Részegész?
Erdélyi szép szó 2000. Szerkesztette Fekete Vince. Pro-Print Könyvkiadó,
2001. 366 oldal, ár nélkül
A Szép versek és a Körkép mintájára készült ez az antológia, 54
romániai magyar szerző múlt évben lapokban megjelent verseit és elbeszélő prózáit
tartalmazza. Az elmúlt évtizedben voltak hasonló jellegű verses illetve prózai
válogatások, de ebben a formában ez az első. Remélhetően ezután évente újabb
jelenik majd meg.
Ferenczes István a könyvhöz mellékelt könyvjelzőn foglalja össze azt, amit szerinte
e kiadványról tudni kell. (Aki viszont nem tudná, ő kicsoda, csak a legutolsó
oldalon lévő kolofonból fogja megtudni: a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal
és a Pro-Print Könyvkiadó két igazgatójának egyike. Mellesleg öt verssel szerepel
a válogatásban.) Ferenczes azt írja, többször felmerült egy reprezentatív erdélyi
irodalmi antológia kiadásának gondolata, és ez az igény „alapjában véve jogosnak
is tekinthető, ha arra gondolunk, hogy az egyetemes magyar irodalom egészén
belül az Erdélyben születő szépliteratúra egy jelentős részegészt képvisel”.
Nem értem a részegész szót, de az kétségtelen, hogy vannak jelentős erdélyi
írók, akiknek a munkáiból lehet és érdemes antológiákat szerkeszteni, ezt mutatja
a mostani kötet is. Ugyanakkor szerintem minden magyarul megszólaló író közvetlenül
az egész magyar irodalom „része”, és ha valaki akarna és tudna, publikálhatna
ad absurdum kizárólag Pozsonyban. Jellemző a könyvjelző mondata: „Válogatásunk
az erdélyi és magyarországi kulturális és szépirodalmi lapok, folyóiratok...
számait alaposan áttekintve készült.” Magyarul: mondjuk a pozsonyi Kalligramot
nem nézték meg. Félreértés ne essék, ettől nem lenne másmilyen az antológia
– bár lehet, hogy Kovács András Ferenctől vagy Láng Zsolttól még egy írás bekerülhetett
volna –, csak talán nyitottabbá válhatna az irodalomról való gondolkodás. Gyakorlati
megfontolások miatt indokoltnak tűnik (amint Ferenczes írja), hogy a versek
és a prózai szövegek ne külön-külön kötetben legyenek, bár az összeválogatott
anyag, ha jól látom, végül majdnem olyan terjedelmes lett, mint a két szokásos
budapesti antológia együttvéve.
A szerkesztő Fekete Vince (aki szintén jelen van itt négy verssel) alapos munkát
végzett. Nem baj, hogy bőséges a válogatás, az sem feltétlenül baj, hogy gyengébb
szövegek is bekerültek. Az összkép mindenképpen tanulságos. Aki a magyar irodalomnak
ma Romániában élő alkotóira, azok múlt évi teljesítményére kíváncsi, innen sok
mindent megtudhat. Ugyanakkor mondjuk Orbán János Dénesnek a műveiben sokkal
több köze van, teszem azt, Térey Jánoshoz vagy Szálinger Balázshoz, mint Farkas
Árpádhoz vagy akár Szőcs Gézához. Láng Zsoltnak ebben az értelemben több köze
van mondjuk Márton Lászlóhoz, Darvasi Lászlóhoz, mint Bálint Tiborhoz vagy Lászlóffy
Csabához. De ez így jó.
Feltűnő, hogy nem szerepel Sütő András és Szilágyi István. Feltehetően nem publikáltak
2000-ben szépprózát a lapokban. A közelmúlt egyik legjelentősebb nagyprózai
teljesítményének, a Hollóidőnek a fejezetei tudtommal tényleg
nem jelentek meg külön-külön. Kár, hogy emiatt a Szilágyi-próza hiányzik innen.
Milyen jó lenne itt látni a regény valamelyik fejezetét (mondjuk a IX. fejezet
kereksége, terjedelme és erőteljessége miatt is jól jönne ide) – erősítené a
prózaanyagot. A másik, ami feltűnhet az olvasónak, hogy több írás megjelent
azóta a szerzők saját köteteiben (Nagy Koppány Zsolt, Orbán János Dénes novellája,
Király Zoltán versei, Kovács András Ferenc verseinek egy része), ezt az átfedést
nyilván nem lehet teljességgel elkerülni ma, amikor nagyon gyorsan, néha túl
gyorsan megjelennek az induló szerzők kötetei is.
A szövegek közül műfajilag leginkább Domokos Géza Lapozás a vörös plajbászról
szóló albumban című visszaemlékezése lóg ki, mert ez nem elbeszélő próza,
hanem napló, értekezés és esszé elegye. (Domokos a cenzúrával kapcsolatos emlékeit
foglalja össze, arról beszél, szándéka szerint tárgyilagosan és árnyaltan, hogyan
látta ő – a Kriterion Könyvkiadó igazgatójaként – a cenzúrával való viaskodást.)
Nem érdektelen szöveg, de akkor más esszéknek, értekezéseknek, naplóknak is
helye lenne. Kilóg Fodor Sándor munkája is, amely szintén nem szépprózai igénnyel
íródott (egy mesélős dokumentumfilmben elhallgatnám az anekdotáit). Leginkább
billegnek még ebből a szempontból Kozma Mária, Lakatos Mihály, Sebestyén Mihály
szövegei, bár lehet, hogy azok szerzőik szándéka szerint irodalmi igénnyel készültek.
A novellák között kevés felvillanyozót találtam. Érdekes Bogdán László, György
Attila, Orbán János Dénes, Vida Gábor írása, ez utóbbi – a Navigare necesse...
című – talán a legizgalmasabb itt a maga műfajában. Molnár Vilmos és Nagy
Koppány Zsolt itteni szövegei nem túl erősek. Bálint Tibor és Sigmond István
némiképp rokon elbeszélései közül számomra az előbbi még az utóbbinál is kigondolatlanabbnak
és kidolgozatlanabbnak tűnt. Sajnos ebben az antológiában sok az olyan prózai
szöveg, amely nincs rendesen megírva. Mintha elég volna elmesélni mondjuk egy
medvevadászat történetét, és kész.
Külön kell beszélni a regényrészletekről. Demény Péter Sziszüphosz kamerája
címen ad közre egy nyilvánvalóan nagyobb prózai munkából származó részletet,
bár ennek tényét nem közli. A mutatvány finoman kidolgozott, szép munka. A narráció
áradó, mégis takarékos, személyes, mégis viszszafogott. Ügyes, profi szöveg,
kíváncsi vagyok a további fejleményekre.
Láng Zsolt a Bestiárium Transylvaniae egyik részletével szerepel, A
naphal című fejezettel. Ennek a nagyszabású munkának az első része már megjelent
könyv alakban, a többi viszont – mint itt is látjuk – még most készül. Annyi
mindenképpen látszik az újabb részletekből, hogy vannak tematikai és poétikai
elmozdulások is az eddigiekhez képest. Ez esetben a kíváncsiságunk mindenképpen
indokolt. Papp Sándor Zsigmond (lepke lepke hátán) című írása részlet
a Margarita tegnapjai munkacímet viselő regényből. Néhány jó bekezdés
és ugyanakkor problematikus építkezés jellemzi ezt a fejezetet, nekem egyelőre
minden kicsit kusza, de várjuk ki a végét, és legyünk kíváncsiak továbbra is.
A versírók közül Kovács András Ferenc és Visky András áll hozzám legközelebb.
Örömmel nyugtázom, hogy Szőcs Géza is tudott írni tavaly egy verset. Ez nagy
dolog, mert Markó Béla minden bizonnyal – és érthető okokból – nem tudott. Jó,
hogy jelen vannak a pályakezdők (például Gáll Attila, Király Zoltán), és a már
nem is annyira kezdő fiatalok, mint például Balázs Imre József, Jánk Károly,
László Noémi vagy Lövétei Lázár László. (Orbán most jobb versben, mint prózában,
Demény épp fordítva.) Jó még az, hogy Kányádi Sándor is játékos versekkel szerepel.
Versek esetében egyébként hajlamos vagyok az engedékenységre: egy-két rövid
darab erejéig sokan megmutathatják magukat egy antológiában olyanok is, akik
valaha jelentősebb teljesítményre voltak képesek, és olyanok is, akiktől még
többet várhatunk.
Jó, hogy a szerzők fényképe is ott van. Látszik, hogy Gáll Attila milyen fiatal,
látszik, milyen a 45 éves Nagy Attila, látjuk Szakács István Péter csokornyakkendőjét
is, Lászlóffy Aladár hózentrógerét, és Orbán János Dénes fülében a fülbevalót.
Jól látszik a különbség Király László és Papp Sándor Zsigmond kecskeszakálla
között, Szőcs Géza és Láng Zsolt szemüvege között, Kinde Annamária és László
Noémi frizurája között.
Az viszont nem jó, hogy ez az antológia nem nagyon kapható Budapesten, még az
írók Boltjában sincs.
2001. 11. 30.
KÁROLYI CSABA