Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1996. november, VII. évfolyam, 11. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Jánosházy György

Jánosházy György
Pécsi elégia
Ti kedves, ismerősen ismeretlen
utcák! A Semmin vert, sanyaru pallón
baktatva, csendjén át mindegyre hallom
hívásotokat. Ósdi követekben
temérdek megfakult emléket őrzök;
kutyanyelvekre nagyapám itt írta
koffernyi rossz versét, itt vitte sírba
a rák anyámat, sváb gérokkos ősök
toppannak furcsa zugokból utamba,
hangjukkal szól a dóm minden harangja:
engem kiáltnak, engem követelnek –
és félálomban ide vágyom egyre,
a régi házba, borillatu hegyre,
mint dajkájához a megfáradt gyermek.
Naplemente
Egy mitikus vadász tán belelőtte
nyilát, és vérét ontja most a Nap,
bárányfelhők attól piroslanak –
vagy épp csak elnyugvásra készülődve
 
valami jópofát súgott bodor
bundás nyájának még az égi pásztor,
s homéroszi, borízű kacagástól
pirult ki a sok hófehér fodor;
óvatlan percben tán szívembe nézett,
mely csupa szertelen vágy, kamaszálom,
bár csontjaim kikezdte az enyészet:
ezen mulat az ég, a búcsuzó Nap,
amíg a domb élén, a szemhatáron
ledöccen, mint sellőn a lusta csónak.
Csöndes a Nyárád
A világ teremtése óta
nem volt soha ily mély a csönd.
Levél se zizzen, a diófa
némán nyeli a fényözönt.
Nem suttog dévajul a Nyárád,
fanyar állóképpé fagyott,
nem fújnak csilingelve párát
fehéren fodrozó habok.
Elhaltak a melódiák...
Nem járja fandango-ütemre
táncát az élveteg világ?
Vagy járja tán buján, veszettül –
csak nem jut el szegény fülembe
a mész gonosz falán keresztül.
 
Ultima ratio
Irtóztam mindig fegyverek zajától,
nem jártam arra, ahol ölni kellett,
pajzshordozó nem voltam senki mellett,
és spicli sem voltam, se provokátor.
Jogos részemtől elrúgtak elégszer,
de bosszura sohasem aljásodtam;
nem törtem koncra, kincsre a mocsokban,
sem vaskönyökkel, sem hízelkedéssel.
Tiszteltem minden életet, szerettem
a pacsirtákat, őzeket, kutyákat,
a pompás dáliát, koldus borókát,
testvéreim a mályvák és a csókák,
másság iránt lelkemben nincs utálat –
itt állok: karma, tégy törvényt felettem.
A Kis Magyar Brehmből
Sündisznó
Megannyi élő dárdaként mered fel
ezer tüskéje: verekedni kész,
félelmes törpe, iszonyú vitéz,
eposzi hős, vélnéd, aki, ha meg kell
harcolni, szembeszáll egész sereggel,
hogy lovagvárát, otthonát, a kert
kövér füvét, melyben világra kelt,
halálig védje szörnyű fegyverekkel;
de hogyha kis, szelíd szemébe nézel,
látod: babszemnyi szíve tele félsszel,
békéről álmodik csaták helyett,
 
egy jólelkű kölyökről, aki gyenge
fiókáját nem űzi, s reggelente
kitölt számára egy tányér tejet.
Balin
Malacfaroknyi semmi jószág
akárha gyermek rajza lenne
a halról; nem lelheti benne
örömét a torkos mohóság.
Hazug a pikkelyek ezüstje:
egy ínyencfalat sincs alatta;
csalizni jó, rabló halakra:
vékonyka húsa csupa tüske.
...De a patakban csontig ázott,
megszállott fickók, sporthalászok
állnak naphosszat: fogjanak bár
egyet, mely vén szanszkrit szavaknál
hosszabbra nő pálinka s tétlen
szócséplés közt, halászmesékben.
Szúnyogok
Mikor a fény már lankad alkonyatkor,
erőre kapnak s felszállnak kegyetlen
zúgással nyálkás, ronda mocsarakból
siserehadként, sűrű fellegekben;
görög végzetként űznek döfve, szúrva,
futhatsz, mint Fúriáitól Oresztesz:
ingedben bújnak el, átütve durva
szívókájuk kardjával, vért eresztesz
 
minden tagodból, mely zizegve röppen
szúnyogtanyákra sok parányi csöppben,
s míg nyögve szídod a szép nyári estét,
tanácsot ülnek már a kis rohadtak,
hogy mielőtt sebeid lelohadtak,
napszálltakor friss kedvvel újrakezdjék.
Poloska
Hálótársad. Ahogy polgárhoz illik,
ágyban pihen – de nappal, mint bagoly;
portyára indul éjszaka, a villik
órájában, s ha ízes vért szagol,
már lendül, ínyencként csemcsegve rád ront,
vámpírcsókkal bőrödbe mar vadul;
ölelésében nincs öröm, se fájront,
iszonyú csókja Zanzibár, Kabul
Napjánál, sóskasavnál jobban éget...
S ha elsomfordál, hogy békén emésszen
egy összkomfortos deszkarepedésben,
csak báván nézed, míg fészkébe caplat,
dagadt testére öklöd le se csaphat:
egy vér veled. Több, mint a feleséged.
Delfin
Franciák közt királyfi volt sokáig,
nem könyvből, s nem mint szájtátó turista
ismerte meg Versailles s a Louvre csodáit –
de nem vágyik barokk pompába vissza:
 
bohém csavargó ily nagy fene ranghoz,
nem kell neki parókás dáma, inkább
kóbor hollandusok körül kalandoz,
és nyers halat eszik, nem palacsintát.
Szeret kölyökként, fémhangon csipogva
fel-felszökdösni, s vissza sós habokba,
miközben bőrét lágy ujjak legyintik;
a költőket s a dalt szerette mindig,
újraálmodni gyönyörű kalandját,
mikor hátán Arión verte lantját.
Pegázus
Rég elhullatta büszke hattyuszárnyát,
még csonkja sincs, csupán varas sebe;
a mítoszból alázüllött a szürke
hétköznapokba: már csak rossz gebe,
kiebrudalták zsokék és kaszárnyák,
húsába holnap tavi ponty harap;
nem költő s hellén hős: kültelki csürhe
kölyöknép ül hátára néhanap.
Elhullott fényes égi hattyuszárnya,
legfeljebb még igába fogni jó –
de szárnyat mért is hordana a ló:
a héroszok fajtája kiveszett,
és parnasszusi források helyett
a költő szponzor-udvarlásra jár ma.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék