SZEMLE
SZEMLE
Irházi János mélyvizei
Irházi János Forrás-kötetét* a mélyvíz talán negatív,
cselekvés szempontjából meddő jelképe fogja a vállalt és megfogalmazott
törvényű egységbe: „Megpróbálok a sors kegyvesztettjeinek a miértjeire
válaszolni, ám az ő ismételt nekifutásuk újabb, csonthéjas kérdőjeleket szül.”
Írói hitvallásának arca mögül történeteinek szereplői megközelíthetőbbek. A
„sors kegyvesztettjei” nemcsak sikertelenségük fölött töprengő emberek, hanem
magával a keggyel sorsot (jövőbeli
lehetőséget) vesztettek. Innen indul, ezen a ponton kezdődik az Irházi-féle
történet, melynek szereplői determináltságukat próbálják megérteni, helyzetüket
elemezni, hogy cselekedhessenek a mélyvíz legyőzéséért. Mégis látszólagos
cselekvésre ítéltettek: elsősorban azért, mert magát a cselekvés milyenségét
nemcsak befolyásolják, hanem meg is határozzák a felpergő előző idők, a
jelenbeli cselekvés pedig értelmetlen e zárt világon kívül állók részére;
másodsorban jövőtlenek e cselekvések, szerepüket a felismerésből adódó feloldás
adja.
Kerek Gábor (Találkozás) történetének
felépítése, bár nem általánosítható, de legjellemzőbb az Irházi-szövegek
szerkezetére. A szállodai étteremben való találkozása régi ellenfelével, Ponta
Jánossal, a megmérettetés pillanatává válik. A pillanattal való azonosulás eszköze:
az érettségi utáni tizenhét év történetét sűrítik egyetlen túljátszott
beszélgetésbe. Ez válik a Henry James-i párbeszéd alapjává. Az őszinte gondolat
mindvégig a kimondott mögött van. Míg az olvasó nyomon követheti,
hazugságaikban a szereplők is érzik őket. A látszólagos egymásnak való
felelésen, az érdeklődés hiányában csattanók nélküli válaszokon túl
feszültséggel telítődik a szinte hajszoltan továbbgondolt gondolat. A
pillanattal való azonosulás egyik törvényszerűsége, hogy vélt kettős megoldást kínál:
a pillanat feszültségének megoldása révén megoldódhatnak a pillanatba
tömörített feszültségek is. Az egyenlőtlen és értelmetlen cselekvés a CÉL
eléréséért értelmet nyer és egyenlővé válik a bizonyításban. A tét egyik
szereplőnek semmiség, a másiknak katasztrófát jelentene elvesztése: „Annyit
értett, hogy a táborig kell futni, és neki diadalmaskodnia kell. Másképp valami
katasztrófa következik. Ameddig János a futást magyarázta, még tudta, miféle
katasztrófa.” A minőségileg még tisztázatlan cselekvés elkezdődött. Kívülről
csupán a részeg ember felborult logikája mozgatja: a vesztes fizeti a számlát.
„Gábor feje fokozatosan tisztult a hideg levegőn... Inkább kibújt volna a
vacsora abroncsából. Talán a kíváncsiság hajtotta bele, hogy lemérje, mennyi cikázik
még a régi gyűlöletből.” A vacsora okát jelentő kíváncsiság
a „régi gyűlölet lemérésével”
gazdagodik ahhoz, hogy Kerek Gábor először határozza meg magát a
cselekvést. „Szája kiszáradt, sípolva kapkodta a levegőt. Margitért futok,
ismételgette magában…” „Jánosról megfeledkezett, úgy tudta, valamiért egyedül
kell fölszaladnia a táborig (talán Margit küldte), az ok lényegtelen, csupán a
hátramaradt méterekre koncentrált.” Irházi kihasználja választott eszköztárának
lehetőségeit. Megőrzi a cselekvés idejét, ugyanakkor visszakapcsol a belső
történés idejére. Módszerének előnye: a belső történés által érzékelteti a
cselekvés minőségbeli változásait. Az először megfogalmazott kíváncsiság mint
ok erőteljesebbé válik a Margitért futokban, majd az egyedül
kell fölszaladnia már hordozza az önmagáért való
bizonyítást, mely feloldozhatja. „Gábor a CÉL védelmezőjének képzelte Jánost,
aki azonnal falat épít keresztbe az úton, ő pedig belegabalyodik a lecsüngő
indákba.” A cselekvés és a belső történés eggyé válik a CÉL elérésének
érdekében. Az egymásra ható síkok összefonódásának eredménye, hogy szinte
azonos időben történnek. Míg az étteremben való beszélgetés egyik lényeges
jellemzője, hogy a belső és külső világ közé ékelődik az erkölcsi magatartás,
és a belső történés csak ezen keresztül határozhatja meg a külsőt, addig
megszűntével a gátlás is megszűnik ebben a helyzetben: „Gábor megfeszítette az
izmait, összeszorította a fogát, kicsit előrehajolt, és vállal Jánosnak
rontott. János kibillent az egyensúlyából, rekedten
ordított és elesett.” Gábor is „néhány méterre a CÉLtól újból elesett. Hason
csúszva, jajgatva közelített a vasrúdhoz. Hadonászva nyújtózkodott, hogy
legalább az ujjbegyével megérintse.”
Irházi hősei nem érik el a CÉLt. Nem is érhetik, hiszen megszűnnének helyzet
meghatározta cselekvésben létezni, nem juthatnak el a lehetőségig, melyben a
siker által teremtett szabadság birtokosai lehetnének. A Család
Falka Péterének a napi feszültségek után megadatik a megváltó
döntés lehetősége: pofon üti Líviát, a feleségét, lányának nevelőanyját. „Apa
és lánya egymásra nézett. Rövid ideig álltak így. A következő pillanatban Misa
ordítani kezdett a másik szobában, valamit össze is tört, mert csörömpölés
hallatszott.” Bár Lívia elmegy, Falka Péter megoldása látszólagos. Imbecilis
fiának, Misinek az ordítása félbeszakítja azt a pillanatot, melyből
függetlensége által szabad helyzetet teremthetett volna. Hasonló a
függetlenségéért küzdő Kopor Etelka sorsa is (Mélyvízben). Bár
eléri célját, ennek az ára: gyereke apátlan, kedvesével pedig nemcsak hogy nem
tudja megértetni magát, de a szakítás is egy végképp ellangyosult kapcsolat
eredménye: „Zoli nyárvégi képeslapját a szemétbe dobta.”
Jozsó, a plakátokat ragasztó festő elválik feleségétől. „Hiába mondogatta
magának a tárgyalások előtt, hogy Ica idegen, Ica csak egy tárgy, azért elég
gyakran eszébe jutottak az együtt töltött hónapok.” „Ica úgy képzelte, hogy
Jozsót is olyan könnyen elfelejti, akár az előző barátait. Észrevette, hogy
megváltozott Jozsó mellett.” A Koraősz és az Ereklye
Irházi kötetének két olyan írása, mely azt sugallja: bár nagy
mértékben determinált az ember, a belső történések arra késztetik, hogy a külső
világot, a külső világ általi determináltságát újra meg újra átértékelje.
Kevésbé lényeges, hogy tudatos vagy kevésbé tudatos módon kerültek a kötet
végére, ám mondanivalójuk magának a kötetnek újragondolását hordozza: bár adott
a helyzet, míg a feszültséget kiváltó ok burkolt, mindannyiunk magunkban
hordozzuk lehetséges döntéseinket, bennünk lappang a „VÁLTOZÁS”, de csak a
kiéleződés során döbbenünk rá, hogy a döntéshez teljes múltunk szükséges.
Néhol jól, máshol elnagyolva megrajzolt szereplőkkel, majdnem mindig a
helyzetre összpontosítva, írásainak szerkesztési módján is
érezhető tudatossággal, célratöréssel jut el Irházi János értékelhető
mondanivalójának megfogalmazásáig. Az pedig, hogy szövegeinek csiszoltsága
érdekében, (ha már tartalmilag annyira behatárolható feladatot vállalt)
mennyire fog átjutni a helyenkénti túlmagyarázásokon, nehézkességeken, a mennyire
tudja kamatoztatni felcsillanó ötleteit, saját feladata.
B. KISS BOTOND
* Mélyvíz. Kriterion Könyvkiadó, 1989.