Sarusi Mihály

Magyar Igen
Magjar Égen – tetszettek írni Urunk Jézus Krisztus 1778. évében. Tatár, török, Hóra, majd a pontot az I-re Janku hada tevé. (Hogy ne is folytassuk. )
– 1848-ban 187 magyarigenit mészároltak le; 400-an maradtak életben. 1947-ben 70 református él Igenben, meg körülbelül ugyanennyi katolikus.
Zarándi, alsó-fejéri bányaságból az Ompollyal a Mezőségnek sompolyogva.
Előbb úgy vettem: Igen helyett Nemet találok. Magyarigenben Magyarnem.
– Magyar-Nem!
Magyar nyema, nyics egy sem. Nuku; csak a nyustyu.
– Másfél.
... Valamennyi magyart csak lelek Igenben?!
Megszámolni térek be a faluba.
Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni, mikor lehetne, nagy vétek (M. ATHENAS) – olvasod az igeni sírkertből az erődtemplom kertjébe mentett Felsőcsernátoni Bod Péter (1712– 1769) kövén.
– Halálának 200. fordulóján emelte a magyarigeni egyházközség. A „Magyar Athenas” volt az első magyar írói életrajzi lexikon.
– Hagyján, ha nem mondod, hogy m.!
Elvisel, ha nem nevezed nevén a m. -t. Különben nem tudni, mire nem vetemedik nagy indulatában.
– Különben is, örülj, mert ez a templom legalább ma is a tiétek! Máshol, mint pl. Szentimrén, csak a kihalt istenháza maradt utánatok.
Mibe bé lehet költözködni.
Az emlékmű előtt kopjafa, kegyelettel szülőfaluja 1972.
– 800 (magyar) lélek 1918-ban is – az akkor 3-4000 lelkes MagyarIghenben.
A templom falában kő: Ezen ISTENHÁZA Fundamentumból építetni kezdet 1781 Sz. György napján.
– A parókia 1480-ból való, barokk átépítése 1753-as. A várfal és a várkapu 16. századi, az itteni felekezeti iskola helyén ma vendégszobák.
Az emeleti lőrések egyikén támadt ablakban lóghatsz hajnalban meglesni az első lópatkó-csattogást:
Zúg a légy, zúg az őszi pusztuljka az istenházában! Mintha idemenekült volna Alsó-Fehér vármegye valamennyi legye.
Az istenháza nem Bod Péteré, ám a fundus annál inkább.
Haton vagyunk.

Gudor Melinda, regélőm, a lelkész ifjú párja,
Gudor Botond, a magyarhiten lévők lelkipásztora,
Gudor Noémi, kicsi lélek a paplaki bölcsőben,
Tollas Sándor és a kislánya,
Ida, és
Kolumbán nevezetű; ő már nem biztos, hogy járni fog.

Megvannak mind a hatan!
– Istentisztelet kéthetente.
Ha a legyek beengednek bennünket? Szólni engednek. Döng, dönög az istenháza legye verébbel vegyest.
– Sárdon 20, Boroskrakkón 3, Zalatnán 30.
Bod Péter mindhárom mai leányegyházában istentisztelet kéthetente.
– A katolikusok kb. 10-en vannak, műemlék a templomuk.
A paplak kutyája veled tart magyarkatolikus-nézőbe; román fiú köszön rád:
– Bundö!
Jól hallottam, a gazdasszony az elébb Bundást említett.
A magyar kutya, ha más környezetbe kerül.
Bundással – úgy lehet venni – hat és felen vagyunk magyarok Igenben.
Hetedfél.
– Noszek Gyula a katolikus gondnok, papjuk Gyulafehérvárról Gál Alajos főesperes.
A magyar gondnok kedves élete párja kávéval kínál. Nem tudja, mivel kedveskedjék! Épp törökbúzát törnek; mit tehet ő.
S a magyart – ura szülőanyanyelvét – nem töri.
– Mindenünk van!
Mindenük, a szentegyházban s környékén.
– Tizennégyen.
A 14 magyarigeni katolikus:
Nagy Ili, Sems Rózsa,
Noszek Gyula,
Noszek Dorina, a felesége,
Borsos Mária, Sztáráné, Borsos Ernő, a testvére, Borsos Sztára Mária, Szabó Vili,
román férfi, magyar nő, a gyermekek katolikusok: Biris Anna és négy gyermeke, Dani az egyik, Istok..., románnak tartják magukat, de katolikusok,
Celnának laknak, onnan járnak át. A 14. ? Valamelyik.
– Tizenhárom és fél.
Reszkessen, akinek rossz a lelkiismerete!
– Nem úgy gondoltam. Hál’ Istennek mi sem.
Gazdag porta, tág ház a gondnoké. A falon Ajtaiék nemesi levele, öreg szablya, szarvas agancsa; berakásos íróasztal, föstmény. Hetven évvel ezelőtti kolozsvári rumun oklevél adja tudtul, milyen borok voltak akkoriban Magyarigenben.
A ház alatt a pince akkora, hogy nem csoda: Ajtai uram csak elindult egy borversenyen, s már meg is nyerte.
Ma a hatalmas hordóknak – jobbára – csak a hűlt helye.
Igen vize martján, Sárd felől: a jó öreg katolikus istenháza. Mellette a valahai plébániaház téglahalma. Épp elég föladat tizenvalahány léleknek a templom megóvása.
M. IGEN.
Nemigen.
A templomkert végében: mi az a fehér? Csak nem.
Az emlékoszlopon elöl: MDCCCXLVIII oktober XXVII.
Balra az irat: 187 magyar honfinak síremléke.
Itt Nyugszik IGEN.
Igen; hátul: Áldás poraikra!
Áldás, béke.
Jobbfelől írva vagyon az igen magyar kövön: A Kegyeletes Közönség adakozásából emeltetett 1888-ban.
Volt, kegyelet, közönség, adakozás, emeltetés.
Cinterem a katolikus templom körül.
– Az utolsó sírkőig A tied vagyok, Vagyunk! Az egyik: Ilyés Elek 1900-1958.
Ő is hiányzik a miséről.
Hát még az, aki „nem természetes halállal halt”.
Errefelé nem a veled ásatott gödörbe darabolás, lövetés a lehető leghagyományosabb módi?
Amoda a faluban a magyarvallásúak szentegyházán körben vadonatúj eresz. Nem egyházi pénzből, az Illyés Alapítvány segedelmével.
Hála Istennek, Gyula bátyám! Hogy itt is találkozhatom Véled.
A legjobb helyen. Ahol szorít.
A Sárd felől való, Igen-pataka marti magyarkatolikus istenháza padjaiban román ének a szórólapokon, magyar énekes füzet. Virágszál, szálak, s valahol: széles magyar nemzeti szalag, amelyért újabb égetés jár? A kapufőn 1809. A torony alatt harang kötele s a kiterített J. Kr. képe. Péter és Pálnak szenteltetett.
– Mondta a pap bácsi: amíg bírjuk, ő minden vasárnap kijön! Ha látja, hogy van köztünk román is, röviden nekik is elmondja.
ÍME! Kívül Ompoly édes tere, nyugotrúl meg, a Móc-havas felől, áldott magyar szél, amely.
Mindszent hava derekán Anno Domini 2001-ben.
A katolikus istenháza alatti Igen vize mentén följebb: Igen-pataka, korábban (a pontosság kedvéért) Oláhpataka.
– Aki rumun vizet iszik...
A sárdi kálvinista magyaristenháza ide épp egy jó kurjantásra.
– Berekednél, hallod.
Az a macska ott: mint a csabai Kastélyi-szőlőkből a balatoni Almádi-hegy aljáig szaladó S. Gyöngyi-féle Mafi.
– Négy magyar, egy román temető Igenben. Három református, egy katolikus.
A két magyar templomon kívül egy kicsi román a Magyarigenbe letelepedő Új- /Nagy-, Alsó-/ Oláhigen tovább gyarapodó népének.
Az anyai ágon Ajtai családnak volt vagy húsz hektár szőlője, melyre a ház alatti óriás pince sarkában árválkodó tíz jókora hordón kívül nem sokan vélekszenek. A pince földjét borító pityóka honnan tudná?
Mélyen hallgat.
– Ajtaiéknak volt aranybányájuk Zalatnán!
A szeku az öreget lefogta, keresték az aranyat.
– Anyám unokatestvére.
A valaha ragyogó magyarigeni porta – nemesi udvarház – romjain is látni való.
– A szőlőből valamit visszakaptunk, de a legrosszabbat adták. Egy darabig csináltam, aztán megmérgelődtem, kivágtam.
A gyermektelen portán örömmel fogadták volna az áldást. Az udvarházat a gazda ezután igyekszik helyreállítani.
Magyarigen a közigazgatási székhelye Sárdnak, Borosbocsárdnak, Celnának, Igenpataknak, BodPéterIgennek.
Négyezer lélek.
– Rajtunk kívül magyarok még néhányan Sárdon; páran Krakkóra jöttek. Pár hónapos kisbabájával fogadott az elébb az ifjú (Fejér-várról való)
lelkészné, szomszéd román fiatalasszonnyal lelem őket.
Ránézett; férje Kolozsvárt a dolga után, az ifjasszony a csecsemővel meg a rács mögé zárt harapós kutyával (az udvaron a szelíd Bundással). A kapuházban az épp erdélyi-hegyaljai cefrejavától bódult román, magyarul egy fia szót sem értő, amúgy igen jóindulatú házpásztor kapus hortyog.
Hazamehet, van, aki vigyáz a papnéra?
Széles mosollyal távozik.
Örül, hogy itt vagyok.
Édes Istenem.
Édes kicsi magyar (magyar-román, román-magyar, miegyéb) világ!
Hogy érti ezt az érzést, akinek soha semmi köze nem volt ehhez a – móc havasok közé szorított – kicsi magyar világhoz.
Tán a zsidó, valahol Zsidóföldön túl. (Vagy épp otthon, Palesztinában. / A kurd odahaza. / Francia-, meg Spanyolhonban, Andorrában. / Az indián az ő ősei földjén.)
Már ha ragaszkodik ahhoz, ami. Mert - ugye - különben gond egy sem.
Ki soha semmit sem értett ebből a kisded magyar életből.
A másfél magyaréból, harmadából ha. Nyelvétől megfosztottéból. Lelkétől.
– „Erdély”; „az” „erdélyiek” „túlzottan” „szeretik” „a” „hazájukat” adja meg budimpesti egykomád.
Túl-on-túl.
Modern az hogy lehetne.
Túl-a-modern.
(-ontúl.)
Magyarnem? MAGYAR-IGEN.
Mint egykoron a pápával Darázsfalván: igen, igen!
Magyarigen.
... Hova oly rég kívánkoztál. Hogy most – már megint – segítsen a Jó Isten.
Ez az.
Hol jobban érzed magad hetedfél magyarral, mint amoda félszázezer aliggal.
– Szinte; már-már.
F. I. -nek vallják meg Gyimesvölgyében:
– Ellenünk nem románok, hanem az alig-magyarok uszítanak.
„Chiar-magyarok” (ahogy a csángó nép hívja őket), hogy minek a magyarnak a magyar tanoda! Amikor járhatnak a máséba is.
Soproni fekete („Kékfrankos, meg tizenöt százalék otelló!”) almádi maradékával öblítem le a várfal egyik – hálóvá varázsolt – helyiségében ezt a fényes napot.
Fekete! Nem veres, fekete e bor színe! S nem árt meg neki egy kis zötykölődés, némi nappal meleg Mindszent hava! Egyik hazából a másik hazába, Móc-havasi tengelytörő kocsikázás.
A főtéren – Magyartemplom terén – bezár a Bar nevezetű korcsma, s rövidesen fölcsendül az első dákó-román gajd. Mintha otthon lennél a szintén dák-nem-látta csabai Mozi téren (hol estelente hajnal hasadtáig tart a zűrzavar, s hetente cserélni kell a duhaj fiúk miatt a padok deszkáit). (A füldugót sűrűbben.)
Egész csöndesek az itteni részegek a csabai Mozi téri cefréshordónyalogatokhoz mérten.
Más legény nyakába a párjának való ugrik csókolni, kifulladásig.
MAGYARIGEN.
Majdnem mint a morvahoni Magyarbród (Uhersky-Brod).
Lám, a cseh nem restelli bevallani. (Persze, mert tudja, hogy attól még – ha te azt mondod is, hogy sajnos – az övé marad. )
Mert amúgy, lassan, ugyanoda jutunk itt es, mint Magyarbródban egytestvéreink.
Különben: OKÉ! A miniszterelnök, Adriai Nasztáze a kisantant összefogását sürgeti a magyarbarát magyarokkal szemközt.
Mert mindeközben – míg ezt mondod, mondikálod – a Bukur-vize martjáról indított tankönyv-kommandók járják Háromszék vármegyében a magyar oskolákat, hogy kiszedjék a magyar tanulók kezéből a magyarhoni tanolvasmányt.
– Kérem, jelentsék a tanári karok etnikai összetételét! – szóla a párizsi Trianon-palotában kiképzett prefektus, európaiságra okítva Európát.
Európa (leányasszony) – bikaháton – 2001-ben a Magjar Égen. Földön.
Az égen már (a Magyarcsillaggal párban) az Esthajnal.
A magyarigeni kapukat este kilenckor sem reteszelték még el: bárki benyithat hozzád.
– Csak meg ne tudják a globális globalizáció odaadó (mértékadó s mértéktartó) hívei, a vándortolvajok!
Azok.
Hogy az édes magyarigeni (!) álomból kocsizörgés ébresszen.
Majd motor bőg; az első kakas-szó.
Magyar Virradat (Szálasitlan), hálistennek.
(De – biza – nem románnácitlan. )
– Tudniok kell a magyaroknak, hogy én géppuskás vagyok – szóla vala
az egyik államférfiúi vezérük. Nem álom, való.
Az Erdélyi Magyar Egyetemet a legszívesebben szétbombáznák. Mondván, Európa.
Szegényke.
– Három családot telepítettem Igenbe Kolozsvárból, három munkanélkülit. Egyet ide.
Odaadta a saját lakását (megosztotta a házát) a szegény embernek (... emberrel).
– Itt voltak két évig. Asztalosműhelyt csináltak. Idetelepítette ezt a családot, hogy szaporítsa gyülekezetét.
– Nem ment.
– Két családot Sárdon, a parókián.
Az egyik ma is ott él, a másik kiment Németországba.
– Nem tudtak megélni.
A gyermekeket a nagyszülőkhöz adták Kolozsvárra. Ők meg.
– Ez volt. Próbálkozás, hogy gyökeret eresszenek. Lépni kellett, mert meghalt a gondnok. Fogynak.
Tollas család; ketten, az egyik román, meg egy gyermek, de a gyermek román lesz.
Kolumbán család, ketten vannak, de Kolozsvárhoz tartoznak. Mi hárman, Gudor. (Én szilágysomlyói vagyok.) Tamás nevezetű hívem, de nem jelentkezett be. Nem jön, kerül. Van egy néni, a gyulafehérvári otthonban él.
Léleksorolvasás IgenMagyarban.
– Nyolc személy, ez az egész eklézsia.
– A Kolumbán család felerészben Kolozsvárt van; tanár, csak nyáron jönnek.
Nyolcan sem.
– Valamit tenni kell, mert a románok nagyon áhítoznak a templomra! Magyartemplomba. (Miután – elébb – Bizáncba vágják. )
– Az ötvenes években már tüntettek; ordítoztak! Ők többen vannak! Nekik jár!
Minden, de minden az ősi jogon.
– A mi püspökünk? Azt mondta: Mért zavarna, hogy az egyik hajóban ortodox pap füstölne?!
Mért.
Ők, a mieink.
– Előtte a románok ellopták a saját templomuk építőanyagait.
– Temetéskor kaján vigyor: „Hányan vagytok még?”
– Látom.
A magyarigeni: Erdélyhonban egyetlen késő barokk református temploma.
„Építették dákoromán eleink.”
Csak beveszik magukat, s már kész is a legenda.
Avagy már régen elkészültek vele Igen-vidéken?
Bod Péter után barokk közösség volt itt, erős bécsi hatás érvényesült. Nem egy családban bécsi festményt őriztek. A középkor óta jöttek Magyarigenbe a német kőfaragók. Krakkóban is.
Az Igen-völgyi iparosok szerte a világban faragták a barokk templomokat, igényelték itthon is.
Annak ellenére, hogy itt a reformáció óta – a jézustársasági térítés ellenére – mindig kevés katolikus volt.
– Az 1500-as évek végén, az 1600-as évek elején 800-1000 volt itt református!
Annak ellenére, hogy Gyulafehérvárt visszavették a károlyfehérvári katolikusok.
– Erdély három kálvinista püspökének volt eddig Magyarigenben a székhelye.
Magyarázza a magyar lelkész a környéken a románoknak, ők is jól járnak, hogy idejönnek a pénzüket elkölteni a magyarországiak. Némi fejtörés után megadja neki az Igen-vidéki ember, kit kellettekorán fölvilágosított Bizánc a dolgok európai állásáról:
– Az a pénz nekünk nem kell, mert az rossz pénz! Elhitették velük, hogy a pénznek van szaga. (Bűzös illata.) M. IGEN.
Ne is mondd.