Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1991. július, II. évfolyam, 7. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
DOKUMENTUM

DOKUMENTUM
Az olvasóhoz
Azt hiszem, nincsen az ember számára nagyobb, izgalmasabb, szorongatóbb szépség, mint az igazság, életünk, létünk, sorsunk igazsága.
Már Petőfi azt írta:
„Ami természetes, az igaz, és ami igaz, annak szépnek kell lennie. Ez az én esztétikám.”
Magaménak érzem ezeket a szavakat. Évtizedek óta járom magnetofonnal és hangszalaggal a falvainkat, s mondatom az emberekkel azt, ami természetes és igaz, s mindig újra és újra átérzem, átélem ennek az igazságnak a mélységét, szépségét… Évtizedek óta keresem a lehetőségét, hogy csángókat, moldovai magyarokat vallassak, szólaltassak meg. Igen, kerestem, s keresem a lehetőségeket, mert hozzájuk menni, s velük beszélgetni veszélyt rejtett, s veszélyt rejt még ma is, s nemcsak reánk, akik megkeressük őket, hanem rájuk nézve is, akik megszólalnak, megnyilatkoznak előttünk. Amikor szóra sikerül bírni egy-egy embert, ki lehet buggyasztani belőle a szót, az élet szavát, az igazság szavát, olyankor mindig hatalmas örömöt érzek, örömet, melyben benne van a hála is, hála ama ember iránt, aki túltette magát a gyanakváson, az évszázadok alatt beleoltódott bizalmatlanságon, és mert szólni, mert beszélni, meg merte mondani az igazat akkor, amikor tudta, és tudtuk mind, hogy „a kapuk mögül ebek vicsorognak…”
Az itt következő vallomásfüzér – melyből az írás összeállt – nagyobbára még a diktatúra évtizedei alatt gyűlt össze, akkor, amikor kettős béklyókat, kettős félelmeket kellett legyőzni az igazság kimondásakor: azokat a béklyókat, melyek általában az igazságot tették már-már kimondhatatlanná, s azokat, melyek a magyar beszéd, a magyarokkal való beszéd elé állítottak tilalomfákat Moldvában.
Úgy olvassuk hát most a következő sorokat, hogy belülről idéznek egy kort; a falu élete e századbeli legdrámaibb, legmegrendítőbb eseménysorozatát, amely felkavarta a lelkeket, kizökkentette megszokott medréből az életet. És úgy, hogy nyissuk meg lelkünket erre az idők viharaitól való vénségében is megmaradt-megtépázott, de elpusztítani még nem tudott nyelvre, melynél ódonabbat, ősibb ízűt hiába keresnénk bárhol, ahol magyarok élnek.
G. J.
 
Eljött, mint a víz, reánk
A régi életforma végső szétzúzása, 1961–1962
DE: Bejöttek, elszéledtek a faluba puszkával, fegyverekvel – mind szekurisz ruhába –, mentek, ijesztgettek, a népség bujdosott, mint a zegér bujdosik a macskától. Idehaza búttak el a zemberek, ölték meg verésvel őköt, hogy íródjon bé a kollektívbe. Muszáj, ha nem íródtál, üttek meg egészen. Fegyvervel jöttek, nem vót mivel ellenállni semmiképpen. Muszáj vót beíródni, üttek meg hanem. Még vették egy darabig csendesebben, hogy ku lömurire (meggyőzéssel), jó lesz, sokat adunk, addig, míg bedugtad az ujjadot a dologba. Osztán nem adtak még kenyeret se! Ha egyszer bement a kollektívba, többet úgy táncol, ahogy fújják! Így, meddig szabad vót, bár az egy kenyeret megmarasztotta valahogy; de ha nem, annyi sem vót, mit megegyék. Egy inget nem lehetett vegyünk, olyan szegénységbe vótunk, hiába vót sok födünk. Úgy meg vótunk nyomva itt, ezekbe a falukba. Mind annyit kellett adj, nem számított, hogy mennyin vagy a házba, hogy mennyit termeszt a főd, vagy milyen főd az. Jött a szekuritáte, kicsi fegyverekvel, buszokval, kihozták a buszokat ide, aki nem akart semmiképpen beiratkozni a kollektívbe, megfogták, megkötték, s betették egy kocsiba, melliknek nem vót ablakja, semmi, futtak elé s vissza vele, míg eltévesztette, s nem tudta a zember, hol van. Merre értünk. Osztán mondták, ijesztgették, érünk Bukarestbe. Merre jöttünk? Menünk Szófia felé! Vaj menünk Jás felél Viszünk átal a határon! Viszünk Rusziába. Ijesztgették, s a kocsi csak a faluba siringett elé-hátra. Nem írod alá? Tudd meg, menünk, s vetünk bé a Dunába! Vagy menünk átal Oroszországba, s ott hagyunk. Még egy pár kilométer, s érünk Oroszországba. Ijesztgették a zembert, s akkor a zember megijedt, s aláírt. Csak engedjék haza. Csak engedjék haza. S ha semmiképpen sem akart a gazda aláírni, becsípte a zujját az ajtóval, s muszáj vót aláírni. Semmi törvény nem vót akkor. Muszáj vót aláírja. Ha nem írta, baj vót. Baj.
BuP: Akkor mind verték, még verték éket. A gazdagabbakot, mellikek vótak több helyvel. A Kángorokat. Verték, vették verészt. Hümért mennyet verték! Botolták meg a zapját Korhánba. Verték, hogy hajtódjanak meg, menjenek be a kollektívba. Nem bírta. Bement. Vótak, akik nem mentek be. Mellikek búttak ell, mellikek kussolták (kulcsolták) bé a zajtót.
DKM: Ipam ül vala hiun, viszünk vala fel a tálba ebídet a hiuba, sz eszik vala ott. Egy hetet vaj kettőt. Vút két hetet, vút, vút, vút. Ültek polyánba.
BuP: Elmentem vót Kangurhoz, ő bejárta vót a zországot, lássuk sak mise hírvel jött haza. Hogy misián a zország. Hol tudják sánni, s hol nem. Mondja: Mindenfele mennek, mint a juhok a sztünába (esztenába). Nins merre ember menjen, nins merre kerüljetek, be kell hajtódjatok! Eljött, mint ez a víz rivánk, mondja, elnyuvaszt ez a kollektív. Bé kell hajtódjál.
DKM: Hiun ültek ott, hogy ne íródjék fel. Hiuba ült ott, viszünk vala fel ebédet neki, eszik vala ott, mondja vala, hogy társad az ajtót bekusálva, jőnek ide hozzája, hogy íródjik fel.
LHL: Elfuttak a zemberek ki a zerdőre, aszonták, ők nem íródnak be oda. A zasszonyok honn maradtak, ők nem mehettek el hazunnan, met ugye gyermekekre kellett vigyázzanak, mentek oda, szoritták őköt es, hogy íródjanak bé. Muszáj! Muszáj íródjanak bé! Nem akartak. Egyik sem akart, másik sem akart. Íródjál bé! Íródjál bé! Íródjál bé! S én mondtam: Nem! Hívattak engemet es, mindig hittak oda, hogy menjek, hogy mondják, írjam meg én a kérést. Én akarok, mondjam, hogy én akarok. Én mentem oda a néptanácshoz, sz örökké egy rossz katrincát köttem fel – mikor mentem oda – likassat, s mikor mondták, hogy írjak, mutattam! Nee! Ennyi katrincám van, ez es rossz, sz még ezt es veszessem el, hogy ne legyen még ez sem?! Nem akartam.
DDR: Akartál, nem akartál, kellett menj! Még futtam el. Futott el a zemberem! Bement a szpitálba, ne még kapják honn. Bement a szpitálba, fekszik vala gipszbe. Akkor vala jó körucánk (szekerünk), jó lovunk, mondtam, kő dolgozzuk mük a helliet, fusszunk el! De nem vót hova szaladj!
SzP: Vót egy verjem (unokabátyám), hát, onnét való, Butéból, vót elbújva vagy két esztendeig. Sz nézték honn, nézték, nézték, hogy fogják meg. Népe mondta, hogy… Osztán népe sánt egy bubát esz, hogy honn vót a zember, mondták. Hol sántád ezt a bubát? Nisend honn a zemberem, de sántam, hát sisenek más emberek? Még vannak mász emberek isz!
CsMB: Búttam bé a pincébe, fejemvel takarittam le pánkálókot (pókhálókat), búdosztam a likakba, mint a féreg. Hanem lehetett úgy. Azt mondták a gyermekeim, meddig akarom én tölteni úgy, arra a módjára, ha örökké kell budokáljak a zegérlikakba, imitt-amott. Én féltem, helleket féltettem, hogy ne máj adjam oda a zesztátnak, met a gyermekeim mikor megnőnek, lehet ingemet szidnak lesz, hogy nem vigyáztam a helliekre, hogy legyen miből ők esz éllinenek. Osztán azét akartam lenne, hogy ne máj íródjam fel.
TM: Az illien szegények béíródtak az intovarresébe (társulásba), sz azokot bevették oda, meddig ezeket kideranzsálták (kirendezték) a jó hektár helliekből. Az intovaresével mentek vaj két esztendeig.
LHL: Nem akartam. Az uram eccer azt mondja: Te, engem vetnek ki onnan, többet hol menyek én még dolgozni, hogy kapjak fizetést. Eredj, íródjunk bé, nem lesz semmi baj, adnak, így adnak, úgy adnak. Elmentem, sírtam, s megírtuk, aláírtam én es, hogy menjünk. Abba a zesztendőbe, mikor az intoveresia vót, adtak mindent jól, búzát, adtak egy nyolc kilut, törökbúzát adtak tizenkét kilut, kinek sok napja vót, de én nem mentem oda dolgozni. Na, az az esztendő eltelt, jó vót úgy es, met még vótak helleink, külön helleink, met fél hektárt írtunk oda. Másikokról gyüttünk, leszedtük, mi vót. Úgy es vót.
TM: A tovaresét úgy csánták, hogy vótak a zembereknek jó helleik, másznak ki a hegyeken, rossz hellt, az azt mondták, íródj bé a tovaresébe, íródj bé, met vesszük el attól a gazdagtól, attól a tyháburtól jó hellet, sz neked adjuk oda!
IHB: Aztán jöttek, jöttek ide hozzánk, vagy hárman. Napestig mentek, mondták a zembereknek, hogy íródjanak, íródjanak, íródjanak! Mik nem akartunk. Márton bácsi azt mondta, hogy ő bé nem adja a helleit. Akkor mondták, hogy őt es megverik, met verték a zembereket! Verték, ha nem íródtak bé. Vitték fel a szfáthoz oda, még az ablakon szöktek ki a zemberek, met ütték meg. S ő nem akart, hogy beadják. Azt mondta: eleget szuferiltunk  (szenvedtünk) a verekedésbe, eleget húztunk! Vitték bé egy kicsikécske kámerába (szobába) a zembereket, s verték! Mások futtak el, ne verjék! A zenyémet esz vagy kétszer bészorították, de nem verték. Nálunk háltak azok a zemberek, mellikek mentek, hogy íródjék, sz mondták, hogy inköpöcinált (csökönyös) a zén emberem, azét nem akarja. Odavitték őt es, de mondta nekem, nem üttek engemet. Mondta, mikor megfogtak lenne, ha üttek lenne, úgy dobtam lenne őköt az ablakon, nem még futtam lenne ki a zablakon. Őköt dobtam lenne ki!
IM: Páll Anti meghótt. Abból hótt meg! Úgy vót a szokás, ha nem akartál beíródni, jöttek a kocsival, tettek fel, hogy ijesszenek meg, kivittek egy mezőre, s ott osztán jól elvertek. Őt esz kivitték. Aztán nem es élt sokat, négyöt évet élt, s azután megholt. Ez egy olyan gazdag ember vót, gazdaembernek a fia, a zapja primár vót 37-be a cörönisztokval, jómódú ember vót, s persze nem akarták odaadni, az ember jóakaratból nem adja oda, amije van, amiért dógozott, amiért izzadott, hogy legyen, s akkor most elveszik. Akkor bementek máshoz, bé vót búva a kamarába. Tél után vót, mindenki vágott disznót, vót a kamrába feltéve hús, kolbász, s ezek a zemberek, akik vótak, városiak, mentek bé, vágtak szalonnát s ettek. S itt a szomszédba egy asszony bé vót búva a tekenő alá. A tekenő alá, s úgy meg vót ijedve, hogy összehúgyozta magát. S akkor megfogták, s kész. Kit meg fogtak, annak kész vót.
IGy: Én tudtam, hogy lesz, aszét mentem dologra. Tudtam, hogy úgyis kollektív lesz, tudtam a katonaságtól.
HP: Egyszer csak bejött a törvény: erdőre nem lehet menni! Tettek pödurárokat (erdészeket) ide, ebbe a darabba, túl másba, melliket megfogták, adták bé a törvénybe. Ingemet es beadtak törvénybe. Akkor vót nekem es egy lovam s körucám, s elmentem a zerdőre én es. Megfogtak a fáal, beadtak a törvényre. Beadtak a törvényre, s tizenháromszor jártam bé oda Ocnára törvényszékre. Osztán én elszaladtam, de a másokot megkondamnálták mind. Úgy történt, úgy adta a zisten, hogy elszalasszon ingemet. De másokat, melyiket 800 frankkal, melyiket ezervel, melyiket hétszázval, tizenhármat megkondamnáltak.
DGy: Mondom: Hol a szekuritáté? Nem tudtam, hol a szekuritáté Városzba, Románba. Mondják: itt, itt, itt. Elindultam. Megállok ott a kapunál, mondja nekem egy civil: măi, bade Gheorghe, de cind te astept (Hej, Gyuri bá, mióta várlak!) Bevitt oda egy kamerába, ű elől, sz én vótam itt hátul. Kérdezett. Illien, illien, illien. Mondom: nem tudok szemmit. Én honnat akarok tudni. Bejött egy fekete, vala major de la szekuritáté. Mondja nekem: hogy érzem magamat. Ismer engem? Mondom: honnan ismerjem. Mondta, vót nálam. Mondja az major a másziknak, az civil vót: Mondja meg a zigazat, ne hazudjon! Akkor az többet nem még kérdezett ingemet. A major kiment, behívott mászt, innét a faluból. Sz mind kérdeztek. Măi, de ce vorbesti minciuni? (Te, mért beszélsz hazugságokat?) S elvittek. Akkor vittek el először. Ez vót kettődikjén februáriének. Sz a pe ziua florilor (virágok napján) megint elvittek. Akkor elrekesztették azt a kettőt, a mászik kettőt a faluból. Gyet ültem ott. Nem hagytak beszíljek…
DDR: Vala komunánk itt a faluba, vala primár, vala szekreter. Az a Magár Ferenc, az vót presedinte, poreklája (gúnyneve) vót ez, Csobán Ferenc. Hívtak. S szeretted, nem szeretted, kellett menjél. Felírtak, ha akartál, ha nem. Tettík a kezedet, hogy iszkölild! Kö mensz (írd alá). Nem? Jöttek haza. Eljöttek ide. Kusolva vala az ajtó, s verik vala a zablakot. Nem vertík meg a zemberemet, nem, nem, sak ha helligettek. Azt mondta, ha nem mensz fel oda, rekesztenek el. Úgy isz veszik el mindenedet, sz úgyisz oda mensz vala. Emeltek embereket akkor! Tyháburabbakat emelték! Felment a zegész, felment oda Városzra, sz mikor engedték, jöttek viszra. Sz kettő maradott, maradott kettő, bre (te)! Döme Dzsordzsnak a veje, Marci, sz Szobiska, ez a basu (öreg), de meghalt a basu. Vaj négy elmaradott, de nem még adtak helliet, nem még adták ki mai napig szem a zírászt. Mentek a gosztáthoz (állami gazdasághoz) a körucaskájikval, sz dolgoztak ott, sz éltek. Azelőtt vót hellik, vót, de nem akarták adják a helliet.
MP: Féltünk, hogy bérekesztnek engemet isz. Há nem kellett menjen bé gyermek skoálába? Menjen kapni szervist (munkahelyet)? Ha nem íródtál fel, szemmit, szemmit! Ai fost silit, să faci. Silit. Am fost silit. Silit ca să pot trăi si in tara (Kényszerítettek, hogy csináld. Kényszerítettek. Kényszerítettek engem. Kényszerítettek, s csak úgy tudtam élni az országban.) Ha azt akartad, hogy élj egy seppet, jobban vagy sunyábban, kellett ugassz, mint a kusa láncval! Kellett ugassz, mint a kusa (kutya) láncval!
MGy: Jöttek be a házba. Iszkölilj (írj alá)! Akartál, nem, kellett iszkölilj. Én nem éppeg akartam. Elhívattak a szekuritátéhoz. Be Románba, ültem egy éjen ott. Kérdeztek, rekesztettek, mé nem írod bé, a zegész világ felíródott, sz te nem. Mondom, én bírok dolgozni ott. Sz ha nem dolgozol? Mondom, vagyon helliem nekem, dolgozom familével (a családommal) én. Hazaeresztettek, sz hogy hazaeresztettek, nem vót merre. Fel kellett íródjál. Hogy íródjam fel. Ha mondom vala, hogy nem íródom, visznek vala el. Visznek vala in Baragan. Ott tesznek vala egy mezőbe le, sánj házat, egyél, dolgozzál, mit tudsz. Nem adnak vala szemmit. Mint Pap. Ott isz holt meg.
BuP: Feljöttek vagy tizenketten, de úgy eszte, szötétbe. Hiuba ült ott, lejött osztag, eszik vala, eszünk vala, sz akkor feljöttek vaj tizenketten. Itt ült a víz házba, itt ni, sz megijedtünk, sz nem isz ettünk. Én fogni riuttam (sírni kezdtem), hogy nem vala honn ez a zemberem, nem vala honn ez a zember, a zenyim. Tizenkettenddel jöttek, nem felejtem el, megtűrt a ház. Szokan vótunk. Beszíltek rútul, íródjál, íródjál, íródjál! Obligált (kötelezett). Mondta: Rekesztnek el! Vala két bubám, mondám vala: hova vigyenek, rekesszenek el?
KJ: Nekem isz azt mondták, ha nem íródom fel, nem adnak dreptot (nem lesz jogom), s rekesztnek el. Visznek, s beültetnek.
MGy: Elhivuttak a szfáthoz, mondták, e, ina nem adom bé helliet oda, penszémet veszik el. Sz helliet nem adtam, sz elvették a penszémet. Nem adták ki penszét nekem nyolc esztendőt delok (egyáltalán).
GM: Ha nem adta a helliet, kiállították a szervicsból. Sz oda kellett adja a zember a helliet.
CsBM: jövögettek itt még éjen esz! Verték a zajtómot. Mászkor nem esz háltam honn! Háltam a teszvéreimnél, hogy őrözködjem meg, hogy ne máj íródjam be. De nem lehetett, nem lehetett! Verték a zembereket, verték, forgatták, hanták, gönytyilták (lökdösték) ott őkőt. Erővel vették be oda a zembereket. Nem akaratval!
DuJ: Városról jöttek ide, húszan, harmincan, negyvenen, ide a faluba, melliket verték, forcálták, nem vót mit csánjunk, ha nem akartál, palltak el! Palltak el! Íródjál bé a kollektívbe! Míg meg nem szorítottak jól, addig nem írtunk, nem írtam én szem!
GyJ: Mondták, születik egy új világi Megsemmisül a bojár világ! Én nem akartam bemenni, s többet nem primiltak szervicsbe városra. Otthon vótam vagy két hetet, s beíródtam, bé kellett íródjam. Vót egy öregem, nem vót gyermeke, s vót három hektár hellie. Nem akartam bévinni, hát hogyne fájna, fáj, mert tettem szőlőt, vártam, hogy leen, s nem lett…
IGy: A gyoszéniek nem várták otthon, kimentek a zerdőbe, csináltak tüzet, ott ültek. Tél időbe vót ez, februárnak, a havába. Havazott, furtunázott, hogy mondják ezt magyarul? – igen, viharzott, nagyon rossz idő vót. Ott aludtak, ott ültek a zerdőn. Amíg el nem jött a katonaság, békeríttették őköt, békeríttettók a zegész erdőt, addig nem tudták hazavinni. Az a katonaság hozta bé őköt. Nem akartak jőni haza, hogy iratkozzanak bé.
TM: Én szalariát (fizetéses alkalmazott) vótam, én nem mentem odafelé, arra a zútra. Mondtam azt neki, itt a primerénél mondtam, met vót marhám, mentem, hogy csináljanak egy bilétet nekem, adjam el. Nem akartak sánni, azt mondták, íródjam bé a kollektívba. Nem íródom, mondom. Vegyék el a földet, dolgozzák meg, nekem szálár kell, én – mondom – gyüttöm a könyveket a zúton a sáncból ki, nekem szálár kell, nem kell törökbúzát adjanak, pujt. Vegyék el a földemet, nekem szálár kell! Adjanak munkát! Azt mondták, nincs kivel beszéljenek. Ha nincs, menek ki. Eladtam a marhát. Úgyisz eladtam. 61-be eladtam a marhát, sz 62-be sánták meg a kollektivizárét. Melilknek szok vót a hellik, sz nem engedtek, nem akartak íródni bé, verték meg azokot. Petrásku Mihályt levették a hiúból. Meg esz hótt. Odamentek szokan – fel vótak öltözve úgy, de onnét vótak, a partidból, ne –, odamentek, hogy csánják meg a kollektívot. Azok oda vótak irányítva, osztva a zemberhez, hogy íródjék be. Négyszer-ötször mentek, met jó födje vót, nem akarta adni, sz ezeknek kellett. Mentek, megkapták a hiba felmenve. Hát ledobták onnét a híból. Levették oda! Arra a zútra vótak indulva, hogy meg kellett sánni ezt a kollektívet. Meg kellett sánni! S az a zember meghótt!
EJ: Akkor aszonták nekem! Erőss! Aki nem akar beíródni a kollektívba, attól vedd a pénzt fel, s adja bé a húst. Keresd meg a marhát, a tehént, vagy amit kapsz, s jöjjön, akkor adja bé az államnak. A nép inkább adta vóna a pénzt s a húst, mindent, csak ne adja be a fődjit! Igen, ők napról napra az embert sújtották! Az embert!
HPM: Elvették tőlem a helliet, sz engemet elhagytak így ne! Eljöttek ide de la consilie (a tanácstól), eljöttek ide a házamhoz, megnézték, írták fel, sz adták oda a zembernek! A zember jött ide, hozott porondot, s csánt házat a házamra! A helyemre! Nem nézte, hogy nekem még van fiam vagy lyányom, van mostenitorom (örökösöm), nem nézett semmit! Fizették meg oda a CAPhez (gazdasághoz) az én hellemet! Sz nekem nem adtak szemmit! Elvették a zén szőlőmet!
HP: Ennek a fehérnépnek vót két rúd szőlője a kozákoknál – úgy mondjuk, a kozákok –, két rúd szőlője vót, elvették a szőlőjét, s egy bokrot nem adtak neki. Mind elvették. A zejémet es. Nekem van házam, gyermekeim vannak ott, honnan én idejöttem. Ott es elvettek mindent. S mit adtak? Egy rudat s egy felet. Abból éljek?
BuP: Mit adott a zisten, bé kellett hajtódjál. Bé kellett hajtódjál. Elvettík a helliet, elvettík a loat, s elhatták, kivittük oda hozzájik –, osztán ott elporolták, nem maradt szemmi.
IM: Akit megfogtak, tintázták össze a zujját, s kész. Kenték oda. Nem tud írni! Kész a kérvény, megvan. Nem adtak a bótba semmit, nem lehetett vegyél, met nem vagy kollektivista. Simon Mihály kacagta, hogy a nagy kommunist, melyik akarta, az odament, odament a zemberhez, és csak a menyecske vót otthon. Azt mondta: Ha nem íródsz bé, most itt a zemberek előtt leteszlek! Vót egy román, Matei, az vót a párttitkár. Annak adtam oda kérvényt, met láttam, nincs merre. Féltem, kivetnek lehet a munkahelyemről. De még azt es elgondoltam sokszor, ha élt lenne bátyám, a nagyobb, csántunk vóna egyéb bajt. Hiszem, hogy bé lettünk lenne zárva mind. Met a nem hagyta el magát. A vót elvágva es. Nem tért ullian könnyen illien helyre. De hogy meg vót halva…
BD: A zelső írás a zenyém vót. Mire gondoltam? Arra, hogy legyen! Hogy vigyázzak a házamra!
IHB: Mentek a misére, a zember a zasszonyával, s állították meg, vitték bé oda erővel! Odavitték erővel. Mind bé oda, s muszáj vót!
DBK: Ez a zember, a zenyim, met elcsábíttatták, beíródott. Hazajött, sírtam, veszekedtem, a zén fődem vót, mét írtad bé, a zón fődem vót, mét írtad bé. Mét írtad bé! Sírtunk s veszekedtünk. Én négy gyermekvel vótam, még egy sem vót férjhez menve. Ő elment, elfutott hazunnan, nem jött haza. Akkor neki, sírni mi nagyon, hogy most elvesztette magát, én szidtam, elment. Velem csúfolkodtak a zemberek, a zasszonyok, mik ha nem íródtunk lenne be, nem lett lenne kollektív. Mét íródtunk bé? Kész, gátá! Bé vótál íródva, osztán csak beadtuk a hellieket. Kész! Mik elszaladtunk verés nélkül.
IM: Akkor beíródott a zasszony, nekem a feleségemnek a szülője. Bekenték a kézit erővel, s apómnak a lábán az ujját – met a kézit nem hagyta –, s azt tették fel arra a kérvényre. Megfogták, s ott reatették. Aztot ők megírták, megkenték s reányomták. Beteg vót a zöreg, feküdt, nem is tudott a zágyból felkelni. Akkor azt mondta nekiek: HAZUDVA KEZDTÉTEK, S HAZUDVA VESZTEK EL!
CsBM: Osztán ha mán úgy vót a zegésznek, én esz úgy hagytam. Nem hagytak szemmit, nem hagytak, egy marok fődet esz nem hattak. Nem adtam én be állatot, én meszterebb vótam, mint ők! Kit eladtam, kit elbudokáltam. Szekeret összeszórtam, darabonkint tettem a hiuba bé, bészurkoltam én ullian helyre, hol gondoltam, nem tetszik. Örökké jöttek: hol a szekered? Eladta a zemberem, mikor élt! Hogy lehesszen? E lehet, met neki kellett a zeszpitálba. Mind odaadtam! Merhák? Merhákot elvágtam, mikor ő meg vót halva. Meghótt, sz nekem nem vót egyebem, sz tettem oda, mim vót. Osztán a zekéket esz, azokot esz összeszórtam. Nem adtam, szemmit nem adtam a zeszfátnak a kézibe. Én gondoltam, ha odaadom, nekem osztán ninsen honnat sántassak. Én tudtam, hogy nekem ninsen pénzem. Lett vóna márfám, pálinka, de nem kereszte szenki, nem esz fizették, e osztán csak mondom, hadd el, met eldugom, elteszem, ők menjenek, vegyenek egyebünnen. A zemberektől elvitték. Kitől két ökröt, kitől szekeret. Elvitték a szekeret es, sz a béfogó marhákot. Két ökör befogva, sz még a zosztort esz elvették a zembertől, sz hajtották elél A zemberek összegyűltek itt a zúton, vették el ku forca (erővel), vitték el, a zember maradt, sz ment haza csak a puszta kezeivel… Ullian világ vót akkor!
TGy: 61-be, őszvel házasodtam meg. Apámnak vót födje több, s mikor eljöttek hozzánk a faluba, akkor apámhoz mentek. Bé kell menj, met a többin nem akarnak bémenni! Én nem vótam honn akkor, le vótam a városra oda Bakóba, találkoztam a páterval, a miénkvel. Kérdezi, mit keressz itt. Ne, mondom, eljöttem valami cigláét (tégláért). Nem futtál-e el a kollektívtól? Nem, mondom, még nem es jártak hozzánk. Nehogy elfussatok! Én es azét vagyok híval ide, a zembereket biztassam, íródjanak bé! Mikor hazamentem, hazaértem, nálunk a falu fel vót zavarva. Vótak a zsudéctől (megyétől), a párttól kijőve. Tátám sírt… Ne, fiam, ne! Mondom: Bé kell íródni. Még magad es így mondod? Mondom: ne mit mondott a páter. Hogy ő es el vót hívatva Bakóba, a városba a parókiához, s azt mondja, ne, ide vagyok hívódva, biztatnak, hogy erőltessük mik es a világot, hogy íródjanak be, nehogy elfussunk, met nincs szaladásunk. Vagy három ember elbútt az ódalba nálunk ott kinn a hegyen. Egyik meglátta, hogy el vannak búva, ment ki a hegyre, azok elfuttak, s béfuttak, apámnál egy kerten keresztül beszöktek. Mikor ezek bementek, megmondták apámnak, hogy én lettem lenne, a fia. Akkor visszajöttek apámhoz. Rólam még nem es vót levetve az a szoknya (szokmány, azaz kabát). Rikótott nekem, aszongya: Minek hazudtál, hogy nem vagy honn! Mondom, nem látja, még nem es vagyok levetkőzve. Minek szöksz nekem, rikótott apám! Kivettem a trínből ullian jegyet, mondom, ne, leértem Bakóból Rekecsinbe, s onnét jövök fődén. Akkor megcsendesedett. Ne így, ne így, aszongya, tiszteld meg apádat, hogy íródjék be, met hanem nagy baj lesz. El még, el még, elrekesztjük, megverjük. Magad es íródjál bó, met nem lesz szaladásotok. S én arra a biztatásra, hogy a páter mondta, én beíródtam. Osztán többet nem mondtak semmit, elmentek.
GGy: Elmentünk a népemnek a nagyapjához, apósomhoz. Elmentünk vasárnap délután, s mondjuk, hogy na, mi benn vagyunk. Akkor felszökött nagymámá. Kollektivisztok vattok? ők es kollektivisták vótak egy napra, kettőre.
TGy: Elvettek szekeret, ekét, mindenfélét oda kellett adni. Tátám mind sírt, mind sírt, mikor odajöttek, s a szekerét vitték el.
IM: Az újság írta: a parasztság, hogy megmentődjék a tyjáburoktól (kulákoktól), beíródott a kollektívba. Beíródott, hogy jobb élete legyen!
LHL Sokan ültek elfutva, ültek elbujdosva, úgyes elkapták őköt, met addig semmi írást nem adtak nekiek, s muszáj vót hazamenjenek. Három család, vagy pedig négy vót, hogy ő lemondott a fődjiről, s a kollektívba nem iratkozott bé. Azt mondta egy, hogy ő nem akar az Antikrisztusnak a kancsójából innyani. Met meg van indulva az Antikrisztus a fődön! Az viszi a korsóját, s aki abból iszik, annak vége, a mind a pokolba menen.
TGy: Ő mind sírt, sírt. Fiam, fiam, mire értem én! Mire értem én most, öregségemre! Minek éltem, minek éltem…
GAZDA JÓZSEF
NÉVJEGYZÉK
A kódszámok jelentése:
1. Északi csángók (Román környéke)
2.Déli csángók (Bákótól délre, egyrészük sz-elő)
3.Székely csángók (Tatros, Tazló és Ojtoz völgye, s néhány más szétszórt település).
BD Botezát Dávid, Klézse, sz.1914 (2)
BuP Buláj Péter, Kelgyest, sz. 1919 (1)
CsBM Csurár Antiné Barbócz Madi, Nagypatak, sz. 1919 (2)
DBK Demse Ádámné Benke Karolina, Klézse, sz. 1928 (2)
DDR Deák Antiné Dina Róza, Kelgyest, sz. 1924 (1)
DE Demse Emánuel, Somoska, sz. 1930 (2)
DGy Duma Gyuri, Traján (Újfalu), sz. 1907 (1)
DKM Dömök Juziné Kelár Mária, Kelgyest, sz. 1934 (1)
DuJ Duma János, Bogdánfalva, sz. 1911 (2)
EJ Erőss Józsi, Pusztina, sz. 1922 (2)
GGy Gusa György, Magyarfalu, sz. 1934 (3)
GM Gáll Mihály, Szabófalva, sz. 1900 (1)
Gyj Gyurka János, Kákova, sz. 1925 (2)
HP Horváth Péter, Lujzikalagor, sz. 1901 (2)
HPM Horváth Péterné Mari, Lujzikalagor, sz. 1928 (2)
IGy Istók György, Klézse, sz. 1948 (2)
IHB Istók Mártonné Hobori Bori, Klézse, sz. 1925 (2)
IM Istók Márton, Klézse, 1930 (2)
KJ Kelárka Juzi, Kelgyest, sz. 1932 (1)
LHL Lőrincz Györgyné Hodorog Luca, Klézse, sz. 1920 (2)
MGy Mihály György, Fűrészfalva, sz. 1905 (3)
MN Mokanu Nikuláj, Ojtoz, sz. 1925 (2)
MP Marczi Péter, Kelgyest, sz. 1919 (1)
SzP Szászkó Péter, Szabófalva, sz. 1918 (1)
TGy Tiklos György, Magyarfalu (3)
TM Tankó Márton, Bukila, sz. 1925 (2)

 

 

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék