Zudor János
Arcrablók
avagy egy idegbeteg feljegyzéseiből
Hat a gyógyszer, hat a méreg,
elalélok, el a lélek,
elképzelem, hogy oktalan
kis gazellám boldogtalan,
… VALAKI SZÓL: „VISSZA NE NÉZZ”
… IDEGBAJBAN SZÁLLÓVENDÉG
elalélok, el a lélek,
hat a gyógyszer, hat a méreg,
elképzelem, hogy meztelen
kis gazellám is esztelen…
„MILYEN HOSSZÚ AZ ÚT ANNAK, KI HAZAGONDOL”,
emlékszel, ahogy elindultál a Gongból,
„MÁR MÁR GONDOLKODNI SEM TUD A GONDTÓL”,
s letértél balra, ahol a mongol
anyádat szidták, hat a méreg,
elalélok, el a lélek,
… gumicsizmák… én itt élek,
… arc fekszik asztalon…
… fogak külön-külön…
már az egyetlen hatalom
a tudatom és húzatom
a nótájukat, hat a méreg,
elalélok, el a lélek,
lecsüng a fej, lelóg a kéz,
na, jó haver, ma merre mész,
ELALSZIK MINDEN HATALOM,
ÖT RENDŐR ÜL A FAPADON,
eljátszottam a kedvesem ?
elalszom én is csendesen…
 
Fejben halál
Egyes nagyon szegény vidékeken
egyiptomiak akkora turbánt hordanak
a fejükön, amelynek az anyaga kitekerve
és kiterítve éppen elég legyen
halotti lepelnek
Ugyanígy legyen velem is,
legalább egyetlen gondolat,
mely akkora, hogy fejben elfér,
de kiteríthető mondatok
sima vászna állna össze,
gyűjtöm, gyűjtöm mindörökre
fejemben a halál-turbánt,
hogy tudjam, amire majd elbánt
velem saját agyam világa,
s tükre a külső, turbán drága
vászna fed majd, mit haldokolva
kibontok magamra dobva.
Hogy Magyarországra szállt a kedves
Baromi távolra kerültél,
kedvesem, mintha megkövültél
volna, távolra kerültél,
ott most nyár van, itt hideg tél,
vagy itt a tél és ott meleg nyár,
szikrázó arcod, mint ökörnyál…
s olyan a szívem hontalan,
mint ez a vers: poéntalan.