HADIKIKÖTŐ
DOKUMENTUM
Legenda Sarkadi Imréről
Ágh István, Cseres Tibor, Hubay Miklós, Kuczka Péter, Mészöly Dezső, Somlyó
György visszaemlékezései
ágh istván: – Sarkadi Imrét nem ismertem személyesen, csak láttam a
Hungáriában, egyszer a villamoson hadonászott, gesztikulált. Azon a
szerencsétlen napon én nyitottam neki ajtót Kondoréknál, mint a legfiatalabb. Messze
volt a szoba a bejárattól, végig kellett mennem a műtermen. Kondor Béla és
felesége, Ágota, Juhász Jenő építész meg én voltunk együtt. Akkor este
véletlenül kerültem oda, Kondorékkal elég jó kapcsolatban voltam, fölhívtam
őket az Építész Pincéből, és azt mondta Ágota, két példányuk van az Angol
költők antológiájából, az egyiket nekem adja. Elmentem a könyvért. Iszogattunk,
beszélgettünk, egyszer csak szól a telefon a műteremlakás túlsó végéből.
Szaladok, fölveszem, Sarkadi beszélt, eljönne, a Rádióban Gagarin űrrepüléséről
olvasott föl, megivott már egy üveg konyakot, fél óra múlva itt lesz. Akkor még
nem tudtam, micsoda mániákusa volt a repülésnek.
somlyó györgy: – Az is volt, igen. Repülős volt vitorlán is, repülni szeretett.
ágh istván: – Megjelent, ballonkabát volt rajta az enyhe időben. Akár egy
vízimadár, a feje, a nyaka, a széles mozdulatai olyanok, mint egy gémnek.
Ágotának kihúzott egy csokor ibolyát a zsebéből, belerúgott a világ legszebb,
legokosabb fekete macskájába, aki még a kedves vendégek előtt is meg szokott
hajolni. Mikor leült a fából csinált karosszékbe, akkor teljesen megváltoztak
az italosnak tetsző mozdulatok, szavak, valami magas filozófiába bonyolódtak
Juhász Jenővel. Kondort nem hallottam soha hosszasan filozofálgatni, most is csak
beleszólt. Így telt az este, egyszer csak azt mondja, ő nem prózaíró, ő költő.
Kiment a modell-dobogóra és hasra fekve írt. Éjfél körül haza indultunk, jött
utánunk, de a lépcsőházból visszafordult, ott felejtette a sapkáját.
Cigarettázva vártuk, késett. Kondor már előbb elaludt, miután megitta az
alkoholsemlegesítő tejet. Ágota visszament a lakásba, de nem találta sehol,
elkezdtük keresni mi is, kinéztem a Bécsi utcára az ötödik emeletről, nem
láttam semmi feltűnőt, nemsokára megint kinéztem a műteremablakon, s akkor egy
mentőt láttam befordulni, és szaladtam le a lépcsőn. Nem tudtam, hogy két
bejárata van a háznak, egyik a Bécsi, a másik a Fehérhajó utca felől,
hisztériásan kerestem a kijáratot. A nyomozáskor nagyon firtatták, miért nem
tudtam, hogy hol kell kimenni? A házmester kiengedett. És akkor megláttam a
betonon, s ha vízimadárhoz hasonlítom, mint egy lelőtt gém, ahogy rátekeredett
a ruhája, feje körül kifolyt agyvelő. Borzalmas. Imre! – kiáltottam magamon
kívül, feltűnő volt ez a rendőröknek, betuszkoltak az egyik kocsiba. Végig
kellett néznem, amint fényképezik, mérnek körülötte, s elviszik. Vallattak,
jegyzőkönyveztek, azután kiengedtek az autóból. Fölmentem a többiekhez,
kétségbeesve kérdezgettük, miért csinálta, mit akarhatott? Most már az a feltevésem,
esetleg arra gondolt, hogy a majdnem egy méter széles párkányról beinteget,
megijeszt bennünket. Mit következtethetett a rendőrség a versből?
somlyó györgy: – Ja az a vers, amit ő ott írt.
ágh istván: – Igen.
somlyó györgy: – És azt te ismered?
ágh istván: – Nem.
somlyó györgy: – Nem láttad soha.
ágh istván: – Nem.
somlyó györgy: – Szóval ezt nem lehetett olvasni?
ágh istván: – Hát én nem tudok róla. A rendőrség nyomozati anyagként
lefoglalta.
somlyó györgy: – Igen, de hát attól még nem titok.
ágh istván: – Nem tudom.
somlyó györgy: – Ti. ebben lehet valami, miután búcsúlevél nem maradt.
ágh istván: – Az nem búcsúlevél lehetett, inkább vers, ha azzal ment ki a
dobogóra, én költő vagyok.
somlyó györgy: – Igen, de azt nem tudjuk, hogy mit írt.
ágh istván: – Kondor szerint, aki megnézte, azt mondta, érdektelen, vagy valami
ehhez hasonlót mondott, de nem hiszem, hogy ő objektíven képes volt elolvasni,
ha másnap megjegyezte nekem, hogy inkább ő döglött volna meg.
hubay miklós: – Az én első találkozásom Sarkadival a tragikus Sarkadival való
találkozás volt. Nem ismertem őt, Genfben voltam, és a Válaszban olvastam egy
novellát. Megrendítő, tragikus nagy novellát, a Szökevényt. Odavoltam,
azon nyomban próbáltuk ott lefordítani franciára. Aki olvasta, azt mondta, az
akkor felcsillagzó Camus-re utalva, hát ez izgalmasabb, mint Camus.
Mészöly dezső: – A számból vetted ki a szót, mert én annak idején mikor
megkértek, hogy Imréről írjak, azzal kezdtem, hogy a megismerkedésünk úgy
történt, hogy elolvastam egy ismeretlen író novelláját a Válaszban, és ez a Szökevény
volt. Sivatagi körülmények voltak a magyar novellisztikában egy darabig
akkoriban. Ennek a novellának a varázsát az adta meg, hogy ez egy, a háború
végén katonaszökevényként agyonlőtt fiúról szól, akinek ez az utolsó napja.
Erről van szó. De végig első személyben elmondott novella. Imrének a
legbelsejéből jött ki ez az ötlet, hogy első személyben mondja el, és ezáltal
végig azt reméljük, hogy mégse fogják a fiút agyonlőni. Úgyhogy amikor
agyonlövik, az úgy hat ránk, mintha ránk irányulna a lövés. Csodálatos novella.
Elolvasva ezt a novellát, elkezdtem vallatni unokatestvéremet, Vargha Balázst,
aki Debrecenben végezte a teológiát, hogy ismeri-e Sarkadi Imrét? Annyit tudtam
róla, hogy debreceni. Azt mondja, hogyne, most itt van Pesten, a rádiónál
dolgozik. Én akkor dramaturg voltam a Madách Színháznál, és ez nekem, azt
mondhatnám, ürügyet adott, hogy felhívjam Imrét ismeretlenül. Elmondtam neki
kellő dramaturgiai dadogással, ahogy az ember egy ismeretlen íróval kezd
beszélni, hogy a novellájában annyi a drámai elem, és a dialógusok annyira
elevenek, hogy nem akarna-e esetleg drámát írni ebből a témából, vagy más
témából. Imre komolyan válaszolgatott, de végig a szövegalattija ennek a
beszélgetésnek számomra az volt, hogy szerettem volna barátomnak megszerezni a Szökevény
íróját.
Debreceni nyelvjárásban beszélt, de nem öntudatosan, sőt azt mondhatnám, hogy
úgy beszélt, mint aki tulajdonképpen már leszokott róla, csak hiába, nem jön a
szájára másként a szó.
cseres tibor: – Diák korában mezei futóbajnok volt a Kisokban, Debrecenben, ő
volt a mezei futás bajnoka, és a tanárai és a növendék társai később is, nem
mint írót ismertek, nem mint íróra emlékeztek rá, hanem a mezei futás bajnokát
tisztelték Sarkadiban.
Erős fizikuma volt egyébként, szívós, sovány volt, de olyan inas, a szorítása
olyan erős, hogy birkózni vele kockázatos volt.
Mészöly dezső: – És hát nagyszerűen tudott úszni, fejest ugrani.
cseres tibor: – Vitorlázni.
kuczka péter: – A birkózásról jut eszembe, hogy az egyik legérdekesebb
birkózásnak szemtanúja voltam. Ez Pécs városában történt a szállodában, amikor
veled együtt ugye Szeberényi, Cseres, Sarkadi, Tardos, én leutaztunk Pécsre,
éppen ilyen, idézőjelbe téve, ilyen falukutató akció céljából körülnézni, hogy
mi van a városban. Tardos akkor még nem egészen úgy gondolkodott, mint később,
nem sokkal korábban jelent meg neki Komlóról, azt hiszem, egy nagyon dicsérő
szövege. És vacsoránál Sarkadi azt mondta neki, hazugság az egész, amit
Komlóról írtál. Eddig még nem volt semmi baj. Fölmentünk a szobába, hárman
aludtunk egy szobában, egyszer csak azt veszem észre, hogy ezek kiabálnak
egymással. Először úgy hangzott, mint hogyha egy Arany-verssorról vitatkoztak
volna, már feküdtünk, majd felugrott az egyik az ágyból, majd felugrott a másik
az ágyból, és elkezdtek verekedni, a szó legszorosabb értelmében, de úgy
verekedtek, hogy a szekrény szétdőlt.
mészöly dezső: – Tardos is izmos ember.
kuczka péter: – Tardos is erős fiú volt, igen. Én próbáltam őket szétválasztani,
nem nagyon sikerült, aztán lecsillapodtak végül, lefeküdtek, elaludtunk. Másnap
reggel Tardos eltűnt. Estére megjött Komlóról, és bocsánatot kérve közölte,
hogy Sarkadinak igaza volt. Meg is írta Tardos ezt később a Csillagban.
cseres tibor: – Király István szerkesztette. Sarkadi a Szabad Szó
szerkesztőjeként járta a vidéket, a korai esztendőkben, tehát 45-46-47-ben, úgy
függetlenül a debreceni életétől nagyon erős tárgyismerete volt a falusi
életről.
kuczka péter: – 53 őszén az Írószövetségben megjelent Erdei Ferenc, aki akkor
igazságügyminiszter volt és Hegedűs András, aki később aztán miniszterelnök
lett, akkor nem tudom pontosan, hogy mi volt. 20-25 írót összehívtak azzal,
hogy menjünk ki, utazzunk ki vidékre, mert akkor folyt az, hogy volt lehetőség
kilépni a szövetkezetből. Ez a Nagy Imre programjához tartozó lépés volt, és
akkor a Sarkadival mi azt vállaltuk, hogy elmegyünk Nyírségbe, mert
megkérdeztem Erdeit, hogy hol a legnehezebb a helyzet, és Erdei azt mondta,
hogy a Nyírségben. Akkor mi odamentünk, először természetesen Debrecenbe, ott
néhány napot eltöltöttünk, jól éreztük magunkat, sült halat ettünk, ott volt a
vásár, és ott volt az a ringlispíl, amiből a Körhinta lett. Nemcsak
azért választottam azt, hogy Sarkadival menjek, mert a Szökevényt természetesen
én is olvastam, meg hát 52-től elég közeli barátságban voltunk, hanem azért is,
mert tudtam, hogy rendkívül nagy a faluismerete, hiszen 52-ben, 53-ban még
tanított is falun.
hubay miklós: – Azért ment el, hogy megismerje, minden programtól függetlenül –
hol volt még akkor Nagy Imre? –, hogy mi az igazság. Rettenetes kétségbeesetten
jött vissza. Arra emlékszem.
kuczka péter: – Igen, és egy hosszú levelet írt Darvasnak, ez a levél később a
hátrahagyott írásai között meg is jelent, a falusi helyzetről, az oktatás
problémáiból kiindulva, tényleg kétségbeesett...
hubay miklós: – Az általános helyzettől.
kuczka péter: – Igen.
mészöly dezső: – Neki mély gyökerei voltak a magyar vidékben. Tehát az, hogy
kiment megnézni a falut, ahogy a Miklós az előbb említette, az csak azt
jelentette, hogy sejtette a rengeteg hazugságot, de ahhoz, hogy ezt megírja,
ahhoz neki kellett az, hogy megnézze, és tényszerű érveket sorakoztathasson
föl.
kuczka péter: – 51 után a helyzet következtében, most az irodalompolitikai
helyzetre gondolok elsősorban, meg a politikaira is, Sarkadi válságba került.
Megjelent a Rozi című regénye, ezt 1951 karácsonyán a Szabad Népben
egy kritikus az öncélú irodalom csődjének nevezte...
mészöly dezső: – El volt keseredve, hozta nekem.
kuczka péter: – ... hátralépésnek, hadd olvassam ezt a pár mondatot:
„hátralépésnek a tehetséges, éles szemű, haladó szándékú író életművében”
megállapította a bántóan erős Móricz-hatást, és azt, hogy a műből hiányzik a
falu valódi mozgatóinak, a kommunistáknak bemutatása, a munkásosztály
tevékenysége stb. Sarkadi három év múlva válaszolt az Irodalmi Újságban erre a
kritikára, A sematizmus kérdései címmel. Szó szerint mondom,
amit én írtam erről a dologról. Láttunk már akkor és később is számos
önkritikát, de Sarkadi szinte példátlan volt. Elfogadta a cikkíró véleményét,
csak egyetlen pontban, az ellensematizmus ügyében vitázott vele, majd oda
lyukadt ki, hogy jobban kell, éppen azért, hogy jobbakat írjunk, jobban kell
szeretni és ismerni népünket, hogy igazán jól tudjuk ábrázolni. Ettől kezdve
majdnem két éven keresztül, Sarkadi rettentő nehezen írt.
cseres tibor: – A Gál János útját írta, az irodalompolitika
harmadosztályú József Attila-díjat adott neki, ami azt jelenti, hogy
tulajdonképpen nem figyeltek rá, mert elhanyagolható elemnek tekintették
eleinte.
hubay miklós: – Sarkadi manipulálása, felhasználása, a cicázás vele, a hol
jutalmazása s hol megbüntetése: ez őt olyan csőbe vitte bele, amelyen kívül
maradt végül az ő tündéri nagy tehetsége. Én mindig elbámultam azon, hogy leül
az írógéphez, elkezd rajta szédítő gyorsan zongorázni, és pár perc múlva kihúz
egy-két teleírt lapot, és bármit írt is le, az olyan természetes
közvetlenséggel jelenik meg, ahogy alig tudta valaki is az élő világirodalomban
megközelíteni a létnek a magától értetődő formáit... Minden ízében létező volt,
élő volt, ősidők óta ismerős volt, ha Sarkadi írta. Ez rendkívül nagy adomány,
ha valakinek ez megvan, született elbeszélő, a többinek meg kell küzdenie érte,
hogy az legyen. Es mindegy volt, hogy falusi életről írt-e vagy nem. Emlékszem
az ő első görög tárgyú novelláira – hát ki tudott az antik mítoszba úgy
belemenni, olyan természetességgel megszólaltatni az isteneket is? – Kerényi
Károly odalett volna tőle.
mészöly dezső: – Vagy Móricz Zsigmond, aki szintén...
hubay miklós: –Abban mégis igaza volt a boldogtalan, boldogult Gimes Miklósnak,
hogy Móricz Zsigmondot emlegette, csakhogy nem „hatásról” volt szó, hanem
arról, hogy Móricz után megint született Magyarországon egy géniusz, aki számára
az. élet ábrázolása nem volt verítéket okozó feladat, hanem maga is az. élet
egyik természetes megnyilatkozása. Írt, vitorlázott, barátkozott, politizált:
ugyanaz a stílus, ugyanaz a szellem.
mészöly dezső: – Ömlött a tolla alól...
hubay miklós: – Ez itt a lényeg, nem az, hogy kit ábrázolt, kulákot vagy
szegény parasztot, és hogy ez belép-e vagy nem lép be. Ebbe a hamis játékba őt
behúzták.
cseres tibor: – Ő írt először a bácskai magyarok pusztulásáról a bácskai 44-es
vérengzesről. Azzal a nehezékkel írta meg, hogy görög miliőbe tette a novellát,
úgy hogy ezáltal senki se ismert rá a magyarok tragédiájára, hanem egy
általános, emberi, háborús tragédiává duzzasztotta, szűkítette a novellát,
hatása így is jelentős volt, de nem érte el a végső hatást, mert visszahúzta a
magyar vonatkozástól.
hubay miklós: – A Válaszba nemcsak novellákat írt, hanem színikritikákat is, és
olyan ragyogó színikritikákat, hogy érdemes újraolvasni, hála istennek, lehet
is, mert megjelentek kötetben is. Emlékszem, hogy mikor a Finogenov vagy
Afinogenov nevű dilettáns szovjet világnagyság darabját levágta, a Kisunokámat,
és le tutsekannuskázta a szerzőt, akkor Illés Béla pár nap múlva, azt hiszem, a
Népszabadság hasábjain, lemennydörögte Sarkadit, mint szovjetmocskoló
ellenforradalmárt. Attól kezdve nem írhatott többet színikritikát.
cseres tibor: – Illés Béla kritikája a Kisunokám című fércműről
apoteózisa Sarkadi ellenében, az hozta össze Illés Bélával Sarkadit, akinek a
befolyása a Sarkadi későbbi téesznovelláira közvetlen személyes hatással volt,
személyes találkozásaik alkalmával sarkallta Sarkadit arra, hogy a József
Attila-díjat szerezze meg még egyszer, a nagyobbat is, és kijárta Illés Béla
ezt neki, sőt a Veréb dűlő című téesz vonatkozású könyvére a
Kossuth-díjat is megkapta és ez volt a politikába való behúzásnak a módja.
hubay miklós: – Mindaz, amit mondasz igazolja azt, amit én mondtam.
mészöly dezső: – Nem tudom, emlékeztek-e, hogy a szigligeti alkotóházban van
ott az iroda melletti falon egy muflonfej, nemcsak fej, hanem egy muflonnyak is
hozzátartozik ehhez a fejhez, egy ilyen kitömött muflon, tökéletesen van
preparálva, teljesen olyan, mintha ott egy eleven fél muflon lenne. Imre ezt
egy este – holdvilágos este volt – leakasztotta, és ezzel a muflonfejjel
odalopódzott az egyik földszinti szobában alvó Katona Jenőnek az ablakához,
Imre leguggolt olyan alacsonyra, a muflont föltartva és betartva egy kicsit az
ablakon, hogy az teljesen úgy hatott, mintha egy eleven muflon oda bejött
volna. Holdfényben ott volt a muflon, Jenő aludt, és Imre tökéletesen utánozva
egy muflon bőgését, elbődült. Mire Katona Jenő felült és meglátta, hogy az ő
ablakában ott egy muflon! Méghozzá úgy áll ott, hogy a nyaka már benyúl a
szobába.
kuczka péter: – Katonának nem volt puskája...
mészöly dezső: – Nem. És Jenőnek nem volt elég humorérzéke, borzasztóan
megharagudott érte a Sarkadira. Állítólag azért, mert hajnalig nem tudott
elaludni, olyan szívdobogást kapott. Imre nem tudta, hogy Jenőnek a szívével
baj van, ha tudta volna, biztos nem csinálta volna. Vele úgy lehetett játszani,
mint senkivel, illetve mint minden gyerekkel.
cseres tibor: – A humor nála tragikummal párosult.
kuczka péter: – A játékai közé tartozott ez a gömbfejű história is. Volt a
történet, egyébként Tardos hozta ezt a történetet. Egy fiatalember éjszaka el
akar menni a szomszéd faluba, meg akarja látogatni a leányt, a menyasszonyát,
és elindul, majd fogja magát, hogy megrövidítse az utat, át akar vágni az
erdőn. És megy az erdőben, egyszer csak egy tisztásra ér. Eddig a holdat felhők
takarták el természetesen, most hirtelen elmennek a felhők, világosság támad és
látja a fiatalember, hogy a tisztáson jön vele szembe valaki, egy alak, akinek
nincs szeme, nincs füle, nincs orra, nincs szája, ő a gömbfejű. Ettől megrémül
a fiatalember, elkezd rohanni, átugrik a patakon, a sziklákon, mit tudom én
min, és hallja a háta mögött a gömbfejű lihegését, nem tudom, mivel lihegett,
ha szája nem volt, vagy hogyan lihegett, mindegy, lihegett. A fiatalember kijut
az országútra a holdfényben, és meglát egy szekeret. Megmenekültem, gondolja,
rohan a szekér után, felugrik, a kocsis bóbiskol a bakon, a fiatalember
hátulról a szekéren megrázza, hajts kocsis, mondja, a kocsis nem válaszol, majd
lassan visszafordul, nincs szeme, nincs szája, nincs orra, ő a gömbfejű. Ez
volt az alaptörténet, amit Tardos hozott, aztán mi magunkat kineveztük, vagy
minket kineveztek gömbfejűeknek, mert ezt a történetet minden változatban
mesélgettük, szaporítottuk, gyarapítottuk, és olyan változatában is, hogy
megjelent a gömbfejű a központi bizottság ülésén, vagy megjelent a
parlamentben, mit tudom én, hogy hol, és rém jókat nevettünk, szórakoztunk.
cseres tibor: – Hadd mondjak én el egy élesen emlékezetemben élő
Sarkadi-tréfát, történetkét, szintén erdei útról. Az erdőben egy fehér lovon
fehér ruhás herceg üget, és jön vele szemben egy csúf boszorka, iszonyatos csúf
arccal, a vállán egy bagoly. Megállítja a lovast és azt mondja, fiatal herceg,
ha kitalálod, hogy mi van a vállamon, háromszor a tiéd leszek. Azt mondja a
herceg, tonhal. Azt mondja erre a boszorka, határeset, elfogadom.
hubay miklós: – Kuczkánál az erdő és a gömbfejű rém felidézi Ady világát. A
Cseres anekdotájában megjelenő herceg is talán ugyanebből az erdőből való.
cseres tibor: – A Jó Csönd Herceg.
kuczka péter: – Benne volt a félelem a történetben.
hubay miklós: – Úgy rémlik, hogy a balladára épülő Kőműves Kelemenben, amely
mostanában olyan szép színházi utóéletet nyert megzenésített változatában,
abban szerepel a Gömbfejű. Valamilyen formában, de ott van ez a gömbfejű
iszonyat. Sarkadi balladás világa közel áll az Adyéhoz: Sarkadi nemcsak a
nevébe zárva őrizte Adyt, hisz a Sarkadi nevében benne vannak Ady betűi.
Eredetileg még az ipszilon is benne volt.
kuczka péter: – Még valamit, a Tardos mesélte, azt talán meg is írta a
börtönnaplójában, A tengervíz sós, ez volt a címe. Tardos megírta,
hogy sokat, sokszor vallatták őt arról, hogy mi ez a gömbfejű, hogy hogyan van.
hubay miklós. – Biztos arra gondoltak, hogy a gömbfejű csak Rákosi lehet.
Rákosiban volt valami manószerű. És nála gömbfejűbbet nem szült magyar anya.
kuczka péter: – Arra gondoltak, hogy összeesküvés, hogy a csapat, amelyik
gömbfejűeknek nevezi magát, összeesküvő banda.
cseres tibor: – Sarkadiban volt egy iszonyatos félelem, a ráktól félt. Az apja
halálát végig látta, végignézte, végigélte, aki egy szép termetes férfiú volt,
és a rák hatása alatt összezsugorodott, a feje összement, és a szenvedés
heteken keresztül elsorvasztotta. Ez a halál volt a kísértete Sarkadinak, és
azzal tetézte ezt a félelmet, hogy az édesanyja is rákban halt meg, és a húga
is rákos volt. Úgy érezte, hogy az ő végzete a rák, amely ha nem történik vele
egyéb, akkor közelesen utol fogja őt érni.
mészöly dezső: – Ágyban, párnák közt halni meg, ez volt a réme neki.
cseres tibor: – Igen, rákban ágyban párnák közt. És ez volt az oka annak, hogy
ő a tömény italokra vetette magát. Szigligeten pl. én kaptam a feladatot, hogy
az ő vásárolt pálinkáját lopjam el és rejtsem el. Ez nekem sikerült is
legtöbbször, mert amíg ő távol volt, addig a szobájába besurrantam és elhoztam
a palackot, és elrejtettem az én szobámban valahol. Megtudta, hogy ki a tettes,
és akkor éjjel a nyitott ablakomon bemászott, át az emeleti ablaksoron,
átgázolva, átkapaszkodva bejött és visszalopta a pálinkát, és hajnalig
elfogyasztotta.
kuczka péter: – Akkor is elég rosszul éltünk, ennek következtében hol volt
pénzünk, hol nem volt pénzünk, ezért találták ki – azért nem azt mondom, hogy
találtuk, mert én ebben nem voltam benne – a KBK nevezetű intézményt, amely azt
jelentette, hogy kisebb baráti kölcsön. Ezt a szót kellett kimondani, hogy KBK,
és akkor az értő a zsebébe nyúlt, előhúzott egy tízest és átadta. Ezt
természetesen nem volt kötelező visszaadni, ez a KBK rendszer olyan volt, hogy
nem kellett visszaadni, de azért mindig visszaadtuk. Vagy ment körbe.
cseres tibor: – Nekem máig is vannak adósaim.
kuczka péter: – Jóisten, csak nem én?
mészöly dezső: – Imrének az volt a szokása, hogyha egy barátjától pénzt akart
kölcsönkérni, akkor hátulról odament, szelíden és az összeget az ujjával ráírta
a hátára, azt ki kellet találni, hogy mennyi, hogy ötvenet írt-e föl, vagy
húszat. Emlékszem, hogy egyszer így a hátamra ráírta, hogy ötven.
cseres tibor: – Az már NBK volt, nagyobb baráti kölcsön.
mészöly dezső: – Gondolkoztam, hogy nem húszat írt-e, de aztán mutatta az
ujjával.
cseres tibor: – Aztán volt az OBK, az száz forintos, volt a GBK, a gigászi
baráti kölcsön.
kuczka péter: – 57-től kezdve a családdal együtt munka nélkül voltunk, így is
mondhatom, és elég szegényesen éltünk. Ami azt jelenti, hogy majdnem az éhezés
határán. Időnként Sarkadi meglátogatott bennünket, azt mondja a lányom ma,
milyen érdekes, hogy mindig volt nála egy demizson. És nyilván azért volt nála,
mert hozott valami kis innivalót. Beszélgettünk, aztán elment. A lányom azt
mondja, hogy utána fölvette ő a hamutartót, és a hamutartó alá oda volt téve a
százforintos. Úgy hagyta ott. KBK? GBK?
cseres tibor: – Nem akart azzal rágyújtani.
kuczka péter: – Nem akart azzal rágyújtani.
somlyó györgy: – Megkapta 1955-ben a Kossuth-díjat, és ezen vásárolt magának
egy vitorlást, mert az volt a nagy vágya és a nagy szerelme, a vitorlázás, ezt
nagyon megértem, és azon csalinikázott egész nyáron, úgy hogy ki se szállt
belőle, illetve csak éppen kiszállt, de abban lakott. Tehát én és sokan mások
akkor Szigligeten nyaralgattunk, és ő folyton kiszállt Szigligeten, de még csak
ott se aludt, csak egy fél napra kiszállt. Az egyik ilyen kiszálláskor a nagy
vitorlavászon blúzában megjelent, már kicsit ittas volt, mint akkoriban, azt
lehet mondani, majdnem mindig. – Ki fogad velem – kérdezte –, hogy felmászom az
esőcsatornán? – Én legalábbis azt mondtam, hogy senki se fogad veled ilyen
marhaságra. És nyilván senki se biztatta, sőt mindenki visszatartotta, de ő
elkezdett mászni az esőcsatornán, és fölmászott, a szigligeti alkotóház
egyemeletes, de elég magas emelettel rendelkező épület, a homlokzatán az első
teraszról elkezdett mászni, fölmászott, végigmászott mindenféle párkányokon, a
tető alján, a tetőcsatornán, úgy hogy mindenkiben megállt az ütő, ahogy ezt
szokták mondani, őrjöngve vártuk, hogy jöjjön le. Lejött. Ilyet sokszor
csinált, ez valamilyen játék volt a halállal, mert anélkül ezt nem lehet
megcsinálni. Ő is azt élte meg, amit én, hogy húszéves korunkban a halál olyan
egyszerű lett, amilyen a normális húszéves emberek máskor, amikor nem épp a
háború kitörésekor vagyunk húszévesek, akkor borzasztó távoli dolog. Nekünk
félelmetesen közeli volt. Többször jelen voltam, amikor ezt vagy ilyeneket
csinált, és folyton mondott is ilyeneket. Ugyanakkor, mikor tele volt ilyen
nagyon is fiatalságra valló vágyakozásokkal, a nagy vitorlázás, a vitorláson
való lakás, a nomádság, meg ezek a szörnyű mutatványok, ugyanakkor ezt egy már
öregedő ember csinálta. Nem egy fiatal 40 éves, hanem egy öregedő 40 éves
férfi. Idegileg rendkívül megviselt volt. És A gyáva, amelyik
aznap jelent meg, amikor meghalt, ennek a bátor gyávaságnak a kifejeződése is.
Az is egy esztelen dolog, amit A gyáva hőse tesz, hogy a szerelmének
valamiféle próbatételeként, amit a szerelme nem kíván, megeszi a kukacot.
cseres tibor: – Van benne egy majdnem serdüléses vágyálom, hogy a férfi a
kígyómarta nő combjából a vért kiszívhatja.
kuczka péter: – Néhányszor én is voltam a Kondoréknál, odajártunk, a Tardos is
odajött gyakran.
cseres tibor: – Volt egy érzelmi vonatkozás.
kuczka péter: – Biztosan volt egy érzelmi vonatkozás, Sarkadi akkor még
verseket is írt néhányat.
hubay miklós: – Valószínűleg A gyávában is a Kondor házaspár jelenik
meg.
somlyó györgy: – Igen. És ezt a frissen megjelent kisregényt vitte fel Illés
Endre ígéretével, hogy a folyóirat után ez most könyv alakban megjelenik, és
ezt illusztrálni kell, és kérte, nem Kondort, hanem Kondor feleségét, hogy
illusztrálja. Aki szintén művész volt, de hát Kondor mellett... Ez meglepő
volt, hogy valaki ott abban a házban az asszonyt kéri meg, hogy illusztrálja.
Úgy tudom, hogy ez a tragikus éjszaka ezzel a felkéréssel kezdődött.
kuczka péter: – Én másnap délelőtt úgy fél tíz körül tudtam meg, Sánta Feri
hívott fel a munkahelyemen, a Képcsarnoknál, és ő mondta két mondatban, hogy
meghalt Sarkadi, Kondorék ablakából esett ki. Tulajdonképpen alig hittem el
azt, amit Sánta mondott, utána két mondat után Sánta Feri letette a telefont.
Egyébként is nagyon rossz állapotban voltam akkor, minden okom megvolt rá, de
ez borzalmas volt, lerohantam az utcára, és kezdtem szaladgálni a háztömb
körül, majd kimentem Sarkadiékhoz, ahol nem volt otthon éppen senki. Én ott
várakoztam, majd jött Lil, Sarkadi felesége és elmondta, hogy valóban meghalt,
még tán azt is mondta, hogy vizsgálat folyik az ügyben. Ezután én elkezdtem
futkározni, hogy megtudjam, hogy igazából mi történt, az egyik változat volt
természetesen az, hogy ő vicces szokása szerint kimászott az erkélyre és
lezuhant, a másik változat volt az, hogy öngyilkos lett, a harmadik már egy
keményebb, a bűnügyis változat, hogy kilökték. Én el is mentem oda, hogy ott
megnézzem, hogy mi történt, és ott volt a párkányon a körmének a nyoma.
cseres tibor: – Szigligeten egy ilyen párkányon Imre gyakran végigment.
mészöly dezső: – Ezt játszottuk, akkor nem volt alkohol bennünk, és itt pedig ő
ivott nagyon erősen, mielőtt meghalt, úgyhogy én többek között annak
tulajdonítom az ő lezuhanását, hogy nem tudta felmérni a helyzetet alkoholos
állapotában.
hubay miklós: – Ezzel szemben hadd mondjam meg, próbáltam én „átélni” ezt a
jelenetet, úgy, ahogy ti mondjátok, és sehogy sem sikerült. Ha drámaírói
feladatul kapnám, hogy ilyen és ilyen körülmények közt hozzam hősömet egy üres
szobába, ahol az egyetlen tanú, mint vallotta, falnak fordulva aludt, a többiek
meg valahol kint a liftnél állnak, amiből következik, hogy az én mégoly
alkoholos, mégoly exhibicionista hősömnek az égvilágon semmiféle közönsége nincs:
ezt a jelenetet semmiféle fellegjáró drámaírói fantáziával nem tudnám megírni,
hogy a tragikus hősöm – aki sapkáját keresni jött vissza – magányos
önmutogatóként kilépjen az ablakon, a külső párkányra. Kinek mutogatta volna
ezt az istenkísértő bravúrt az üres lakásban, az üres utca fölött, a töküres
magyar éjszakában? Ráadásul hősünk a nyaktörő mutatványt egy majdnem bokáig
érő, begombolt köpenyben hajtja végre – ismertem azt a köpenyt, nekem is
szolgált – amikor lent megtalálták Imrét, azt mondták, úgy volt a köpönyege
rácsavarodva, mint rúdjára egy zászló... Lehet valaki részeg, mégis sportember,
s ha akrobatikát akar csinálni: ledobja a kabátját... Egyszóval, drámaíróként
én ezt a jelenetet nem bírnám megírni sehogy sem, mert nem találom azt a belső indítást,
ami egy üres szobában sapkáját kereső hősömet az ajtótól az ablakpárkányra
viszi. Az biztos, hogy monodrámaként nem tudnám megírni. Kétszereplős drámában:
talán inkább. Háromszereplősben – Kondornéval – egy Sarkadi tollára méltó
jelenet volna. Kár, hogy megcsinálta, ahelyett, hogy megírta volna.
kuczka péter: – A nyomozásaim során volt valaki, akihez elmentem, és aki
kérésemre megnézte a boncolási jegyzőkönyvet. Majd utána eléggé kendőzve a
dolgokat, azt mondta, hogy semmi különös nincs a boncolási jegyzőkönyvben.
hubay miklós: – Egy biztos, hogy senki sem akart akkor újabb ügyet csinálni.
kuczka péter: – Senki. A forradalom után néhány évig, kinél tovább, kinél
rövidebb ideig, néhány évig a forradalomból lehetett élni lélekben, de amikor
mondjuk 63, mikor az első amnesztia volt, amikor az úgynevezett konszolidációs
törekvések megindultak, amikortól kezdve mondjuk az Új Írásban már kezdtek
megjelenni az elhallgatott, vagy elhallgattatott írók, költők. Amikor
valamiféle anyagi változás is jött, ebben az időpontban öntötte el az embereket
a reménytelenség. Az ember föladta.
hubay miklós: – Ehhez az alkalmi szituációhoz végzetes háttérként hozzá kell
venni azt is, hogy Sarkadi Imre két korszaknyitó drámája, a két utolsó, évek
óta fiókban volt, és az utolsó filmje is, a Dúvad, ahogy mondják:
dobozban volt. A Sarkadi halálát követő kora reggel, tehát alig pár órával a
halála után, éjféltájt esett halála után, Fábry Zoltánt, a Dúvad rendezőjét
felhívják a minisztériumból, közlik vele, hogy menjen be a filmgyárba, pénz áll
a házhoz, neki is, Sarkadinak is, már ki is van utalva, várja őket Betlen úr a
pénztárban, mert a Dúvadot a mai napon kiveszik a dobozból, benevezik minden
fesztiválra... Fábry odamenet megáll a Thököly úton, bekopog Sarkadiékhoz a
szédületes jóhírrel. Most tudja meg Imre halálát. A folytatást akkoriban így
hallottam: Fábry viszi magával Lilt a filmgyárba, temetés előtt kell a pénz,
Betlen úr várja őket a pénztárban, kifizeti Fábrynak az eddig visszatartott
honoráriumát, és Sarkadinénak Imre rég esedékes munkadíjának a felét: „az ön
férje éjszaka elhunyt, özvegynek csak ötven százalékot fizetünk”. Meglepő
párhuzamossággal: délelőtt telefonálnak a Madách Színházból, hogy előző délután
kitűzték műsorra az Elveszett paradicsomot, csak elfelejtették
megtelefonálni a hírt. Már próbálják is. Ilyen sürgős volt a mosakodás a
Pilátusnak. Még ki sem hűlt szegény, két műve előtt nyílt meg a sorompó –
persze még most nem az Oszlopos Simeon előtt, a század e drámai
remekművének még évekig várnia kellett rá, hogy színpadra kerülhessen. Minden
esetre a bűntudat és a cinizmus (az előző napra antedatálás!) szabad utat adott
két Sarkadi-műnek.
kuczka péter: – A csitítás szándékával.
hubay miklós: – Így aztán Sarkadi halálára pontosan hat héttel, megtörténhetett
az a fájdalmasan gyönyörű premier a Madách Színházban, az Elveszett
paradicsomé. Egy ilyen premiert kicsikarni, egy ilyen premierért meghalni –
lucidus elmével, mindent belátó – egy hőseihez oly hasonló, egy oly szabadlelkű
drámaíróról, amilyen Sarkadi volt: még el is képzelhető. Ultima ratio – ultima
irracionalitas.
Lejegyezte ALBERT ZSUZSA