|
Untitled Document
Benõ Attila
(November?)
A ködnek idejében egyetlen mozdulat a képzeletet kioltja. Éjszakát csendül a hiány. A KÖRVONAL UTOLSÓ RUHAKÉNT HULL LE A TÁRGYAKRÓL. Õszi egész: mindenek egyformasága.
Világtalanság? Lélegzeted élõ,
fénylõ arcot pirkad.
Újra élezõdnek a határok.
(Talált tárgyak boltja)
Talált tárgyak boltja elõtt állunk
visszavásárolni azt, ami a miénk volt:
valós és képzelt tárgyainkat,
elveszett iratokat, birtokokat,
fényképeket, szerelmeket,
a kezdetek könnyûségét.
Talált tárgyak boltja elõtt hosszú a sor.
Rövidek az évszakok.
És vannak, akik azt bizonygatják, hogy odabent üresek a polcok. Mégis sorban állunk itt. Mintha másként nem tehetnénk.
(Homokszemek)
A hullámok nem érdekelnek. Sem a szél.
Sem a felhõk.
Csak a homok. Az ázott szövet.
(Málló szöveg.)
Ami ránk marad.
(Az idõ szeszélye alatt.)
Csak a csonka kristályszemek.
A porladó szilánkok.
(Kinézett lángok.)
Egy lábnyom hajdani pórusai.
Megérintett rögök romlása érdekel.
(A teremtés elsõ napja)
A szavak zenéje a vers visszája. (Hangviszály.) Örök színe a csend. (Terhes könnyûség: ami benned leng.)
Ami hajdan a vizek fölött lebegett.
|