Egyed Emese

A lovag regéje
Bábjáték
Szereplők:
MESÉLŐK:
KENDŐS
SITYAKOS
LOVAG
KIRÁLYNÉ
TÜNDÉR
ÖREG
TÜNDÉRLÉNYEK
KENDŐS:
Látod, amit látok?
SITYAKOS:
Látod, amit látok?
KENDŐS:
Hallgass, Ekhó!
SITYAKOS:
... Ekhó!
(Varázsige hallatszik a TÜNDÉR hangján)
Hullj, hó, nap, ragyogjál,
Meseszál, fonódjál,
Történet, szövődjél,
Varázs,
varázs,
közeledjél!



KENDŐS:
Élt egy nagy királyúr...
SITYAKOS:
Dúsgazdag királyúr!
KENDŐS:
Szép palotájában.
SITYAKOS:
Mindene volt néki!
KENDŐS:
Jó dolga volt régi,
cifra udvarában,
negyven szobájában,
(álmélkodva:)
SITYAKOS:
Negyven szobájában?!
KENDŐS:
Volt szép felesége,
SITYAKOS:
... Kedves felesége...
KENDŐS:
Önző felesége!
SITYAKOS:
Azt a piculáját az ilyen asszonynak!
(Palota terme. Mulatónóta – férfiak boros éneklése, asszonyok kacagása)
Nincs itthon a gazda,
táncolnak az egerek,
Illa nád és illala
Berek!
Mert a sarkantyúnak,
Mert a nyeregszíjnak,
Palota-palota fénye...
Pajkos zörrenése!!
LOVAG:
Ne kívánd, asszonyom, hogy jótevő gazdámat megbántsam. Azt hagyta
hátra, élesítsek kardot.
KIRÁLYNÉ:
Élesítesz... (A szemébe néz)
LOVAG:
... Kalapáljak pajzsot.
KIRÁLYNÉ:
Megteheted. (Mind közelebb húzódik)
LOVAG:
Azt kérte tőlem, vigyázzak a békességre.
KIRÁLYNÉ:
Én vagyok a békesség... Galamb vagyok, mondta más is.

(Előlép egy dalnok, meghajtja magát, időnként bekiabálnak a lakomázók)
Mén a lovag vadászatra,
Vadászatra egyedül
Puszta kézzel mén a vadra...
Azt követi,
Őt követi árkon, bokron,
Bokron át.
Ó be kár gyöngéd szaváért...
(Bekiáltás:)
Inkább lovagi szerszámáért!
Be kár szeme ragyogásáért!
(Bekiáltás:)
Az én két szemem világáért?
(Folytatja rendületlenül)
El fog veszni a hosszú úton!
Nem védi meg testvér tanácsa
Birodalmán túl – nincs hatása...

(A Lovag elhárítja a Királynő simogatását, feláll)
LOVAG:
Távozhatnék, királyi asszonyom?
KIRÁLYNÉ:
Vagy úgy? Szemtelen... Jobbágy.
LOVAG:
Virtu a nevem, engedelmet.
KIRÁLYNÉ:
Virtu, parancsolom, kelj útra.
LOVAG:
Kötelességem véghezvinni.
KIRÁLYNÉ:
Te útra kelsz, rengeteg erdőn
vadkanra lelsz, ha van szerencséd,
és mivel ezüst agyarából
boldogságomat jövendölték...

(Mintha ujján számolna lassan, egytől háromig)
Elhozod nekem azt a vadkant...
leteríted a küszöbömre!
(Egyre hangosabban)
S eltűnsz szemem elől örökre!

(Zene... A mulatság folytatódik)
KENDŐS:
A becsület útján haladt csak.
SITYAKOS:
Teljesített egy rossz parancsot.
KENDŐS:
Hallgass, Ekhó!
SITYAKOS:
Ekhó vagyok, de lásd: beszélek,
és öl a méreg.
KENDŐS:
A lovag útja bizonyosság!
Lépése vonulás,
a szíve helyén vágyak...
SITYAKOS:
(tettetett álmélkodással)
No lámcsak!
KENDŐS:
Sisak mögött az orcapirulás.
Nem értem...
KENDŐS:
Érted, Lovag, a parancs lényegét?
El akarnak veszejteni,
a vadkan s ezüstfoga ... nem is létezik!

Zene

(Rengeteg erdő)
LOVAG:
Hol járok? Hallom az erdő szíve dobogását.
Mindenféle vadállat nyomát látom,
csak azt az egyet nem találom.
TÜNDÉR:
Halálom... életem.
LOVAG:
Ki vagy, gyönyörű húgom?
Tündér...
TÜNDÉR:
Hívtalak s jöttél!
LOVAG:
Szívemben réges-régen láttalak.
TÜNDÉR:
Tó tükrében láttam az arcodat.
Maradj itt!
LOVAG:
Hogyne maradnék: itt a boldogságom.
TÜNDÉR:
Boldogság? Az mi?
LOVAG:
Nem tudom, de látlak.
TÜNDÉR:
Most megmutatlak a fűnek, a fáknak,
eldicsekszem veled a holdsugárnak!
LOVAG:
Vezess, szerelmesem, húgocskám.
KENDŐS:
Jól láttam, hogy ő hasonlít rám?
SITYAKOS:
Jól láttam, hogy ő hasonlít rám?
KENDŐS:
Ne bomolj: egymásra találtak.
SITYAKOS:
Találnak!
(Irigykedve)
Soha el nem válnak.
(Fontoskodva:)
És mit mondanak odahaza
róluk a dúsgazdag királynak?
KENDŐS:
Ne firtassuk, ezek itt csöndre vágynak.

(Kakukkszó)
TÜNDÉR:
Rossz álmot láttál? Ne félj, itt vagyok.
LOVAG:
Jaj nekem, vége!
TÜNDÉR:
Rossz álmot láttál? Mondd el, édesem,
s elolvad a gond, mint a hó tavasszal.
Hová indulsz?
LOVAG:
Jaj, ne marasztalj!
TÜNDÉR:
Nem mondod el?
LOVAG:
Elmondanám, de a szívem nehéz.
Egy réges-régi fogadalom köt meg:
kemény parancsa a Királyúrnőnek.
TÜNDÉR:
De hát szívem, Virtú, háromszáz éve
jöttél ide mindkettőnk örömére,
hol van már az az Udvar, zsivajával!
Elmúltak bizonyára...
Elfeledtek.
LOVAG:
Az adott szó... azt nem szabad feledni
TÜNDÉR:
Talán ma mégis utoljára látlak...
Tanácsot mondok, gyere közelebb.
KENDŐS:
Mén a lovag vadászatra.
SITYAKOS:
Vadászatra... egyedül!
KENDŐS:
Puszta kézzel mén a vadra...
Azt követi –
Őt követi árkon-bokron.
SITYAKOS:
... Bokron át!
KENDŐS:
Ó, be kár gyöngéd szaváért...
SITYAKOS:
Inkább lovagi szerszámáért!
KENDŐS:
Be kár szeme ragyogásáért...
SITYAKOS:
Az én két szemem világáért?
KENDŐS:
El fog veszni a hosszú úton...
Nem védi meg testvér tanácsa:
Birodalmán túl – nincs hatása...
SITYAKOS:
Nem értem.
KENDŐS:
Nem érted? Azt mondta neki a tündér, hogy csak a birodalma széléig
tudja megóvni, és még addig is csak úgy...
SITYAKOS:
Vagy úgy...
KENDŐS:
... Csak úgy, ha étlen-szomjan...
SITYAKOS:
Szótlan?
KENDŐS:
Ne butáskodj, kihez is szólna közben? Szóval..., ha nem vesz magához
ételt-italt útközben.
SITYAKOS:
És a vadkan?
KENDŐS:
Hallom, közeledik. Bújjunk el, itt van.

(A Lovag kiér a Rengetegből)
ÖREG:
Hol jársz, fiam? Itt a madár se jár.
LOVAG:
Jaj, öregapám, elfáradtam.
ÖREG:
Ne menj hát tovább ilyen
holtfáradtan. Itt vacsorázol.
LOVAG:
Azt nem lehet.
ÖREG:
Ne sérts meg, vendég. Megveted a tisztes házat.
LOVAG:
Úgy nézel rám, hogy képes volnék...?
Megfogadtam ezt benn az erdőn...
ÖREG:
Jaj, az erdőben villik laknak,
lidércek, mindenféle tündér.
Szerencséd, hogy épen kijöttél.
LOVAG:
De merre járok, jóapám, hol volnék?
ÖREG:
(félre, motyogva)
Mennyire jólesik e szó...
mintha egy régi palotában volnék,
minthogyha bársonyszőnyegekre lépnék...
(A fiúhoz:)
Ez itt a világ széle és határa.
Egy tisztes ősz ember itten vigyázza.
LOVAG:
Meddig terjed a Tündér birodalma?
ÖREG:
Jó vagy gonosz?
Van mindenféle szerzet.
LOVAG:
Van egy, szívemben békességet szerzett,
eltörölte gondomat és a múltat,
az életem fáklyái mind kigyúltak!
(Gyümölcsöt tép a fáról, szórakozottan nézegeti)
ÖREG:
Ez más világ, itt tündérek nem élnek.
A mesék itt a hídnál – véget érnek.
(Némajáték: a Lovag elalszik.)
KENDŐS:
De itt a jel, hogy is nem vette észre?
SITYAKOS:
Hogy is? De mégsem értem.
KENDŐS:
Nem tartotta meg a tündér parancsát.
SITYAKOS:
Kicsit sok is mindenféle parancsból, nem gondolod? A királyné, a tündér...
KENDŐS:
A vadkant adott szóért, csakazértis
kergette, űzte, el akarta érni.
A másik parancs – csak életét óvta.
SITYAKOS:
No, jól megóvta, mi lesz most szegénnyel?
KENDŐS:
Nem látom jól, húzódjunk közelebb.

(Tündérlények jönnek, az alvó Lovag körül hajladoznak, varázsolnak)
Levelét kihajtsa!
Kérdésére – felelet!
Élő nád, kisarjadó
Berek!
Csizmát sarkantyúnak,
Lábat csizmának,
Testet lábnak,
Életet a testnek...
Szája szava,
Szeme fénye
Fegyver zörrenése!
Életre kelése!

(A lovag lassan éledezik)
SITYAKOS:
Jaj, de hangosak!
KENDŐS:
Él!
SITYAKOS:
Hallgass, én is látom.
KENDŐS:
Él az én barátom...
Becsületén csorba
nem esett, a rozsda
nem kezdte ki karját!
SITYAKOS:
Karját?
KENDŐS:
Hallgass! Most kezdi vigalmát.
SITYAKOS:
Lakodalmát?
Mért kóstolta meg az almát?
KENDŐS:
Nem érted!
SITYAKOS:
(maga elé motyogva)
Nem haltak meg, élnek...
Nem tündérek?
És mi az a vadkan,
ezüst agyaratlan,
vagy agyaras mégis,
hadd kergessem én is!
KENDŐS:
Nem érted.

(Az előadás utolsó jelenetében minden szereplő jelen van színen. Az
„utolsó szó” zene, mondóka, nevetés hangzavara, mindenki a saját nyelvén
beszél, esetleg a másik szavait próbálgatja.)