SZEMLE

Egy barátság és egy életmû története

Egy barátság története. Féja Géza levelei. Közzéteszi Nagy Olga. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1998.

Néhány éve-évtizede Nagy Olga egyre tágabb körökben köröz egy olyan spirituális világ fölött, amelyet kutatási tárgyának választott, s amelyrõl kiderült, hogy nem más, mint saját (élet)-világa. Elsõ kijelentései még konkrét személyekre, szövegekre, partikuláris helyzetekre vonatkoztak; majd referenciakörük egyre általánosabbá vált, megállapításai egyre személyesebbé. Megszólalásai az évek során másmás beszédmódok szabályait követik. Írt esszét a mesék hõsérõl, értekezést a mese esztétikumáról, a régi falu szorító törvényeirõl. Az átrendezõdõ, konfliktusokat szülõ erkölcsi értékrend megjelenítéséhez a "világgá futó szavakat" választotta. Az életmû letagadhatatlan része az a Gyónás, amely a kibeszélés kényszerével szemben tehetetlenül árulja el hol a nõ, hol az alkotó titkait. Az 1995-ben megjelent Pályakép fénnyel és árnyékkal olyan emlékirat, amely évek-évtizedek múltán teszi ki egy életmû akcentusait, összefüggéseket láttat meg, s olykor-olykor elégtételt vesz eleveneken és holtakon.
Mi hiányzik ebbõl a sorból? Mi az, ami még nyilvánosság elé méltó egy alkotói mûhelybõl?
Kevés leleménnyel sokféle mûfaji keretbe lehetne utalni azt a kötetet, amelyet legutóbb tett közzé Nagy Olga. Címe és szándéka szerint egy barátság története. Valójában azonban több is, kevesebb is, masabb is, mint amit e behatárolás ígér. A kötet Féja Gézának Nagy Olgához írott leveleit tartalmazza, az 1972-1978 között keletkezett 70 szöveget. A korpuszt Nagy Olga úgy rendezi el, úgy szerkeszti meg, hogy a levelek szukcesszivitása, tömbösítése kettejük kapcsolatának alakulását sugallják. Erre szolgálnak a levélgyûjteményt tagoló és narratív keretbe ágyazó címek: Így kezdõdött (5 levél), Barátok lettünk (28 levél), Vendégünk volt (19 levél), Fáradtság (18 levél). A kapcsolat mélyén lappangó motivációkat Féja Géza fogalmazza meg 1975-ben: "A barátság is élet, és az élet alig képzelhetõ barátság, önmagunkon túlcsapó vonzalom nélkül. De minden emberi kapcsolat éltetõje s megtartója a megértés. A másik embert meg kell értenünk, s a maga valóságában kell szeretnünk."
A "történetét" Nagy Olga levelek formájában kísérli meg rekonstruálni. A levél kétpólusú kommunikációs aktus része. Válasz a kommunikációs partner megnyilatkozására s ugyanakkor újabb reakció kiváltója. Pre- és poszttextusáról leválasztva põre és torz monológ. A könyv sajnálatos módon nem közli, nem közölheti (?) a válaszokat. Ezért a jelenlegi formájában közzétett levelek kissé sután hatnak: a dialógus monológgá süllyed; a címzett néhány lépést hátrálva bevonul az olvasók közé. Illetve, amennyiben részt vesz a párbeszédben, egy utólagosan megteremtett pozícióból teszi: eligazít, kiegészít, értelmezési hálót szõ, tompítja a hivatkozásokban szereplõ levelek kijelentéseit, elõrefuttatja a levelekben megnevezett személyek életútját, tudósít egykori szakmai szándékainak megvalósulásáról.
A levélíró egyúttal saját szövegének lírai hõse is. A jelen kötet fõszereplõje kezdetben a mesteri szerepben megszólaló, oktató, majd lelkesen helyeslõ, végül a lappangó halállal viaskodó Féja Géza. 1972-ben 72. életévében jár, szellemi csatáit megvívta, örömmel tapasztalja, hogy az idõ õt igazolta. Kedvvel-türelemmel keresi az utánpótlást. Bátorít, eligazít, szervez. Ekkor tûnik fel Nagy Olga, akit szellemi partnernek fogad. A levelek hõsévé lassan-lassan Nagy Olga lép elõ. A levélíró helyesli szándékait, reagál gondolataira, segít kanalizálni a kutatói élményeket és következtetéseket. A friss felfedezéseivel viaskodó kutató számára Féja Géza véleménye a legszilárdabb támasz. Nagy Olga írja: "Biztatása olyan, szinte sokkhatással volt reám, hogy a kutatásaimban addig nem ismert szenvedélyt ébresztett bennem. Ez biztosan bennem lappangott mindig, de az a tény, hogy valamiképpen mindig mást vettem észre, mint mások, és hogy továbbá gondolataimat nem közölhettem eddig, ez elbátortalanított." Féja levelei a szakmai diskurzuson túl is alakítják Nagy Olga világát. Pályatársakra hívja fel a figyelmét, pályatársak figyelmét hívja fel Nagy Olgára, közlési lehetõséget biztosít kéziratai számára, befolyásolja publikációinak recepcióját. A 2. számú levélben olvashatjuk: "Ha méltató soraim segítséget jelentenek további folklorista munkásságában, ez nem csupán öröm nékem, de igazolás is. Ezért bárhol és bárkinél hivatkozhat értékelésemre."
Egy könyv többféleképpen konstruálódhat meg az olvasó tudatában. Jelen esetben azt szeretnénk nyomon követni, hogy a kötetben közzétett levelek hogyan illeszkednek be az életmû darabjai közé, hogyan töltik fel, hidalják át a Nagy Olga-mûvek közötti idõbeli, valamint szemléleti távolságokat. A Féja Gézával való levelezés, eszmecsere ugyanis folytonosan egy olyan pozíciót teremt és aktualizál, amelybõl a kutató számára a kutatott valóság egyre újabb és rejtettebb szférái tárulnak fel, illetve a kutatóban a valóság újabb és újabb reprezentációinak létrejöttét teszi lehetõvé. E kapcsolat képezi azt a szellemi teret, amelyben az életmû egy szakaszának forgatókönyve megszületik és realizálódik.

Túlzás nélkül állítható, hogy Nagy Olgában ezekben az években alakul ki a kutatói nyitottság, a kutatási kánonoktól való függetlenség, valamint az a referenciális bázis, amelyre, mint a kijelentéseket legitimizáló tekintélyre, hivatkozni lehet. Az a magatartás és szemlélet, amely lehetõvé tette néhány eredeti mû megírását, a maga korában (az 1970-es évek!) meglepõen új, normasértõ volt, s azt a kockázatot rejtette magában, hogy hordozója a tudományos élet perifériájára sodródik, marginalizálódik. A levelek visszatérõ leitmotívuma az áporodott tudással, a hivatkozásokba burkolózó tudományoskodással, a képlékenység nélküli szaknyelvvel szembeni közömbösség. Féja Géza a tudományosság kritériumává tett dogmatizmusban látja a kortársaira leselkedõ útvesztõt. Az évek során biztatja, népszerûsíti, megvédi mindazokat, akikben a konvencióktól való eltérés szándéka megmoccan. Hosszú és tarka lista állítható össze ezekbõl a nevekbõl. Közöttük van a századelõ folkloristája, Kálmány Lajos, a méltatlanul elfeledett Lükõ Gábor, a festõ Zsögödi Nagy Imre, a szintézisre törekvõ és derékba tört pályájú Ipolyi Arnold, a "lét nyelvét" beszélõ Bulgakov és Ady Endre, a megszállott, a középkori archaikus imát Európa-szerte felfedezõ Erdélyi Zsuzsanna, a kolozsvári magányos festõ, Incze Ferenc, néhány terebélyesedõ írói életmû romániai szerzõje, Sütõ András, Farkas Árpád, Bodor Ádám, Páskándi Géza. Az évek során a levelekben ilyen biztatások olvashatók:
"Írja meg mindazt, amit lényegesnek tart, és vigye írásába azt az izgalmat, mely levelét már-már a kisülésig telíti. S akkor mûve tudományos hitelû írói mû lesz, mint az igazi géniuszoké, kik teremtenek és nem eszkábálnak. (1972. május 5.)
Írja meg csak bátran saját feje, szíve, ösztönei és megérzései szerint a maga ismeretlen csodavilágát."
"Abban is teljesen egyet értek, hogy inkább esszét írsz tudományos megalapozottsággal és tájékozottsággal, mintsem nagyképû és unalmas tudálékoskodást. Az igazi tudós érdekesen ír, izgalmasan, és hatni kíván az emberekre... Az igazi tudós merészen elõresiet, aki azonban csak a múltból élõsködik, az csupán jobb vagy rosszabb epigon. A tudomány nem utánkérõdzés, de teremtõ folyamat, akár az irodalom. A tudós teremt, mint Babits írja Bolyai Jánosról: a semmibõl új világot, más szóval: észreveszi és megfogalmazza a dolgokban, a világban, az emberben rejtezõ lényeget. Ez a megfogalmazás pedig teremtõ munka. Aki nem tud teremteni, az természetesen kérõdzik, és mások adatainak tologatásával és variálgatásával próbál tekintélyre szert tenni. Túl vagyunk ezen. Ami unalmas, az rossz, bárminõ címkét is ragasztunk reája. Menj csak a magad útján, ez sokszor nem könnyû, de csakis ezért érdemes élni." (1973. február 6.)
Nem csoda hát, ha Nagy Olga ötletei éveken keresztül Féja Géza leveleiben kapnak igazolást, illetve Nagy Olga leveleiben és munkáiban visszhangoznak Féja gondolatai.
Féja Géza az irodalmiasított mesétõl a hamisítatlan, élõ, változó folklórhoz visszatérõ kutatót véli felfedezni Nagy Olga 1969-ben megjelent, Lüdérc sógor címû kötetében. "Nincs más út: vissza az eredeti forrásokhoz" - helyesli a kutatói szándékot. Az élõ emberek, helyzetek és szövegek közelsége eredményezi a következõ felfedezést: az élõ folklór a saját törvényei, az emberi alkotói szándék és a befogadói elvárás alapján mûködik, alakul. A mesélõ egyéniségek, az elõadói stílusok, mesemondási alkalmak, helyzetek elemzése tölti fel A táltos törvénye. A népmese esztétikuma (1978) kötetet. Féja Géza levele igazolja Nagy Olgának azt a megérzését, hogy az igazi folklórmû tipologizálhatatlan, egyedi, mert egyedi, sajátos helyzet hívja életre. Ha letisztul a mese, megszûnik élni.
A folklórt nem a kutatói érdeklõdés, sem a távolról ráirányuló érdeklõdés, mentési szándék tartja életben, hanem az emberi, egyéni és közösségi igény. Ez az oka egyes szövegek eltûnésének. Az egyes mese halálával azonban nem a mese, s még kevésbé a narrációs hajlam sorvad el. Ez a meglátás szabadítja meg Nagy Olgát azoktól a konvencióktól, amelyek csupán néhány hagyományos mûfajt engedtek be a kutatók látómezejébe. A kutató mûhelyébe ekkor már duzzad az újabb Paraszt dekameron (1983) és az Asszonyok könyve (1988) kézirata. A szándék megerõsítése, igazolása nem késik: "Sajna, ifjú folkloristáink még mindig eléggé szûkre szabják a folklór területét, s nem látják egész mûvészetünket s irodalmunkat, valamint szellemi életünket átható szerepét, szüntelen újító és megújító, tehát teremtõ tevékenységét - sommásan: jelenvalóságát mindenütt. Ezért örülök különösen annak, hogy fölfedezted a mai folklórt, a most keletkezõt, illetve most is természetszerûen folytatódót." (1974. június 14.)
Nagy Olga szemléletében ezekben az években történik meg a folklórnak az ünnepnapokról, a kivételesrõl való leválasztása. A gondolatot leírva Féja Géza 1973. július 29-i levelében találjuk meg. Heinrich Böll Csoportkép hölggyel könyvét olvasva döbben rá a hétköznapokról szóló közlés fontosságára. A hétköznap, pontosabban az életnek és a kultúrának a teljes egységben való vizsgálata késõbb szemléleti alapját képezi az Asszonyok könyvének, a Világgá futó szavaknak (1990), az egymás után közzétett asszonyi memoároknak.
Két év telik el a kapcsolat kezdetétõl, amikor a levelek és személyes beszélgetések alapján a Mester európai színvonalúnak nevezi Nagy Olga munkásságát: "A szellemi humuszunkat jelentõ hagyományhoz sohase válhatunk hûtlenné, de nem is rekedhetünk meg puszta "kultuszuknál", ellenkezõleg, az egyre fejlõdõ, változó élet szerves elemévé kell "varázsolnunk", mert ezáltal válhat az ember teljes emberré és teremtõ emberré - sommásan: így teljesíti a lét elrendelését. Ez az európaiság." (1974. április 8.) Majd újabb két év múlva, amikor a szellemi kalandozások hullámverései Féja betegsége miatt egyre erõtlenebbek, Nagy Olgát ilyenképpen helyezi el a szakmai mezõnyben: "Ama nagy tudósok könyvekbõl keletkeznek, s anyatej helyett könyveket szopogatnak. Erre azután nagyon büszkék, sõt gõgbe burkolóznak. Légy nyugodt, a Te tudásod semmivel sem kisebb az övékénél, viszont van egy - nékik behozhatatlan - elõnyöd is: az, hogy az élet felõl jöttél a folklórba, a tudományba, ezért sikerül élõvé tenned. Gondolj mindig erre.

A falu, a falusi életforma, a népsors Néked eleven élményed, életformád, sorsod, rendeltetésed volt, ezért tudtál oly mélyen a folklórba merülni... Ezt nem elég megtanulni, ezt meg is kell élni." (1976. február 9.)
Izgalmas vállalkozás Nagy Olga levelezéskötete. Közzétételével feltárja azokat a beszélgetéseket, amelyek életmûvének hátterét, "elõképét" alkotják. A levél, a baráti beszélgetés az élménynek az alkotást, a tudományos munkát megelõzõ fázisa. Ami a levél és a mû között van, az a homályban maradó izzadságos munka: a "terep" bejárása, vég nélküli beszélgetések, a szövegek elrendezése, az élmények és következtetések megszerkesztése.

KESZEG VILMOS