Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1996. február, VII. évfolyam, 2. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
PRÓZATÁR

PRÓZATÁR
M. S. mester korai remekéről
(Ferenc komámnak ajánlom)
Szeretek olvasni.
Szeretem a jó írókat.
Nem szeretem a hosszú 1ére eresztett okoskodásokat, a hermeneutikai értekezéseket (hermeneutika = magyarázattan, értelmezéstan; szövegek megértésének, magyarázatának elveit és szabályait vizsgáló tudományág), utálom a vén filoszok habos dumáját X. író műveiről, ugyanis X. regényei nem arról szólnak, amit a filosz belemagyarázott, hanem amit X. megírt.
Nem értelmezést kívánok írni, csupán fölhívom a figyelmet egy kis remekre, s az író egyebütt elejtett vallomását fűzöm hozzá.
A zsokéra a Napkelet című kolozsvári folyóirat 1921-es évfolyamában bukkantam. (Hogy megjelent-e egyebütt? – nem tudom.)
Az író 21 éves volt akkor.
Hetvenhárom évesen, Naplójában fogalmazta meg azt, amit huszonegy évesen már tudott és alkalmazott: „A nagy titok, minden remekmű titka a Húzás. A könyörtelen pillantás, ahogy a művész, az író, a zeneszerző meglátja az alkotásban a feleslegeset, a csak-ötletszerűt és irgalmatlanul elhajít mindent, ami nem tartozik organikusan a műhöz. Szobrot faragni, könyvet írni, zenét komponálni sokan tudnak. Húzni csak kevesen.”
Még egy adalék – az író neve: Márai Sándor.
Nem fölvett, hanem választott név.
A Bibliai nevek és fogalmak című könyv szerint: Mára annyit tesz, mint szomorúság, keserűség.
Fölösleges folytatnom.
Olvassák a Művet.
KUSZÁLIK PÉTER

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék