Nichita Danilov
KILENC VARIÁCIÓ ORGONÁRA
Mert
valóban, a mindennemű dolgokban rejlő jó rész megközelíthető sok szó által, kevés szó által, vagy akár szavak nélkül
is, adott lévén, hogy róla nem tudunk beszélni és ismereteink sincsenek,
és ő a természetfölötti körébe utal
mindent, kitérők nélkül nyilatkozva meg, leplezetlenül és egészében
mindazon dolgok által, amelyek mind a tisztátalan, mind a tisztaság fogalmát meghaladják, és a legszentebb csúcsokig
emelkednek, elhagyva az isteni fényt,
hangot és az égi szavakat is, elmerülve az ismeretlen homályban, ahol ténylegesen megtalálható az, aki
mindenekfölött való. És azt mondjuk, hogy ez a rész sem nem lélek, sem
nem szellem... Nem szám és nem rend, nem
nagyság, nem kicsinység, egyenlőség vagy egyenlőtlenség hasonlóság vagy
másság... Semmi nem abból, ami a nem létező körébe, és semmi sem abból, ami a létező körébe utalható: a
lények nem ismerhetik akként, amilyen
önmagában, mint ahogy ő sem ismerheti a lényeket úgy, ahogyan azok vannak.
DIONYSOS AREOPAGITA
Kirill
Kirill, a szerezetes egy kút belsejében fekete zsoltárkönyvbe ír. Még
Konstantin idejéből maradt itt. Körülötte a víz kissé félrehúzódott. A kút
belseje mégis nyirkos és hideg. Egy mécses lángjánál
időnként megmelegíti a kezét. Az asztalán edény áll, jobbra egy vak
madár az edényből kölest szemelget.
Én a kút fölé hajolva figyelem minden mozdulatát: abból, amit ő
leírt, új zsoltárkönyvet írok. Néha felnéz rám, de nem szól
semmit.
Van, hogy a víz zavarossá lesz, olyankor nem látom, mit ír. Olyankor
mélyebben le
kell hajolnom.
Máskor enyves, ragacsos a víz, mint az
agyag és felrepedezik.
Máskor forró, mint a láva, és tüzet fröcsköl.
Megint máskor fokozatosan
lehűl, és kővé keményedik, olyankor várok. Leülök a kút peremére,
és várok, míg a kő vízzé változik újra.
Időnként hull a hó.
Nagy pelyhek hullanak a
kútba, de nem olvadnak el a vízben, réz- és ezüstpénzzé változva Kirill
borotvált koponyájára tapadnak.
Ő ír, anélkül, hogy érezne valamit. Én nagyon figyelmesen követem
szemmel: nem szabad elszalasztanom egyetlen szavát sem. Abból,
amit ő leírt, új zsoltárkönyvet írok.
Előttem homokóra, a belőle csorgó homokba mártom a tollam, és
írok. Nagyon körültekintőnek kell lennem. Bármilyen szél
összekuszálhatja, amit írtam.
Fölöttem is van valaki, hajlottan figyel engem, és átírja, amit leírok.
Ha véletlenül felnézek rá, a könyve mögé bújik, mint aki
elmélyülten olvas.
Jócskán hasonlít Kirillre is meg rám is.
Gyakran olyan mélyen hajol a kútperemre, hogy figyelmeztetnem kell:
könnyen az
aknába eshet.
De csak nevet, ész nélkül hahotázik
rajta.
Ő Ferapont szerzetes.
Ferapont
Tehát fölöttem ott van Ferapont szerzetes. Derékig érő szakállt
növesztett. Szünet nélkül figyeli mit, írok. Bő orosz ing van
rajta, középen hársfakéregből készült övvel összefogva.
Hasonlít nagyon Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijre.
Ha valahol hibázom, kis kavicsot ejt a
fejemre.
„Légy figyelmes, légy figyelmes, Nichita testvér, mondja olyankor. Légy
figyelmesebb,
sokba kerülhet még neked, ha hibázol."
Mikor habozom, hogy hova kell pont
vagy vessző, ő kijavít mindig.
„Ennek már nincs jelentősége, mondom, a modern zsoltárokban nincs
már a központozáson
hangsúly."
„Te mégis használd, használd őket. Soha nem lehet tudni. Ki tudja,
milyen időket érünk meg! Nagyon figyelmesnek és
előrelátónak kell lenned. Ezért többet kellene
böjtölnöd, és jobban odafigyelni magadra. Kevesebbet gondolj a nőkre.
Igazi sztárec legyen belőled."
„Mindennek ma már nincs jelentősége, válaszolom. Más szelek
fújnak, sok minden megváltozott. A világ már nem böjtöl. Ami meg a
nőket illeti..."
„Te mégse feledd, amit mondtam. Légy nagyon
körültekintő..."
Ferapont testvérnek
szelíd kék szemei vannak.
Annak ellenére, hogy mindig szomorú, sírni sohasem láttam.
Vastag hangján rendszerint zsoltárokat énekel.
Szeretném
megmártani benne a tollam, és leírni szomorú tekintetét. De ő magasan fölöttem van, és bármennyire is
nyújtóznék, nem érnék fel a szeméhez.
Ferapont
testvér fölött ott van Lázár.
Lázár
Ferapont testvér fölött ott van Lázár.
Lázár testvér fölött nincs más senki. Ő tényleg nagyon egyedül van.
Nem néz se ki,
se be, mégis mindent lát. Fölötte nincs több akna.
Ő szomorúbb még Krisztusnál is. Minden héten leválik egy darabka
róla, és a kútba
hull.
Ferapont testvér az ő sebeibe
mártja a tollát, és írja zsoltárait.
A sebei tiszták, mint az ivóvíz, és
nem büdösödnek, nem is fájnak. Ő nem ír.
Csak vére folyik a sebekből, és
megtölti az egész kutat.
Szomorú tekintete és szelíd hangja
hozzám is eljut, de ő nem dorgált meg soha.
Egyike
az ő sebeinek a kút is, amelyben írok. Időről időre
kinyitja szemét, megkeresi
tekintetével a másik Lázárt, lenn a mélyben.
A másik ugyanolyan sovány, mint ő.
Dániel
Dániel testvér még nagyon fiatal, és a környező mezőn bolyong.
Ő még nem szállt
le a kútba.
Még a bajusza sem nőtt ki.
Lenszőke haja van, és nem ismeri
az asszonyt.
Most nyomást érez a mailkasában, és a mezőn bolyong. Néha
elővesz egy kis zsoltárkönyvet, és lapozgatja, anélkül, hogy értené.
Mindig vele van egy madár. Valamilyen sólyom lehet, de oroszlánfeje van és
kígyófarka.
A madár a jobb vállán ül vakító
szemmel.
Olvasni tanítja Dánielt.
Kiterjesztett szárnyai
alatt, hónaljtájban időnként áttűnik egy-egy nő teste. A madár
homokkal él, és Lázár sebéből vizet iszik.
Kirill madarára emlékeztet, de annál sokkal okosabb.
Minden újholdkor
leszáll az aknába, és egy új zsoltárt hoz fel. Ő a bölcsesség madara.
Épp
április vége van, alkonyodik.
A másik Kirill
Kirill
testvér alatt egy másik Kirill is van.
Másik aknában
másik zsoltárkönyvet ír.
Fordítva ír, mint az első Kirill. Egyik
kezével ír, a másikkal a rézpénzt számolja, ami
az első Kirill zsebéből hullott ki. Nagyon sovány, és hétnaponként
csak egyszer eszik.
Egy patkány elrágta a
saruját, és most a talpát rágja a bal lábán. De ő nem érez semmilyen
fájdalmat. Vér sem folyik a sebből, mintha halott lenne.
Rövid, szürke szakálla van és
csőrszerű orra.
A szemhéjai
vörösek a sok írástól, és a keze minden betűnél remeg. Valamivel
idősebb, mint az első Kirill, és ravaszabb is annál.
Titkon a pénzét számolja, és halkan nevetgél.
Inkább a hold
fényénél ír, és a saját vérét használja, annyira fösvény. Nagyon apró
betűi alig olvashatóak.
Alatta ott van Antichin testvér.
Antichin
Antichin testvér nem hasonlít rám, hanem Ferapontra, aki
fölöttem van.
Antichin olvas,
és mindent kijavít, amit a másik Kirill ír. Nincs szakálla, de a haja a második
Kirill celláját súrolja. A körmeit nem vágja, így azok hosszúra nőttek, és
a húsába mélyednek.
A cellájában kicsinyke ablak, melyen át a mezőre látni.
A mezőn most a másik Dániel bolyong.
Időről időre kidob egy-egy lapot az ablakon, és várja,
hogy a másik Dániel észrevegye. De őt teljesen lefoglalják a gondolatai,
nem lát semmit maga körül.
A madár viszont titkon elolvassa mindet, majd összerágja, és lenyeli,
nehogy Dániel
kezébe jussanak.
Antichin testvér nem fösvény, viszont sokat gondol a nőkre. Sokszor
van, hogy a
tollal női combokat és melleket rajzol.
A jobb kezében kis méretű
nagyító.
Alatta második Ferapont ír.
A másik Ferapont
A másik Ferapont félig-meddig rám hasonlít, félig-meddig az első
Ferapontra. A jobb szeme azonos az én jobb szememmel. A bal szeme
kék, és a másik Ferapontéhoz hasonlít.
Lehajtott fejjel ül, és úgy tűnik, elmélyülten meditál valamin.
Sokkal búskomorabb,
mint az első Ferapont.
A hátán szárnyak vannak, és egy súlyos
kereszt.
Szakállt visel, és egy pókhoz hasonlít.
Ül, és átírja mindazt, amit Antichin írt.
Szomorú, sötét az arca, nem láttam még
soha mosolyogni.
Igazi grammatikus.
Hosszasan mérlegel, fontolgat minden egyes frázist, mielőtt
zsoltárba írná. Az írása nagyon pedáns.
Ő aranyba írja a zsoltárt.
Miután ily módon teleírt egy oldalt, meggyújtja a mécses lángján, és a
pernyét Lázár
sebeire szórja. A második Lázár sebeire.
A másik Lázár
A másik Ferapont alatt van a másik
Lázár.
A másik Lázár alatt nincs más senki. A hamu a sebeire hull, és belepi a
testét. Ő nem ír semmilyen zsoltárt. Annyira sovány, hogy
írni sem bírna.
Már ahhoz sincs ereje, hogy a szemeit
nyitva tartsa.
Nagy ritkán egy-egy pillantást vet az első Lázár felé, aztán
behunyja szemét, és elfordítja arcát.
Hamu borítja a sebeit.
Minden sebében kút van.
Az egyikben ülök én, és
folytatom az írást.
A teste csupa csont és bőr.
Sápadtabb még Krisztusnál is.
Szétnyílnak kissé fehér ajkai, és azt suttogja:
„Vizet, vizet... egy kevés vizet." Csak ennyit.
A második Ferapont nyugodtan elégeti zsoltárait, és víz helyett hamut
szór a sebeire. Ebbe a hamuba mártom a tollam, és folytatom az írást.
Dániel testvér mindebből semmit sem tud.
Még alig tanult meg olvasni.
Egy kis zsoltárral a kezében jár, és szótagonként silabizálja.
Április vége van, és hamarosan leszáll az éj.
A madár a
válláról elszállt.
Dániel veszi
majd át a helyem.
Dániel alászállása
Véget ért az április és március következett el. Dániel a kút pereméhez
lépett. Lenézett, és hátrált néhány lépést. Péntek éjszaka volt, hétfő
felé. Csukott szemmel bámult le a mélységbe: még így sem
tudott szabadulni a másik Dániel látványától.
Hétfőn egész nap ült és sírt
a másik Dániel fölé hajolva.
Teste megzöldült és a bőrén kígyópikkelyek tűntek elő. A
kezein tollak nőttek, csak a szárnyai nem akartak kinőni. Egész
nap zokogott.
Alatta zokogott a másik Dániel is.
A tollakat és pikkelyeket tépte a testén, a nimbuszát cibálta, és
zokogott, egyre inkább
a kút fölé hajolva.
Az aknából Kirill szerzetes szomorúan nézte őket. A könnyeikbe
mártotta tollát, és csendesen írta tovább zsoltárait. A mécses
lángjánál időnként megmelegítette a kezét, és dolgozott tovább. A vak
madár az oldalánál továbbra is a kölest szemelgette az edényből.
A másik madár Dániel válláról már régen
elrepült.
Fekete szombat volt, mely soha nem ér véget.
JÁNK
KÁROLY fordítása