Vakablak. A harmadik te magad légy

Nemzetünk egyik nagy fiára emlékeztek nemrég Kolozsváron. A fizikai és szellemi értelemben egyaránt hideg teremben (valamikor kápolna volt) öltönybe-nyakkendőbe-fekete félcipőbe ugrott urak és kisestélyiben pompázó hölgyek jelentek meg. Lassan gyűltek a résztvevők: újságírók, politikusok, tudósok és néhány ártatlan ember. Közöttük azok a licisek, akiknek a történelemtanár a szokás szerint tízest ígért. Végül bevonult a három előadó és a püspök is.
Az egyházi főméltóság azt mondta a tanácskozás előtti áhítatban: „Nem beszédben áll a Te országod, hanem erőben.” Szemlátomást nem észlelte a kiáltó ellentmondást e mondat és az utána következő beszédáradat között.
Az ember felkészül ilyenkor. A tudományos konferenciák valamiképpen az unalom szinonimái lettek, mintha bizony nem is lehetne másképp átadni azt a rengeteg tudást, mint legalább ugyanannyi unalommal.
Ahhoz képest nem is indult rosszul. Az első történésznek voltak ugyan lapjai, de olykor felnézett belőlük, sőt (horribile dictu!) még gesztikulált is. Hangját nem tudta váltakoztatni, de ökölbe szorított kezét időnként széttárta, úgy magyarázta klasszikusunk politikai pályáját.
A második úr már tökéletesen beilleszkedett a tudományos konferencia elvárta légkörbe. Előadását az első szótól az utolsóig olvasta, s keze csupán akkor mozdult, amidőn egy-egy lap aljára ért. Tekintete azonban ilyenkor sem emelkedett föl annyira, hogy legalább a másodperc tört részéig találkozzon a hallgatók tekintetével. Fölolvasása közben pár kamasz lábujjhegyen elmenekült: ekkor súgta oda az egykori matektanár a feleségének, hogy „mennek el a fiatalok...” Másnap felül öltönyben, alul sportcipőben, kezében bevásárlószatyorral láttam a városban, s ez némileg megnyugtatott, de akkor nagy késztetést éreztem, hogy megrázzam a vállát, és ráüvöltsek: te nem menekülnél fejveszetten egy olyan helyről, ahol hideg van, és ahol semmi értelme ülni, mert az előadók szemlátomást maguknak adnak elő, ha még mindig húszéves lennél?! Félek, hogy válasza nemleges lett volna...
A harmadik tudóst kezdettől szimpátiával figyeltem. Ő is öltönyben volt természetesen, de valami (talán a szakálla, nem tudom) egyfajta nagyvonalú lazaságot kölcsönzött a tartásának. Nem kellett csalódnom: mikor felállt, közölte, ő nem megy a mikrofonhoz, szerinte hallani fogjuk anélkül is. És tartott egy olyan előadást, amelynek ugyan nem sok köze volt a meghirdetett címhez, de amelyből kiderült, hogy az illető államférfi ember is volt, hibákkal és pózokkal, nem csupán született és az idők folyamán beérő zseni. A beszélő előtt, mondanom sem kell, egyetlen árva papír sem feküdt az asztalon, hangját könnyen váltakoztatta, szónoki erényeket is csillogtatott, és egyáltalán, nem volt a tipikus, szárazpipás szobatudós.
Másnap kedvem lett volna odamenni a kenyérrel sétáló matektanárhoz, és azt mondani: látja, uram, ha minden történész olyan lenne, mint a tegnapi harmadik, talán a fiatalok sem szaladnának el hanyatt-homlok. De amíg mindenkiből csak a nyakkendőt látják, addig úgy fognak elrohanni, mint Zrínyi Szigetvárból, és én egyetlen szót sem hozok föl ellenük, sem hangosan, sem pedig magamban.

DEMÉNY PÉTER