MŰVÉSZVILÁG

Legénypróba

– Egy farsangi játék mai funkciója –

1. Este a közös vacsoránál a két szervező legény, Gyuri és János váltig bizonygatják: azt akarták, hogy vigyék végbe szépen, és ne halljanak panaszt.
– A bálban a házasemberek és az idősebb asszonyok megmondják, hogy milyenek voltunk. A faluban úgyis azt beszélik, hogy régebb ügyesebben ment végbe, nem rendetlenkedtek a legények. A tavalyiakra is panaszkodtak. Nem fogadtak szót a kísérőknek, vitatkoztak velük a házaknál, az ostorosok nem vigyáztak a szépekre, lemaradoztak. Azt mondták az emberek, hogy a farsangosok nem állták meg úgy a helyüket, ahogy elvárták volna.
A művelődési otthon igazgatója, Nagy Mihály szerint is a mostani (1988as) játék sokkal jobban sikerült, mint az előző évekbeliek.
– A szépek vonultak az utcán, rendesen táncoltak a házaknál. Az ostorosok egy kicsit csintalankodtak, de az beletartozik. A legények maguk szervezték meg, ki minek fog felöltözni.
Dósa Á. György mezőgépész és Orbán János fogatos lelki jóbarátok.
– Utolsó évünk a katonaság előtt, mi vagyunk a legnagyobbak, mi rendeztük a farsangot. Megegyeztünk a fiúkkal, úgy vigyük végbe, ne mondhassák a faluban, ezek milyen ügyetlen katonalegények. Azt mondtuk; amelyik rendetlenkedik, megverődik. A falu között, ahol nincs hely, ne legyen nagy csattogtatás, s a lovasok ne fussanak állandóan, mindenki fogadjon szót a bekérőnek. Mi szervezőkül haton aláírtunk egy papírnak is, hogy vállaljuk a felelősséget...
Megszusszannak, és mintha éreznék, hogy az előbb túl szigorúan, túl felnőttesen szóltak, oldottabban folytatják.
– Azért léháskodni is szabad egy kicsit. Azt mondtuk: a főúton, a betonúton, ott eresszed! Akkorákat csattintottunk, hogy zengett belé a hely. Megállítottak a Festő utcában, „Na, ilyen jó ostorosokat rég nem láttunk.” A sok ostormozgatástól hólyag lett a tenyeremre, Gyurinak pedig eldagadt a karja.
Nézem a vacsorázó, beszélgető legényeket, s próbálom újból alakjukra, arcukra képzelni farsangi öltözetüket és álarcukat.
2. Pergessük vissza ehhez a kibédi farsangi vasárnap filmszerű képeit. A farsangi ünnepkör utóján szokásos ez a népi színjáték, amelyet az időperiódus nevéről – szűkítve jelentését – farsangnak, régiesen fársángnak neveznek. Színjátéknak voltunk tanúi, amelyben szerepeltek szépek, azaz szép fársángok és bőrálarcos figurák, vagyis csúf fársángok.
Szerepüknek megfelelően felöltözve gyülekeztek reggel kilenc óra tájban az iskola udvarán. A szépek társasága négy párból áll. Az első a fehér bóvér (vőlegény) a menyasszonnyal, második a piros bóvér a székely leánnyal, harmadik a huszár a leánnyal, negyedik az úrfi és kisasszony. A fehér és piros bóvér valamint a huszár fején mirtuszból, művirágból készített koronaszerű bokréta. A bokrétából körös-körül sűrűn színes pántlikák, szalagok lógnak alá, elborítják arcukat, hátukat, egész felsőtestüket. A fehér bóvéron derékon alul érő, buggyos ujjú, csipkés végű fehér ing, a piros bóvéron rövid ing, amit eltakar a helyi népviselet piros lájbija. A huszárnak térdig érnek a nyaka köré felfűzött színes kendők. A bóvérok mintha szoknyát viselnének; az elsőn fehér csipkés alsószoknya térdben átkötve, a másodikon piros szőttes szoknya. (Az álöltözet alatt természetesen saját civil ruhájuk van a tél végi időben). Mindhármuknál sarkantyús csizma egészíti ki az öltözetet, a huszár fakardot is szorongat a markában. E díszesen öltözött alakokkal szemben az úrfi inkább egyszerű idős polgár, gyolcs álarcban: fekete kalap, fehér ing, nyakkendő, zakó, pantalló, sétapálca a kezében. A női szépek közül hárman szinte egyformák, a helyi népviseletbe öltöztek: kihajtott nyakú, csipkés fehér ing, piros lájbi, szoknya, kötény. A két székely leányon kendő, hajfonatuk a derekukig ér, arcukon gyolcs álarc. A menyasszonyon paróka, ezen díszeleg a menyasszonyi fátyol. Mindhárom leány lábán bőrcsizma, de egyik sem női csizma. Legények a női szépek is! A népi színjáték összes szerepeit legények alakítják, akárcsak a Shakespeare korabeli színházban! A kisaszszony inkább koros hölgy benyomását kelti: kalapja alatt paróka és álarc, fekete kosztümben, ahhoz illő kézitáskával és legyezővel. A szépekhez tartozik a két lovas is. Fejükön ugyanolyan szalagos bokréta, mint a bóvérekén. A szalagok a „lovak” oldalára omolnak, mert a legények úgy néznek ki, mintha lovon ülnének. A kétrészes ló (– lécekből összeállított szerkezet –) vállpánttal van elöl-hátul a derekukhoz erősítve. Az egész ló pokróccal, kendővel leterítve, csak a felkantározott, zsebkendőkkel díszített feje és farka látszik ki alóla. A lovas bal kezében gyeplő, jobb kezében fakard.
A szépeket az ostorosok kísérték a gyülekező helyre. Védeni kell őket – mondják –, mert a járókelők, huncut gyermekek stb. letéphetnek egy-egy szalagot, leönthetik valamivel. Régebb történt ilyesmi, mostanában nemigen. Tolldíszes, csákószerű fejfedőjük van, juh- vagy báránybőr álarcuk, gyapjas szakálluk. A báránybőrön szemnek, orrnak, szájnak helyet vágtak, szájukból hosszú piros rongyszalag-nyelv lóg. A szemöldököt, bajuszt és szakállat másmás színű gyapjú utánozza. Egyik álarc sem hasonlít a másikhoz, mindenik különféle. Kabátjuk mára divatból kiment öltözetdarab, a „firiskó” vagy annak utánzata, vállukon átkötött, kivarrt „bottyán” kendő. Altestükön csepűgatya, sok rojttal, bojttal, ronggyal kacskaringósan kidíszítve, némelyik kicsi csengőt is kötött a lábszárára, a gumibocskor fölé. Kezükben több méter hosszú, nyolcágú rövid nyelű ostor. Hasonló öltözetű a két kúdus is. Bőr álarcuk kucsmában folytatódik, térdig érő, kifordított bundát viselnek és ugyanúgy díszített csepűgatyát, mint az ostorosok. Vállukon átalvető az adományoknak, kezükben pásztorbot.
A fársángok öltöztetése asszonyok, leányok dolga. Külön tudomány, nem mindenki ért hozzá. Nagy gonddal válogatják össze, specialistákkal készíttetik (például a bokrétákat és bőr álarcokat) vagy maguk állítják elő a hagyományos alakok öltözetét. Az öltözetek és kellékek – távolról sem minden részletet számbavevő – bemutatása azért is elengedhetetlen, mert a tárgyi nyelvezet e farsangi színjátékban többszörösen jelentéshordozó. Mint látni fogjuk, ez az utánzó és szimbolikus tárgyi nyelvezet szinte teljes egészében helyettesíti a beszélt nyelvet. Még azok a szereplők vannak hátra, akik kapcsolatot teremtenek az álorcás farsangok és a falu között: a népviseletbe öltözött, vőfélypálcás békérők, a muzsikás és a két kísérő. Ez utóbbiak a művelődési otthon megbízottjai, rendszerint idősebb, katonaviselt legények.
3. Ha jól számolom, egy híján harminc legényből áll a csapat. Az ostorosok létszáma évről évre változó (legtöbb tizenkettő), a többieké kötött, legalábbis hosszú idő óta állandó.
Először fényképet csináltatnak, együtt és külön-külön, maradjon meg „emlékbe”. Több családban, ahogy szóba hoztam a farsangolást, mindjárt a fényképalbumban kezdtek keresgélni. „Ekkor és ekkor mi szerveztük a farsangot. Nézze, én kúdus voltam, hogy cipelem az átalvetőt. Katonalegény létemre kúdusnak öltöztem, annak legkönnyebb összeszedni a ruhákat”.
Tíz óra körül a menet elindul a faluba. Délelőtt a vasúton túli utcákat járják be (Iskola utca, Gergelyfi utca, Piactér, Falu szorosa, Dáné, Rétfalva, Pap szorosa), délutánra érnek ki a Főútra és annak mellékutcáiba. Estefelére eljutnak a falu felső végére, az Apródombhoz, majd a Festő utcán bekanyarodnak, és a Malom utcán érkeznek vissza az iskolához. Egyetlen utcát, szorost, egyetlen házat sem hagynak ki. (A faluban több mint hétszáz ház van.) Az útvonaluk is állandó: négy évvel ezelőtt – amikor először volt alkalmam megfigyelni a szokást – Ugyanezt az utat járták be. Ugyanannyit tartott a falufeljárás is, mint most; nyolc-kilenc órát. A sokszor ismételt előadás a leghosszabb népi színjáték, amelyet valaha is követhettem! Pedig alig két-három mondatnyi a kötött szövege. A farsangi népi színjátékok a legkevésbé beszédesek, sőt egyes szereplőknek egyenesen tiltott a beszéd, ennek ellenére (vagy éppen ezért) mindenütt a legkedveltebbek.
De térjünk vissza az induló menethez. Beosztása, szerkezete szabályozott, szinte drámai. Minden szereplőkategóriának jól meghatározott helye van benne. A menetet két ostoros vezeti, „csinálják a helyet”. Kissé hátrább az utca közepén a két bekérő halad egymás mellett, nyomukban a zenész, majd párosával szorosan egymás mögött a szépek a már említett sorrendben. Utánuk a két lovas nyargal, leghátul a két kúdus biceg. A többi ostoros kétoldalt az út szélén pattogtat, kettő pedig a kúdusokhoz van beosztva. Az ostorosok így minden oldalról közrefogják a szépeket és az egész menetet. Ez a menetbeosztás csak akkor ennyire szabályozott, ha egyszerre nagyobb távolságot tesznek meg. Szigorú, megváltoztathatatlan helye csak a négy párnak van, a lovasok, az ostorosok és a kúdusok szabadabban mozoghatnak. Helyzetükből következően az utcai menetben, a szépek passzív, a többiek aktív szereplők.
A békérők minden sorra következő kaput megkilincselnek. Ha nyitva, azt jelenti, hogy a háziak fogadják a farsangokat. Két ostoros kinyitja – rendszerint – a nagykaput, hogy párosával zavartalanul beférjenek. Madaras Gergelyékhez értünk, nyitva a kapu.
– Leány is van a háznál – súgja sokat sejtetően Marton György bekérő. – Anikó tizenhat éves, a szovátai líceumba jár.
A házigazda, felesége, leánya és néhány szomszéd a veranda lépcsőin állva fogadja a bekérőket. Marton Györgyön a sor, hogy elmondja a rövid köszöntőt: „Szerencsés jó napot kívánok e háznak! Nem egyébért jöttem, egy elfáradt sereg áll mögöttem. Szeretném megkérni, ha megengedik, hogy megpihenjünk.” A gazda siet a válasszal: „Nagyon szívesen, ez a szokás nálunk:” A köszöntőben elhangzott kéréssel ellentétben nem pihenni jött a sereg, hanem táncolni. (Gyanítom, a lakodalmi bekérezkedésből származik az elfáradt sereg megpihenésének emlegetése, onnan vehették át a beköszöntő formulát.) A szépek felsorakoznak az udvaron, egymással szemben állnak, a hegedű szavára várnak. Páronként összefogózva táncba kezdenek. A tánc neve: szöktetős. Szinte egy helyben topognak, se jobbra, se balra nem fordulnak, csak „szöknek” felfelé, s a csizmák csattannak, ha összeütik. Egy-két percig tart ez a szertartásos tánc, utána csárdás következik. Ebben nem minden szép pár táncol. A fehér bóvér kötelessége, hogy táncra kérje a házileányt. Mátyus Béla járja is Anikóval a cementjárdán, Domokos György bekérő a háziasszonnyal fordul néhányat. Az a tisztesség, hogy a ház összes női tagját megtáncoltassák! A háziak tésztával, borral kínálják a legényeket ők szabadkoznak, sok helyre kell még menniük.
Alighogy kilépnek a kapun a szépek, jelentkeznek a kúdusok. Sántálnak, kézzel-lábbal mutogatnak, elváltoztatott hangon követelőznek, tegyenek valamit az átalvetőjükbe: kolbászt, szalonnát, kalácsot, tojást. Kacagjak őket, s míg az előkészített adományokat az átalvetőjükbe teszik, próbálják felismerni, kik lehetnek. A kúdusok jelenete után a művelődési otthon megbízottai jönnek, és mindenkit meghívnak az estéli bálba. Lepecsételt jegyet is hoznak, aki megveszi, részt vehet a mulatságon, nem kell majd az ajtónál fizetnie.
Míg a háznál a felköszöntés, a tánc és az adománygyűjtés tart, az utcán másfajta színjáték folyik. Folytatódik akkor is, amikor a menet a következő házhoz irányít. Az ostorosok és a lovak rendszerint az utcán maradnak. Az előbbiek úgy védik a szépeket, hogy ostorukkal nagyokat csattintanak, elkergetik a bámészkodó gyermekeket. Ijesztenek, de inkább tréfákat űznek. Leszerelik és továbbviszik a kiskaput, a kútnál megitatják, majd szekérbe fogják a lovasokat. (A kíváncsi idegenektől, autósoktól aprópénzt kunyerálnak.) Mozdulatokkal, cselekvéssel kell mindent kifejezniük, mert beszélniük nem szabad. Elváltoztatott, rekedtes hangon kurjongatnak, bőgnek. A lovasoknak kevesebb a lehetőségük: futnak, nyargalnak, nyihognak, vetik a farukat, inkább csak dekoratív figurák.
Úgy látom, délelőtt, a csendesebb utcákban a kettős színjátéknak a felköszöntő jellege áll előtérben. A szereplőkön és a felköszöntött háziakon kívül alig van közönsége, néhány utcai járókelő. Délután a Főúton, a művelődési otthon környékén népes gyermeksereg és kíváncsi felnőtt közönség várja a menetet. A közönség előtt felerősödik a legénypróba és tréfás-bohózati jellege. „Most aztán megmutatjuk, mit tudunk.” Ebben az ostorosok jeleskednek, de mindenki igyekszik, hogy szerepkörének legjobb formáját nyújtsa. A főutcai előadás mozgalmas, látványos. A négy évvel ezelőtti ostorosok több sikerültebb vagy sutább tréfát űztek, a lovasok többet nyargaltak, mint a mostaniak. Ezek szelídebbek. Igaz, a két bekérő állandóan igazítja, „egrecérozza” őket; ne maradjanak el a menettől, ne vigyék túlzásba a csattogtatást stb. így a mostani falufeljáráson végig a köszöntő jelleget éreztem uralkodónak, ehhez kapcsolódott a legénypróba is. A tréfás-bohózati vonulat lángja alig-alig pislákolt.
A szelídséget egy férfiakból álló csoport úgy értelmezi a farsangok elvonulása után; nem elég élelmesek. A kúdusokra értik, akiknek az lenne a szerepkörük, hogy a kapott adományok mellé szerezzenek is a kamrákból és a padlásokról. De hát ezek a mostaniak ilyet nem tesznek, csak kéregetnek. Mi mindent elkövettünk; mikor ostorosok, kúdusok voltunk.
A legények vigyáztak arra is, nehogy megártson az egész napi kínálgatás. Orbán János meséli az asztalnál:
– Nekem édesanyámmal fogadásom volt. Azt gondolták az édesanyák, ezek biztosan megrészegednek. Azt mondta, ha megittasodok, haza se menjek többet. Engem csak az bántott, hogy mikor a mi utcánkba értünk, már sötétedett be, ott farsangot még napvilágnál nem láttak. Mikor mentünk el a háznál, beszóltam: édesanyám, itt vagyok. Ki voltam izzadva. „Menj, feküdj le”, – poroncsolt reám, azt hitte, részeg vagyok. De aztán látta, hogy nincs semmi baj. Kibírtuk mind. Mikor az utolsó háznál végeztünk, a többiek hazamentek átöltözni, mi pedig a kultúrházba elszámolni.
4. Míg átöltöznek és elszámolnak, egy kis kitérővel az általuk megjelenített alakok rokonait szeretném felkeresni a környező vidékeken. Nem kell messzire utaznunk rokonlátogatóba a Kis-Küküllő mentén, csak a második faluba. Hármasközségben az idősebbek és középkorúak ismerik a falovast és a hamubotosokat (duszásokat). A falovas ugyanolyan volt, mint a kibédi, egyszerűbb kivitelben. A hamubotosok ruháját szalmával tömték ki, derekukon és térdükön csengők lógtak. Botra kötött hammas zacskókkal bárkit megcsaphattak. Ezeket az alakokat itt gircsóknak nevezték, a szokásjátékot pedig gircsózásnak. A gircsókat a legények vitték magukkal, amikor aprószentek napján házról házra járva felköszöntötték a leányokat. A falovast bárki ellophatta, a hamubotosok feladata volt vigyázni rá. Ha házasembereknek sikerült a lopás, patkópénzt szedtek, ezt a legényeknek kellett fizetniük, rendszerint borban. Ehhez hasonló szokás élt a Küsmöd völgyének falvaiban is. Húshagyó keddre virradólag négy duszás és egy falovas vonult végig a falun, akiket a muzsikusok és a szürke lovas követett. Itt a duszások közül lehetett foglyot ejteni. (V.ö. Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez. Hetven néprajzi gyűjtő munkája alapján összeállította Makkai Endre és Nagy Ödön. Kolozsvár. 1939. 188. 1.) A Nyárádmentén és a Mezőségen a fonókat, guzsalyasokat keresték fel lovasnak öltözött legények. „Nyerített, vette a farát, ugrott neki a leányoknak.” A rokonsági sort folytatni lehetne más vidékekkel, szinte mindenütt felbukkan a ló-alakoskodó, akárcsak a román vagy a lengyel népszokásokban. A ló, lovas az európai állatalakoskodás egyik legnépszerűbb alakja. Ugyanígy az eurázsiai népszokások alaprétegéig követhetnők az álarcos védők és kísérők szimbolikus alakjainak rokonságát is. Hasonló szerepkörben, de más naptári időszakhoz kapcsolódó szokásokban vagy átmeneti rítusokban hamubotosoknak (például a Nyárádmentén), kokosoknak, kukáknak, duszásoknak hívták őket. A kibédi ostorosok és kúdusok bőr álarca, s az öltözetükben megjelenő kettősség viszont igen figyelemre méltó. A témakör tüzetes elemzése sok meglepetést tartogathat a kutató számára.
Hát a páros szépek? Legtöbbjük rokonsága ismerősnek tűnik. Úrfi és kisasszony, menyasszony és vőlegény a legkedveltebb farsangi alakok közé tartozik. A Sóvidéken napjainkban is gyakran látogatják a fonókat és más társas összejöveteleket. Szereplésük után találgatják, kik lehettek, s csak később derül ki, hogy a kománé vagy a szomszédasszony rejtőzött az úrfi vagy a vőlegény ruhájában. Menyasszony, vőlegény és huszár gyakran szerepelt a nyárádmenti és mezőségi farsangi játékokban is. A lovasokhoz és a bőrálarcos ostorosokhoz hasonlóan igen régies, szimbolikus alak a két bóvér. Rokonságuk, egykori jelentésük, funkciójuk felderítése további kutatást igényel.
5. Szó se róla, izgalmas kérdés valamely dramatikus népszokás egykori funkciójának felderítése, alakjainak értelmezése. De legalább annyira érdekes az is, hogyan változott az évenkénti életbe játszás során. Mi a jelenkori, élő funkciója. Valamint az is, hogy viszonyulnak hozzá a résztvevők és a tágabb közösség?
A legidősebbek emlékezete szerint az első világháború körüli években és a két világháború között megkülönböztették az estéli farsangokat és a nappali farsangokat. Az estéliben úrfinak, kisasszonynak, vőlegénynek, menyasszonynak, cigánynak, gulyatyúknak, boszorkánynak stb. öltöztek, és végigjárták a fonóházakat. Estéli farsangnak leányok, legények, asszonyok, ritkábban férfiak öltöztek ketten-hárman vagy egész társaság, például lakodalmi menet. Ha többen mentek, muzsikust is vittek magukkal.
De térjünk vissza Dósa Á. Györgyék házához. A két szervező legény édesanyja az adományokból asztalt terített az elfáradt társaságnak. A közös vacsorára meghívták Nagy Mihály művelődési otthon igazgatót, Barabás János iskolaigazgatót és Ráduly János tanárt, a falu népköltészetének gyűjtőjét és tudós kutatóját. Mindhármukat érdekli a közösség kultúrája és a fiatalság életmódja, tanári minőségükben a gyakorlat oldaláról.
– A hagyományos farsangot a hatvanas évek végén újítottuk fel – emlékezik Barabás János. – Azelőtt több mint egy évtizedig nem jártak, de annyira elevenen élt az emberekben az emléke, annyira élményszerű volt, hogy nem kellett nagy szervezés. Igény mutatkozott rá, és azóta megszakítás nélkül járják. Bizonyos kellékeket átalakítottunk – tekenő helyett könnyebben viselhető lovat készíttettünk, pántlikás pálcákat a bekérőknek. A népviseletbe öltözöttek ruháit szintén a művelődési otthon kölcsönzi.
– Az évek során megfigyelték-e, hogy kik ragaszkodnak leginkább a szokáshoz, kikből lesznek a szervezők?
– Nem azokból, akiket az iskolai tanulmányi előmenetel alapján esetleg elgondolnánk. A jó tanuló általában városra kerül, tanulmányai, foglalkozása révén elszakad a falutól. A közepes tanulmányi előmenetelű gyermek itthon marad, vagy iskolája végeztével hazakerül, belenevelődik a hagyományokba, szokásokba. Belőlük lesznek a legények szószólói, többek között a farsang szervezői. Erre az alkalomra hazajönnek az idegenben tanuló vagy dolgozó korosztálybeliek is, főleg a katonalegények. Nekik még nagyobb élmény, mert a közösséghez való tartozást, a falu fiatalságával való találkozást jelenti.
Ráduly János azzal egészíti ki, hogy a növendék gyermekek valósággal várják, hogy ők is sorra kerüljenek. Évek óta készülődnek például az ostorosok szerepkörére. Az iskolai karneválon négy hatodikos fiú ostorosnak öltözött, és olyan jól sikerült a jelmezes alakításuk, hogy a zsűri különdíját kapták.
Nem csodálkozom a tizenkét éves gyermekek jelmez- és szerepválasztásán. Ostorosnak lenni; nagynak, erősnek, katonalegénynek lenni! Vágyott és irigyelt szerepköre a tizenöt-tizenhét éveseknek is. De íratlan törvények szabályozzák, ki mikor és hogyan lehet ostoros. A szervezők kötelessége, hogy ezeknek érvényt szerezzenek.
– Betartottátok-e ezeket a szabályokat? – kérdem Gyuritól és Jánostól.
– Be, szigorúan. Ostorosoknak a legnagyobbakat, a katonaság előtt állókat hívtuk. Sokan akartak ostorosnak öltözni kisebbek, de megmondtuk, te még nem lehetsz ostoros, mert még nem voltál kétszer szép. A nagyobbakat beírtuk ostorosoknak, a kisebbeket szépeknek.
Körülnézek. Kevés leányt látok a vacsorán.
– Nem hívtatok leányokat?
– Amelyik akart, hívott – válaszolja kényszeredetten Gyuri. – Vagy tízen hívtak. Komoly szeretője csak egynek van.
– Te hívtál?
– Nem...
– János?
– Én sem. Akivel beszélek, szomszédfalusi leányka, még fiatal. A délután velem volt, de estére nem engedték el a szülők...
A házigazda közbevág: – Elég gyávák vagytok, hogy egy leányt nem kaptatok.
Éle van a szónak, érzem, kényes ponthoz érkeztünk, nem is erőszakolom tovább ezt a témát. Eszembe jutnak azok a leányok, akiket a négy évvel ezelőtti ostorosok olyan szívesen ölelgettek az utcán, de az a líceumba járó lány is, aki néhány társával együtt nem különösebben örült ma a farsangoló társaságnak.
– Minden harmadik kapu, ha nyitva volt – állapítja meg a tényállást az egyik bekérő. – A leányos házaknál engedtek be, s ott, ahol rokonaink, jó ismerőseink laknak.
– Néhány év múlva nem lesz belőle semmi. Most sikerült, de biztosan félbemarad, nem lesz, aki végbe vigye – szól Gyuriból is a szervezés során felgyülemlett keserűség.
A közművelődés tapasztalt embere, Nagy Mihály nem ért egyet a hetek óta tartó izgalmakba belefáradt legényekkel;
– Mondták az ezelőttiek is, hogy abbamarad, de a következő generáció mindig megszervezte. Nagy a falu, sok a fiatal. Vagy itthon dolgoznak, vagy a környékbeli ipari egységekbe ingáznak. Estéjüket, hétvégét itthon töltik, társas összejövetelekre, közös élményekre, szórakozásra van szükségük.
S mintegy igazát bizonyítandó, a művelődési otthonba hív, ahol már megkezdődött a farsangi bál. Az első tánc a farsangoké: csak a nap folyamán szereplő legények hívhatnak leányt táncolni. Nem hiszek a szememnek, az iménti fáradtság eltűnt róluk, úgy járják, mintha most ugortak volna ki az ágyból. Rajtuk a falu szeme. Begyűlt a nép, ennyi fiatalt táncolni és ennyi asszonyt a teremben rég nem láttam, talán csak gyermekkoromban.
Áll a bál, a zenészek egyik párban népit (csárdás, forgatós, szöktetős), a a másikban modernet (tangó, keringő, gyors) húznak. Élénk vita előzte meg, milyen zenekart fogadjanak. A társaság egyik része népit akart, a másik modernet, a harmadik éppenséggel diszkózenét. Végül a középutat választották. Az egyik katonalegény hívta a félig falusi, félig városi zenekart, amelyben maga is játszik. Hangszereik: hegedű, cimbalom, nagybőgő, klánéta, tangóharmónika, szaxofon és nagydob. Felváltva használják, eléggé vegyes hangzat száll alá a színpadról. Kettősség ez is. Éjfélre aztán összehangolódnak a hangszerek, a városi zenészek hozzászoknak a farsangi bál igényeihez. A két táncrenden kívül a középkorúak kívánságára többször eljárták a nem népi eredetű, de meggyökeresedett gólyát is. A diszkópártiaknak Nagy Mihály diszkóbált ígér jövő szombatra a kisteremben.
Áll a bál, s a táncoló párok között felvillanni látom Gyuri, János és a többi farsangoló legény arcát. Mindent egybevetve, elégedettek lehetnek. Kiállták a legénypróbát.

BARABÁS LÁSZLÓ