Halász Péter
Halász Péter
AZ IGAZI WALLENBERG
HALÁSZ PÉTER (Bp., 1922. ápr. 10.): író, újságíró. Érettségi után újságíró
lett, álneveken mintegy félszáz kalandregényt írt. 1951–1955: filmgyári
dramaturg, 1956 után Anglia, az USA, Németország voltak állomáshelyei, 1957-től
1987-ig a SZER munkatársa, igazgatóhelyettes.
Amerikában azt tervezik, hogy megfilmesítik Raoul Wallenberg hősi küzdelmének
történetét 1944 júliusa és decembere között, amikor Budapesten becslés szerint
százezer üldözött – asszony, férfi, gyermek, öreg és fiatal – életét mentette
meg. A címszerepre, Raoul Wallenberg megszemélyesítésére – amint most
Stockholmban hallottam – Robert Redfordot kombinálják. A stockholmi
konferenciát – ahol értesülésemet szereztem – azért hívták egybe, hogy újabb
bizonyítékokat tárjanak a világközvélemény elé arról, hogy Raoul Wallenberg,
dacára annak, hogy a Szovjetunió hivatalos közlése szerint 1947-ben a moszkvai
Ljubljanka börtönben elhunyt, a valóságban jóval tovább élt, szovjet hadifogságból
az 1950-es években hazatért német hadifoglyok közül néhányan ennél sokkal
későbbi időpontban találkoztak vele és mások is, szovjet börtönök,
kényszermunkatáborok, elmegyógyintézetek egykori foglyai, megkínzottjai – sőt
még e foglyok megkínzói közül is páran, volt KGB-közegek, akik azóta a szabad
világba menekültek –, s ők részben személyesen, részben írásban számoltak be
Wallenberggel való találkozásukról – egészen a tavalyi, 1980-as esztendőig.
Ebben a drámai ügyben tanácskoztak a világ különböző részeiben megalakult
Wallenberg Szövetségek vezetői, munkatársai, volt svéd diplomaták, Wallenberg
két testvére, Guy és Nina, a világsajtó képviselőinek jelenlétében: több mint
száz újságíró, rádió- és televízió-riporter repült Stockholmba ebből az
alkalomból. A Wallenberg-dráma csakugyan nagy filmtéma, egy 32 esztendős svéd
fiatalember – ha Redford játssza, valamivel idősebbnek kell lennie –
diplomáciai útlevéllel a zsebében (jóllehet valójában nem volt diplomata) az
Egyesült Államok anyagi támogatásával házakat bérel Budapesten – összesen
tizenhármat –, azokat védettnek nyilvánítja, a semleges Svédország fennhatósága
alá helyezi, s akiket oda beköltöztet, megment a deportálástól. Ezreknek,
tízezreknek svéd menlevelet adományoz, ami ugyancsak, ha nem is százszázalékos,
de bizonyos fokú védettséget biztosít. Szembeszállt Eichmannal, a magyarországi
zsidók hóhérával, szembe a budapesti gettó náci parancsnokával, megfenyegette
őket, ha ebben az immáron minden kétséget kizáró 24-ik órában sem hagynak fel
ártatlan emberek pusztításával, ő, Wallenberg, a semleges Svédország
diplomatája, gondoskodik róla, hogy a háború után nemzetközi bíróság elé
kerüljenek. Röviden tehát: lenyűgöző hőstetteket hajtott végre, mígnem a
legváratlanabb oldalról, a felszabadítóknak vélt oroszok részéről sújtott le rá
a végzet. Azzal a boldog elégtétellel autózott – saját kérésére és szovjet
katonák kíséretében – Budapestről Debrecenbe, Malinovszkij marsall
főhadiszállására, hogy megtette kötelességét, sőt annál valamivel többet is –
húszezer, ötvenezer, százezer ember életét mentette meg – nemcsak mint a
semleges Svédország diplomatája, de mint az Egyesült Államok megbízottja is, s
mivel ekkor már jó ismerője volt a magyarországi helyzetnek, tudta, kiktől
rabolták, sajátították el gyáraikat, üzemeiket, vállalkozásaikat a nácik és a
nyilasok. Kész terve volt tehát arról, hogy miként lehet a magyarországi
gazdasági életet gyorsan lábra állítani. Sohasem érkezett meg Debrecenbe – vagy
igen? –, szabad ember többé élve nem látta őt, csak a Gulag szigetcsoport –
csoda folytán egyszer feltámadott – holt lelkei közül egynémely „szerencsés”.
Világos, hogy valóban jó és megrendítő filmet – úgy értem, hogy játékfilmet,
mert dokumentumfilmet természetesen igen – erről a történetről mindaddig nem
lehet készíteni, amíg nem bontakozik ki az igazi Wallenberg. Ki volt, miért
tette azt, amit tett, és miért jutott arra a sorsra, amelyre jutott? Itt és
ezen a ponton kezd meginogni a szereposztás biztonsága. Robert Redford? Nem
hiszem.
Élt Stockholmban – és 80 esztendős korában csak tavaly halt meg – egy Lauer
Kálmán nevű magyar származású kereskedő. Főként import-ügyletekkel
foglalkozott, de nem valami nagy skálán. A második világháború alatt Svédország
semleges volt ugyan, de – termelési viszonyainál fogva – élelmiszerellátása
mindinkább akadozott, a lakosságot súlyos nélkülözés veszélye fenyegette.
Lauernek az az ötlete támadt, hogy Magyarországról kellene élelmiszert
importálni. Ő maga azonban ehhez a vállalkozáshoz nem volt eléggé tőkeerős,
fölkereste tehát Svédország legnagyobb importcégét, és előterjesztette
javaslatát. Az igazgatóság fantáziát látott benne, a vállalkozáshoz társul
fogadta Lauert, megalapították a Mellaneuropeiska céget, és Lauer Kálmán
elutazott Budapestre, hogy svédországi élelmiszerbehozatalra magyar
vállalatokkal megállapodásokat kössön. Az ötlet fényesen bevált, az import
üzlet virágzott, Magyarországnak a háború éveiben is volt kivitelhez elegendő
fogyasztási java. Ekkoriban történt – 1941-ben –, hogy Lauert fölkereste a
Mellaneuropeiska egyik igazgatója, és szívességre kérte. – Ön jól tudja
természetesen – mondotta neki –, hogy a Wallenberg-család milyen tekintélynek
örvend Svédországban. Nos, van egy fiatal Wallenberg, Raoulnak hívják, aki a
michigani egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett, de nem akar építész
lenni, azt követően Dél-Afrikában dolgozott egy svéd export-import cégnél, majd
a palesztinai Haifában egy holland bank kezdő alkalmazottjaként tanulta a
szakmát. Nehezen bontakozik a pályája, nehezen találja helyét a világban. Mivel
már van valamelyes tapasztalata az export-import üzletágban, arra kérnénk,
vegye ide maga mellé, bizonyára használni tudja, de ha nem is olyan nagyon,
akkor is szívességet tettünk a Wallenbergcsaládnak, és ez nekünk nem mellékes.
Tavaly, halála előtt néhány hónappal, az öreg Lauer így emlékezett vissza jó
ismerőse, egy magyar származású svéd újságíró előtt arra, ami ezután történt:
– A kérést teljesítettem, odavettem az irodámba Raoult. Nem mondhatnám, hogy
valami nagyon pontos tisztviselő volt. Az íróasztalmunkát ki nem állhatta.
Ebből adódott, hogy arra gondoltam, talán jobban beválik, ha utaztatom. Magam
helyett őt küldöm Budapestre tárgyalni, elintézni az elintézendő ügyeket. Raoul
többször utazott az elkövetkező években oda és vissza Stockholm és Budapest
között. Ebben az időben fölkeresett egy Stockholmban élő, budapesti származású
ismerősöm és megkérdezte, nem tudnék-e segíteni abban, hogy idős édesanyját,
aki a magyar hatóságoktól már megkapta útlevelét, kihozassam Stockholmba.
Egyedül nem tudja elintézni mindazt, ami kivándorlása előtt szükséges.
Természetesen nyomban Wallenbergre gondoltam. Kitűnően elintézte a dolgot, és
elhozta magával az idős hölgyet. Ennek stockholmi magyar körökben híre terjedt.
Egyre-másra fordultak hozzám hasonló kérésekkel. Raoul minden alkalommal
elutazott és a feladatnak eleget tett, így kezdődött. Mind jobban megismerte a
budapesti körülményeket, ismerősöket szerzett a magyar hatóságoknál, és
belelátott azoknak az idős embereknek a lelkivilágába, akiknek egy napon hátat
kell fordítaniok addigi életüknek. De hát – fejezte be visszaemlékezését Lauer
– ha valaki akkor megjósolta volna nekem, hogy Raoulból világraszóló hős lesz,
én bizony kinevetem. Vékonydongájú, halk, fiatal kora ellenére már erősen
kopaszodó férfi volt, igazán mondom magának, hogy a hős típusára – amilyennek
mi elképzeljük a hőst – a legkevésbé sem hasonlított.
A történet itt válik igazán érdekessé – mert emberivé. Hogyan „készül” a hős?
Amikor Roosevelt amerikai elnök – Morgenthau nevű tanácsadójának ösztönzésére –
végül elhatározta magát arra, hogy valamilyen módon segítse a deportálás előtt
álló budapesti zsidókat –, mert akkora magyar vidékről már elszállították őket
–, a semleges svéd kormányhoz fordult tanácsért, a kormánynak magától értetődőn
az export-import cég jutott eszébe, a cégnek Lauer, Lauernek Wallenberg. Raoul
1944 júliusában elutazott Budapestre. Íme, a hős kibontakozásának képlete. Egy
becsületes ember olyan drámai körülmények között találja magát, amelyeket
lelkiismeretével nem tud egyeztetni. A terepet, amelyen a dráma játszódik,
valamennyire ismeri, összeköttetései vannak, semleges kormánya diplomáciai
útlevéllel látja el, kinevezi követsége első titkárának, jóllehet semmi
diplomáciai tapasztalata nincs, s mindezen tényezők: becsületessége,
helyszín-ismerete, összeköttetései, diplomáciai útlevele, családi háttere által
nyújtott biztonságérzete alapján elindul azoknak a cselekedeteknek a
láncreakciója, amelyeket hőstetteknek nevezünk.
Belelátott a náci gépezetbe, annak utolsó vonaglásába, érezte, hogyan kell
fellépnie vele szemben, és ebben nem tévedett. Beszélt angolul, németül,
franciául, olaszul és svédül. Egy nyelven nem tudott. Oroszul. Egyetlen
politikai gépezet működését, rejtélyeit, kiszámíthatatlanságát és veszélyeit
nem ismerte. Az oroszét. Nem életre-halálra szövetségesei-e egymásnak az
Egyesült Államok és a Szovjetunió? Nem öleli-e őt keblére Malinovszkij marsall?
A semleges svédet, az amerikaiak megbízottját, tízezrek megmentőjét? Ezt
elképzelni sem tudta.
Ez okozta végzetét. A filmet meg kell csinálni róla. De a főszerepben nem
Robert Redforddal. Sokkal inkább Woody Allennel. Az lesz az igazi film. Ő lesz
az igazi Wallenberg.