Szabó György

Órák
Múlását az időnek az ember mérni akarva,
sok szép szerkezetet századok óta csinál.
Rég az időt a napóra mutatta serényen a népnek,
ám a helyébe hamar már homokóra került.
Városokon láthatni gyakorta ma is toronyórát,
készítette vala egykor a mesteri kéz.
Ritkán látni olyant, hol a kis kakukknak a csőre
megszólalva jelez: száll az idő rohanást.
Egykor a kúria dísze: az asztali óra, zenélt is,
régi melódia jött szerkezetéből elő.
Szintén ritka az ingával járó falióra,
óránként ütöget, néha a hangja vidám.
Nagy kincs volt a zsebóra – aranyból – a régi korokban,
szép láncon fityegő, volt az Apámnak is egy.
Mostanság már kisgyerekünknek is ott van az óra
karján, büszke reá, nézi, ha kell, ha nem is.
Persze, az óra bármilyen, úgyis méri a percet,
s egyre csak arra mutat: már letelőben időd.