzem én is:
Megleltem most Demetriust, e kincset,
Mely enyém is, nem is.
DEMETRIUS Nekem úgy tűnik,
Még alszunk, álmodunk. Itt volt valóban
A herceg, és meghagyta, hogy kövessük?
HERMIA Itt, és apám is.
HELÉNA És Hippolyta.
LYSANDER És a templomba rendelt minket is.
DEMETRIUS Ébren vagyunk tehát. Menjünk utána;
Útközben majd álmunk is elmeséljük.
A szerelmesek el
Zuboly felébred

ZUBOLY Ha itt a végszavam, csak hívjatok és jövök. A következő ez: „Szép Pyramus.” Hahó! Vackor Péter! Dudás fujtató-javító! Orrondi üstfoltozó! Éhkopp! Isten uccse, elszeleltek és itt hagytak alva. – Fura egy álmom volt. Olyan álmom, hogy emberi ész meg nem mondhatja, micsoda álom. Sült szamár, aki megpróbálja ezt az álmot kibogozni. Úgy rémlett, hogy én... hogy volt nekem... de címeres bolond, aki meg akarja mondani, mi is volt nekem. Ember szeme nem hallott, ember füle nem látott, ember keze nem kóstolt olyat, nyelv nem tudja felfogni, szív elmondani, mit álmodtam én. Ráveszem Vackor Pétert, hogy faragjon balladát erről az álomról. „Zuboly álma” lesz a címe, és eléneklem a darab egyik végén a herceg előtt. Vagy talán, hogy még szebben hasson, Thisbe halálára éneklem el. El


2. SZÍN
[Athén. Szoba Vackor szállásán]
Jön Vackor, Dudás, Orrondi és Éhkopp

VACKOR Zubolyhoz elküldtetek-e? Hazakerült már?
ÉHKOPP Semmi hír róla. Bizonyára transzportálták.
DUDÁS Ha ő nem jön, odavan a darab. Nem megy semmiképpen. Igaz?
VACKOR Lehetetlen. Nincs egy ember rajta kívül Athénban, aki Pyramust eljátszhatná.
DUDÁS Úgy biza, a legeszesebb mesterember Athénban.
VACKOR Az ám, és a legderekabb személy; kellemes hangra nézve pedig igazi flóta.
DUDÁS Nótát akartál mondani. A flóta, Isten ne adja, hitvány kis szerszám.
Jön Gyalu asztalos
GYALU Urak, a herceg jön már a templomból, és rajta kívül még két vagy három úr és úrihölgy kelt egybe. Ha a komédiánk jól megy, megcsináltuk a szerencsénket.
DUDÁS Ó, kedves lüke Zuboly! Oda az életre szóló hat garas napidíja. Nem úszta volna meg napi hat garas nélkül. Akármi legyek, ha a herceg nem adott volna neki hat garas napidíjat Pyramusért. Meg is érdemelte volna. Napi hat garas Pyramusért, vagy semmi.
Jön Zuboly
ZUBOLY Hol vannak a társaim? Hol vannak azok a gyáva kukacok?
VACKOR Zuboly! Ó, dicsőséges nap! Ó, boldog óra!
ZUBOLY Urak, csodákat mesélhetek; de ne kérdjétek, hogy mit. Ne legyek becsületes athéni, ha elmondom. Úgy mesélek el mindent, ahogy megesett.
VACKOR Hadd halljuk, kedves Zuboly.
ZUBOLY Tőlem egy árva szót se. Csak annyit akarok mondani, hogy a herceg megebédelt. Szedjétek össze a holmitokat, jó madzagot a szakállatokhoz, új pántlikát a cipőtökre. Gyorsan a palotához; mindenki fussa át a szerepét. Mert, hogy egyenesen mondjam: a darabunknak kelete van. Thisbe mindenesetre vegyen tiszta fehérneműt, aki az oroszlánt játssza, hagyja meg a körmét, jó lesz oroszlánkaromnak. És kedves színjátszók, ne egyetek hagymát, se fokhagymát, hogy kellemes legyen a leheletünk, akkor nem kétlem, kellemesnek mondják majd a komédiánkat is. No, menjünk, rajta, menjünk!
Mind el


ÖTÖDIK FELVONÁS
1. SZÍN

[Athén. Terem Theseus palotájában]
Jön Theseus, Hippolyta és Philostratos

HIPPOLYTA E párok furcsa dolgokat beszélnek.
THESEUS Csak furcsák, nem valók. Én nem hiszek
Ócska mesében és tündérkalandban.
Szerelmesek s őrültek agya forr,
S élénk fantáziával sok olyasmit
Felfognak, amit hűvös ész nem érthet.
Az eszelős, a szerelmes s a költő
Nem is más: képzelet csak. Aki több
Ördögöt lát, mint a pokolba férhet,
Az őrült. Ám a kótyagos szerelmes
Egy cigánylányban Helénát fedez fel.
A költő szeme édes révületben
Az égről földre, földről égre fordul,
S hogy ismeretlen dolgok testet öltnek
Képzeletében, a poéta tolla
Formába önti őket, és a semmi
Lakóhelyet kap tőle és nevét.
Ravasz játékot űz a képzelet:
Hogy jobban átérezze örömünket,
Az örömhöz mindjárt okot keres;
És éjjel, névtelen félsztől remegve,
Mily könnyen lesz bokorból szörnyü medve!
HIPPOLYTA Ahogy mesélik éjjeli kalandjuk
S érzelmeik ily gyors átváltozását,
Az többre vall merő elképzelésnél,
Szilárd valónak tűnik az egész;
De mindenképpen furcsa és csodás.
Jönnek a szerelmesek: Lysander, Demetrius, Hermia és Heléna
THESEUS Már jönnek is, tele forró örömmel.
Lássuk, milyen tánc, mily zenés darab
Segít elütni egy gyötrelmes órát?
Jöjjön Philostratos.
PHILOSTRATOS Itt is vagyok.
THESEUS Mondd, ma estére mily szórakozást tudsz?
Zenét, színházat? A tunya időt
Kijátszhatná-e más, mint kis mulatság?
PHILOSTRATOS Itt van a jegyzék, minden benne áll.
Fenséged döntsön: mit választasz inkább.
THESEUS „Kentaurok harca: hárfával kisérve
Énekli egy athéni eunuch.”
Ez nem kell. Már meséltem jegyesemnek,
Felmagasztalva Herkules rokont.
„A részeg bacchánsnők garázdasága,
Akik széttépték a trák énekest.”
Öreg história, már akkor adták,
Hogy megtértem Thébából győztesen.
„Háromszor három Múzsa elsiratja
A nemrég elhunyt koldus tudományt.”
Szatíra lesz ez, csípősen biráló,
A nászi ünnepséghez nem talál.
„Unalmas rövid színdarab: Pyramus
És Thisbe.” Hogy? Unalmas és rövid?
PHILOSTRATOS Nem több tíz szónál az egész darab,
Színmű rövidebb már nem is lehetne;
De tíz szóval is túl hosszú, uram,
Így hát unalmas; nincsen az egészben
Egy helyes szó, belevaló szereplő.
THESEUS Kik a színjátszók?
PHILOSTRATOS Kérges kezű munkások itt Athénban,
Kik ésszel még sosem dolgoztak eddig,
És elkínozták most pallérozatlan
Elméjüket nászodra e darabbal.
THESEUS Hívd őket; üljetek le, hölgyeim.
Philostratos el
HIPPOLYTA Nem nézhetem a görnyedő nyomort
És a dolgába rokkanó igyekvést.
THESEUS Olyasmit itt nem is látsz, édesem.
HIPPOLYTA De ehhez semmit sem konyítanak
. THESEUS Annál inkább köszönjük meg a semmit.
Jól értsük azt, mit rosszul mondanak,
S abban, mire nem képes az igyekvés,
A munkát nézzük, ne az érdemet.
Ahol jártam, írástudók kimódolt
Köszöntésekkel készültek fogadni,
De láttam őket sápadtan remegni,
Elakadozni mondat közepén;
Egész gyakorlatuk a félszbe fulladt,
És végül is elnémultak, feladták,
Nem üdvözöltek. S mégis, kedvesem,
Kihallottam üdvözletük a csendből,
Mert a szemérmes, félénk tisztelet
Többet jelent, mint bármily szájaló nyelv,
Tolakodó, pimasz nagyhanguság.
A szeretetből, mely csöndes, szerény,
Kevés szóval is többet értek én.
Jön (Egeus)
(EGEUS) Fenség, ha tetszik, jönne a Prológus.
THESEUS Jöjjön.
(Harsonák.) Jön (Vackor mint) Prológus
(VACKOR) (mint Prológus) Ha sértenénk, nem akarunk mi mást.
Hidd el: nem jöttünk senkit sérteni,
De igyekszünk. Hogy buzgalmunk belásd,
Végcélunk ezzel fogjuk kezdeni,
Ím, ezt szolgálja igyekezetünk.
Csupán tetszésed lesz a jutalom,
S az nem sok. Amit érte tehetünk,
Nem is tesszük. Hogy öljön unalom,
A játszók készen állnak, és hamar
Megtudja ki-ki majd, amit akar.
THESEUS Ez a fickó nem a ponton áll meg sehol.
LYSANDER Úgy lovagolta meg a prológusát, mint betöretlen csikót: nem
tud megállni. Jó tanulság, fenség: nem elég beszélni, helyesen is kell.
HIPPOLYTA Valóban, úgy játszott a prológusán, mint gyermek a fuvolán: a
hang ugyan kijött belőle, de egybefűzni nem tudta.
THESEUS Olyan volt ez, mint az összegabalyodott lánc: nem volt benne hiány, de egy zűrzavar volt az egész. Most mi következik?
Jön (egy kürtös nyomában) Zuboly mint Pyramus, Dudás mint Thisbe
, Orrondi mint Fal, Éhkopp mint Holdvilág és Gyalu mint Oroszlán, a némajátékhoz
(VACKOR) (mint Prológus) Csodálkoztok e látványon talán,
De kiderül minden titok legott.
Pyramus e csinos legény, az ám,
A szép leány pediglen Thisbe ott.
E meszes férfi az irigy, kaján fal,
Mely elválaszt két szerető szivet;
Egy rés van rajta, a legény a lánnyal
Azon át sugdos, ki nem érti meg?
Kinek lámpása, bokra van, s kutyája,
A Holdvilág. Mert azt is tudni kell,
Hogy holdvilágnál indultak az árva
Szerelmesek Ninus sírjához el.
E csúf bestia, név szerint Oroszlán,
A hű Thisbét, ki elsőbb érkeze,
Elűzte, vagy inkább frászt tett bele;
Elhullt a fátyla, hogy futott szegény,
Amit a véres vad megszaggatott.
Jön már Pyramus, szép, deli legény,
S hű Thisbe fátylát holtan leli ott;
Kemény, kegyetlen karddal átlyukasztja
Kínban kesergő, könnyes kebelét;
És Thisbe, hogy rejtek már nem marasztja,
Kihúzza kardját s meghal. Ez elég:
Fal, Hold, Oroszlán és a szeretők
Mondják tovább, mert ittmaradnak ők.
Orrondi mint Fal kivételével a bohócok mind el
THESEUS Nagy csoda lesz, ha az oroszlán megszólal.
DEMETRIUS Ne csodálkozz, fenség: ha annyi szamár megteszi, egy oroszlántól is kitelhet.
(ORRONDI) (mint Fal) Komédiánk rendjében úgy esett,
Hogy én, Orrondi, most egy fal leszek;
De a falat úgy képzeljétek el,
Hogy hasadék van rajta, ujjnyi hely,
A két szerető, Pyramus meg Thisbe,
Azon keresztül sugdos titkon ki s be.
Mutatja a habarcs, kő és agyag,
Hogy a mondott fal én magam vagyak.
Jobb s bal kezemen nyílik az a lyuk,
Hol a szeretők elmondják bajuk.
THESEUS Kívánhatjuk-e, hogy mész és polyva jobban beszéljen?
DEMETRIUS Ez a legeszesebb fal, amelyet valaha is beszélni hallottam, fenség.
Jön Zuboly mint Pyramus
THESEUS Pyramus közeledik a falhoz. Csend!
ZUBOLY (mint Pyramus) Ó, rémes éj, fekete, mint a tolvaj,
Te vagy mindig, ha nincs nappal a tájon;
Ó, éj, ó, gyászéj, ó jaj, ó jaj, ó jaj!
Félek, hogy Thisbémet hiába várom. Ó, fal, ó, drága, ó, szívbéli fal,
Ki elválasztod atyáink lakát,
Ó, fal, te drága és szívbéli fal,
Mutass egy rést, hadd kukucskáljak át.
Fal mutatja a rést
Ó, kedves fal, áldjon meg Juppiter!
De mit látok? Thisbém sehol se látom.
Gonosz fal, nem vigasztalsz semmivel;
Mert így megcsaltál, verjen meg az átkom!
THESEUS Gondolom, hogy a fal mint érző lény visszagorombáskodhatna.
ZUBOLY (mint Pyramus) Nem úgy, la, uram, nem szabad neki. „Verjen meg az átkom!” Thisbe végszava. Most bejön, én meg a falon át lesem. Meglátják, pont úgy lesz, ahogy mondtam.
Jön Dudás mint Thisbe
Itt is van már!
DUDÁS (mint Thisbe) Ó, fal, hallottál sóhajtozni halkan,
Pyramus s köztem mért vagy oly magas.
Be sokszor csókoltam cseresznyeajkkal Köved, mit mész fog össze és ragacs.
ZUBOLY (mint Pyramus) Hangot látok. Átnézek imigyen:
Meghallhatom Thisbe képét a résen.
Thisbe?
DUDÁS (mint Thisbe) Szerelmem... ő vagy, azt hiszem.
ZUBOLY (mint Pyramus)
Higgy, amit tetszik, az vagyok egészen,
És mint Lemander, oly híved vagyok.
DUDÁS (mint Thisbe) S én mint Heléna, míg meg nem halok.
ZUBOLY (mint Pyramus) Nem volt Zephalus Procrushoz ilyen hű.
DUDÁS (mint Thisbe) Nemvolt Zephalus szerelme ilyen hő.
ZUBOLY (mint Pyramus) Ó, csókolj át ezen a rossz falon!
DUDÁS (mint Thisbe) Nem ajkadat: csak a meszet nyalom.
ZUBOLY (mint Pyramus) Nina sírjához eljössz-é, ha kérlek?
DUDÁS (mint Thisbe) Ottan leszek, akár haljak, vagy éljek.
Zuboly és Dudás kétfelé el
ORRONDI (mint Fal) A Fal szerepe így hát véget ért;
Több dolgom nincs, mehetek is ezért. El
THESEUS Leomlott hát a fal a két szomszéd között.
DEMETRIUS Nincs az ellen orvosság, fenség, ha a falak szeretnek titokban hallgatózni.
HIPPOLYTA Ennél nagyobb szamárságot nem hallottam életemben.
THESEUS Az ilyesminek a legjava is csak árnyék, s a legrossza sem roszszabb, ha a képzelet helyreüti.
HIPPOLYTA De az a mi képzeletünk, nem az övék.
THESEUS Ha nem képzelünk rosszabbat róluk, mint ők önmagukról, akkor kiváló férfiak lehetnek. Itt jön két nemes bestia, egy ember és egy oroszlán.
Jön Gyalu mint Oroszlán és Éhkopp mint Holdvilág lámpással, tüskebokorral és kutyával
GYALU (mint Oroszlán) Hölgyek, akiknek gyöngéd szíve retteg
Egy egérkétől, bármilyen pöttömtől,
Most bizonyára reszkettek s remegtek,
Hogy bősz oroszlán tajtékozva bömböl.
De Gyalu asztalos vagyok csupán,
Az oroszlánbőr csak felvett ruhám.
Ha oroszlán lennék véletlenül,
Baj volna az, sajnálnám cefetül.
THESEUS Nagyon szívélyes bestia és jó lelkiismeretű.
DEMETRIUS A legderekabb bestia, akit valaha is láttam, fenség.
LYSANDER Ez az oroszlán olyan bátor, mint egy róka.
THESEUS És annyi esze van, mint egy libának.
DEMETRIUS Nem úgy, fenség, mert a bátorsága nem veheti el az eszét, márpedig a róka elviszi a libát.
THESEUS Annyi biztos, hogy az esze nem veszi el a bátorságát, amint a liba sem viszi el a rókát. Jól van. Bízzuk az eszére, és halljuk a holdat.
ÉHKOPP (mint Holdvilág) E lámpás a szarvas holdat jelenti.
DEMETRIUS A fején kellene viselnie a szarvat.
THESEUS Még nem növekszik, és a szarvát nem látni az udvarában.
ÉHKOPP (mint Holdvilág) E lámpás a szarvas holdat jelenti.
Magam a holdbeli ember vagyok.
THESEUS Ez a legnagyobb baklövés az egészben: az embert a lámpába kellene dugni. Másként hogy lehet holdbeli ember?
DEMETRIUS Nem mer belebújni a gyertya miatt; mert látod, mindjárt kialszik.
HIPPOLYTA Unom már ezt a holdat. Bárcsak változna már!
THESEUS Olyan csekély világa van az eszének, hogy szemlátomást fogyóban van; de udvariasságból mindenképpen ki kell várnunk az idejét.
LYSANDER Folytasd, Hold!
ÉHKOPP Nekem csak annyi mondanivalóm van, hogy ez a lámpás a hold, én magam a holdbeli ember, ez a tüskebokor az én tüskebokrom, és ez a kutya az én kutyám.
DEMETRIUS Akkor hát mindennek a lámpában kellene lennie, mert ezek mind a holdban vannak. De csönd! Jön Thisbe.
Jön Dudás mint Thisbe
DUDÁS (mint Thisbe) Ez Nina sírja. Hol van kedvesem?
GYALU (mint Oroszlán) Ooo!
Oroszlán bömböl. Thisbe elejti fátylát és elfut
DEMETRIUS Jól bőgtél, Oroszlán!
THESEUS Jól futottál, Thisbe!
HIPPOLYTA Jól világítottál, Hold! – A hold igazán bájosan süt.
Oroszlán összetépi Thisbe fátylát
THESEUS Jól marcangoltál, Oroszlán!
DEMETRIUS Aztán jött Pyramus.
(Jön Zuboly mint Pyramus)
LYSANDER És az oroszlán továbbállt.
Oroszlán el
ZUBOLY (mint Pyramus) Köszönöm, kedves hold, napsugarad.
Köszönöm, hold, hogy ragyogsz fényesen;
E csillogó, csábos csóvák alatt
Tisztán tűnik fel Thisbe, édesem.
De hah, mi van,
Boldogtalan?
Lankasztó látomány!
Szív, látod-é?
Szakadj belé!
Ó, galamblelkü lány!
Fátylad lehullt,
Jaj, vérbe fúlt?
Fel, fúriák, ide!
Ó, sors, te bősz,
Szívembe lőssz,
Vedd vérem ízibe!
THESEUS Ilyen forró szerelem és a kedves halála bárki ember fiát megszomorítaná.
HIPPOLYTA Vesszek el, ha nem sajnálom ezt a fickót
ZUBOLY (mint Pyramus) Ó, természet, hát arra lett oroszlán,
Hogy így letörje száráról virágom?
A legszebb lány ma már csak árva foszlány,
Ki élt, édelgett, érzett a világon.
Hullj, könny, omolj,
S te, kard, hatolj
Keblem mélyébe, így,
Itt balra, hé,
A szív felé!
Most meghalok: így, így.
Leszúrja magát
Lelkem halott,
Az angyalok
Közé, az égbe száll.
Nyelv, hunyj ki hát,
Fuss, holdvilág! Holdvilág el
Hal-ál, hal-ál, hal-ál.
Meghal
DEMETRIUS Csak egy hal áll jót érte, mert maga sem több annál.
LYSANDER Még annyi sem: meghalt, így hát már semmi.
THESEUS Egy seborvos még talpra állíthatja, és kiderülhet, hogy igazában szamár.
HYPPOLITA De miért megy el a holdvilág, mielőtt Thisbe visszajönne és megtalálná a kedvesét?
THESEUS Majd csillagfénynél találja meg.
(Jön Dudás mint Thisbe)
Jön is már, és az ő siralmával véget ér a darab.
HIPPOLYTA Gondolom, egy ilyen Pyramusért nem fog túl hosszan siránkozni. Remélem, röviden elintézi.
DEMETRIUS Egy porszem is lenyomná a mérleget, hogy melyik a különb, Pyramus-e vagy Thisbe: az férfinak Isten őrizz, ez nőnek Isten ments.
LYSANDER Már meglátta azzal a gyönyörű szemével.
DEMETRIUS Így hát azt mondja, videlicet:
DUDÁS (mint Thisbe)
Mily álom ez?
Tán halva lesz?
Ébredj, Pyramus, ó!
Szólj! Néma vagy?
Hát síri fagy
Lepjen, te drága, jó?
Liliomajk,
Cseresznyeorr,
Kökörcsinorca, ah,
Mind odalett.
Kedves szemed
Zöld hagymagömb vala.
Három nővér
, Szép tejfehér
Kezetek ide hát
Vérébe bé,
Ha elszelé
Élete fonalát.
Nyelv, szót se szólj.
Hű kard, hatolj
Keblembe, ez a fő.
Leszúrja magát
Barátaim,
Meghalok, ím.
Agyő, agyő, agyő.
Meghal
THESEUS A Holdvilág és az Oroszlán megmaradt, hogy eltemesse a holtakat.
DEMETRIUS Meg a Fal is.
(ZUBOLY) Nem a, kérem: a fal, ami a szülőket elválasztotta, ledőlt. Kegyeskednek megnézni az epilógust, vagy inkább meghallgatják két játszónk bergamaszk táncát?
THESEUS Csak semmi epilógust, kérlek; a színdarabotok nem szorul mentségre. Nem kell ide mentség: ha a szereplők mind meghaltak, egyiket sem való leszólni. Istenemre, ha az, aki ezt írta, eljátssza Pyramust és felköti magát Thisbe harisnyakötőjére, akkor ez pompás tragédia lett volna; igazában az is, és kitűnően adták elő. De lássuk azt a bergamaszkot. Az epilógust hagyjuk.
(Zuboly és Dudás) bergamaszkot táncol, aztán el
Tizenkettőt szólt a vasnyelvü éjfél
. Az ágyba; tündérek órája ez.
Félek, hogy átaludjuk majd a reggelt,
Amint átvirrasztottuk ezt az éjt.
Kijátsztuk e földhözragadt darabbal
A lomha éjt. Barátaim, az ágyba!
Két hétig e boldog nászünnepen
Éji mulatság, tréfa, kedv legyen.
Mind el

2. SZÍN
Jön Robin pajtás seprűvel

ROBIN Oroszlán bömböl a pusztán,
Hold ingerli a csikaszt,
Napját bevégezve lustán
Hortyog a fáradt paraszt.
Hunyva izzik a parázs,
Kint kuvikol a kuvik,
Bánat verte nyavalyás
Szemfedővel álmodik.
A bús éji óra ez,
Mikor megnyílik a hant
És a lélek ébredez,
Temetőből kisuhan.
Tündérek, kik mint az álom,
Hármas Hekaté nyomán,
Hogy a napfény ne találjon,
Surranunk az éj után –
Vígadunk. A ház nyugalma
Szent, egérke sem zavarja.
Engem küldtek seprüvel,
Hogy a port seperjem el.
Jön Oberon tündérkirály és Titania tündérkirályné teljes kísérettel
OBERON Hunyó tűz pislog a házba’:
Álmosító, gyönge fény.
Tündér és manó bokázva
Szökjön, szöcske-könnyedén,
Dalolja a dalt utánam,
S ropja is hozzá vidáman.
TITANIA Énekeld elő tehát
Szövegét és dallamát,
Hadd daloljuk mind veled,
S áldjuk meg e szép helyet.
(Dal. A tündérek táncolnak)
OBERON Napkeltéig ez a házunk,
Tündércsapat, itt tanyázunk.
Herceg-ágy elébe lép
Legelőbb az éji nép,
Hogy a sarj, ki most fogan,
Éljen soká boldogan.
Mindhárom pár élje itt
Szerelemben éveit,
Sarjaikat testi jel
Soha ne csúfítsa el.
Óvja őket égi kegy:
Májfolt, nyúlszáj, anyajegy,
Ami rút egy gyermeken,
Rajtuk soha ne legyen.
Tündérek, most felkelünk,
Harmattal felszentelünk,
Megáldunk minden szobát,
Ezt az egész palotát:
Legyen áldott, aki lakja,
Békés, boldog minden napja.
És most újra szerte mind,
Míg a hajnal fénye int.
Robin kivételével mind el

EPILÓGUS
ROBIN Ha nem tetszett a darab,
Gondoljátok, s nincs harag,
Aludtatok egyet, és
Álomlátás az egész.
Ezt a gyatra kis mesét,
Mely csak álom, semmiség,
Nézzétek ma el nekünk,
És mindent jóváteszünk.
Manó vagyok én, nem ördög;
Megfogadom, ha nem ölttök
Kígyónyelvet itt miránk,
Helyrehozzuk a hibánk,
Vagy hazugnak mondhat bárki.
Most jó éjt, de nem kell várni:
Tapsra ím, barátaim,
S holnap megjavul Robin.


SZÓMAGYARÁZAT
THESEUS – görög mitológiai hős; többek között győzelmesen küzdött az amazonok, egy mondai asszonyállam harcosai ellen, és feleségül vette királynőjüket, Hippolytát.
DIANA – a vadászat szűz istennőjének római neve
CUPIDO – Amor szerelemisten másik római neve
DIDO – Karthágó mondai királynője; mikor szerelmese, a trójai Aeneas elhagyta, máglyára lépett.
PHOEBE – Diana (voltaképpen a görög Artemis) mellékneve mint holdistennőé; itt: a Hold.
FÉBUSZ (helyesen: Phoebus) – Apollo napisten mellékneve.
CORINNUS és PHILLIDA – Shakespeare korabeli pásztorköltemény szerelmespárja.
HYEMS (lat) – a megszemélyesített tél
LEVIATÁN – legendás vízi szörny
DAPHNE – vízi nimfa, akit Apollo szerelmével üldözött, míg végül babérfává változott
TAURUS – kisázsiai hegység
ACHERON – alvilági folyó a görög mitológiában
CADMUS – Théba mondai alapítója
HELÉNA – Menelaos spártai király felesége, híres szépség, akinek megszöktetése okozta a trójai háborút
KENTAUROK – félig ember, félig ló keveréklények a görög mitológiában
BACCHÁNSNŐK – Bacchus isten papnői, akik őrjöngésükben széttépték Orpheust, a dalnokot
LEMANDER (helyesen: Leander) – mondai szerelmes, aki éjszakánként átúszta a Hellespontost (a Dardanellákat), hogy eljusson Heróhoz.
ZEPHALUS (helyesen: Cephalus) – Aurora (a megszemélyesített hajnal) szerelme ellenére hű maradt feleségéhez, Procrishoz.
VIDELICET (lat) – ugyanis
HÁROM NŐVÉR – a Párkák, a római mitológia sorsistennői
HEKATÉ – alvilági istennő

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék