Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1994. február, V. évfolyam, 2. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
A kritikus szabadsága

A kritikus szabadsága
Jakabffy Tamás: Határátlépés. Mentor Kiadó, Marosvásárely, 1993.
A könyv borítója mintha celofánból volna: nem fed, nem takar el semmit, teljes összhangban van a belsővel. Egy szemetesszekér, félig a járdán, félig az úttesten, a háttérben magas, áthághatatlan fal. Az égből kevés látszik, s ami igen, az fekete. A címzés viszont zöld, egészen friss, mezei zöld. Erősen asszociatív toposzokból áll össze tehát a fedőlap, könnyen, „első látásra” leolvasható a jelentése, s miután átrágjuk magunkat a könyvön, a képileg előzetesen összeállt jelentést már szavakkal is elő lehet adni. A könyvbírálat eszerint úgy is eleget tehet feladatának, na elénk tárja, előadja a borító értelmezését.
Annak oka, hogy mégsem ezt tesszük, igen egyszerű: a teoretikus terminussal tarditív ergolnak nevezett logikai séma elveszi értelmet annak, hogy ilyesmivel kísérletezzünk. Oly régóta elernyedt már a metaforikus beszéd!
De fő oka az, hogy épp a könyv szellemétől kerülnénk igen távol, ha ilyen módszerrel dolgoznánk. Ennek a könyvnek a „direktsége” mindenfajta „indirektséget” kirekeszt. Itt arról van szó, amiről szó van, és amiről nincs szó, arról nincs szó.
George Bataille, a kritika francia megújítója mondta, hogy a kritikának más nyelven kell szólnia, mint amilyen  nyelven a művek íródtak. Valóban, ha másik nyelven szólal meg, akkor a kritika kivetheti kosarából legnagyobb ballasztját: az ideges önreflexiót. Jakabffy teljes mértékben átérzi a gondot: feladatának jelölte ki, hogy megteremtse a művektől független  kritikai nyelvet, amelyet nem erőtlenítenek el a művek és saját bajai – egy nyelv, amely nem bajlódik örökös neuraszténiás panaszokkal. Jakabffy ezirányú törekvése sokszor lélegzetállítóan bátor, áthág nyelvi szabályokon és konvenciókon is, amit pedig a neologizmusokkal, idegen expressziókkal művel, az – bármiben lefogadható – sokakból kemény ellenállást fog kiváltani, ellenállást és rosszallást.
Radikalitása egyébként mélyebb, „nyelv alatti” szerkezetekben is érezhető (a = a, b = b, a = b), és a következetesen megtartott és használt logikai váz megbírja a szöveget, a létrehozott épületet. Jakabffy nem nevezhető nemzedéki kritikusnak, a könyvhöz csatolható névjegyzékben főképp az első és második forrásnemzedék alkotói szerepelnek. Tehát radikalizmusa kizárólag teoretikus jellegű, nem magatartásbeli. A magatartásra más jellemző. (Jakabffyra, a kritikusra különösen illik Diogenes Laertiosnak Hérakleitoszról írott jellemzése. „Büszkébb volt mindenkinél, és megvetette az embereket. Ez műveiből is kitűnik... Ifjúkorában azt mondogatta, hogy semmit sem tud, érett korában viszont azt, hogy minden tudásnak birtokában van. Senkinek tanítványa nem volt, hanem azt mondotta, hogy elkezdte keresni önmagát, és mindent önmagától tanult... Mikor pedig arra kérték, hogy törvényeket hozzon nekik, megvetéssel utasította el őket...”) Az önálló nyelvhasználat ad igazi szabadságot. Jakabffy pedig tisztában van azzal, hogy egy nyelv a szavak és logika viszonya.
De persze azt is vizsgálnunk kell, mi az, amit ezen az új kritikai nyelven mondani tud. Direktségek és idegenségek a konkrét, tételezhető mondandóban is: ezen a nyelven kimondott „ítélet” a sémákon felnevelkedett olvasó számára zöld, esetleg hupikék színben tűnhet föl. Ez a beszéd kizökkent! – mondja az olvasó kissé felháborodva. Mert nem találja a helyén magát (a bejáratott olvasót), amikor ott, ahol a konklúzió, a végső, „lezáró” értékítélet volna, ilyeneket olvas: „A világ esetleg metapróza.” Ez mifene? Ez is érthetetlen kritika! Ez nem is kritika!
Valóban, fején találta a szöget. A Jakabffy-kritika azért tud direkt mód szólni, mert szemléletében leválik a megfeneklett kritikaírásról, elhagyja annak nyűgeit, lemond sok mindenről (leginkább a biztonságról), de ahogy Balassa Péter fogalmazta meg: a kritikus lemondása a rutinról, „függetlenségének” legtisztább és legbővizűbb forrása. Igazolja mindezt, hogy Jakabffy valóban nem vállalja a nemzedéki kritikus szerepét. A nemzedékeskedés együtt jár az indirektséggel, nyelvi síkon pedig bizonyos látszólagos (tehát nem létező, nem működő) konvenciók túlméretezésével vagy feltételezésével és fetisizálásával, „amelyet nemegyszer a személyes cselekvés hézagosan kielégítő hatékonyságának kompenzációja, közösség mögé való bújtatása magyaráz”.
Jakabffyban föl sem tevődik a kérdés, hogy kinek a kritikusa ő. Tényleg, kinek az embere ő? A Tárlatosoké? Az Ébereké? A volt Utunké, netán az Éneklő Borzé? A Transzközépé? Melyik istent szolgálja? A haragvó és szigorú Atyát, vagy a szeretetet és megértést hirdető Fiút? Könyvét elolvasva erre nem kapunk feleletet. A könyv tagadja, hogy hasonló kérdések egyáltalán feltehetők volnának.
A címadó írás ekként kezdődik: „A nyelvtani mondat lehet szentenciózus, a zenei mondat legfeljebb kifejező. A nyelvtani mondat lehet aforizma, a zenei mondat legfeljebb epigramma. A nyelvtani: a szójelentés és a metafizikai tudományba hajló mondatjelentés határai között meghúzódó senkiföldjén is konkrét; a zenei: önviszonyain túl vagy alig érthető, vagy a végtelenségig át- és belemagyarázható.” Erről van szó. A zenei mondat nem szólaltatható meg a kritika hangszerein, de a szemlélete ihletője lehet a kritikusnak. Annak, aki határokat kíván átlépni. Jakabffy semmiképp sem kezdő kritikus, ő már igen messze jutott. El kell ismernünk, nem könnyű követni őt, de a kritikus megint nem az, aki könnyen érthető és követhető. El sem várja ezt. Nem is várhatja, ez szemléletének logikájával messzemenően ellenkezne. Azt viszont tudja, nyomatékosan le is jegyzi: minden a másikért is van, ha a világot – az egyszerűség kedvéért – binárisnak fogjuk fel.
CSOBÁN ERIKA

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék