Tandori Dezső

F. Gy. közelítő ősze

"Levelekre napokig nem feleltem."
Egy gesztenyefánál a Duna-parton
ily levél-formák mellé tenyereltem,
s még jobban is jártam, hogy nem a tarkóm
vertem be, éppen csak pofára estem,
rázkódtam így, s feküdtem kicsit arcon,
és az ütés, amit a föld adott,
lehet, az őszé volt, lehet egyébé,
s kutyám, aki mellettem ballagott,
most oly pofácskát vág, hogy ő... hogy "érté?"
"nem érté?" Választ-nem-kapó, rakok
pakolást az arcra, var, nedvezésé
borítja bőrterepem kis darabját,
és ötnapos szakáll - - - - - kímélni kell! -;
napok az embert kézről kézre adják,
és, jóllehet, sose "mást" érdemel,
és várná, s ha leveles!, ugyanaztát,
valamit visszakér valami hely.
Hol negyvenöt éve itt lódögök,
és, őrizetlen már, birkák hevertek,
kutyámmal, éjten, hazalötyögök,
arcom hordván hétszám valami jelnek:
ősz jön; tágulnak szűkölő körök,
kezeim ernyednek velük... hevernek.
És valaki-valami válaszol:
"Ne nyugtalankodj. Most elnyughatol."