Kukorelly Endre
Elrendezés
Miközben teremtette, mormogott az
Úr, kezdetben az Eget és a Földet,
a Nagy Világot
kinyitotta
és kipakolt belőle
kegyhátizsákot.
Remélem, morgott, hogy ez az
egész egészen
jól el lesz velem
azért bele előre
nézett egy kicsit
a történelem
be, bele, hajrá fejest épp a
szabadságharcba, de gyorsan ki
kapcsolta, na és
gyümölcs és gyümölcsözés
egyensúlyban van
jól van, slusz-pasz-kész.
Termel, mormol, nyelveket
gyakorol, bereked közben
és belebrekeg
úgy hangsúlyoz a
Jóisten, mint
a kisgyerekek.
Nem használnám
föl, először gondolta
úgy, a virágot
de másnap rájöve nagyon is
hogy buta volt, kell, magára
mein Gott, berágott
és látta, mert visszatette, hogy rosszul
repülnek, a teheneket
a legelőre
szarvakat döfve beléjök
hátra (rossz) középre
(rossz) legelőre.
És csinált vala férfit, és
rácsinált széles női
tömegeket
elrendezvén a dolgot azonképp
hogy érezzék egymáson
jól magukat
kinöveszt gyenge füvet, hajakat és hájakat
növeszt, és növeszti
azokat a fákat
gondolván, oly’ elég ennyi jó
az ördögbe’ is, kifejleszti
a problémákat.
És látá Isten, hogy jó
ez is. De reménykedett
csak abban, hogy lát
s remélte, hogy van, mert elrendez
és teremt, elrendezi és
teremti magát.
Csendes forma
Jó Istenem, egyenletes augusztus ez
mint az egész kertünk, békésen illatozik
valami növény mered ki a zsebemből is
kihúzgáltam, mivel a gyökere megeredt
nem! szívesen nem emlékszem a mozdulatra
augusztus ez, egyenletes, Jó Istenem
látod, békésen díszeleg itt minden virág
lehajolok, megmondom a nevem, betűzze
álljon fel, elég, betűzze, álljon fel, elég
egyenletes augusztus ez, Jó Istenem,
csak a fénykép, Uram, nem tükröz híven engem
azért néha bánatos vagyok, és ilyenkor
a párkányon egyensúlyozok bánatomban
a virágok pedig békésen nézegetnek
ez jó, egyenletes augusztus, Istenem.
„A vele utazók pedig
némán álltak”
Akkor a fáradtság furcsán lecsap.
Bús államvédelem, és röpke pátosz
Lelök, leülök, lelökődöm.
Majd sorra kerülsz, ne félj, ne remélj
sorra vesznek téged is, ne kiáltozz.
Azért jöttem, hogy veled társalogjak
e forgatagból kiálltam, Uram.
Messze vagyok, mégis egyszerre ér el
minden, ami elől elfordulok
hogy bokraidban eldugjam magam.
S így, legtávolabb, oly közel vagyok
nézegetnek, megfognak, megdobálnak
e néma állványzat is lengedez
és csattog
mert repülnek fontos tárgyak.
Magam köré rakom
vágy
zengzetek
itt lerakodom
berendezkedek.
St. Germain grófjának ön-arca
Amaz elvét s célját a nagy egésznek
immár a természet csodáit felkutattam.
Láttam aranyát mélységes-mély folyamban
elfogtam és megleptem, ahogy éled.
Elmeséltem, miként fogan a lélek
az anyaölben, és ütvén tanyát alattam
a nyirkos föld alatt uralkodik a magban
búza, szőlő, kenyér és bor, az élet.
A semmi volt? Isten akaratából lettünk?
Keresem, min nyugszik, és mi nyugszik felettünk
dicsőítvén, kételkedvén s remélve
de semmi biztosat s bizonytalant se leltem
Fölmértem a világot és elhívta lelkem
meghalni, hogy ne tudjak semmit végre.