Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1995. október, VI. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
HADIKIKÖTŐ

DOKUMENTUM
Legenda Sarkadi Imréről
 
Ágh István, Cseres Tibor, Hubay Miklós, Kuczka Péter, Mészöly Dezső, Somlyó György visszaemlékezései
ágh istván: – Sarkadi Imrét nem ismertem személyesen, csak láttam a Hungáriában, egyszer a villamoson hadonászott, gesztikulált. Azon a szerencsétlen napon én nyitottam neki ajtót Kondoréknál, mint a legfiatalabb. Messze volt a szoba a bejárattól, végig kellett mennem a műtermen. Kondor Béla és felesége, Ágota, Juhász Jenő építész meg én voltunk együtt. Akkor este véletlenül kerültem oda, Kondorékkal elég jó kapcsolatban voltam, fölhívtam őket az Építész Pincéből, és azt mondta Ágota, két példányuk van az Angol költők antológiájából, az egyiket nekem adja. Elmentem a könyvért. Iszogattunk, beszélgettünk, egyszer csak szól a telefon a műteremlakás túlsó végéből. Szaladok, fölveszem, Sarkadi beszélt, eljönne, a Rádióban Gagarin űrrepüléséről olvasott föl, megivott már egy üveg konyakot, fél óra múlva itt lesz. Akkor még nem tudtam, micsoda mániákusa volt a repülésnek.
somlyó györgy: – Az is volt, igen. Repülős volt vitorlán is, repülni szeretett.
ágh istván: – Megjelent, ballonkabát volt rajta az enyhe időben. Akár egy vízimadár, a feje, a nyaka, a széles mozdulatai olyanok, mint egy gémnek. Ágotának kihúzott egy csokor ibolyát a zsebéből, belerúgott a világ legszebb, legokosabb fekete macskájába, aki még a kedves vendégek előtt is meg szokott hajolni. Mikor leült a fából csinált karosszékbe, akkor teljesen megváltoztak az italosnak tetsző mozdulatok, szavak, valami magas filozófiába bonyolódtak Juhász Jenővel. Kondort nem hallottam soha hosszasan filozofálgatni, most is csak beleszólt. Így telt az este, egyszer csak azt mondja, ő nem prózaíró, ő költő. Kiment a modell-dobogóra és hasra fekve írt. Éjfél körül haza indultunk, jött utánunk, de a lépcsőházból visszafordult, ott felejtette a sapkáját. Cigarettázva vártuk, késett. Kondor már előbb elaludt, miután megitta az alkoholsemlegesítő tejet. Ágota visszament a lakásba, de nem találta sehol, elkezdtük keresni mi is, kinéztem a Bécsi utcára az ötödik emeletről, nem láttam semmi feltűnőt, nemsokára megint kinéztem a műteremablakon, s akkor egy mentőt láttam befordulni, és szaladtam le a lépcsőn. Nem tudtam, hogy két bejárata van a háznak, egyik a Bécsi, a másik a Fehérhajó utca felől, hisztériásan kerestem a kijáratot. A nyomozáskor nagyon firtatták, miért nem tudtam, hogy hol kell kimenni? A házmester kiengedett. És akkor megláttam a betonon, s ha vízimadárhoz hasonlítom, mint egy lelőtt gém, ahogy rátekeredett a ruhája, feje körül kifolyt agyvelő. Borzalmas. Imre! – kiáltottam magamon kívül, feltűnő volt ez a rendőröknek, betuszkoltak az egyik kocsiba. Végig kellett néznem, amint fényképezik, mérnek körülötte, s elviszik. Vallattak, jegyzőkönyveztek, azután kiengedtek az autóból. Fölmentem a többiekhez, kétségbeesve kérdezgettük, miért csinálta, mit akarhatott? Most már az a feltevésem, esetleg arra gondolt, hogy a majdnem egy méter széles párkányról beinteget, megijeszt bennünket. Mit következtethetett a rendőrség a versből?
somlyó györgy: – Ja az a vers, amit ő ott írt.
ágh istván: – Igen.
somlyó györgy: – És azt te ismered?
ágh istván: – Nem.
somlyó györgy: – Nem láttad soha.
ágh istván: – Nem.
somlyó györgy: – Szóval ezt nem lehetett olvasni?
ágh istván: – Hát én nem tudok róla. A rendőrség nyomozati anyagként lefoglalta.
somlyó györgy: – Igen, de hát attól még nem titok.
ágh istván: – Nem tudom.
somlyó györgy: – Ti. ebben lehet valami, miután búcsúlevél nem maradt.
ágh istván: – Az nem búcsúlevél lehetett, inkább vers, ha azzal ment ki a dobogóra, én költő vagyok.
somlyó györgy: – Igen, de azt nem tudjuk, hogy mit írt.
ágh istván: – Kondor szerint, aki megnézte, azt mondta, érdektelen, vagy valami ehhez hasonlót mondott, de nem hiszem, hogy ő objektíven képes volt elolvasni, ha másnap megjegyezte nekem, hogy inkább ő döglött volna meg.
hubay miklós: – Az én első találkozásom Sarkadival a tragikus Sarkadival való találkozás volt. Nem ismertem őt, Genfben voltam, és a Válaszban olvastam egy novellát. Megrendítő, tragikus nagy novellát, a Szökevényt. Odavoltam, azon nyomban próbáltuk ott lefordítani franciára. Aki olvasta, azt mondta, az akkor felcsillagzó Camus-re utalva, hát ez izgalmasabb, mint Camus.
Mészöly dezső: – A számból vetted ki a szót, mert én annak idején mikor megkértek, hogy Imréről írjak, azzal kezdtem, hogy a megismerkedésünk úgy történt, hogy elolvastam egy ismeretlen író novelláját a Válaszban, és ez a Szökevény volt. Sivatagi körülmények voltak a magyar novellisztikában egy darabig akkoriban. Ennek a novellának a varázsát az adta meg, hogy ez egy, a háború végén katonaszökevényként agyonlőtt fiúról szól, akinek ez az utolsó napja. Erről van szó. De végig első személyben elmondott novella. Imrének a legbelsejéből jött ki ez az ötlet, hogy első személyben mondja el, és ezáltal végig azt reméljük, hogy mégse fogják a fiút agyonlőni. Úgyhogy amikor agyonlövik, az úgy hat ránk, mintha ránk irányulna a lövés. Csodálatos novella. Elolvasva ezt a novellát, elkezdtem vallatni unokatestvéremet, Vargha Balázst, aki Debrecenben végezte a teológiát, hogy ismeri-e Sarkadi Imrét? Annyit tudtam róla, hogy debreceni. Azt mondja, hogyne, most itt van Pesten, a rádiónál dolgozik. Én akkor dramaturg voltam a Madách Színháznál, és ez nekem, azt mondhatnám, ürügyet adott, hogy felhívjam Imrét ismeretlenül. Elmondtam neki kellő dramaturgiai dadogással, ahogy az ember egy ismeretlen íróval kezd beszélni, hogy a novellájában annyi a drámai elem, és a dialógusok annyira elevenek, hogy nem akarna-e esetleg drámát írni ebből a témából, vagy más témából. Imre komolyan válaszolgatott, de végig a szövegalattija ennek a beszélgetésnek számomra az volt, hogy szerettem volna barátomnak megszerezni a Szökevény íróját.
Debreceni nyelvjárásban beszélt, de nem öntudatosan, sőt azt mondhatnám, hogy úgy beszélt, mint aki tulajdonképpen már leszokott róla, csak hiába, nem jön a szájára másként a szó.
cseres tibor: – Diák korában mezei futóbajnok volt a Kisokban, Debrecenben, ő volt a mezei futás bajnoka, és a tanárai és a növendék társai később is, nem mint írót ismertek, nem mint íróra emlékeztek rá, hanem a mezei futás bajnokát tisztelték Sarkadiban.
Erős fizikuma volt egyébként, szívós, sovány volt, de olyan inas, a szorítása olyan erős, hogy birkózni vele kockázatos volt.
Mészöly dezső: – És hát nagyszerűen tudott úszni, fejest ugrani.
cseres tibor: – Vitorlázni.
kuczka péter: – A birkózásról jut eszembe, hogy az egyik legérdekesebb birkózásnak szemtanúja voltam. Ez Pécs városában történt a szállodában, amikor veled együtt ugye Szeberényi, Cseres, Sarkadi, Tardos, én leutaztunk Pécsre, éppen ilyen, idézőjelbe téve, ilyen falukutató akció céljából körülnézni, hogy mi van a városban. Tardos akkor még nem egészen úgy gondolkodott, mint később, nem sokkal korábban jelent meg neki Komlóról, azt hiszem, egy nagyon dicsérő szövege. És vacsoránál Sarkadi azt mondta neki, hazugság az egész, amit Komlóról írtál. Eddig még nem volt semmi baj. Fölmentünk a szobába, hárman aludtunk egy szobában, egyszer csak azt veszem észre, hogy ezek kiabálnak egymással. Először úgy hangzott, mint hogyha egy Arany-verssorról vitatkoztak volna, már feküdtünk, majd felugrott az egyik az ágyból, majd felugrott a másik az ágyból, és elkezdtek verekedni, a szó legszorosabb értelmében, de úgy verekedtek, hogy a szekrény szétdőlt.
mészöly dezső: – Tardos is izmos ember.
kuczka péter: – Tardos is erős fiú volt, igen. Én próbáltam őket szétválasztani, nem nagyon sikerült, aztán lecsillapodtak végül, lefeküdtek, elaludtunk. Másnap reggel Tardos eltűnt. Estére megjött Komlóról, és bocsánatot kérve közölte, hogy Sarkadinak igaza volt. Meg is írta Tardos ezt később a Csillagban.
cseres tibor: – Király István szerkesztette. Sarkadi a Szabad Szó szerkesztőjeként járta a vidéket, a korai esztendőkben, tehát 45-46-47-ben, úgy függetlenül a debreceni életétől nagyon erős tárgyismerete volt a falusi életről.
kuczka péter: – 53 őszén az Írószövetségben megjelent Erdei Ferenc, aki akkor igazságügyminiszter volt és Hegedűs András, aki később aztán miniszterelnök lett, akkor nem tudom pontosan, hogy mi volt. 20-25 írót összehívtak azzal, hogy menjünk ki, utazzunk ki vidékre, mert akkor folyt az, hogy volt lehetőség kilépni a szövetkezetből. Ez a Nagy Imre programjához tartozó lépés volt, és akkor a Sarkadival mi azt vállaltuk, hogy elmegyünk Nyírségbe, mert megkérdeztem Erdeit, hogy hol a legnehezebb a helyzet, és Erdei azt mondta, hogy a Nyírségben. Akkor mi odamentünk, először természetesen Debrecenbe, ott néhány napot eltöltöttünk, jól éreztük magunkat, sült halat ettünk, ott volt a vásár, és ott volt az a ringlispíl, amiből a Körhinta lett. Nemcsak azért választottam azt, hogy Sarkadival menjek, mert a Szökevényt természetesen én is olvastam, meg hát 52-től elég közeli barátságban voltunk, hanem azért is, mert tudtam, hogy rendkívül nagy a faluismerete, hiszen 52-ben, 53-ban még tanított is falun.
hubay miklós: – Azért ment el, hogy megismerje, minden programtól függetlenül – hol volt még akkor Nagy Imre? –, hogy mi az igazság. Rettenetes kétségbeesetten jött vissza. Arra emlékszem.
kuczka péter: – Igen, és egy hosszú levelet írt Darvasnak, ez a levél később a hátrahagyott írásai között meg is jelent, a falusi helyzetről, az oktatás problémáiból kiindulva, tényleg kétségbeesett...
hubay miklós: – Az általános helyzettől.
kuczka péter: – Igen.
mészöly dezső: – Neki mély gyökerei voltak a magyar vidékben. Tehát az, hogy kiment megnézni a falut, ahogy a Miklós az előbb említette, az csak azt jelentette, hogy sejtette a rengeteg hazugságot, de ahhoz, hogy ezt megírja, ahhoz neki kellett az, hogy megnézze, és tényszerű érveket sorakoztathasson föl.
kuczka péter: – 51 után a helyzet következtében, most az irodalompolitikai helyzetre gondolok elsősorban, meg a politikaira is, Sarkadi válságba került. Megjelent a Rozi című regénye, ezt 1951 karácsonyán a Szabad Népben egy kritikus az öncélú irodalom csődjének nevezte...
mészöly dezső: – El volt keseredve, hozta nekem.
kuczka péter: – ... hátralépésnek, hadd olvassam ezt a pár mondatot: „hátralépésnek a tehetséges, éles szemű, haladó szándékú író életművében” megállapította a bántóan erős Móricz-hatást, és azt, hogy a műből hiányzik a falu valódi mozgatóinak, a kommunistáknak bemutatása, a munkásosztály tevékenysége stb. Sarkadi három év múlva válaszolt az Irodalmi Újságban erre a kritikára, A sematizmus kérdései címmel. Szó szerint mondom, amit én írtam erről a dologról. Láttunk már akkor és később is számos önkritikát, de Sarkadi szinte példátlan volt. Elfogadta a cikkíró véleményét, csak egyetlen pontban, az ellensematizmus ügyében vitázott vele, majd oda lyukadt ki, hogy jobban kell, éppen azért, hogy jobbakat írjunk, jobban kell szeretni és ismerni népünket, hogy igazán jól tudjuk ábrázolni. Ettől kezdve majdnem két éven keresztül, Sarkadi rettentő nehezen írt.
cseres tibor: – A Gál János útját írta, az irodalompolitika harmadosztályú József Attila-díjat adott neki, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen nem figyeltek rá, mert elhanyagolható elemnek tekintették eleinte.
hubay miklós: – Sarkadi manipulálása, felhasználása, a cicázás vele, a hol jutalmazása s hol megbüntetése: ez őt olyan csőbe vitte bele, amelyen kívül maradt végül az ő tündéri nagy tehetsége. Én mindig elbámultam azon, hogy leül az írógéphez, elkezd rajta szédítő gyorsan zongorázni, és pár perc múlva kihúz egy-két teleírt lapot, és bármit írt is le, az olyan természetes közvetlenséggel jelenik meg, ahogy alig tudta valaki is az élő világirodalomban megközelíteni a létnek a magától értetődő formáit... Minden ízében létező volt, élő volt, ősidők óta ismerős volt, ha Sarkadi írta. Ez rendkívül nagy adomány, ha valakinek ez megvan, született elbeszélő, a többinek meg kell küzdenie érte, hogy az legyen. Es mindegy volt, hogy falusi életről írt-e vagy nem. Emlékszem az ő első görög tárgyú novelláira – hát ki tudott az antik mítoszba úgy belemenni, olyan természetességgel megszólaltatni az isteneket is? – Kerényi Károly odalett volna tőle.
mészöly dezső: – Vagy Móricz Zsigmond, aki szintén...
hubay miklós: –Abban mégis igaza volt a boldogtalan, boldogult Gimes Miklósnak, hogy Móricz Zsigmondot emlegette, csakhogy nem „hatásról” volt szó, hanem arról, hogy Móricz után megint született Magyarországon egy géniusz, aki számára az. élet ábrázolása nem volt verítéket okozó feladat, hanem maga is az. élet egyik természetes megnyilatkozása. Írt, vitorlázott, barátkozott, politizált: ugyanaz a stílus, ugyanaz a szellem.
mészöly dezső: – Ömlött a tolla alól...
hubay miklós: – Ez itt a lényeg, nem az, hogy kit ábrázolt, kulákot vagy szegény parasztot, és hogy ez belép-e vagy nem lép be. Ebbe a hamis játékba őt behúzták.
cseres tibor: – Ő írt először a bácskai magyarok pusztulásáról a bácskai 44-es vérengzesről. Azzal a nehezékkel írta meg, hogy görög miliőbe tette a novellát, úgy hogy ezáltal senki se ismert rá a magyarok tragédiájára, hanem egy általános, emberi, háborús tragédiává duzzasztotta, szűkítette a novellát, hatása így is jelentős volt, de nem érte el a végső hatást, mert visszahúzta a magyar vonatkozástól.
hubay miklós: – A Válaszba nemcsak novellákat írt, hanem színikritikákat is, és olyan ragyogó színikritikákat, hogy érdemes újraolvasni, hála istennek, lehet is, mert megjelentek kötetben is. Emlékszem, hogy mikor a Finogenov vagy Afinogenov nevű dilettáns szovjet világnagyság darabját levágta, a Kisunokámat, és le tutsekannuskázta a szerzőt, akkor Illés Béla pár nap múlva, azt hiszem, a Népszabadság hasábjain, lemennydörögte Sarkadit, mint szovjetmocskoló ellenforradalmárt. Attól kezdve nem írhatott többet színikritikát.
cseres tibor: – Illés Béla kritikája a Kisunokám című fércműről apoteózisa Sarkadi ellenében, az hozta össze Illés Bélával Sarkadit, akinek a befolyása a Sarkadi későbbi téesznovelláira közvetlen személyes hatással volt, személyes találkozásaik alkalmával sarkallta Sarkadit arra, hogy a József Attila-díjat szerezze meg még egyszer, a nagyobbat is, és kijárta Illés Béla ezt neki, sőt a Veréb dűlő című téesz vonatkozású könyvére a Kossuth-díjat is megkapta és ez volt a politikába való behúzásnak a módja.
hubay miklós: – Mindaz, amit mondasz igazolja azt, amit én mondtam.
mészöly dezső: – Nem tudom, emlékeztek-e, hogy a szigligeti alkotóházban van ott az iroda melletti falon egy muflonfej, nemcsak fej, hanem egy muflonnyak is hozzátartozik ehhez a fejhez, egy ilyen kitömött muflon, tökéletesen van preparálva, teljesen olyan, mintha ott egy eleven fél muflon lenne. Imre ezt egy este – holdvilágos este volt – leakasztotta, és ezzel a muflonfejjel odalopódzott az egyik földszinti szobában alvó Katona Jenőnek az ablakához, Imre leguggolt olyan alacsonyra, a muflont föltartva és betartva egy kicsit az ablakon, hogy az teljesen úgy hatott, mintha egy eleven muflon oda bejött volna. Holdfényben ott volt a muflon, Jenő aludt, és Imre tökéletesen utánozva egy muflon bőgését, elbődült. Mire Katona Jenő felült és meglátta, hogy az ő ablakában ott egy muflon! Méghozzá úgy áll ott, hogy a nyaka már benyúl a szobába.
kuczka péter: – Katonának nem volt puskája...
mészöly dezső: – Nem. És Jenőnek nem volt elég humorérzéke, borzasztóan megharagudott érte a Sarkadira. Állítólag azért, mert hajnalig nem tudott elaludni, olyan szívdobogást kapott. Imre nem tudta, hogy Jenőnek a szívével baj van, ha tudta volna, biztos nem csinálta volna. Vele úgy lehetett játszani, mint senkivel, illetve mint minden gyerekkel.
cseres tibor: – A humor nála tragikummal párosult.
kuczka péter: – A játékai közé tartozott ez a gömbfejű história is. Volt a történet, egyébként Tardos hozta ezt a történetet. Egy fiatalember éjszaka el akar menni a szomszéd faluba, meg akarja látogatni a leányt, a menyasszonyát, és elindul, majd fogja magát, hogy megrövidítse az utat, át akar vágni az erdőn. És megy az erdőben, egyszer csak egy tisztásra ér. Eddig a holdat felhők takarták el természetesen, most hirtelen elmennek a felhők, világosság támad és látja a fiatalember, hogy a tisztáson jön vele szembe valaki, egy alak, akinek nincs szeme, nincs füle, nincs orra, nincs szája, ő a gömbfejű. Ettől megrémül a fiatalember, elkezd rohanni, átugrik a patakon, a sziklákon, mit tudom én min, és hallja a háta mögött a gömbfejű lihegését, nem tudom, mivel lihegett, ha szája nem volt, vagy hogyan lihegett, mindegy, lihegett. A fiatalember kijut az országútra a holdfényben, és meglát egy szekeret. Megmenekültem, gondolja, rohan a szekér után, felugrik, a kocsis bóbiskol a bakon, a fiatalember hátulról a szekéren megrázza, hajts kocsis, mondja, a kocsis nem válaszol, majd lassan visszafordul, nincs szeme, nincs szája, nincs orra, ő a gömbfejű. Ez volt az alaptörténet, amit Tardos hozott, aztán mi magunkat kineveztük, vagy minket kineveztek gömbfejűeknek, mert ezt a történetet minden változatban mesélgettük, szaporítottuk, gyarapítottuk, és olyan változatában is, hogy megjelent a gömbfejű a központi bizottság ülésén, vagy megjelent a parlamentben, mit tudom én, hogy hol, és rém jókat nevettünk, szórakoztunk.
cseres tibor: – Hadd mondjak én el egy élesen emlékezetemben élő Sarkadi-tréfát, történetkét, szintén erdei útról. Az erdőben egy fehér lovon fehér ruhás herceg üget, és jön vele szemben egy csúf boszorka, iszonyatos csúf arccal, a vállán egy bagoly. Megállítja a lovast és azt mondja, fiatal herceg, ha kitalálod, hogy mi van a vállamon, háromszor a tiéd leszek. Azt mondja a herceg, tonhal. Azt mondja erre a boszorka, határeset, elfogadom.
hubay miklós: – Kuczkánál az erdő és a gömbfejű rém felidézi Ady világát. A Cseres anekdotájában megjelenő herceg is talán ugyanebből az erdőből való.
cseres tibor: – A Jó Csönd Herceg.
kuczka péter: – Benne volt a félelem a történetben.
hubay miklós: – Úgy rémlik, hogy a balladára épülő Kőműves Kelemenben, amely mostanában olyan szép színházi utóéletet nyert megzenésített változatában, abban szerepel a Gömbfejű. Valamilyen formában, de ott van ez a gömbfejű iszonyat. Sarkadi balladás világa közel áll az Adyéhoz: Sarkadi nemcsak a nevébe zárva őrizte Adyt, hisz a Sarkadi nevében benne vannak Ady betűi. Eredetileg még az ipszilon is benne volt.
kuczka péter: – Még valamit, a Tardos mesélte, azt talán meg is írta a börtönnaplójában, A tengervíz sós, ez volt a címe. Tardos megírta, hogy sokat, sokszor vallatták őt arról, hogy mi ez a gömbfejű, hogy hogyan van.
hubay miklós. – Biztos arra gondoltak, hogy a gömbfejű csak Rákosi lehet. Rákosiban volt valami manószerű. És nála gömbfejűbbet nem szült magyar anya.
kuczka péter: – Arra gondoltak, hogy összeesküvés, hogy a csapat, amelyik gömbfejűeknek nevezi magát, összeesküvő banda.
cseres tibor: – Sarkadiban volt egy iszonyatos félelem, a ráktól félt. Az apja halálát végig látta, végignézte, végigélte, aki egy szép termetes férfiú volt, és a rák hatása alatt összezsugorodott, a feje összement, és a szenvedés heteken keresztül elsorvasztotta. Ez a halál volt a kísértete Sarkadinak, és azzal tetézte ezt a félelmet, hogy az édesanyja is rákban halt meg, és a húga is rákos volt. Úgy érezte, hogy az ő végzete a rák, amely ha nem történik vele egyéb, akkor közelesen utol fogja őt érni.
mészöly dezső: – Ágyban, párnák közt halni meg, ez volt a réme neki.
cseres tibor: – Igen, rákban ágyban párnák közt. És ez volt az oka annak, hogy ő a tömény italokra vetette magát. Szigligeten pl. én kaptam a feladatot, hogy az ő vásárolt pálinkáját lopjam el és rejtsem el. Ez nekem sikerült is legtöbbször, mert amíg ő távol volt, addig a szobájába besurrantam és elhoztam a palackot, és elrejtettem az én szobámban valahol. Megtudta, hogy ki a tettes, és akkor éjjel a nyitott ablakomon bemászott, át az emeleti ablaksoron, átgázolva, átkapaszkodva bejött és visszalopta a pálinkát, és hajnalig elfogyasztotta.
kuczka péter: – Akkor is elég rosszul éltünk, ennek következtében hol volt pénzünk, hol nem volt pénzünk, ezért találták ki – azért nem azt mondom, hogy találtuk, mert én ebben nem voltam benne – a KBK nevezetű intézményt, amely azt jelentette, hogy kisebb baráti kölcsön. Ezt a szót kellett kimondani, hogy KBK, és akkor az értő a zsebébe nyúlt, előhúzott egy tízest és átadta. Ezt természetesen nem volt kötelező visszaadni, ez a KBK rendszer olyan volt, hogy nem kellett visszaadni, de azért mindig visszaadtuk. Vagy ment körbe.
cseres tibor: – Nekem máig is vannak adósaim.
kuczka péter: – Jóisten, csak nem én?
mészöly dezső: – Imrének az volt a szokása, hogyha egy barátjától pénzt akart kölcsönkérni, akkor hátulról odament, szelíden és az összeget az ujjával ráírta a hátára, azt ki kellet találni, hogy mennyi, hogy ötvenet írt-e föl, vagy húszat. Emlékszem, hogy egyszer így a hátamra ráírta, hogy ötven.
cseres tibor: – Az már NBK volt, nagyobb baráti kölcsön.
mészöly dezső: – Gondolkoztam, hogy nem húszat írt-e, de aztán mutatta az ujjával.
cseres tibor: – Aztán volt az OBK, az száz forintos, volt a GBK, a gigászi baráti kölcsön.
kuczka péter: – 57-től kezdve a családdal együtt munka nélkül voltunk, így is mondhatom, és elég szegényesen éltünk. Ami azt jelenti, hogy majdnem az éhezés határán. Időnként Sarkadi meglátogatott bennünket, azt mondja a lányom ma, milyen érdekes, hogy mindig volt nála egy demizson. És nyilván azért volt nála, mert hozott valami kis innivalót. Beszélgettünk, aztán elment. A lányom azt mondja, hogy utána fölvette ő a hamutartót, és a hamutartó alá oda volt téve a százforintos. Úgy hagyta ott. KBK? GBK?
cseres tibor: – Nem akart azzal rágyújtani.
kuczka péter: – Nem akart azzal rágyújtani.
somlyó györgy: – Megkapta 1955-ben a Kossuth-díjat, és ezen vásárolt magának egy vitorlást, mert az volt a nagy vágya és a nagy szerelme, a vitorlázás, ezt nagyon megértem, és azon csalinikázott egész nyáron, úgy hogy ki se szállt belőle, illetve csak éppen kiszállt, de abban lakott. Tehát én és sokan mások akkor Szigligeten nyaralgattunk, és ő folyton kiszállt Szigligeten, de még csak ott se aludt, csak egy fél napra kiszállt. Az egyik ilyen kiszálláskor a nagy vitorlavászon blúzában megjelent, már kicsit ittas volt, mint akkoriban, azt lehet mondani, majdnem mindig. – Ki fogad velem – kérdezte –, hogy felmászom az esőcsatornán? – Én legalábbis azt mondtam, hogy senki se fogad veled ilyen marhaságra. És nyilván senki se biztatta, sőt mindenki visszatartotta, de ő elkezdett mászni az esőcsatornán, és fölmászott, a szigligeti alkotóház egyemeletes, de elég magas emelettel rendelkező épület, a homlokzatán az első teraszról elkezdett mászni, fölmászott, végigmászott mindenféle párkányokon, a tető alján, a tetőcsatornán, úgy hogy mindenkiben megállt az ütő, ahogy ezt szokták mondani, őrjöngve vártuk, hogy jöjjön le. Lejött. Ilyet sokszor csinált, ez valamilyen játék volt a halállal, mert anélkül ezt nem lehet megcsinálni. Ő is azt élte meg, amit én, hogy húszéves korunkban a halál olyan egyszerű lett, amilyen a normális húszéves emberek máskor, amikor nem épp a háború kitörésekor vagyunk húszévesek, akkor borzasztó távoli dolog. Nekünk félelmetesen közeli volt. Többször jelen voltam, amikor ezt vagy ilyeneket csinált, és folyton mondott is ilyeneket. Ugyanakkor, mikor tele volt ilyen nagyon is fiatalságra valló vágyakozásokkal, a nagy vitorlázás, a vitorláson való lakás, a nomádság, meg ezek a szörnyű mutatványok, ugyanakkor ezt egy már öregedő ember csinálta. Nem egy fiatal 40 éves, hanem egy öregedő 40 éves férfi. Idegileg rendkívül megviselt volt. És A gyáva, amelyik aznap jelent meg, amikor meghalt, ennek a bátor gyávaságnak a kifejeződése is. Az is egy esztelen dolog, amit A gyáva hőse tesz, hogy a szerelmének valamiféle próbatételeként, amit a szerelme nem kíván, megeszi a kukacot.
cseres tibor: – Van benne egy majdnem serdüléses vágyálom, hogy a férfi a kígyómarta nő combjából a vért kiszívhatja.
kuczka péter: – Néhányszor én is voltam a Kondoréknál, odajártunk, a Tardos is odajött gyakran.
cseres tibor: – Volt egy érzelmi vonatkozás.
kuczka péter: – Biztosan volt egy érzelmi vonatkozás, Sarkadi akkor még verseket is írt néhányat.
hubay miklós: – Valószínűleg A gyávában is a Kondor házaspár jelenik meg.
somlyó györgy: – Igen. És ezt a frissen megjelent kisregényt vitte fel Illés Endre ígéretével, hogy a folyóirat után ez most könyv alakban megjelenik, és ezt illusztrálni kell, és kérte, nem Kondort, hanem Kondor feleségét, hogy illusztrálja. Aki szintén művész volt, de hát Kondor mellett... Ez meglepő volt, hogy valaki ott abban a házban az asszonyt kéri meg, hogy illusztrálja. Úgy tudom, hogy ez a tragikus éjszaka ezzel a felkéréssel kezdődött.
kuczka péter: – Én másnap délelőtt úgy fél tíz körül tudtam meg, Sánta Feri hívott fel a munkahelyemen, a Képcsarnoknál, és ő mondta két mondatban, hogy meghalt Sarkadi, Kondorék ablakából esett ki. Tulajdonképpen alig hittem el azt, amit Sánta mondott, utána két mondat után Sánta Feri letette a telefont. Egyébként is nagyon rossz állapotban voltam akkor, minden okom megvolt rá, de ez borzalmas volt, lerohantam az utcára, és kezdtem szaladgálni a háztömb körül, majd kimentem Sarkadiékhoz, ahol nem volt otthon éppen senki. Én ott várakoztam, majd jött Lil, Sarkadi felesége és elmondta, hogy valóban meghalt, még tán azt is mondta, hogy vizsgálat folyik az ügyben. Ezután én elkezdtem futkározni, hogy megtudjam, hogy igazából mi történt, az egyik változat volt természetesen az, hogy ő vicces szokása szerint kimászott az erkélyre és lezuhant, a másik változat volt az, hogy öngyilkos lett, a harmadik már egy keményebb, a bűnügyis változat, hogy kilökték. Én el is mentem oda, hogy ott megnézzem, hogy mi történt, és ott volt a párkányon a körmének a nyoma.
cseres tibor: – Szigligeten egy ilyen párkányon Imre gyakran végigment.
mészöly dezső: – Ezt játszottuk, akkor nem volt alkohol bennünk, és itt pedig ő ivott nagyon erősen, mielőtt meghalt, úgyhogy én többek között annak tulajdonítom az ő lezuhanását, hogy nem tudta felmérni a helyzetet alkoholos állapotában.
hubay miklós: – Ezzel szemben hadd mondjam meg, próbáltam én „átélni” ezt a jelenetet, úgy, ahogy ti mondjátok, és sehogy sem sikerült. Ha drámaírói feladatul kapnám, hogy ilyen és ilyen körülmények közt hozzam hősömet egy üres szobába, ahol az egyetlen tanú, mint vallotta, falnak fordulva aludt, a többiek meg valahol kint a liftnél állnak, amiből következik, hogy az én mégoly alkoholos, mégoly exhibicionista hősömnek az égvilágon semmiféle közönsége nincs: ezt a jelenetet semmiféle fellegjáró drámaírói fantáziával nem tudnám megírni, hogy a tragikus hősöm – aki sapkáját keresni jött vissza – magányos önmutogatóként kilépjen az ablakon, a külső párkányra. Kinek mutogatta volna ezt az istenkísértő bravúrt az üres lakásban, az üres utca fölött, a töküres magyar éjszakában? Ráadásul hősünk a nyaktörő mutatványt egy majdnem bokáig érő, begombolt köpenyben hajtja végre – ismertem azt a köpenyt, nekem is szolgált – amikor lent megtalálták Imrét, azt mondták, úgy volt a köpönyege rácsavarodva, mint rúdjára egy zászló... Lehet valaki részeg, mégis sportember, s ha akrobatikát akar csinálni: ledobja a kabátját... Egyszóval, drámaíróként én ezt a jelenetet nem bírnám megírni sehogy sem, mert nem találom azt a belső indítást, ami egy üres szobában sapkáját kereső hősömet az ajtótól az ablakpárkányra viszi. Az biztos, hogy monodrámaként nem tudnám megírni. Kétszereplős drámában: talán inkább. Háromszereplősben – Kondornéval – egy Sarkadi tollára méltó jelenet volna. Kár, hogy megcsinálta, ahelyett, hogy megírta volna.
kuczka péter: – A nyomozásaim során volt valaki, akihez elmentem, és aki kérésemre megnézte a boncolási jegyzőkönyvet. Majd utána eléggé kendőzve a dolgokat, azt mondta, hogy semmi különös nincs a boncolási jegyzőkönyvben.
hubay miklós: – Egy biztos, hogy senki sem akart akkor újabb ügyet csinálni.
kuczka péter: – Senki. A forradalom után néhány évig, kinél tovább, kinél rövidebb ideig, néhány évig a forradalomból lehetett élni lélekben, de amikor mondjuk 63, mikor az első amnesztia volt, amikor az úgynevezett konszolidációs törekvések megindultak, amikortól kezdve mondjuk az Új Írásban már kezdtek megjelenni az elhallgatott, vagy elhallgattatott írók, költők. Amikor valamiféle anyagi változás is jött, ebben az időpontban öntötte el az embereket a reménytelenség. Az ember föladta.
hubay miklós: – Ehhez az alkalmi szituációhoz végzetes háttérként hozzá kell venni azt is, hogy Sarkadi Imre két korszaknyitó drámája, a két utolsó, évek óta fiókban volt, és az utolsó filmje is, a Dúvad, ahogy mondják: dobozban volt. A Sarkadi halálát követő kora reggel, tehát alig pár órával a halála után, éjféltájt esett halála után, Fábry Zoltánt, a Dúvad rendezőjét felhívják a minisztériumból, közlik vele, hogy menjen be a filmgyárba, pénz áll a házhoz, neki is, Sarkadinak is, már ki is van utalva, várja őket Betlen úr a pénztárban, mert a Dúvadot a mai napon kiveszik a dobozból, benevezik minden fesztiválra... Fábry odamenet megáll a Thököly úton, bekopog Sarkadiékhoz a szédületes jóhírrel. Most tudja meg Imre halálát. A folytatást akkoriban így hallottam: Fábry viszi magával Lilt a filmgyárba, temetés előtt kell a pénz, Betlen úr várja őket a pénztárban, kifizeti Fábrynak az eddig visszatartott honoráriumát, és Sarkadinénak Imre rég esedékes munkadíjának a felét: „az ön férje éjszaka elhunyt, özvegynek csak ötven százalékot fizetünk”. Meglepő párhuzamossággal: délelőtt telefonálnak a Madách Színházból, hogy előző délután kitűzték műsorra az Elveszett paradicsomot, csak elfelejtették megtelefonálni a hírt. Már próbálják is. Ilyen sürgős volt a mosakodás a Pilátusnak. Még ki sem hűlt szegény, két műve előtt nyílt meg a sorompó – persze még most nem az Oszlopos Simeon előtt, a század e drámai remekművének még évekig várnia kellett rá, hogy színpadra kerülhessen. Minden esetre a bűntudat és a cinizmus (az előző napra antedatálás!) szabad utat adott két Sarkadi-műnek.
kuczka péter: – A csitítás szándékával.
hubay miklós: – Így aztán Sarkadi halálára pontosan hat héttel, megtörténhetett az a fájdalmasan gyönyörű premier a Madách Színházban, az Elveszett paradicsomé. Egy ilyen premiert kicsikarni, egy ilyen premierért meghalni – lucidus elmével, mindent belátó – egy hőseihez oly hasonló, egy oly szabadlelkű drámaíróról, amilyen Sarkadi volt: még el is képzelhető. Ultima ratio – ultima irracionalitas.
Lejegyezte ALBERT ZSUZSA

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék