Caius Licinius Calvus

Versek

I

Légi Camena, segíts kidalolnom Languidulusnak:
miként nyomul ma sok dalár!
Daphne után kapdos, de ledöfné titkon a többit
tompa stylussal, érdesen
(- - - - -) magyaráznak a tempei tömpék!
Minden hiú irály, modor -
s bár Arcadia póri vadökrei feszt le-lebõgik
Abdera görcsös bölcseit,
pallasi fensõbbség ridegült rhamadanthusi pózzal
ítélkezik (- - - - -)
(- - - - -) esküszik Invidiára.
(- - - - -)
Languidulus, ne siess megtudni: mi dívik a mûvelt
körökben itt? Kihûlt szavak
cnossusi vak labirynthusa terjeng szellemi téren:
csak szárazabb s meddõbb tanok,
mint a kiszikkadt, zord Eurotas medre aszálykor,
ha gyújtogat már Sirius,
s száz lacedaemoni szirt lobog, izzik a tûzleheletben.
De itt kevésbé égetõ,
hûs elméleteket produkálnak a zsebfilozófus
béljósok, új írástudók,
púderezett töküek: divatos fõfõaugur mind!
Nyökögnek ám, s dadognak is,
mintha Sibylla motyogna a delphi tripuson ülve,
hogy elhiszed: facsart fejek
lágy locsogása csupán a világ, kusza széptani látszat,
finomkodó bölcselkedés,
fád duma, kész unalom!... Belepilled az elme, kifárad,
miként bunyik, nehéz paraszt,
hogyha napestig túr laurentumi földet, aludni
tér, fölböfög, de gõze sincs,
hej, lauretumi szent laurusról! Még Aganippe
vizét sem itta... Túl magas
néki a messziesõ ideák hona, ködbeveszõbb, mint
a Pelion s az Ossa - csak
víg Fescennia õs hymenaeusi ritmusa vonzza,
hisz olykor arra kurjongat,
tréfadalokra szökik vidulósan. (Languidulus, ládd,
ismét be elkalandozott
Calvusod!) Ó, ez a téma örök (- - - - -)
s oly föllengzõs a röpte, hogy
tán fölfogni se bírja halandó kásafaló lény!
No persze, pillogó sznobok
is csak alig, de ne félj: majd túllihegik levegõért
kapdosva. Midasként konyít,
ért a zenéhez mind, noha lelkük rég bedugult, vak:
se lát, se hall... De fals a dal,
s vastag a fülzsír, mint pofabõrük - Phoebus, ezeknek
növessz botor szamárfület!

II

Igaz barát vagy, Allius, légy vendégem:
rád vár tibursi birtokom! Ha bánkódnál,
segít elûzni gondjaid - s ha nem tetszik,
mivel Sabinum széle szinte szomszédos,
no meg Tiburs se túl divat manapság már,
sebaj, komám, van nékem ám elfekvõben,
kampán vidéken még további hét házam!
Hetvenkedem? Ne hidd, de nem sivár viskó:
tengerre nézõ villa látna vendégül
akármikor, ha (- - - - -)
(- - - - - -) eljöhetsz, csak válasszál!
Az egyik épp Misenum és Baiae közt áll -
ajaj, bajos lesz majd s nehéz a választás,
hisz tán ezerszer bájosabb másik portám
Aenariának partjain... Nem is tudnád:
melyik csodásabb, szebb, hogy egyre ajnározd,
amint szokásod, Allius... De fényûzõbb
a harmadik, mely Herculaneumban vár,
Neptunus és Amphitrite kegyében van,
s hozzá közel ledér tanyám Oplontisban,
kis múzsalak, mit Jóllövõ Apollónak
szenteltem én... S nem messze tõle pompásabb
pompeji villát, titkosat, Lenaeusnak:
thyasok is táncolnak ott a nagy Pannal,
maenasok, õs mimák, rimák, mint thyrsust ráz,
satyri nép szökdös, szamár Silenus bõg!
Ajánlhatom még Stabiaet, Surrentumban
pedig pazar (- - - - -) Nyugodtan dönts
(- - - - - -) ha nem tudnál,
maradj Tibursnál, megfelel - s a többit hagyd,
felejtsd el, ó, rossz tréfa volt, csak úgy mondtam,
hogy néhanap majd vélem is henceghessél,
miképp csak új, gazdag barátokkal szoktál,
mert másokat legõgölõ dicsekvõ vagy.

III

Ó, ne rohanj, ne nyomulj, hogy a Rostrán szólj a tömeghez!
Hagyd, te magad sose menj - vigyenek csak a Rostra elé majd!

IV

Elbocsátlak már, Liber, agg cselédem,
bár szabad voltál, soha szolgalelkû...
Zsenge gyermekként nevelõm, barátom -
csak becsületre

szoktatott példád, szavad óvta léptem,
mintha testvérem, rokonom te lettél
volna (- - - - -) Megáldlak -
béke veled! Jaj,

hû Eros s Hermes, ti maradjatok még!
Cinkosok, vásott, fiatal csikóim
voltatok, friss hírnökeim, ha kellett -
futni, üzenni

rossz szerelmeknek, feledékenyeknek,
régi társak víg seregét terelni,
léha lengéket lakomára hívni
holdas idõkben.

Hozzatok most még utoljára bort, lyd
balzsamot, lágyabb fuvolást, kenõlányt -
szálljatok végül, legyetek szabaddá,
védjen az Aether!

Kérlek, õs Paean s nevetõ Lyaeus,
perzselõ kórság süt a Rák jegyében,
küldjetek jó írt sebeimre, Cynthus
s Nysa szülötte!

(- - - - - -) lebegõ szavakban
(- - - - - -) légy szabad újra, lelkem!
Úgyse tudnám már befejezni versem -
tán soha többé.

KOVÁCS ANDRÁS FERENC mûfordításai

CAIUS LICINIUS CALVUS (i.e. 82 - i.e. 47?) elõkelõ plebejuscsaládból származó római szónok és költõ, Catullus legjobb barátja. Irodalmár barátaival együtt elhatárolta magát Caesar és Pompeius politikai törekvéseitõl. A szónoki pályán Cicero vetélytársának számított. A fiatal, mûvelt ifjak körének, a "neoterikusok" néven emlegetett csoportnak irodalomelméleti meg- alapozójaként kedvelt költõ maradt az augustusi aranykor idején is. Számos költõi mûvébõl mindössze 155 vers, illetve 22 töredék maradt ránk.