Molnár Vilmos: Az olvasó fizetéséről

Eleve azt találtam ki, hogy nemlétező könyvekről írok, magyar szerzők, teljesen magyarok, Ilma Rakusa, Zsuzsanna Gahse, Christine Virágh, Terézia Mora németül író magyar nők magyarul nem olvasható köteteiről (Kiadó nélkül, év nélkül, 0 oldal, 0 Ft), aztán nem sikerült, viszont sikerült a magyar szót 4x leírnom 1 mondatban, vagyis ötször, és ez még semmi ahhoz képest, ami jön, úgyhogy továbbiakban magyar = m. Alapkönyveket fordító, a m. irodalomért lobbizó, erős alulfogalmazással is jólismertnek mondható m.német írók. Mármint Németországban ismertek, nálunk nem, Gahse vékonyka kötetén kívül (Átültetve. Jelenkor, 1998. Fordította Tandori Dezső) nincs hazai publikációjuk, ennyit bírtunk teljesíteni. Igen csekélyke m.ságteljesítmény. Valami szerintem nálunk piszok rosszul működik. Veszélyes terep. Rigid, barátságtalan. Vicsorgós. Szűköcske. Itt túl sok fontos szerzőről túl kevés szó esik, főleg pedig mintha a határok valahogy tényleg kizárnának. A nyugaton és a környező országokban élő magyar szerzőkkel szemben működtetett pozitíve diszkrimináló, némiképp vállveregetős, gettósító ötágú síp-szemlélet elég veszélyes: néhány nevet kiemel, a többit ömlesztve tálalja. Ezeket, úgymond, mind (haza)szeressétek. Erdélyi irodalmat ember nem olvas, ha csak külön úgy nem döntött. Akkor viszont nem irodalmat olvas, hanem Erdélyről vél olvasni. Vagy ő most épp átmegy hazafiba. Nyugati m. irodalom – de még a Szondy utcai irodalom is –, ilyesmi (úgy van, hogy) nincs: megnevezik, ennyiben mindenképp létezik, ha tárgyalják, van tárgy, azonban bőven irodalmon kívülre való, akkor is, ha annak a komoly szocializációs vonatkozásai, hogy hol élsz, honnan származol, elég sokáig elérnek.
***
Molnár Vilmos Az olvasó fizetéséről című novelláskötetéből nyilván kiderül, hogy szerző a Székelyföldről való. Rezignált humor, vadszelíd tréfálkozás, abszurd Kelet. Dől kifelé Románia. Hogy ugyebár „mik vannak”. Független attól, hogy érdekel vagy nem, mi megy ott manapság, simán félreteszem. Föl se veszem, hanem kiutazok és megnézem. Egy könyvet szépen becsukni, ezzel esélyt adni valami másnak a Nap alatt, ebben van valami teremtésszerűség. Le is rakom, ha bírom, csak nem bírom, mert édes Erdély ide vagy oda, Molnár novellái eléggé pokolian szórakoztatnak. Képzeljük csak el, ez egy cím, hogy „Begördülne a busz és kinyílnának az ajtók, de mégsem volna semmi tolakodás, semmi lökdösődés, holott jó pár ember várakozna a megállóban”, és így tovább, „nemes előzékenységből mindenki azon lenne, hogy a mellette álló vagy a háta mögött lévő szálljon fel előbb, a megállóban várakozó tömeg egyre nőne, és soha nem látott magasságokba csapna az udvariassági hullám,” ad absurdum „finom, kötetlen beszélgetéssel, elmés társalgással szórakoznának, vagy pedig egyszerűen csak szerényen meghúzódva, lehunyt szemmel és boldogságtól sugárzó arccal örvendeznének az együttlétnek”. No. Jóindulatúan leállok egy kicsit. Molnár Vilmos nyelvhasználata vidáman eltekint: de mitől? Azoktól az elvárásoktól, amik az „erdélyi irodalmat” túlzottan megfektetik. Hogy úgy „nézik”, mert „hogy egyen meg az ember minden halpasztás szendvicset, mikor annyian nézik”. Nem hagyják csak úgy halpasztázni. írásai, noha csak úgy hemzseg a feladat, ráadásul „a hatodik halpasztás szendvicsnél már mindenki téged néz”, nem akarnak teljesíteni. Mégis. Azért teljesít. Benyom „egy egész doboz halpasztát, lehetett vagy fél kiló, s hozzá tizenkét darab kiflit”. Most ez a program. Minden mű maga teremti meg a programját, és ez sokszor esik egybe a várakozásokkal. Sokszor nem. Helyes, rendben, a m. irodalom fontos, az pedig jó:), legyen hát várakozás, de legyen az is, hogy fütyülhess rá. „Ott aztán egy padon tiszta egyedül megetted az egészet, a felénél már érezted, hogy jó lenne a többit eldobni.” Valami másba fogni. Namost. Szerző már 1993-as Levél Szingapúrból című, a marosvásárhelyi Mentor által kiadott könyvével beleírta magát a, mondjuk így, szívembe. Azóta várom, hogy mi lesz. Nem sok minden lett. Mintha a Molnár Vilmos-i „gazdaság jóindulatúan leállna egy kicsit”. De lesz, és méghozzá „Molnár Vilmos- kultusz lesz, meg fogják látni”, ahogy ezt Orbán Kinga jósolja a Látó 2000/10-es számában.
(Széphalom Könyvműhely, 2000. 156 oldal 880 Ft)
2001. 4. 6.

KUKORELLY ENDRE