Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1997. május, VIII. évfolyam, 5. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Harisok és harisnyák

Harisok és harisnyák

Esterházy Péter: Egy kék haris. Magvető, Bp., 1996.

Esterházy Péternek már megint előszót kellett írnia. Alig telt el két év utolsó publicisztikai gyűjteményének (Egy kékharisnya följegyzéseiből) a megjelenése óta, és máris felgyűlt egy újabb kötetre való alkalmi írása, melyeket szeret „dörmögés”nek, „nézdegélés”-nek vagy éppen „körbenczés”-nek nevezni.

Esterházy 1988 óta folyamatosan nézdegél és leír mindent. Az Egy kék haris az ötödik könyve, amely nézdegéléseiből áll össze, ezért már előre tudható, hogy az előszó segítséget ad majd a mű használatához. A szerző ugyanis ahhoz szoktatott, hogy nincs Esterházy-publicisztika-kötet saját kezű előszó nélkül, melyben érthetővé válik a címbeli állatnév szimbolikája. Nem a haris az első állatembléma, mellyel Esterházy kézírás-gyűjteményeit megjelöli: először volt a hattyú (A kitömött hattyú), majd az elefánt (Az elefántcsonttoronyból) és a hal (A halacska csodálatos élete) következett, a rinocérosz pedig annak a kötetnek (Egy kékharisnya följegyzéseiből) a védjegye, amellyel az Esterházy-publicisztika új irányt vesz.

Ezek az állatnevek „kultúrtörténeti asszociációkat ébresztenek, komoly motivikus hagyománnyal rendelkeznek”.1 De mit lehet kezdeni a harissal? Nem sokat (ha egyáltalán tudjuk, hogy madárról van szó). Ìgy a szerző azért, hogy fogódzókat adjon a cím szimbolikájának a megfejtéséhez, kénytelen egy mondat erejéig felvilágosítást adni a madár mibenlétéről: „A haris a guvatfélék családjába tartozó madárnem, gerle nagyságú, a gyommagvak és káros rovarok pusztításával a mezőgazdaságban hasznos.”

A kék haris szókapcsolat az előző kötet címére utal, hiszen nem más, mint a kékharisnya szó megcsonkított formája. A két cím közötti hangalaki hasonlóság, valamint az újbóli állatembléma használata jelzi, hogy Esterházy úgy tekinti az Egy kék harist, mint előbbi négy publicisztikai gyűjteményének szerves folytatását. Kétségtelen, hogy a kötet tematikailag az Esterházy-publicisztika hagyományait folytatja. Visszatérnek benne azok a fő kérdések, amelyek a leginkább foglalkoztatják a szerzőt. Elsősorban Kelet-Európa érdekli, ezen belül pedig a művészet, az irodalom sorsa, politika és értelmiség viszonya, vagy éppen a foci. Továbbra is bírálja a nemzeti nyelvhasználatot, kifigurázva a sajtóban és nyilvános beszédeken elhangzott nyelvtani hibákat és képzavarokat. (Nix, Rabok legyünk vagy szabadok), hiszen számára „minden probléma nyelvi probléma” (Járom az utam).

Az Egy kék harisnak azonban inkább a Kékharisnyához van köze, mint a többi közírás-gyűjteményhez, és ez nem válik előnyére.

A nyolcvanas évektől kezdődően a közép-kelet-európai irodalmak jellemzése szinte lehetetlen az irónia kategóriája nélkül. Mi sem igazolja ezt jobban, mint Esterházy Péter prózája. Wernitzer Julianna szerint Esterházy „nemcsak nyelvében, esztétikai-poétikai szemléletében is iróniára van ítélve”.2 Nála az irónia nem csupán nyelvi kérdés. Publicisztikáját sűrűn átszövi ugyan a finom nyelvi irónia, melynek felismerése, befogadása izgalmas játék, ám ennél sokkal jelentősebb a regényeiből már ismert és közírásokban is szerepeltetett narrátor-figura hordozta irónia.

A narrátor-én a kierkegaardi értelemben vett ironikus szubjektummal azonosítható, aki szükségszerűen bukkan fel egy olyan korban, ahol az embereket szabályozó elvek érvényüket vesztik, anélkül, hogy végleg eltűnnének. Ő nincs tudatában az eljövendő új értékeknek, de nem tud azonosulni a fennálló értékrenddel sem, melyet tagad. Tagadása azonban érték. Az ironikus szubjektum tehetetlenségében is az értékváltás előkészítője.

A narrátor egyfajta „médium”, és arra szolgál, hogy az író „... el tudja választani egymástól a civil énjét a publicisztikákban megszólaló, állást foglaló elbeszélőtől”.3 A halacska, az. elefántcsonttoronyban üldögélő értelmiségi valamint a kotnyeles kékharisnya a narrátori énnek a metaforája, és ennek tekinthető a haris is.

Esterházy valami egyedülállót talált ki avval, hogy a regényeiből az „én”-t publicisztikai írásaiba emelte, megteremtve a személyiségétől bizonyos fokig eltávolított narrátort, aki által distanciával tud viszonyulni a világ dolgaihoz és saját közírói szerepéhez is. A narrátor-én azonban az 1994-ben megjelent közírás-gyűjteményében (Egy kékharisnya följegyzéseiből) már ritkán szerepelt, az Egy kék harisban pedig éppen csak föltűnik (A norvég rák, A tolvaj), hogy aztán végképp nyoma vesszen. A narrátor-figura hiányában azonban Esterházy képtelen a megszólalás előjogát fenntartó kivételes személyiség szerepének a veszélyeitől szabadulni, bár szabadkozó mondataival a tekintélyelvű megnyilatkozások ellen küzd: „Ez az írás nem azt célozza, hogy megmutassa, hol az igazság, csak mutatna valamit, ami legalábbis aritmetikailag igen érdekes” – indítja Római fürdői tuti, mobil glosszáját. Vagy íme egy önironikus mentegetőzés: „... a magyarnyelvnek tartozom avval, hogy bizonyos mondatok le legyenek írva; magasztosság bezárva” (Európai egyszeregy). Esterházy iróniával utasítja el a jövőbe látó, a jelen problémáira megoldást kínáló vátesz-, próféta-, „lángoszlop”-szerepet, melyet a közép-kelet-európai felfogás értelmében egy írónak vállalnia kell „Ottlik nyomán szeretjük hangsúlyozni, hogy az író csak ürge. Minden definíció védekezés, ez is, nyilván a lángoszlopozással szemben; lángoszlopban gazdag vidék ebben meg timföldben” (Arra gondoltam, hogy az le). Ám véleménymondása egyre gyakrabban válik az igazságot kinyilatkoztató gesztussá.

„... én azt gondolom – mondja a szerző saját közírói szerepvállalásáról az Üdvözlet a győzőnek című írásában –, „hogy az a jó, jó a köznek, ha vannak, maradnak, akik nem lépnek közel a pártokhoz, mert ha közel lépünk, akkor túlságosan is megértjük őket, megértjük a helytelenségek motivációit, emberi (hi, hi) hátterét, szükségszerűségeit... Az ilyen értelmiségit nevezzük függetlennek.”

Habár a narrátor-figura elmaradása csökkenti az irónia (önirónia) és az önreflexió létrejöttének a lehetőségét, az Egy kék haris mégsem nélkülözi ezeket a minőségeket. A haris ironikus értelmezésére bátorít az előszó tartalmazta definícióban közölt pozitív értékítélet, mely megállapítja, hogy a szóban forgó madár hasznos. Ha pedig a haris a narrátor-én metaforája, akkor a hasznos haris nemhogy ironikus, de önironikus olvasatra indít. Önreflexív írói magatartásra nem is lehetne jobb példát felhozni, mint a Kis magyar komcsizás azon passzusát, amelyben a szerző visszavonja egyik glosszáját. Ez a mű egy közéleti személyiség által elkövetett nyelvtani hiba apropóján született volna meg, „... ám egyszerre csak rossz érzésem támadt” – írja Esterházy. „Mert úgy éreztem, semmi más nem működik a glosszában, mint az én gőgöm, az én egyébként megalapozott grammatikai gőgöm.”

Mindezek ellenére az Egy kék harist korántsem jellemzi oly nagy mértékben az önreflexív, önironikus magatartás, mint a halacska vagy az elefántcsont-cikkeket, amelyek ahhoz szoktattak, hogyha Esterházyt olykor elragadja a hév, és belemelegszik nemzete „okításába”, megtorpan és nevet egyet magán. „Mert sok minden megszűnt és sok minden lesz.” – mondja a rendszerváltozást követő időkről egyik elcfántcsonttoronybcli írásában (A legrosszabb demokrácia is), majd észbe kap és így folytatja: „Váteszként munkaköri kötelességem megmondani, mi az a legfontosabb új, ami lesz, lett.”

JEGYZETEK

1.   Szilágyi Márton: Az autonómia térképe. Esterházy a publicista. Alföld, 1992/5. (60-65).

2.   Wernitzer Julianna: Idézetvilág avagy Esterházy Péter a Don Quijote szerzője. Pécs, Bp., 1994.

3.   Szilágyi Márton: i. m.

GYÖRGY ANDREA

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék