Cyprian Norwid

Albumba

(Varsóban)

- Ha az ablaküveg helyett, amely télen
Gyémántossá dermed mindig nálunk
Néhány szobor nyújtózna az égbe.
Vagy egy oszlopsoros csarnok állna...
Ha a napfény, csakúgy, mint Sorrentóban
Átbújna a babérlomb-közti résen -
Eh! de itt mindig köd ül a vidéken...

(Rómában)

Ha e remek ciprusok, s a nap fénye
Helyett, amit már nem bír el a szem sem,
S a Colosseum (a rókák rõt fészke)
Helyett fûz-fonatot láthatna az ember,
Hogyha a hamu és romok helyében
Meg a törött etruszk vázák helyett egy
Jól-öntözött dinnyeföld tünne szembe,
S lengyel rögöt érinthetnék kezemmel -
Eh!

- Ó, képzelet, te Penelopé-féle
Hölgy, kit ismerek; oly könnyedén lépkedsz
Kérõid elhamvadt szivén taposva...
Ismerlek téged, s színes legyezõdet,
A pózt, s a dalt is, édes szólamokban,
S igazad is - elegem van belõled.


Itália! Itália!

1

Latin vitorlák nyomában
Repülj, lelkem, angyal-szárnnyal,
Szállj, ahogy egykor én szálltam,
Emlékezve - emlék-vággyal...

2

Körülöttem: tenger - tenger -
Végtelen kéksége elnyel:
Áldd az Urat! tele nappal,
Ragyogással és csónakkal!

3

Szállj - és ne bánattal térj meg.
Ott rózsák s babér dicsérik
Eposz-költõ Tasso hírét,
Babérhoz ott én is értem...

4

Ó! kincsekért küldöttelek,
S tõled nosztalgiám éled -
S bár ezt tudom, mégis kérlek,
Hadd onthassam könnyeimet...

5

Latin vitorlák nyomában
Repülj, lelkem, angyal-szárnnyal,
Szállj, ahogy egykor én szálltam:
.....................
Emlékezve - emlék-vággyal...


A Rém

A síkos londoni járdán,
holdalatti halvány ködben,
elhalad melletted száz árny,
ám egytõl - visszadöbbensz.

Homloka sebes vagy szennyes?
kivenni nem lehet azt itt;
csodáért suttog a Mennyhez,
vagy ajka szitoktól habzik?

Mintha a Biblia volna
meghempergetve a sárban,
s nincs, aki érte hajolna,
nincsen idõ - a morálra!...

Pénz és düh - két szó - csak ennyit
villog a szeme fehérje.
Honnan jön? - nem tudja senki.
Hová tart? - semmi ködébe!

Ma ilyen rémalakban él
jaj s gúny közt az emberi faj;
történelme? csupán a "vér"!
s erkölcse mi? csak az "arany".


Szibériák

Ti sarkvidékiek! a világ ugarán!
hol még az ég is
Istennek mintha azt panaszlaná:
"Didergek én is!"
-------------
Megtértek-e még? - életben hányan
és kik maradnak? -

a pénz és robot új Szibériájába,
mely sír a szabadnak!
--------------
Vagy tán még elõbb mindkét rabságot,
mindkét Szibériát
ledobja, s félrerúgja a Szellem - nagy úr! -
mint rongy libériát...


Látogatás Chopinnél

(Részlet a Fekete virágokból)

Késõbben - késõbben - már Párizsban, Frederic Chopin a rue Chaillot-ban lakott, ahol, hogyha a Champs Elysées-tõl fölfelé megyünk, baloldali házsorban, az elsõ emeleten voltak olyan lakások, amelyek a Panthéon kupolájára, sõt egész Párizsra nyíltak... ez volt az egyetlen pont, ahonnan a teljes kilátás valamelyest megközelítette azt, amit Rómában láthat az ember. Ilyen kilátás nyílt Chopin ablakából is; a lakás fõ részét egy tágas, kétablakos szalon alkotta, ebben állt halhatatlan zongorája, amely korántsem volt elegáns - nem hasonlított szépen kicifrázott szekrényhez, vagy komódhoz, mint más, divatos zongorák - de azért háromszögletû volt ez is, hosszúkás, olyasféle, amilyet, úgy hiszem, ma már nemigen tartanak szépen berendezett lakásban. Ebben a szalonban étkezett Chopin öt órakor, hogy aztán leballagjon, ha volt hozzá ereje,a lépcsõkön, s kimenjen a Bois de Boulogne-ba, ahonnan visszatérve már föl kellett vinni, mert fölfelé egyedül nem bírt járni. - Nála ettem ilyenkor, s
kikocsikáztam vele nemegyszer, egy alkalommal még Bohdan Zaleskihez* is benéztünk útközben, aki Passyban lakott, bár nem mentünk föl a lakásába.mert nem volt, aki Chopint fölvigye, lenn maradtunk inkább a ház elõtti kis kertben, ahol a költõ akkor még kicsiny fiacskája játszadozott a füvön...
Hosszú idõ telt el e kirándulás óta, s én nemigen látogattam Chopint, csak hogylétérõl tudtam mindig, meg hallottam azt is, hogy nõvére Párizsba érkezett.Végre elindultam egyszer, hogy meglátogassam, de a francia szolgálólány azt mondta, éppen alszik; lábujjhegyen lépkedtem, hagytam neki egy kártyát és távoztam. Alig megyek le pár lépcsõt, amikor a szolgáló utánam jön, s mondja, hogy Chopin, meghallván, ki volt itt, kéret engem - más szóval, hogy nem aludt, csak nem akar fogadni. Bementem hát a szalonba nyíló szobába, ahol Chopin aludni szokott, igen hálásan azért, hogy akar látni, és felöltözve találtam, de félig fekve az ágyban dagadt lábbal, amit - minthogy harisnyában volt és papucsban - azonnal lehetett látni. Mellette ült a nõvére, aki profilból különösen hasonlított rá... Chopin, a függönyös, mély ágy árnyékában, párnákkal föltámasztva és egy sálba bugyolálva, nagyon szép volt, mint mindig; legköznapibb mozdulataiban is volt valami befejezett, valami monumentálisan megrajzolt... valami, amit az athéni arisztokrácia akár vallásnak vélhetett a görög civilizáció legszebb korszakában - vagy az, amit egy zseniális színész eljátszik például a klasszikus francia tragédiákban, amelyek bár illemtudó elméleteik miatt az antik világhoz egyáltalán nem hasonlítanak, egy olyan zseni, mint a Rachelé* mégis természetessé, valószerûvé tudja õket tenni, igen: klasszicizálni... Ilyen természetes befejezettség volt Chopin mozdulataiban, valahányszor találkoztunk. Most hát - a köhögéstõl és fuldoklástól el-elcsukló hangon szememre kezdte hányni, hogy olyan régen nem jártam nála, aztán valamin tréfálkozott, és a legártatlanabb módon sarokba próbált szorítani a misztikus irányzatokkal kapcsolatban, amit, mivel neki jólesett, ráhagytam - majd a nõvérével beszélgettem -, aztán újra köhögés-szünetek következtek, s végre eljött az a pillanat, amikor csendesen ott kellett õt hagynom, ezért hát elbúcsúztam tõle; õ azonban, kezemet megszorítva hátravetette homlokába hulló haját, és így szólt: "Elköltözöm!" - s azzal megint elkezdett köhögni. Ennek hallatán, mivel tudtam, hogy az idegeinek jót tesz, ha néha valamiben keményen ellentmondanak neki, erõltetett hangon, vállát megcsókolva, úgy szóltam hozzá, ahogy egy erõs, férfias emberhez szokás: "Minden évben majdnem elköltözöl... de aztán, hála Istennek, megint életben találunk." Hanem Chopin erre, befejezve a mondatot, amit köhögése félbeszakított, így folytatta: "Mondom neked, hogy elköltözöm ebbõl a lakásból, át a Vendõme térre..."
Ez volt az utolsó beszélgetésünk, mert nem sokra rá átköltözött a Vendõme térre, és ott halt meg, és én ezután a rue Chaillot-i látogatás után többé már nem láttam...

GÖMÖRI GYÖRGY fordításai

* Józef Bohdan Zalcski (1802-1886): lengyel romantikus költõ.
* Elise Félix (1821-1858): nagy francia tragika mûvészneve.