Szonda Szabolcs

Mert mindenben

csak úgy közeledni feléje
mintha (csodás elõjáték)
vonó mesterhegedûhöz
az elsõ ütemek elõtt
megtorpan egy pillanatra
attól, ami még nincs meg, de
ígérete olyan biztos,
hogy most kell ez a kegyelmes
szünet, mitõl hangosabban
szólít a vér az erekbõl
az ismétlõdõre várva

õsrégi érzés: csata
és fegyverszünet között
jólesõ terepszemle
az élményre feszülten

test- és tettközelben


Hasmánt kiáltozok tagbaszakadt reggel

"Látni a földet, látni csak egyszer
és soha többé."
(KOSZTOLÁNYI DEZSÕ)

Már látom: barna és benzinszagú
párával hímzett.
Oly közeli, hogy erõmet vesztem,
és lentrõl nézem,
mi történik a talpas világban;
most mondom:
betonból-vasból szõtt kalitkában
hangok csíráznak.

Hasmánt délelõttödik, kiáltom,
hogy soha többé!
De forog közben a matt periszkóp:
göröngy & nefelejcs.

S jönni fog, mert jönni kell a pasztell
(jaj, most ne paszt el!):
ásó és szerelem: 2 kubikus
meg 2 leszbikus.
Mexalad, míg agyam rímben hever
a hexameter.


Mars poetica

Addig kíméljen az idõzavar,
míg a vers magát rövidre zárja.
Kerüljön a kényszer, kopott csavar,
elkínzott szavak embóliája,

a burokból kikacsintó téma
leljen parttalan, hûs televényre,
legyen most másképp-kantiléna,
tekintsen rátok kedve és kénye,

miközben gyors búcsút vesz a mától,
és könyvlapon lesz a köz lelete,
jöhet az önség kérdezni bátor;
a szerzõ hallgat. Ennyit tehetett.

Térzene lesz, kis parkok öröme,
nem vizsgálod, karom-e, köröm-e?

Ezt ha adni fogod, javadra válik,
hogyha meg nem adod, gyötör sokáig.
Nem szól semmit, aj-aj! nem adja nyilván,
ám mégis: mosolyog odaadja nyilván. *


Egy ilyen, egy olyan

"láthatatlanul de / élesen halad át egy határ / rajtam //
feloszt / két önálló részre"
(FRANZ HODJAK: Impromptu)

Nap mint nap átlépek
- azt hiszed - a határon
újra visszazökkenek
a realitásba, úgymond.
Bizonyítgatom: nem rossz
dolog ez is olyan, mint a többi:
csak úgy elvagyogat bennem
a zsugorodó ördög. S az Isten.

Gyûlölöm replikámat.
Vélt elõnyét hurcolom,
várom, mikor támad

csõben rejtõzõ ólom,
hogy a képzelt szerelvény
újra (végre?) feltûnjön
- folyton átgondolt vászon -
mint vészfék életünkön
a szerzett láthatáson.

* Janus Pannonius


Fókamáj, halk vonatsor
"a róka s a fóka együtt jó móka"

a nyúlfaroknyi rókamáj
nem engedélyez kiskaput
mert talpalatnyi réghomály
és félbevágott alagút

a rókamáj sosem irigy
este szétosztja otthonát
csendes mint a könnymirigy
míg vágtat árkon-bokron át

a rókamáj egy vasgrafit
vagy vajfasírt esetleg így
lehetne zöld viagrafit
ha rajta nem máson segít

a rókamáj majd fókamáj
varázsdióban végtelen -
majd felveti a hóka báj
amikor szembenéz velem

a fókamáj a férfivágy
a kivelhogyan kényszere
míg átlengi egy régi árny
a fülbemászó gépzene

a fókamáj egy szentmihály
friss hóban váltja kerekét
csodára úgy most se várj
és azért se szedj szerteszét:

a fókamáj vagy fókatárgy
pörge kalappal elköszön
mialatt csendben vár az ágy
a pillanatnyi félközön

rókafókát nem érintik
a sarki vad fagyok
elõbb néha aztán mindig
a róka hogy vagyok