Kovács András Ferenc
Transzeuróp leporelló

A Literaturexpress utasainak:
szervezőknek, kísérőknek,
íróknak, költőknek, kollegáknak,
Európának és 2000-nek.

„Je ne peins pas l’estre,
je peins le passage.”
(Michel Eyquem de Montaigne)

Fújtat a Lisboa-Berlin
Járat! Akár bog a pertlin,
Passzol a kezdet, a vég:
Összekuszált, fut a kép.
Lisszabon! Indul a mozdony.
A múzsák védnöki poszton
Lengnek a bakter előtt,
Mint a csapatterelők.
Pessoa szobra a Chiadón
Áldja meg útra bocsátón
Azt, ki betűkben utód,
Kóbori transzeuróp,
Újdon Ulysses, ilyesmi,
Ki jól tud utazni, kilesni,
S nézni sok ablakon át
Összeuróp vadonát...
Mennyi babér s diadal vár!
Jegyzi a szépirodalmár...

Mennyi papírlap, adat!
Gyűjtik a múzsahadak,
S bőg Helikon henye nyája:
Ma mindnek nyitva a pálya!
Mind a vonatra nyomul:
Fölkönyököl, lekonyul,
Ámul a, bámul a tájon,
A várakon, átkel a Tajón!
Lorcai vers! Telivér!
Vad bika, echte ibér!
Madridig érve a százhét
Író rég tovamász, szét:
Elmesötétbe foly át,
Mint a Boschok s a Goyák.
Vár a Garonne s Bordeaux!
Irodalmi turistacsoport, óh,
Már Malagar fele tart,
Járja a pinceipart!
Üdv s bor a lírikusoknak!
A szajnai partra suhognak –
Sok vita, semmi haszon,
Pláne a verspiacon.
Asse baj! Annyi a Baudelaire,
A Rimbaud... Annyi a kókler
Klasszis, a kéjutazó,
Hogy belenémul a szó!
Párizs után Lille-ig
Szomorodni lehet, de nem illik.
Flandria... Hány ezeren
Hulltak e harctereken!
Brüsszel a drukkereké!... Ma
Megint Európa a téma:

Dől Brüsszelben a hab!
Fárad a had, s beharap.
Dortmundban lel a másnap:
A lumpok az ágyba bevásnak.
Macskajajos csipa rág.
Sörben a csúcsiparág!
Hannover. Itt vala Händel –
Az Isten is, ím, iderendel!
Friss promenád, pihenés,
Orgona, lomb, zizegés.
Malbork. Bástya, csatorna,
Zenés reneszánsz csata, torna:
Mint teuton lovagok,
Dúlnak a gondolatok.
Díszlövegek! Kalinyingrád!
Kanti morál alig – inkább
Rend, cucilista beton,
Rom, mit a rozsda bevon.
Königsberget a mélyben
Blokktelep őrzi. Kevélyen.
Nem cirkál a „Vityjáz” –
Puszta vizekre vigyáz.
Vilnius és Riga ment meg –
Dzsessz zeng, nem regimentek.
Ragtime, basszklarinét,
Báthoryról falikép.
Tallinn szelleme késztet
Örömre... Az élcteli észtek
Hanzai városa víg –
S bús oroszok hona hív
Hős Szentpétervárra eredni
Be, s elpityeredni

Szinte... Megül Pityeren
Félsz, fegyelem, figyelem.
Hány labirintusi tér van!
A hűvös, az eszmei mértan
Működik így – bedarál,
S elragadó e ragály!
Moszkva örök, noha Moszkva.
Nagy asztalokat rohamozva
Vodka pirogra s ubor...
Kreml fala, hagymakupol!
Ördögi, dúlt a zsolozsma –
A zsúr heve bulgakovos ma!
Mennyi magos tünemény!
Mintha habos sütemény!
Minszk is, akár Európa –
Tudat, ha lemegy neuróba;
Meghasadásba, midőn
Lyuk szakad át az időn,
S térzene, népzene vérzik,
A múltak acélkeze érzik:
Reszket alatta a táj,
Suttog a sás, fagy a száj.
Visszaforog, fut a mánus!
Varsó végre humánus –
Sárga vagonba tolong
Játszani mind, ki bolond,
S csügg Európa szerelmén...
Berlinig ér a szerelvény:
Füttyög a kerge vonat,
Mozdonya égre vonít!
Fölkiabál ki-ki nyelvén,
Száz lufi múl, kiszelelvén,

Mint aki szépeket írt:
Lelkileg... (Annyi papírt
Ront el a vers hite!) Vamp hang
Zsong – ez a Berliner Ensemble!
Brecht térdére, juhé,
Hull a virág s a zuhé!
Készül örömteli fénykép:
Összeurópoid én-kép
Mámora tölt, itat át
Élni jövők iramát,
Róni a távot, a naplót,
Fösteni távlati tablót!
Transzban a szakmaiak
Transzeurópailag
Élik a tártkaru mákat,
Idézik a várt traumákat,
S titkon az össz maiak
Táveurópaiak...
Táveurópa a távol,
A föld, amely eltakar, ápol,
Fölfal, elad, kihajít,
Mint Kronosz is fiait.
Táveurópa a fesztív
Tószt, fogadás, laza fesztáv:
Sínen a kín meg a sors,
Mint a személy meg a gyors.
Íme, a Lisboa-Berlin
Járat. A díszbog a pertlin.
Összekuszált. Fut a kép.
Fújtat a kezdet: a vég.

Marosvásárhely, 2000 decemberében