Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2000. augusztus-szeptember, XI. évfolyam, 8-9. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Láng Zsolt

A Rúkmadár

SZEREPLŐK

GÁBRIEL KIRÁLY
SZABÓ SÁNDOR (SANKÓ) udvari bolond, fegyverhordozó
A RÚKMADÁR
ZSUZSI KIRÁLYKISASSZONY
KALOCSA LOVAG
A NEONARCÚ
GÚNÁR GENERÁL
KARAKÁN KANCELLÁR
CSELEBI MIHÁLY udvari kuruzsló, miniszter
CASTELINI HOPPMESTER
MOHAMED CSÁSZÁR
GALAMBŐSZ ANYÓ
PÁVA, JADULA, HASONMÁS
Miniszterek, Tanácsurak, Katonák

PROLÓGUS

Kalocsa és a Neonarcú szumóznak: ki tudja a körből kiszorítani a másikat. Kalocsa hófehérben, a Neonarcú csupa feketében. (Szabó) Sándor is ott van, szakszerű japán kiáltásokkal igyekszik bíráskodni. A Neonarcú tehetségtelenül ügyetlenkedik.

SÁNDOR Nem így, nem így! Tedd szét a lábadat! Ne csípj, ne harapj! Ki látott még ekkora mamlaszt?! Na, ne szarakodjunk, nekem egyéb dolgom is van. Neem! Nem kell a földbe taposni! Nem fát ültetünk, hanem szumózunk. Bármerre taszíthatod... Tudjátok, ti, mi az a kör? Dehogy tudjátok! Lelkesebben! Képzeld el, hogy a másik valami nagyon csúnyát mondott rólad. Azt mondta, hogy Ülüf Rámasz! Ő meg azt, hogy Űpék Calam! Az árgyélusát, csipkedd magad!
Kalocsa nekiiramodik, nagyot taszít Neonarcún, aki kipottyan a körből.
NEONARCÚ (dühösen kér revánsot) Folytassuk!
KALOCSA (bólint) Rendben! (Már készülődik is)
SÁNDOR Rám ne számítsatok. Nekem dolgom van. Hamar meghal, ki későn kezd élni. Tudjátok, mi az, hogy dolog? Dehogy tudjátok. Munkahelyem. Állásom. Szakmám. Hivatásom. Nekem királyom van. Értitek?
NEONARCÚ Most én akarok győzni! Gyere, Kalocsa!
SÁNDOR Nekem mennem kell. Várnak.
NEONARCÚ (a távolba mutat) Jó, menjünk, folytassuk odalent!
KALOCSA Mehetünk...
NEONARCÚ (ijedten) Van-e ott mit enni?
SÁNDOR Te hájfej, örökösen csak a hasadon jár az a csöpp kis eszed!
NEONARCÚ Nem vagyok hájfej, Sanyi! (Dühében elvörösödve vonul a bolondhoz, arcába hajol) Itt a fejem. Nyomd bele az ujjadat. Vagy tessék, bokszolj a hasamba. Hol van itt háj?
SÁNDOR Na ne szarakodjatok annyit! Hanyatt-homlok a gombóchoz, ímmel-ámmal a dologhoz, mi?! Én megyek...
Kalocsa és a Neonarcú egyedül maradnak. Kalocsa még Sándornak integet, amikora Neonarcú hátulról ráveti magát, fojtogatni kezdi. Birkóznak. A Neonarcúnak hol nyolc karja van, hol meg akkorára dagad, mint a Himalája. Aztán egyszerre fekete köddé változva menekül ki Kalocsa szorításából.
NEONARCÚ (süvítve kiáltja vissza) Akkor odalent folytatjuk!
Kalocsa is elindul lefelé. Mintha egy égig érő fáról ereszkedne le. Földre huppan. Körülötte erdei tisztás. A tisztáson három turbános katona kicsiny, magányos házikót ostromol.
TURBÁNOSOK Saskül! Saskül!
KALOCSA Hát ezek meg kicsodák?
Bentről kiáltozás hallatszik. Segítség, segítség!
KALOCSA Ez biztosan az én jó barátom trükkje megint! Mit is kell ilyenkor kiáltani?
TURBÁNOSOK (dörömbölnek, ordítoznak) Saskül, saskül, bibili dardzsilingen!
KALOCSA (rájuk ront) Hess! Tűnés! Kámfor!
Verekedés. Bentről: Segítség, segítség! Kalocsa agyba-főbe veri a turbánoso- kat, akik jajveszékelve elrohannak.
KALOCSA Ez talán mégsem az én hűséges cimborám volt...
GALAMBŐSZ ANYÓ (kibújik a rozoga kunyhóból) Jótett helyébe jót várj, édes fiam! (Galambbá változik, és elröpül)
Kalocsa nevetve integet utána. Aztán magára csatolja az egyik elkergetett rabló marcona kardját. Kihúzza magát, és útra kel.

I. JELENET

Díszes palota. Zsuzsi ruhákat próbál a nagy falitükör előtt. Apja meghatottan figyeli.
ZSUZSI Neked melyik tetszik?
GÁBRIEL Mindegyikben szép vagy.
ZSUZSI Talán az ezüsttel szőtt fehér? Vagy inkább a gyöngyökkel hímzett kék? Esetleg ez a mohazöld? Melyiket válasszam?
GÁBRIEL Magaddal viheted valamennyit, édes lányom.
ZSUZSI Akkor legyen... Mi az, hogy magammal vihetem?
GÁBRIEL Ha majd férjet találsz...
ZSUZSI Jaj, édesapám, micsoda vicceid vannak! Megijesztettél... Drága apuskám, az még nagyon messze van!
GÁBRIEL Az nagyon közel van.
ZSUZSI Messze, közel, ne vitatkozzunk ezen.
GÁBRIEL Nemrég azt gondoltam, néhány évig magam mellett tartalak még, én Gyönyörűségem! Hiszen csak most volt, hogy négykézláb rohangáltál a trón körül. És tavasszal hajadba tűzted az első rózsát... Milyen gyönyörű voltál! Elcsuklik a hangom a meghatottságtól...
ZSUZSI Édesapám, tudod, mit. Egyáltalán nem megyek férjhez. Mindig veled leszek. Nekem te vagy a legkedvesebb.
GÁBRIEL Nekem pedig te vagy. Épp ezért szeretnélek boldognak látni... (Tapsol) Hoppmester, hol vagy? Hány óra? Megérkeztek a kérők?
ZSUZSI Miféle kérők? Nekem ne jöjjön ide senki... (Bedobja a ruhákat a ládába)
GÁBRIEL Előbb nézd meg őket, kislányom.
ZSUZSI Minek?
GÁBRIEL Kivel akarsz elmenni?
ZSUZSI Nem hagylak el, édesapám. Soha...
GÁBRIEL Belesajdul az én szívem is... De majd boldog leszek, ha az unokák meglátogatnak. Ez a világ rendje...
ZSUZSI (megáll a tükör előtt, tükörképére mutat) Vigyék el őt. Menjen férjhez, járjon bálba, legyenek gyerekei, mondjon mesét nekik, aggódva várja férjét a csatából, félve bolyongjon a szobákban. Vihetik... De én veled maradok!
Castelini hoppmester sietősen érkezik.
CASTELINI Felséges uram, vészesen közeledik Mohamed szul...
GÁBRIEL Gyere közelebb, fiam, és ne kiabálj. CASTELINi Moha
GÁBRIEL Csitt, csitt, ha mondom! Miféle moha?
CASTELINI Mohamed szul...
GÁBRIEL Ne ordíts, az isten szerelmére! Jer, súgd a fülembe.
CASTELINI Mohamed császár serege megállíthatatlanul közelít.
GÁBRIEL (súgva) Ne szólj a lányom előtt erről, érted! Jól vigyázz a szádra... (Hangosan) Bizony, bizony, itt vannak a Kérők. (A hoppmesterhez) Mohamed szultán is jön? Neki nem adom a lányomat. Hiába is jön, hoppon marad. Menj, hoppmester, menj, intézkedj! (Zsuzsihoz) Vedd föl a fehéret, abban olyan vagy, mint egy földre szállt angyal.
ZSUZSI Miért akarsz elküldeni?
GÁBRIEL Nem küldelek. Kérlek.
ZSUZSI Miért?
GÁBRIEL Ebben a kicsiny országban nem lehetsz boldog.
ZSUZSI De hát, te vagy a király, édesapám.
GÁBRIEL Talán épp az a baj, hogy én vagyok a király.
CASTELINI (lohol) Már a külső falaknál a... Akarom mondani, egybegyűltek a Kérők, és türelmetlenül várakoznak.
Ágyúzás hallatszik.
ZSUZSI Mi ez a zaj, édesapám?
GÁBRIEL Dörög az ég, végre eső lesz. Hoppmester, mozgósítsd zenészeinket, hadd szórakoztassák a Kérőket!
CASTELINI Igen, Felség.
GÁBRIEL (Zsuzsihoz) No, menj, öltözz át. Nagyon szép legyél! Siess, itt várok rád. Indulj már!
Gábriel egyedül marad. Távoli zeneszó csendül, ágyúzással keveredve. Meglibbennek a kárpitok, meglobban a gyertyaláng. A Rúkmadár jelentkezik. Csak Gábriel látja, egyébként láthatatlan.
GÁBRIEL Tudtam, hogy itt vagy!
RÚKMADÁR Már azt hittem, megfeledkeztél rólam, Gábriel.
GÁBRIEL Mitől lettél ilyen óriási? És mit akarsz tőlem?
RÚKMADÁR Hát nem emlékszel, Gábriel? A félelmed volt kotlósom. Amikor a hintóban menekültél a pogányok elől, akkor pattant fel tojásom. Most újra remegsz, hát itt vagyok.
GÁBRIEL Hagyj békén! Könyörgök, hagyj békén. Miért engem kínzói? Ki vagy te? Miféle szörnyeteg?
RÚKMADÁR Ha-ha-ha, reszkess csak! Lúdbőröd nekem édes manna, ijedt csuklásod finom desszert. Reszkess csak, legyen tele a nadrágod!
GÁBRIEL Hagyj békén...
RÚKMADÁR Nekem méz a te hideg verejtéked, szomjoltó forrás a te nyüszítésed...
GÁBRIEL Ragadj hát el! Temess gyomrodba. Akkor vége lesz a gyötrődésnek.
RÚKMADÁR Miért bántanálak!? Te csak félj. Izzadj és remegj! Ha-ha-ha.
GÁBRIEL (megpróbál nem félni; kihúzza magát, torkát köszörüli) Nem félek, nem félek tőled, hallod-e?!
RUKMADAR De félsz, rettenetesen félsz, be vagy rezeivé. (Erősödő hangon) Véged van, egyre mélyebbre süllyedsz, nincs aki kihúzzon a mocsárból, dagad körülötted, nő, nő, nő...
GÁBRIEL (összeroppanva) Ne, ne, ne!!!

II. JELENET

SÁNDOR Szerusz, Felség, látom, hiányoztam. Búnak adtad a fejedet, mi? Ne ereszd el magad. Mohamedet is le lehet győzni. Vagy ha nem, áttérünk pogány hitre. Három feleséget fogok tartani, egyet nappalra, egyet éjszakára és egyet tartalékba.
GÁBRIEL De jó neked, bolond.
SÁNDOR Cseréljünk, legyél te a bolond, és legyek én a király. Akkor neked is jó lesz.
GÁBRIEL Nincs most kedvem bolondozni. Hagyj magamra...
SÁNDOR Dehogy hagylak. Hamarosan érkezik a Haditanács. Ezt elszalasztani... Meg aztán, szükséged lehet rám. Két okos megérti egymást, két bolond összevesz.
CASTELINI Felség! A Haditanács órája. Kinn várakoznak mindannyian. (Beszólítja őket) Gúnár generális! Karakán kancellár! Cselebi Mihály kuruzslásügyi miniszter! És én is itt volnék.
SÁNDOR Meg én, Szabó Sándor, udvari bolond, a király esze.
CASTELINI Rád most semmi szükség.
SÁNDOR Ha megmondod, mennyi hatszorhat, elmegyek.
CASTELINI Harminc... három, akarom mondani, harminchét!
SÁNDOR Nem talált!
CASTELINI Pedig tudtam.
SÁNDOR Okos a buta is, ha meg nem szólítják...
Közben a megjelentek mögött szolgák érkeznek, hatalmas terített asztalt
tolnak be, megpakolva malomkeréknyi cipókkal, sültekkel, pástétomokkal,
borokkal, gyümölcsökkel.
GÚNÁR Kifüstöljük a törököket az országból!
CSELEBI De nincs ágyunk, nincs lőporunk...
GÚNÁR Van kardunk, vannak lovaink...
KARAKÁN A mi kardunk olyan éles, hogy a hajszálat is kettévágja.
GÚNÁR Lovaink kétszerte fürgébbek, mint a pogányok lovai.
KARAKÁN Mert a mi zabunk a legjobb CSELEBI De ők százszor többen vannak!
GÚNÁR Mindhiába! (Az asztalon a kenyerekből várat épít) Ezek vagyunk mi. Erős falak vesznek körül. (A sültekből, borokból, pástétomokból kialakítja Mohamed ármádiáját) Ezek a pogányok. Ők lődöznek minket. A falak kicsit megroppannak, de mi tartjuk magunkat. (Egy-egy cipót felemel, beleharap) És a rések arra jók, hogy kitörjünk, és rajtuk üssünk. (Egy pulykacombot elnyel) Minél több a rés, annál gyakrabban kitörünk. (Újabb combot fal be) Karakán pajtás, állj a déli falakhoz, Cselebi pajtás, te menj északra. Én itt leszek keleten, itt a legkeményebb a csata. Hoppmester, állj a nyugati falakhoz. (Castelini is beáll, falni kezd) Hoppmester, te vagy a tartalék, ne rohanj! Bízd rám a pogány keservesét! A bestye, nézd, hogy mivel támad (Kihörpint egy kanna bort).
KARAKÁN Itt sem rózsás a helyzet! (Ő is teletömi magát) Gyere, Bolond, állj ide a helyemre, míg én megleckéztetem a gazokat!
SÁNDOR Én inkább török leszek.
KARAKÁN Nem bánom, menj, és dobálj engem csülkökkel...
SÁNDOR Ha bolond volnék! Inkább mentem, ami menthető.
GÚNÁR, KARAKÁN Rá, rá, hajrá! (Szaladnak a bolond után, aki egy jókora csülökkel kirohan...)
CASTELINI (késére szúr egy banánt, feltartja, aztán beleharap) Nem fog a félhold győzni fölöttünk!

III. JELENET

KARAKÁN Eljött a mi időnk, herr generál.
GÚNÁR A számból vetted ki a szót, mon kancellár.
KARAKÁN Ezek szerint tudod, mi jár a fejemben.
GÚNÁR Mi több, azt is tudom, mit képzelsz a fejedre.
KARAKÁN Mit?
GÚNÁR Aranyból van, és gyémántkövek ragyognak abroncsán.
KARAKÁN (az ablaküvegben nézegeti magát) És úgy találod, illik fejemre?
GÚNÁR Micsoda?
KARAKÁN Hát, amit odaképzelsz.
GÚNÁR Amit odaképzelek? Nagyon!
KARAKÁN És az eszed mit mond?
GÚNÁR Az eszem azt mondja... Bízd rám, én majd mindent elrendezek.
Már elküldtem emberemet a szultánhoz. KARAKÁN És Gábriel? GÚNÁR Ő tehetetlen.
KARAKÁN És a többiek?
GÚNÁR Mindenki tudja, hogy a török Ármádia legyőzhetetlen. Ha volna hová, menekülnének, mint egerek a macska elől.
KARAKÁN Pszt! Valaki járkál!
GÚNÁR Csak a huzat csapkod egy ablakot.
KARAKÁN Ez a Bolond folyton hallgatózik.
GÚNÁR Ki hinne neki!?
KARAKÁN Gúnár, barátom, jövendő kincstáramba szabad bejárásod lesz...
GÚNÁR Engem nem érdekel a kincs. A katonának szüntelenül harcolnia kell, másképp nem katona. Nézd meg a jobb karomat. (Gúnárnak hatalmas a jobb karja, vékony a bal) Kemény a békám?
KARAKÁN Mondhatom, mint a kő.
GÚNÁR Most nézd meg a balt.
KARAKÁN Kissé löttyedt.
GÚNÁR Hát ilyenné lesz a tétlen hadsereg. Gábriel rossz király, azt mondja, a katonáknak semmi haszna.
KARAKÁN Nagyot téved! Én munkát adok neked, herr generál. Nem akarsz generálból feljebb lépni?
GÚNÁR Feljebb?
KARAKÁN Lehetnél, mondjuk, mi is... Mondjuk, generálból... totálgenerál...
GÚNÁR Úgy látom, közeledik a küldönc.
KARAKÁN Hol, merre?
GÚNÁR Tekerd kicsit jobbra a nyakadat.
KARAKÁN Sajnos, rövidlátó vagyok.
GÚNÁR Még tekerd! Most látod?
KARAKÁN Igen, mintha. Vagy valami madár az?
GÚNÁR Embermadár! Szárnya alatt az én koronám...
KARAKÁN Hogyan?
GÚNÁR A koronád.
KARAKÁN Azt mondtad, hogy a koronád.
GÚNÁR Igen, épp azt mondtam.
KARAKÁN Úgy értem, hogy nem azt mondtad, hogy az én koronám, hanem a te koronád.
GÚNÁR Pontosan.
KARAKÁN (összerezzen) Jaj, mi az, ki az?
GÚNÁR Csak a szél csapkod egy ablakot.
KARAKÁN Óvatosnak kell lennünk. A küldöncöd nem lesz árulónk?
GÚNÁR Kölyökkutyánál is hűségesebb... Nem kell sugdolózz!
KARAKÁN Ne ordíts úgy, az isten szerelmére.
GÚNÁR Ugyan már, kitől félsz?
KARAKÁN Valaki elsurrant mögöttünk. Ki az ördög jár itt?
GÚNÁR Nekünk az angyaloktól kell félnünk, nem az ördögtől, ha-ha.
KARAKÁN Ha igeigenlő választ kapunk a töröktől, azonnal lépünk, de ha nem...
GÚNAR Ne nyugtalankodj, mon kancellár. Biztosra mehetünk.


IV. JELENET

Gábriel és Zsuzsi bevonul a trónterembe. Elhelyezkednek az emelvényen.

CSELEBI Felség, elnézést, de nem áll jól a koronád... Babonás vagyok...
GÁBRIEL Most jól van? (Zsuzsihoz fordul) Édes lányom...
CSELEBI Felség, ne tedd keresztbe a lábadat... Tudod, babona... Jaj, mégis jobb, ha keresztben van.
SÁNDOR (előbújik a trón mögül, ásítozik) Gabikám, azt álmodtam, hogy egy akkora almát hoztam neked, mint - már bocsánat a fogalmazásért - mint a fejed. Gyönyörű alma volt, piros és fényes. De aztán ahogy feléd nyújtottam a száránál fogva, leszakadt, és szétment a földön. Akkor látszott, a száránál rothadni kezdett.
GÁBRIEL Legyen elég a károgásból. (Zsuzsihoz) Édes lányom, lássuk kérőidet. Ne feledd, a szelíd lélek és a ragyogó szellem szépséggel vonhatja be a legsatnyább alakot is. Ne csupán a külsőre legyen figyelmed.
SÁNDOR Ami kívül ép, belül rothadt is lehet.
ZSUZSI Nem akarom látni őket!
GÁBRIEL Hoppmester, hol vagy? Hoppmester!
CASTELINI (ijedten rohan) Jaj, jaj, jaj. Itt vannak, itt vannak...
GÁBRIEL No, akkor szólítsd be őket.
CASTELINI (tanácstalanul) Kiket?
GÁBRIEL Hát a Kérőket, te eszement.
CASTELINI A Kérők java elmenekült, felség.
Zene elhallgat. Hirtelen csend, majd vad ágyúzás. Udvaroncok, miniszterek ijedten kérdezgetik, mi történik.
CASTELINI A vár tornyaiból is látható az ellenség, feketéllik a vidék...
TANÁCSURAK (zaklatottan) Mondd, mit tegyünk, felség! Valamit tenned kellene, jóurunk! Tanácskozzunk, királyunk!
GÁBRIEL Hol a Haditanács?
CASTELINI Gúnár és Karakán nincs sehol...
GÁBRIEL (Cselebihez) Mit tegyünk, udvari varázslóm?
CSELEBI MIHÁLY (előszed egy kártyalapot, ez itt a török szultán! mutatja, majd szertartásosan darabokra tépi, miközben varázsigéket mormol) Hókuszpókusz, széjjeltéplek, szélbe szórlak, isten veled! (A kártyafecnik kavarognak, majd mint visszafelé tekert filmen, megint ép lesz a kártyalap, mire Cselebi újfent próbálkozik, ezúttal lángok közé dobja a kártyalapot) Tűzbe vetlek, elégetlek, hamu leszel, isten veled! (A kártyalap ép marad)
TANÁCSURAK Valamit tennünk kell! Szólítsd fegyverbe népedet! Hol van Gúnár generál?
SÁNDOR Gúnár, gá-gá-gánárál!
Belép Gúnár és Karakán.
GÚNÁR (ünnepélyesen) Királyom, a félelmetes Ármádia a falaknál...
GÁBRIEL (Zsuzsira néz) Hallgass, generális!
KARAKÁN (türelmetlenül) Itt van a pogány a nyakunkon, véged van, Gábriel!
GÁBRIEL Hallgassatok! Most a lányomról van szó. Hoppmester, kerítsd elő azonnal a kérőket!
ZSUZSI Jaj, édesapám, ne törődj most ezzel.
GÁBRIEL Kislányom, válassz magadnak férjet, aztán menjetek.
CASTELINI A Kérők mind egy szálig elszeleltek, felség.
ZSUZSI (kézbe veszi a dolgokat) Miért vagyok Zsuzsanna, miért nem hívnak Zsigának: kardot kötnék oldalamra, és megvédeném az országot. Gúnár generál, miért nem állsz a sereg élére?
GÚNÁR Tanácsosabb volna kiegyezni a törökkel.
SÁNDOR Hát nem is olyan erősek a falaink, nem is olyan fürgék a lovaink? És a kardoddal mi lett? Kicsorbult?
GÚNÁR Sokat megengedsz magadnak, Bolond!
SÁNDOR Én csak munkaidőben vagyok bolond...
GÚNÁR Ezt hogy értsem?
SÁNDOR Ahogy tudod.
GÚNÁR Te gúnyolódsz? Várj csak, megismered a kardomat! Most megtudod, mennyire van kicsorbulva!
Kergetőznek, Sándor grimaszolva ingerli Gúnárt, majd kiszalad.
ZSUZSI (önfeláldozón) Azé leszek, aki országunkat megvédi!
GÚNÁR (diadalmasan tér vissza a Bolond kiebrudalásából) Épp erre gondoltam én is.
GÁBRIEL Azt már nem...
GÚNÁR Enyém az ország, enyém a lányod. Tietek a béke.
KARAKÁN Ne izélj, komám. Hol marad az egyezségünk?
GÚNÁR Nekem Mohamed szultánnal van egyezségem. Itt a levele.
KARAKÁN Áruló.
GÚNÁR Éjszaka majd te viseled a koronát. Ha-ha-ha. És nappal meg őrizheted a királylányt.
KARAKÁN Megyek, és megmondalak a Szultánnak.
GÚNÁR Ha-ha-ha, be sem engednek hozzá.
KARAKÁN Az én családomban hat valódi király volt.
GÚNÁR Ne okvetetlenkedjél! (Gábrielhez) Ide a koronát és a lányt! GÁBRIEL A koronám rendben, de a lányomat nem adom.
GÚNAR A lány is kell!
GÁBRIEL Soha!
GÚNÁR Hát jó, akkor legyen Mohamedé. Szerájában neki is jut hely...
GÁBRIEL Mondj le róla. Annyira fiatal. Nem hozzád való.
GÚNÁR Ő lesz a túszom, hogy ne ármánykodhass ellenem...
GÁBRIEL Neked túsz kell? Hát zárass be engem. Vagy vedd az életemet, az a legegyszerűbb, csak a lányom ereszd.
ZSUZSI Édesapám! (Ijedt határozottsággal) Az övé leszek...
GÚNÁR Jer, Cselebi, adj össze minket!
CSELEBI Én nem vagyok pap...
GÚNÁR Akkor gyere te, Hoppmester! De nehogy azt mond, hogy nem vagy pap, mert megjárod. Keresztet vetni, láttam, tudsz... (Katonákhoz) Hozzátok ide a lányt!
ZSUZSI (utólag megretten) Édesapám, segíts!
GÁBRIEL Hagyd a lányomat! Katonák, urak, nem halljátok? Lökdösődés, felfordulás. Ekkor betoppan Kalocsa. Hófehér vértben, fehér tollbokrétával a sisakján. Megjelenése mindenkit megdöbbent. Mellette a fegyverhordozója, akiben a Bolondra ismerünk.
KALOCSA Üdvözöllek, Király uram! Erre jártam, gondoltam, benézek. Lovag vagyok, a nevem Kalocsa, ő meg a fegyverhordozóm, Sankó.
GÁBRIEL Hát te?
CSELEBI Hogy tudtál bejutni?
KALOCSA (kardját billegeti) Bejöttem...
CASTELINI Mámmá miá! És a török csak nézte?
GÁBRIEL Úgy látom, nem ijedsz meg az árnyékodtól, fiam?
CSELEBI (suttogva Gábrielnek) És ha megkérnénk, hogy segítsen rajtunk?
GÚNÁR Felveszlek a seregembe!
ZSUZSI Édesapám, kérd, hogy segítsen...
GÚNÁR Állj be a seregbe, lovag!
ZSUZSI Édesapám, mért nem szólsz?!
SANKÓ (segítőkészen) Gazdám szívesen segít...
GÁBRIEL Szépen megkérnénk...
KALOCSA Ha harcolni kell, szíves-örömest.
ZSUZSI Látod, édesapám, ő a mi emberünk!
KALOCSA De előre megmondom, nem kérek jutalmat. Se fele királyság, se egész, se feleség, se egész...
GÁBRIEL Hogy értsük?
KALOCSA Lovag vagyok. Nem akarok trónra ülni, és nem nősülök. És mert az egyenes beszédet kedvelem, előre megmondom. Nem fogok pulyákat pesztrálni, sem miniszterekkel bajlódni. Nem szeretném, ha rám tukmálnátok valamit...
ZSUZSI (pirulva) Miből gondolod, hogy valaki is feleségül akarna menni hozzád?!
GÁBRIEL Jó, jó, ha nem, hát nem.
ZSUZSI (dohogva) Soha nem mennék hozzá feleségül.
SANKÓ En sem... Ha nő volnék, inkább egy otthonülő, pipázgató, jókedvű férfiembert választanék... Amilyen például én vagyok... (Körbejárja Gúnárt) Vagy amilyen ez a dalia itten.
GÚNÁR Bizony, a királylány az enyém!
SANKÓ (Gúnárhoz) Nem csodálkozom! Nézd csak, mekkora muszkli! Szabad megtapogatni? Hűha! Ez már beszéd! Mivel tetszik foglalkozni?
GÚNÁR Hamarosan én leszek a helytartó, akarom mondani, a király...
KARAKÁN (gúnyosan) Várjuk meg, mi lesz Mohamed szultánnal.
SANKÓ Mohamed? Az a bugyogós török császár? Hát őt kell elzavarni innen?
GÚNÁR Mohamed szultánt senki le nem győzheti!

V. JELENET

KALOCSA Akkor vedd elő a kardot, Sankó.
SANKÓ De nehéz! Mindjárt megszakadok. Miféle kard ez?
KALOCSA No, add csak. Acélból van, suvéc acélból! Egy, kettő, három. A kard könnyű, ha mindig lendületben tartod. Magától suhog, neked csak irányítanod kell. Könnyű, mint a lepke.
SANKÓ Én nem értem ezt a Gábrielt. Izzad, mégis vacog a foga. Kezében a jogar, mégsem mer parancsolni. Fején a korona, mégis tehetetlen. Csak a szemét forgatja, és úgy kotlik ott a trónján, minta féltené...
KALOCSA A király trónol, az a dolga.
SANKÓ Ha dolgom végzem, én is trónolok. (Körbepillant) Furcsa ország. Rengeteg erdő van, és mégis mennyi por.
Elérik a török tábort, behatolnak a sátrak közé. Csatazaj, Kisvártatva megfutamodnak a törökök, fut Mohamed, a legyőzhetetlennek tartott török császár is. Kalocsa és Sankó a nyomában. Hideg sötét katlanba érkeznek. Körös-körül fáklyák lobognak. A szultán fölszalad egy hágcsón, átrohan egy pallón. Kalocsa a szultán testőreivel viaskodik. Végül legyőzi őket is.
SANKÓ (nyakát tekergeti) Nyoma veszett. Gyere, forduljunk vissza!
KALOCSA Várj meg itt!
Kalocsa fölszökken a hágcsóra, felmászik a pallóra. Ahogy átér a túloldalra, a palló leszakad. Csak most vesszük észre, a túloldalon ott várakozik a félelmetes Mohamed szultán: fekete páncélban, kezében vakító fénykard. Kalocsa előnytelen helyzetben van, kardja Sankónál maradt. Egy rövidke tőrrel védi magát. Többször összecsapnak. Kalocsa a szakadék peremére szorul, a következő pillanatban vége. Ám fegyverhordozója közbelép.
SANKÓ Itt van nálam egy tükördarab, hamar, hadd kapjam elő. Ugye, milyen jó, hogy nálam van. Hej, Sankó, ne bölcsködj annyit. A kezed járjon, ne a szád! (Előszedi a zsákjából a tükröcskét, a fénykard vakító fényét visszaveri a szultán szemébe; Kalocsa ezt a pillanatot kihasználva, a szultán szívébe döfi tőrét)
Egy csapásra eltűnik a komor katlan. Kivilágosodik: lankás táj hullámzik a napfényben, a távolban Gábriel király vára.

KALOCSA Köszönöm a segítséget!
SANKÓ (a tükörben nézegeti magát) Azt mondta nagyapám, hogy nagy a fülem. Nekem? Na és... Nem fa az, hogy lenyeshetném!
KALOCSA Jer, Sankó, szóljunk a királynak, hogy megszabadult országa. Vigyük el neki a szultán fejét ajándékba! Aztán induljunk tovább.
SANKÓ És a királykisasszonnyal mi lesz? Majd felfalt a szemével.
KALOCSA Szeretnéd, ha egy pipogya király lenne belőlem is?
SANKÓ Odavan érted...
KALOCSA Nem érdekel.
SANKÓ Én bizony nem hagynám, hogy annyit epedezzen. A végén még belepusztul. Legalább egy csókocskát adnék neki...

VI. JELENET

Nagy felfordulás van a palotában. Gúnár és Karakán hatalmas turbánt visel.
GÚNÁR A lovagod? Ha-ha-ha, Gábriel, már rég felfalták a hollók. A dicsőséges török Ármádia legyőzhetetlen. Éljen Mohamed!
KARAKÁN (bátortalanabbul) Éljen!
GÚNAR Kiáltsa mindenki, hogy éljen! Saskül!
A Rúkmadár erősödő szuszogása.
GÁBRIEL Sajnos igazad lett, generális.
GÚNÁR Add hát a koronát és a lányt.
GÁBRIEL A lányom nem akar hozzád menni.
GÚNÁR Majd sok kis katonaunokád lesz, egész hadsereg... Ha-ha-ha!
GÁBRIEL Még én vagyok itt a király...
GÚNÁR Hohó, Gábriel! Ingadozol? Gabicám, tubicám, semmit sem ér már a szavad. Igaz, tanácsurak?
TANÁCSURAK Khm...
GÚNÁR Itt a fenséges török császár levele. Engem fiává fogad, és ha te nem engeded át a trónt, ő fog személyesen a helyedbe ültetni. Érted? Ha nem adod a koronát és a lányt, akkor is elveszem. Nos, Tanácsurak? Mától mindenki turbánt köteles viselni, koponyáját kopaszra borotválni, gatyáját, harisnyáját bugyogóra cserélni. Es ha azt kiáltom, saskül, akkor reszkessetek! Világos? Saskül!
TANÁCSURAK Igen, igen, úgy van, ahogy mondod.
GÚNÁR Nem akarok vitatkozni veled. Ide a lányt és a koronát, Gábriel! Punktum és saskül!
GÁBRIEL (ijedten lekapja fejéről a koronát, aztán riadtan szétnéz; idegbajosan össze-összerándul; végül kitör a Tanácsurak gyűrűjéből, és elrejtőzik a trón mögé) A Rúkmadár, jaj, a Rúkmadár!
A többiek hiába kapkodják tekintetüket, hiába tekergetik a nyakukat, semmit sem látnak. De a Rúkmadár jelen van: a szoba kárpitjai, a gyertyák megmeglibbennek. Az egyik testőr kirántja kardját, vagdalkozik. És hirtelen eltűnik. Fölfalta a Rúkmadár.
KARAKÁN Ugye, mondtam, hogy ne siessük el...
GÚNÁR Mit ijedezel, mintha angyalt láttál volna!? (Kiált) Katonák, ki a kardot!
Újabb katona tűnik el.
KARAKÁN (zavartan) Mohamed császár hatalma végtelen. Ne ellenkezzetek, hallgassatok a fiára, Gúnár totálgenerálra. E perctől kezdve ő itt a király, neki engedelmeskedjen mindenki.
Megint eltűnik egy katona. Csámcsogás.
KARAKÁN (kétségbeesve) Nem használ semmi... (Gúnár háta mögé bújik) Védj meg, Gúnár pajtás!
CASTELINI Mámmá miá! Itt valami komoly történik! Felség, miféle madarat emlegettél?
GÁBRIEL (nyöszörögve) Mit kérdeztél?
CASTELINI Miféle madarat emlegettél, felség?
GÁBRIEL A Rúkmadár, a félelem madara.
CSELEBI Honnan tudod, hogy madár?
GÁBRIEL Látom.
CASTELINI De mi mért nem látjuk?
GÁBRIEL Az én félelmemből nyeri erejét. Én dajkáltam, én tápláltam... A félelem madarát csak az látja, aki fél...
CSELEBI Felség, és ha nem félnél...
GÁBRIEL Ha nem félnék, nem látnám...
CASTELINI Ha én látnám, nem félnék ennyire.
GÁBRIEL Ha nagyon félnél, te is látnád!
CSELEBI (varázsigéket mormol) Hókusz pókusz, tónalúd átusz (Mulatságos és sajnálnivaló igyekezettel ügyködik: fehér port vesz elő, azzal akarja behinteni a láthatatlan madarat, de aztán porfelhőbe vész, köhög, krákog) Én most magamat sem látom, segítség!
CASTELINI (amerre meglibben a gyertya, kampós kopogtatójával vagdal- kozni kezd, aztán huss, egyszerre elalszik valamennyi gyertya) Mámmá miá, segítsééég!
Ekkor rohan be Zsuzsi boldogan.
ZSUZSI Jön, visszajött, itt van! Győztünk!
Belép Kalocsa és Sankó. Fény hasít a terembe. Kalocsa a terem közepére gurítja Mohamed fejét. A fej kigurul a zsákból.
GÚNÁR, KARAKÁN Kalocsa???
KALOCSA Emitt a szultán feje! (Körülnéz) De mi ez a felfordulás?
SANKÓ Megvolt a lakodalom?
GÁBRIEL (előmászik) A szörny telepedett ránk.
KALOCSA Miféle szörny?
GÁBRIEL A Rúkmadár... (Hirtelen csend lesz, semmi nem mozdul, semmi nem libben) Most egy ideig jóllakottan pihen. De újra előjön. Egyre kövérebb, egyre telhetetlenebb.
ZSUZSI Kalocsa lovag, örülök, hogy épen visszatértél...
KALOCSA Hány feje van?
GÁBRIEL Egyetlen feje van, rézfényű csőre, hatalmas szája, villogó karmai.
MARADÉK TANÁCSURAK Dicső lovag, űzd el a Rúkmadarat. Öld meg, kérve kérünk. Vágd le fejét, és mi nem szűnünk meg téged dicsőíteni. Minden kívánságodat teljesítjük...
KALOCSA Mondtam már, nem kell semmi.
TANÁCSURAK Megteszi, megteszi...
GÚNÁR Igaz is, menj neki, fiú! Mit veszíthetsz?!
CSELEBI Lovag, itt nem győzhetsz...
KALOCSA A hétfejű sárkányt is legyőztem! Oda pedig nem elég a csúzli!
TANÁCSURAK (boldogan) Megteszi, megteszi.
KALOCSA Nem félek semmitől és senkitől!
CSELEBI A félelem: kulcsszó...
Közben az alvó Rúkmadár fel-felhorkan. Mintha földrengés rázkódtatná meg a termet. Kalocsa is elbizonytalanodva kapkodja fejét.
SANKÓ Hát ez meg miféle szarakodás itt. Hé, bújj elő! Kiféle vagy, hadd lássunk!
CASTELINI Ne zavard, hadd aludjon!
CSELEBI Egy láthatatlan fej több, mint hét látható...
GÚNÁR Kalocsa, itt semmire sem mész a csúzliddal!
Mintha az ablakon szállt volna be, megjelenik a Galamb, majd ősz anyókává változik. Kezében üvegkorsót tart. Már ott áll egy ideje, amikor észreveszik.
ANYÓ Kalocsa, figyelj rám. Eljött az én időm. Segítek neked. A Rúkmadarat látnod kell. De nem elég a szem hozzá. Belülről kell látnod. És csak akkor tudod belülről látni, ha elég félelmed van hozzá. Tudod, mi a félelem. Dehogy tudod...
KALOCSA Nem ismerlek téged.
ANYÓ Én vagyok az, akit megmentettél, amikor a törökök fel akarták gyújtani a házikómat... Jótett helyébe jót várj, mondtam akkor. Fogd ezt az üvegkorsót...
KALOCSA Nem fogadok el senkitől semmit. Kalocsa azt jelenti: Szabad.
ANYÓ Nem adok, hanem kérek... (Sankó kezébe adja az üvegkorsót). Figyelj rám. Nehéz eset vagy. Nem tudom, mit kellene kitalálnunk... Sankó, te mit szólsz?
KALOCSA Ti ismeritek egymást?
SANKÓ Amikor még fiatal leány volt... (Az Anyóhoz) Egy félelmetes, hideglelős helyre kellene elküldeni...
ANYÓ Hát jó, eszembe jutott valami. Hátha sikerül...
KALOCSA Állok elébe!
ANYÓ Menj föl az Ördöghegy tetejére, onnan ereszkedj be a völgybe, ott találod a barlangi óriáspávát. Három feje van, vaskarma, és tollait veszedelmesen csörgeti. Vívj meg vele. Madár az is... Utána szállj alá a föld mélyébe, és keresd meg Jadulát, a föld óriását. Hétszázezer szeme van, hétszázezer karja. De ne számolgass, hanem öld meg őt is. Nézd meg a korsót. Ha még ekkor sem telt meg félelemmel, akkor már csak egyetlen esélyed marad. A Hasonmással szembekerülni. Ez a legkockázatosabb... Rajtaveszhetsz... Hogy merre találod, majd kiderül. Indulj, nincs sok időd!
A Rúkmadár fészkelődik.

II. FELVONÁS
I. JELENET

Hajnali fények. Kalocsa és Sankó a barlang előtt várja az óriáspávát.

SANKÓ (ásít) Mindjárt elalszom. Csak az éhségtől nem aludtam el eddig.
KALOCSA Légy türelemmel. Felkel a nap, előjön a páva, lecsapom mindhárom fejét, akkor majd megreggelizünk.
SANKÓ (nézegeti az üvegkorsót) Ne siesd el!
KALOCSA Majdnem elfelejtettem. Hát jó, egyenként csapom le, és közben megpróbálok félni egy kicsit.
SANKÓ Ne feledd, belülről kell félned.
KALOCSA Belülről? Nem értem én ezt az egészet.
SANKÓ Akkor mit keresünk itt?
KALOCSA A lovag is olyan, mint a kardja: lendületben kell tartani.
Napfény. Megjelenik a páva. Farktollait kibontja, megbabonázza azt, aki látja. Illeg-billeg, és közben szépen beszél. Vidorral, a hiúzkirállyal a szemük előtt bánik el.
PÁVA Óh, ti szárnyasok és tollatlan barmok, és ti kétlábon járó bitangok, kimondhatatlan jónak vagytok a részesei, midőn felséges alakomat megpillantjátok! Szátok tátva marad, szemetek kerekre tágul, nyakatok megmerevedik, és ím, jövök felétek máris, kilépek ragyogva csillámló arany lakomból, és színesen pompázó köntösömben itt állok, és várlak titeket, még a nap messzevillogó sugára sem tud úgy ragyogni, ahogy az én köntösöm ragyog, nyíljék tehát meg előttetek a gyönyörűséges világ, feneketlen az üdvösség, mit reátok én kiárasztok, jertek közelebb (Vidort kezdi tapodni), hadd vonjalak be a fény káprázatos burkába, hadd ültessem belétek az új világ gyémántos magvait, hadd szaporítsam bennetek az alázat és hit aranyos tartalékait, hadd izzítsam a vágyat a teljes kitárulkozásra, gyertek, ti világ megnyomorítottjai, gyertek hozzám (Kalocsa elindul felé, mint egy holdkóros), hadd szabadítsalak fel a mindennapok zsarnoksága alól, hadd vezesselek a teljesség felé, hadd tárjalak örökké éhes gyomrom zengő lakába...
SANKÓ Vigyázz, gazdám! Vigyázz, nem hallasz? Hé, Kalocsa lovag! Ennek a fele sem tréfa!
Kalocsa megbabonázva se lát, se hall. Sankó előkapja a tükrét, és a páva elé tartja. A páva megretten, összezárja tollait, elnémul. Kalocsa magához tér. Kardját a páva szívébe döfheti. Nézi Sankó a korsót, de az üres.
SANKÓ Az én félelmem már csordultig teletöltötte volna. Te nem féltél?
KALOCSA Nem féltem.
SANKÓ Úgy látom, gyémántot csak gyémánttal lehet csiszolni. Keressük meg Jadulát...

II. JELENET

SANKÓ Brrr! Hogy itt milyen hideg van!
KALOCSA Fúj! Büdös is van!
Megérkeznek a barlang szájához. "Jadula" - ez áll a barlang fölött.
SANKÓ Hát akkor... Én itt megvárlak...
KALOCSA Neked, Sankó, száz korsó nem volna sok...
SANKÓ Én most egyáltalán nem félek! Csak valahogy a hátam borsódzik, a szívem reszket, az erőm kifut a lábamból, a torkom összeszűkül...
KALOCSA Úgy hallom, valaki közeledik. No, lehet, be sem kell mennünk...
SANKÓ Elszaladni sincs erőm... Kicsi a lelkem, mint egy papírgalacsin...
JADULA (érkezik) Hát meghoztátok az új szüzet. Látszik, hogy ez már az utója... (Bökdösi Sankót) Amúgy formás a feneke... Kacér a tekintete...
ANKÓ Én Sankó vagyok... Ne izélj, kérlek. Nézd meg, bajuszom van...
JADULA Édes kis bajuszkád van! A legtüzesebb menyecskéknek mind egy szálig bajuszkájuk van... Finom falat leszel...
SANKÓ Nem az vagyok, akinek hiszel, hát nem érted...
JADULA Teljesen megigéztél...
SANKÓ Kalocsa... Segítség...
Kalocsa többször megpróbál közbeavatkozni, de az óriás félresepri. Sankó remegő inakkal menekülésre fogja a dolgot, fut, fut az óriás elől.
JADULA No, ne fuss előlem, kicsinyem. Kicsiny bajuszosom!
SANKÓ Madarat tolláról, embert bajuszáról...
JADULA No, állj már meg, hadd bugymáljalak, hadd zutymoljalak, hadd dunnyházzalak meg kicsikét!
SANKÓ Főtt tojásból nem sok csirke kél...
JADULA Elég a cicázásból, mert megharagszom!
SANKÓ Előjövök, de hunyd be a szemedet...
JADULA (behunyja a szemét) Gyere, tubicám, gyere...
Kalocsa jön a hatalmas pallossal, lemetszi a fejét...
A barlang fala megreped... Ezer szűz szakad a sárkányölők nyakába. "Meg- mentőm, megmentőm" - kiáltják, és megrohamozzák a két hőst, akik végül négykézláb bújnak ki a hálás fehérnépek lábai között, majd futni kezdenek.
KALOCSA (futás közben) Most sincs tele a korsó?
SANKÓ Semmi, semmi...

III. JELENET

Fölfelé a hegyen. Egyre ragyogóbb lesz minden körülöttük, miközben alattuk elfogy a hegy. Mint üveglépcső, revükben.

SANKÓ Tudtam, hogy baj lesz. Csapdába kerültünk... Fölfelé haladunk, miközben a pokolba jutunk... Az ördög vigye! Talán jobb, ha én nem megyek... Nehogy eltörjön a korsó... (Felkuporodik egy kőre, és a korsón keresztül, mint messzelátón követi Kalocsa útját; közvetíteni kezdi, akárha sportriporter volna) És most felkapaszkodott egy újabb sziklafokra. Megáll, kiegyenesedik, az előtte magasodó falat bámulja, közben kifújja magát. Fáradt talán? Nemsokára kiderül. Most nekiindul, nem, nem fáradt, kedves hallgatók, nem fáradt, hihetetlen erőtartalék van ebben a fiúban, hajrá Kalocsa, hajrá. Most nekiiramlik az utolsó foknak, igen, ez az utolsó, és akkor fent lesz. Még nem tudja, mi várja ott, nem tudja, célba ért-e egyáltalán, hogy amit keres, valóban ott található... Mi se tudjuk. Vajha ki tudja? Volt időm e filozofikus kitérőre, mert Kalocsa egyelőre a fogást keresi. Jaj, kedves hallgatók, most baj van, nagyon nagy baj: megcsúszott, egyetlen karral tartja magát, lábával kalimpál a mélység fölött, jaj, csak le ne zuhanjon... Közben vessünk egy pillantást a korsóra is, hát fantasztikus, ez a fiú cseppet sem fél, nincs benne szikrányi félelem sem, miközben én verejtékben úszom... Lábával rúg egyet, így sikerül másik kezével is elkapnia a szikla peremét, hajrá, igen, maradt ereje, felhúzza magát, hurrá, sikerült. De jaj, ez hihetetlen, ott áll vele szemben az az alak, hát mit csinál, az istenért, hát vigyázzon, hé! Szinte visszalökte... Most állnak egymásnak feszülve... Ő az, igen, a Hasonmás, alig hiszek a szememnek, hát ez hihetetlen. Mintha egy tükör előtt állna. Most kivonja kardját a hüvelyéből, a Hasonmás is ezt teszi, lesújt, a két kard összeszikrázik! Micsoda tűzijáték! Most egy pillanatig kivár, aztán balra mozdul, és jobbról vág! Sikerült! A Hasonmás karjához kap, arca megvonaglik. Véres a tenyere! De jaj, most látom, Kalocsa lovag is vérzik, neki is a bal válla... Újabb vágás, és mindketten megbicsaklanak... Hát, micsoda képtelenség, hiába vágja az ellent, magát sebesíti meg. Ez hihetetlen, ilyen nincs. Amikor már azt hittük... Leroskadtak, térdelve viaskodnak, jobbjukban kard, baljukban tőr van. Hát ezt nem hagyhatom! Ez a fiú a vesztébe rohan... (Kiáltozik Kalocsa felé) Tedd el a kardodat, Kalocsa, dobd el a tőrt! Dobd el azonnal! (Folytatja a közvetítést) És Kalocsa eldobja a kardját, eldobja baljából a tőrt. Ugyanezt teszi a Hasonmás is. És most egymással szemben állnak, aztán Kalocsa kinyújtja a jobbját, és igen, kezet fognak, majd összeölelkeznek, és jaj, micsoda ragyogás, egymásbaolvadnak, hát ez hihetetlen, kedves hallgatóim, egy test lesznek, és egyetlen ragyogás, és megjelennek az alattunk lévő sziklák ismét! Van visszaút, Kalocsa lovag elindulhat visszafelé.
KALOCSA (visszatérve) Nos?
SANKÓ (emeli a korsót) Semmi.
KALOCSA Túl simán ment minden.
SANKÓ (verejtékét törölve) Simán.

IV. JELENET

Zsuzsi és Gábriel a Haditanács nagy asztala alatt; Zsuzsi apját, mint egy gyermeket tartja ölében. Az asztalon szétdobált, összetört edények: "valaki" mohón és kielégíthetetlenül falatozott...

GÁBRIEL (nyöszörögve) Nincs több élelmünk?
ZSUZSI Nincs.
GÁBRIEL A lovag, ha jönne a lovag... Nyernénk egy kis időt...
ZSUZSI Baja eshetett, érzem, hogy baja esett...
GÁBRIEL Ugyan! Megfeledkezett rólunk.
ZSUZSI Miért nem akarod, hogy elmenjünk?
GÁBRIEL Követni fog... Mindig ott van, ahol én vagyok.
ZSUZSI Hány napja, hogy elhagyott minket?
GÁBRIEL Kicsoda?
ZSUZSI A lovag.
GÁBRIEL Nem fog visszajönni. És ha visszajön, semmi esélye. A madár megtömi gyomrát, aztán fél napig nyugton lesz...
ZSUZSI Akkor jobb, ha vissza sem jön.
GÁBRIEL Neki jobb...
ZSUZSI Édesapám, nem tudom, miért van, de én folyton rá gondolok. És szeretném újra látni őt. És szeretném, ha mégse jönne. Miért van ez, édesapám?
GÁBRIEL (felderül egy pillanatra) Van egy virág. A szívben nyílik. Káprázatos szirmai vannak. Gyönyört és fájdalmat áraszt. Különös mámort... De letépni nem lehet. (Visszazökken) Felejtsd el a lovagot... Pökhendi alak!
ZSUZSI Csak őszinte... Ahogy ott állt... Hófehér vértje ragyogott domború mellkasán! Tekintete barátságos volt, szakálla puha és fényes, nyaka egyenes, tartása délceg, mozdulatai biztatóak... Mintha nem is ember volna, de nem, mégis ember, de a legkülönb!
GÁBRIEL Felejtsd őt el. Mindenről el kell feledkezzünk, édes lányom. Csak annak örülök, hogy velem maradtál...
ZSUZSI Vigasztalj meg, édesapám, annyira szomorú a szívem. Csordultig telt fájdalommal. El fog pusztulni a virág...

V. JELENET

Kalocsa és Sankó közeledik a trónterem felé. Zsuzsi sírása, mint távoli patakcsobogás hallatszik.
SANKÓ Kihalt a kastély, sehol egy ember! Itt már mindennek vége. Visszafordulhatunk...
KALOCSA Még nem.
SANKÓ Nem értelek, azt mondtad, nem tetszik a lány.
KALOCSA Kit érdekel!?
SANKÓ Akkor?
KALOCSA Még nem volt szerencsém a madár pajtáshoz!
RÚKMADÁR Ha-ha-ha...
SANKÓ (arca elé emeli a korsót) Pedig igazán félelmetes (a korsót jól lát- ható helyre rakja: az asztalra, amely alatt ott szendereg Gábriel és Zsuzsi) Most mi lesz? Szerencse próbálva jó...
KALOCSA Gyere elő, te jómadár. Gyere, hadd lássalak. Mi az, nem mersz előjönni? Hadd lássam a képedet, miért rejtegeted. Hadd gyönyörködjünk benne. Ígérem, nem csúfítom el nagyon. Csak a zúzádat cifrázom ki egy cseppet.
RÚKMADÁR Ha-ha-ha! Itt vagyok, Kadocsa, vagy hogy is hívnak!? Itt vagyok, te nagyszájú Kacsola! Te szájhős! Te Csicsóka! Megnézheted a zúzámat, de belülről!
Kalocsa röpül, bukfencezik, mint egy baba. A Rúkmadár ide-oda pofozgatja, és ő hiába csápol vitézül. Egyszerre a Rúkmadár fölrántja, körbe-körbe hordozza, miközben gúnyosan nevet rajta.
ZSUZSI (felébred, előbújik az asztal alól) Jaj, ne, ne bántsd őt! Ereszd el! Engem falj fel! Finom falat vagyok. Ereszd őt el, engem nyelj a zúzádba!
A Rúkmadár leejti Kalocsát. Elhallgat.
SANKÓ Menjünk ebből a kísértetpalotából, jó gazdám. Menjünk szaporán. (Tuszkolja kifelé) Szedjük a lábunkat! Hasznos a futás, tehát nem szégyen...
GÁBRIEL (ocsúdva) Ne, a lányomat hagyd, őt hagyd ki a játékból. Mindenki a lányomat akarja... Nem adom! Én kotoltalak, falj fel engem.
ZSUZSI Finom falat vagyok...
SANKÓ (tuszkolja Kalocsát kifelé) Ne szarakodjunk, lovag. Ez nem a mi csatánk.
KALOCSA (visszafordul) Ez a lány... (Visszasejlik a patak szomorú zenéje) Milyen bátor... Milyen...
RÚKMADÁR (rövid mérlegelés után) A lányt falom fel, a sok vitéz már megfeküdte a gyomromat. Megkívántam valami könnyű desszertet.
A Rúkmadár lecsap, a lányt karmaival emelné. Ekkor csoda történik, pontosabban Kalocsa mégis visszafordul. Villanó fény: félelemmel telik meg a korsó. És Kalocsa szemével mi is megpillantjuk a hatalmas, ijesztő madarat. Mi is látjuk, hiszen Kalocsa a mi szemünk: a közönség közül lépett a színpadra. A lovag kirántja kardját, és immár pontosan a madár szívébe szúrhatja. A madár hatalmas döndüléssel holtan zuhan elénk. Ijesztő tollazata sok hosszúkás zsákocskából áll össze. A zsákocskában homok van. De a szívéből hideg süvít elő, egy pillanatra az egész teret betölti, fázósan fonja
magát körül karjával minden élőlény. Fagyos pillanat a katarzis előtt. A madár testéből előjönnek a lenyelt bajnokok és testőrök. Valamennyien előkecmeregnek. A kicsi, mulatságos, öreg udvari kuruzsló, Cselebi is előtámolyog. "Tónalúd átusz..."

FINÁLÉ

Amikor a Rúkmadár kileheli lelkét, káprázatos kozmosz ragyog ránk. Ott vagyunk a fényes palota tróntermében. Szárnyaló zene szól.

GALAMBŐSZ ANYÓ A szív szörnyeit csak a szív képes legyőzni...
SANKÓ Anyókám, megtennéd, hogy szép, fiatal lány képében jelenj meg?
GÁBRIEL (Kalocsához) Édes fiam, itt a korona, jobban illene a te fejedre...
KALOCSA Nekem csak a lányod kell. A koronát tartsd meg te.
GALAMBŐSZ ANYÓBÓL LETT TÜNDÉRLÁNY A szív börtönében édes a rabság...
SANKÓ Nénikém... akarom mondani, kedves lányka, megtennéd, hogy ne emlegess rabságot most? És megtennéd, hogy táncolj velem?
TÜNDÉRLÁNY Táncra kérsz, táncra megyek.
KALOCSA Sankó, igazad van, hagyjuk a beszédet... Gyere, Zsuzsanna, álljunk be mi is.
TANÁCSURAK Ifjú felség, mi legyen Gúnárral és Karakánnal?
KALOCSA Ej, várjanak holnapig! És különben sem én vagyok a király.
GÁBRIEL (nézi a táncolókat) Legyetek boldogok, gyermekeim! (Fölnéz az égre, sóhajt)

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék