Karácsonyi Zsolt

Török alagút

Apám a gróf az alagút leghátsó
részeinek titkát nekem már nem adta
tovább, ami sejtésként megmaradt,
távoli oldás.

Nyári árvíz egy régi pince mélyén.
Halakra várva egy ajtó tutaján.

Cselédjeit hagyta hiedelmeikben.
Egy rejtekút szellemei:
a víz színén száz sárszínû turbán.
Hadseregek fulladnak meg így.

Apám a török alagút titkát már
nem adta tovább. Amit szépapák
szépapáitól: le se írta.

Miatta, hogy ijedten egy ajtó tutaján.
A kulcslyukon át beszivárog a víz.


Emlékkönyv

A kisvárosban beszélik még az öreg báró
utolsó napjait. Ebédlõjében járkált le-fel,
majd a könyvtárszoba közepére ült.
Fiatal lányok megrontójaként még szép jövõt

Láttak elébe. Az emlékkönyvre véletlenül
lelt rá, úgy harmincévesen. Egykori - már
többgyermekes - nõcskéinek életjáradékot
kezdett folyosítani. Nem mondhatom, hogy Akkor
megbolondult, de furcsa kelekótyaság volt,
ahogy kertjében virágok szirmait simogatta.

Utolsó napján könyvtárszobája közepére ült.
Az emlékkönyvet hiába kereste, az osztozkodni
érkezõ rokonság.


Amikor Jeanne d'Arc-ot idézi...

Amikor Jeanne d'Arc-ra hasonlít majd,
nem érinthetem pórusait. Nem távozik,
de a tekintet hátravonul, szögesdrót
híján rózsabokrok tüskéi mögé. Levelei,
ha egyáltalán érkeznek majd, nem postán,
esõk nyomában. Jó lesz késõbb, hogy a
távolság egy máglyahalál látványának
képsoraiba sûrûsödhet. A félhomályban
Jeanne d'Arcot idézi arca. Ahogy a
szobájába lépek, láthatóak a
tölgyfaajtó vasalásai.


Boxmeccs

Felemelni és letenni. Egy indulatot
létrehozni, legalább poénbõl, hogy
íme e versben itt az érzelem: az alany
tombol, tobzódó rímei táncát -
nincs így.
Az indulatok kiúsztak e versbõl, egy
lassú csónak körvonalában nem õk
közelednek. Újfajta boxmeccs ez. A
nézõtéren szerzetesek, apácák üvöltenek.
A gyõzõ körbejárja az alvó másikat.