Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2002. Augusztus-szeptember, XIII. évfolyam, 8-9. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Láng Zsolt

Játék a kriptában

(2 részben, szünet nélkül)

JÁTÉKOSOK:

PÉTER (házigazda; nála van az elemlámpa)
ÁGNES (Péter felesége; halkan beszél, mint akinek állandó bűntudata van)
ESZTER (fővárosi vendég; folyton éhes, miközben remegve ügyel vonalaira)
ISTVÁN (Eszter tanára volt az egyetemen; sötétben az orrát túrja)
TOMA (életunt emigráns, kialudt pipával; néha úgy tűnik, ezt az egészet ő találta ki és írta meg)
SZONJA (Toma élettársa; szelypegve, idegen szórenddel beszél, férfira vágyik)
BÉLA (közéleti ember, szónoklós fajta, Flaubert Közhelyszótárának lelkes olvasója; az ly-t lj-nek ejti, pl. azt mondja: seljem)
ILONKA BÁCSI (a kúria mindenese; amióta megverték a rendőrök, furcsán beszél, nem is annyira dadogva, mint inkább eeerőlködve)
ANDRÁS (Eszter vőlegénye; hiába várják, csak lépteit hallják)
SZÚNYOGOK, LEGYEK

HELYSZÍN:

Ódon erdélyi kúria romos kriptája, hátul az őskert mélyén, a domboldalban; félig befut a föld alá. De a játék ebből nem tár elénk szinte semmit, mert bent vagyunk a kriptában. Illetve kint vagyunk, de mindent belülről látunk (oldalnézetben). Néhány szanaszét heverő koporsó, megtépázott koszorú; jellegzetes kriptai kellékek; a bejárati ajtóval szemben is van egy vasajtó, mögötte apró kamra. Szél, eső, mennydörgés hangjai.

Caplatva érkeznek a kirándulók, nyikorogva feltárul a vasajtó. Elöl Péter
(elemlámpával), mögötte a többiek.
PÉTER Itt kihúzzuk, míg eláll az eső.
ISTVÁN Itt sokáig ki lehet húzni...
TOMA (belerúg egy kallódó koporsófedélbe) Láthatólag nem zavartalanul.
SZONJA (belenéz a koporsóba) Szentszégesz Iszten!
PÉTER Legfeljebb az üknagyapám...
TOMA Ebben az országban vagy lábszag van, vagy hullaszag.
BÉLA Hajlamtól függ, ki mit szeret szagolgatni...
ISTVÁN A kecskeméti nagyapám mesélte, hogy ő a dédapja sírgödrében rejtegette a barackpálinkát az ávósok elől...
TOMA Nem is volna rossz! Át is áztunk, meg is fáztunk... (Péternek) Ugye, doktorunk, ilyenkor gyógyszer a pálinka? Nézd meg, abba az urnába hátha beledugtak valamit.
BÉLA Nem tudom, gyerekek, vállalható mindez?
TOMA Mi már annyi mindent vállaltunk, Bélu!
PÉTER (belekotor egy felnyitott koporsóba, keresgél, kiemel valamit) Egy medence, látjátok, ez itt a farokcsontja.
ISTVÁN Milyen kicsi!
PÉTER Te most másra gondolsz, ez az os coccygis. És különben, nézd, mekkora a protuberális szög. Csakis nő lehetett. (Ledobja, tovább kotorászik) Ez meg egy babérkoszorú. Fogd, Ágnes, belefőzzük a pityókalevesbe.
ÁGNES Mennünk kellene. Már nem esik annyira.
SZONJA Mi lesz vacora?
TOMA Babérleveles krumplileves.
ÁGNES Gombatokány puliszkával. Remélem, Ilonka bácsi már odatette a vizet.
ILONKA BÁCSI (a hátuk mögül) Öööö! Nnnem, mmmert, ööö, iiit vvvagyok!
ESZTER (felsikolt)De megijedtem...
PÉTER (lehalkítva a hangját) Egyszer megverték, azóta nehezen beszél. Ráadásul az egyik fülére süket. Ha beszélni akarsz hozzá, állj a jobb felére.
TOMA (vakarózik) Összecsíptek a szúnyogok.
BÉLA (csípősen) A legyek is a farkatlan tehénen zsinatolnak.
TOMA A legyek mennyiségéből ítélve, kevés itt a farok!
BÉLA Ezt épp te mondod, Tamáska.
ÁGNES (ijedten) Péter, menjünk, majd megmutogatod az őseidet máskor. Már ha valakit érdekel...
SZONJA Mi az puliszka?
TOMA Vízben főtt kukoricaliszt.
SZONJA A gyomrom isz tanul magyar.
TOMA A világ legrosszabb ételét a frízek főzik. Utána az erdélyi becsinált leves következik. Nemhiába állítják a frízek, hogy ők és a magyarok rokonok...
BÉLA A frízek?
TOMA Valamilyen finnugor leágazás miatt.
ISTVÁN Eszter, tudta, hogy a puliszka fokozza a nemi vágyat? Magának is tudom ajánlani, azaz mégsem magának, hanem az Andrásának. Megfigyelte, mennyi itt a gyerek.
PÉTER Itt a fiúk kosbort tűznek a kalapjukba. Baszakófűnek hívják, mert felgerjeszti a vágyakat. Ha a lánynak megtetszik a fiú, kikapja kalapja mellől a kosbort, és rágcsálni kezdi. Ez a jel.
SZONJA Hogy kinéz koszbor?
ISTVÁN Lehet, András is azért késik, mert még mindig azt keresi.
ESZTER Ne gúnyolódjék folyton! Az egyetemen is mindenkibe belekötött. Ha nem lettek volna olyan izgalmasak az órái... Jobb volt, mint a Margócsy!
ISTVÁN Maga volt a legtehetségesebb tanítványom, kislány! Sokra vihette volna. Ehelyett most férjhez megy... A végén még eljön ide falusi tanárnőnek.
ESZTER Inkább nézzen a lába alá, az előbb is rátaposott egy állkapocsra.
TOMA Fogadjunk, hogy a vasajtó mögött feltáratlan sírkamrát találunk, és egy megbontatlan hordó szilvapálinkát.
ESZTER Inkább aszalt szilvát, kedvenc csemegém.
PÉTER (megáll a belső kamra vasajtaja előtt) Még én sem jártam bent. Az a helyzet, hogy amióta visszakaptuk a birtokot, semmire sincs időm. Föl kellene valahogy feszíteni. Ilonka bácsi, nincs itt a fejszéje?
BÉLA Legalább mi ne bolygassuk őket!
ILONKA BÁCSI Mmmióta mmmeghalt zzz zasszony, azóta nnnem járok fffejszével. Mmminek, ha amúgy sssem vvvár hhhaza sssenki...
ÁGNES Hiányzik a felesége, Ilonka bácsi?
ILONKA BÁCSI Nem hhhiányzik, mmmert mmmindig vvvelem van, aaamióta mmmeghalt...
PÉTER (bosszúsan lerúg egy koporsófedelet) Kellene valami vasdorong, amivel felfeszítjük. Vagy egy plepsziás csont!
SZONJA Plepsziász, az mi, Péter?
PÉTER Olyan csont, hogy lerakódik benne a vas. Vascsont. Feroplepsia. Egyszer volt egy ilyen betegem. Amikor temették, eltörött a halottaskocsi tengelye.
SZONJA (követi a zseblámpa fényét) Szemmi szinc.
ISTVÁN Csak forgács.
PÉTER (belemarkol, megszagolja) Égerfaforgács, elűzi a kukacokat.
ISTVÁN De ebből meg hova tűntek a csontok?
PETER Elhordták. Valószínűleg a falubeliek.
ISTVÁN A csontokat?
PÉTER Éhínség idején.
BÉLA (felháborodva) Miért kell a barbárságunkat árulni?
TOMA Áruld a kultúrádat.
BÉLA Minek jössz haza, ha neked itt minden büdös és koszos?
TOMA A hasam hoz haza. Erdélyben főzik a legfinomabb csontlevest...
Kint felerősödik, tombolni kezd a vihar. Fák reccsennek,
egy hatalmas döndülés megrázkódtatja a kriptát.

ÁGNES Péter, menjünk, kérlek. Ne akadékoskodj mindig.
PÉTER Te nem hallod, mi van kint? Ugye viccelsz?
ÁGNES Én nem szoktam viccelődni.
SZONJA A puliszka tea?
TOMA A teát füvekből főzik.
PÉTER Ha meg rántást tesznek bele, az a leves.
SZONJA Tealeves?
PÉTER Nem, fűleves.
ESZTER Könnyű az itteni lányoknak nem elhízni.
ÁGNES (nyersen) A zsíros kenyér jobban hizlal, mint a Danone-joghurt.
SZONJA Együnk vacora koszborlevesz.
ISTVÁN Kosborleves közös tálból, nagy orálorgia! Elmeséljük egymásnak bűneinket, majd újakat követünk el. És még vannak egyéb ötleteim.
BÉLA (fontoskodva) Nem hiszem, hogy maradni tudnék ma estére...
TOMA Mi van, ma már nem divat a nagy, közös asztal?
BÉLA Gúny és irónia, ez vagy te! De mit érsz vele? Egyedül maradsz, mint az ujjam. Aki pedig egyedül marad, annak szava keveset ér.
TOMA Persze, ez is benne van a pakliban, hogy kedvenc mondásodat kölcsönvegyem. De akkor már inkább egyedül, mintsem hordába verődve...
BÉLA Ha jól emlékszem, te is párttag voltál.
TOMA Te ne tudnád? Soha nem tagadtam. De legalább nem voltam „pártütő”...
BÉLA (fenyegetően) Mit akarsz ezzel mondani?
ÁGNES (közbelép) És mi van, ha egész éjszaka esni fog?
PÉTER Majd kitalálunk valamit. Barkochbázunk. Mesét mondunk. Énekelünk. Fogócskázunk, bújócskázunk. Találós kérdésekre válaszolunk...
TOMA Béla, miért tartották a régiek a bírót?
BÉLA Miért?
TOMA A szájáért. És melyik évszakban kaszálják a legtöbb szénát?
BÉLA Nyáron.
TOMA A füvet kaszálják, nem a szénát. És meddig tart a sötétség?
BÉLA Meddig?
TOMA Az első napig, mert utána lőn világosság.
ESZTER Mit fogunk itt enni?
TOMA Majd kisorsolunk valakit.
SZONJA Péter, add kicit lámpa nekem. (Elveszi Pétertől a lámpát, alulról világítja meg az arcát, villogtat, ajkát felhúzza, ijesztgeti a többieket) Huhh, én vagyok vámpír!
TOMA Vám Piroska és Drakula Farkas egy személyben...
SZONJA (kitárja karjait, mint egy repülni készülő denevér, a lámpa nekikoccan a falnak, sötétség) Jaj!
(Innentől az előadók számára két lehetőség adott. Vagy teljes sötétségben játszanak tovább, ez esetben a sötétben helyet foglaló nézők egy rádiójátékot hallgatnak, egyenes adásban. Ez talán az olcsóbbik változat, de lehet, csalóka ez a kijelentés. A másik megoldás – és a játék elbeszélője, azaz első rendezője ezt választja –: színészi játékkal teremteni a színpadon sötétséget, miközben a nézők mindent a szokott módon látnak.)
SZONJA (sírós hangon) Nagy kici baj?
PÉTER Semmi baj. Gyertek, keressük meg, hátha össze lehet rakni. (Lehajol, és tapogatózik Szonja körül. )
TOMA Én nem bírok hajbókolni, hátzsábám van.
BÉLA Tamás, kopik a magyarod! Hajbókolni én sem fogok. (Lehajol.)
ESZTER István, maga miket rágcsált le arról a koszorúról? A földön tapogatózzék!
ISTVÁN (visszakozik) Én csak gyufát kerestem.
ESZTER Nem értem magát. Az egyetemen is folyton koslatott valaki után. Már rég meg akarom kérdezni, amúgy mit szólt ehhez a felesége?
ISTVÁN A feleségemet hagyjuk ki ebből! Nem is ismeri.
ÁGNES Miért is nem hoztad el, kedves István?
ISTVÁN Ha valaki valamit nem akar, de mégis megteszi, akkor az erőszak.
TOMA (szaval) A férfi gyűlölt igáját fölvenni, ez az asszony sorsa? „Hanem letörve mégis boldogabb A rózsa, mint ha szűz tövissein Áldott magányban nő, él és hal el.”
PÉTER Torna, nálad biztosan van gyufa.
SZONJA Torna három éve nem dohányoz.
TOMA Ik!
SZONJA Aki azt mondja: eszek, iszok, az mind piszok!
TOMA Mondjad ezt jambusokban.
SZONJA Mi az jambusz?
TOMA A nagy drámák jambusokban íródnak.
SZONJA Te jambusz írsz?
TOMA Nem.
ESZTER (idétlenül tapogatózva) Nem kellett volna hülyéskedni azzal a lámpával!
SZONJA Isztván, nem kereszed nálam gyufa?
ILONKA BÁCSI (felhortyan, majd váltakozó hangerővel horkolni kezd) Hkrr-tyu-tyu-tyu, Ilonkám, édes Ilonkám, hjaaa, tyhuuu, krhh.
PÉTER Álmában soha nem dadog.
Nagy csattanásokkal mennydörög.
BÉLA Egyre közelebbről dörög. De miért nincs villámlás?
TOMA Mert becsuktuk az ajtót, azért nem látod, te Serlók Holmesz.
BÉLA Mondd meg nekem, te nagyeszű, kit neveztek a Dálnoki Keselyűnek?
TOMA Dózsa Györgyöt.
BÉLA Ki volt a magyar Leonidász?
TOMA Zrínyi Miklós.
BÉLA Hát a magyar Cornelia?
TOMA Zrínyi Ilona.
BÉLA Mi volt Toldalagi Mihály foglalkozása?
TOMA Marosszéki főkapitány.
BÉLA Ki volt II. Rákóczi György fia.
TOMA I. Rákóczi Ferenc.
BÉLA Milyen betegségben halt meg Teleki Mihály?
TOMA Sülyben.
BÉLA Mikor jelent meg az Öreg Graduál?
TOMA 1636. december 4-én.
BÉLA Miért nem tették a koronát Bocskai István fejére?
TOMA Mert még azelőtt porba hullt a feje.
BÉLA Ki volt Mátyás király hadvezérének a lányának a férjének a legjobb barátja?
TOMA Báthori István.
BÉLA Milyen sebességgel terjed az üvegben a repedés?
TOMA 1650 m/s, vagyis 6000 km/óra sebességgel.
Óriási csattanás, szélsüvítés. Ijedten közelebb húzódnak egymáshoz.
ISTVÁN Emlékszem, gyerekkoromban folyton a paplan alá bújtunk. Van két unokahúgom, a Mari és a Gizi, velük. Ott élt Móka manó, a törpe. Képesek voltunk egész nap ezt játszani.
SZONJA Ész?
ISTVÁN (nevetve) Aztán felnőttünk. És persze megnőtt Móka manó is.
SZONJA Nekem isz megmutatod egyszer Móka manó?
TOMA (miközben egy nagy lábszárcsonttal vakaródzik) Soni, niet verwoesten! (Ne bomolj! – holland)
Péter közben megtalálja az elemlámpa darabjait, fényt csinál.
MIND Na végre! (Felfedezik a vakaródzó Tomát, aki szégyenkezve visszateszi a koporsóba hátvakaróját. Aztán megpillantják Ilonka nénit, aki a kijárati ajtó mellett, a sarokban alszik.)
ISTVÁN Nem is rossz ötlet. Elvackolódunk, alszunk egyet reggelig. (Készíti magának a helyet) Eszter, nem jön? Van itt hely bőven!
Szabálytalan döndülések kintről, a tetőről vakolat hull.
ISTVÁN Érkezik a vőlegénye, Eszter. Letépik, és vázába teszik a rózsát.
SZONJA Huhh, de nagy kici ember! Álmodtam vele.
ESZTER Nem is ismered! (Istvánhoz) István sem ismeri. Ο viszont rajong magáért, legalábbis a könyveiért.
ISTVÁN És hát nagy a szerelem?
ESZTER Semmi köze hozzá.
ISTVÁN Mert a szerelem elmúlik.
ESZTER Ez saját tapasztalás?
ISTVÁN Miért? Vannak boldog házasságok is?
ESZTER Nincsenek? Nézzen Ágnesre és Péterre!
ÁGNES (ingerülten) Péter, légy tekintettel a vendégeinkre, és menjünk haza. Ne feszegesd azt az ajtót, hallod! Mindenki fáradt és éhes. Én már fázom is. Miért teszel úgy, mintha nem hallanád!
SZONJA Én enni moszt cirke, azt szeretem kici nagyon. A vér isz, hagymával, ahogy Asztrid nagyanyám cinálta. Ο fríz volt, tinektek rokon.
BÉLA És te minek vallod magad?
SZONJA Holland.
TOMA Asszimiláns.
BÉLA Milyen szerencsések vagytok, ti, hollandok. Mi még az asszimilálódás örömeitől is meg vagyunk fosztva!
TOMA Béla, te folyton démonizálod azt, amit a másik oldal fetisizál. És fordítva.
ÁGNES Péter, ha nem jössz, én megyek. (Elindul az ajtó felé, Péter rávilágít, majd kioltja a lámpát, és Ágnes a moccanó Ilonka bácsitól halálra rémülve visszaugrik. )
PÉTER (nevetve felkattintja a lámpát) Miért kell minden szórakozást elrontani? Rajtad kívül mindenki jól érzi itt magát.
ÁGNES (aránytalanul ingerülten) Te mindig kinevetsz, Péter! Folytonfolyvást. Ha elesem, nevetsz, ha elvágom az ujjamat, a hasadat fogod, ha rám csapódik az ajtó, a térdedet csapkodod, ha elüt az autó, a könnyed csorog. Persze, nem a részvéttől.
PÉTER Veled soha nem lehet tréfálni...
ÁGNES Tréfálni? Soha nem értettél!
PÉTER Most is megértelek. Megmutatom Tomáéknak, mi van idebent, aztán megyünk. Addigra eláll az eső is.
ÁGNES Most menjünk! PÉTER (nevetve) Mindjárt most lesz... ÁGNES Megint nevetsz.
PÉTER Ó, Ágnes, öt perc türelmed legyen. Máskor észre sem veszed... ÁGNES Mert én soha nem csinálok semmit, ez a rögeszméd. PÉTER Megint kiforgatod a szavaimat.
ÁGNES Az a bajom, hogy csak szavak vannak. A gondolataimat is kitalálhatnád, annyi idő után. Mint két igazi társ, akik már úgy összenőttek, mint az egytövű fák... Nézd azt az öreget (Ilonka bácsira mutat), most is a felesége nevét motyogja... Hallod, beszélget vele! Hát mi mikor fogunk ide eljutni? Soha! Tudod, miket szoktál te álmodban kiabálni? Hát nem az én nevemet, az szent.
ILONKA BÁCSI (felriad, feltápászkodik. Előkotor az iszákjából egy üveget, meghúzza. Amikor észreveszi, hogy a többiek közelebb lépnek, odanyújtja az üveget Istvánnak) Eeegy kkkisüveggel mmmindig magamnál tttartok, eeez jjjó mmmindenre, aaa lllegjobb ooorvosság, tttanár úúúr.
Ágnesen kívül mindnyájan mohón isznak, semmi nem marad az üvegben.
ÁGNES (még az előbbi hangulatban ragadva) Péter, nem baj, ha mások is megtudják, így legalább nincs visszaút. Beadom a papírokat. El fogunk válni.
BÉLA (a csendet megtörve) Elváltok? Ezt komolyan mondod? (Közelebb lép
Ágneshez) Mikor lesz a tárgyalás?
PÉTER (az ajtóval babrál) Béla, inkább gyere ide, tartsd a lámpát, itt van egy kallantyú, azt kellene kipiszkálni. És ne reménykedj, ezt játsszuk évek óta.
Megrántják az ajtót, az ajtó csattanva, döndülve kinyílik, de mint a rejtélyes egyiptomi sírokban, a mennyezet hullani kezd, a bejárat beomlik, Béla kezéből kihull a lámpa, és betemetődik Mindenki a kisebbik kamrába igyekszik, ijedten tapogatóznak, egymást fogdossák, lehajolva, leguggolva vonulnak, mint a hét kicsi törpe... Óvatoskodva felegyenesednek, állnak egymás mellett szorosan, mint egy tömött buszban. Körülöttük rengeteg csont áll halomban: suvadásos partként omlik, ha megérintik.
SZONJA (tapogatózva) Te ki vagy? PÉTER Én vagyok, én, Péter. Mindenki megvan? SZONJA Moszt kint vagyunk? PÉTER Látsz valamit?
SZONJA Érzem a szél arcom. Hideg szél, mint nálunk, Leeuwardenben.
TOMA (lábával megbolygatja a csontokat) Csupa kő. (Felemel egyet) Fenét, ezek nem kövek, hanem csontok... És én semmi légmozgást nem érzek!
ISTVÁN Én sem.
SZONJA Oltszuk föl villany!
ISTVÁN A női találékonyság nem ismer határt.
BÉLA Mondtam, hogy ne bolygassuk a csontokat.
TOMA Nem tudsz intézkedni, Bélu? Mégiscsak te vagy itt a hivatalosság.
BÉLA Hogyan intézkedhetnék?
Telefonpittyegés.
ESZTER Jé, miez?
TOMA A telefonom jelezte, hogy lemerült.
ESZTER Nálad van telefon?
TOMA Hollandiában ajándékba kapja, aki vásárol egy hűtőszekrényt.
BÉLA Minek nektek frizsider ott északon?
SZONJA Nálunk szoha ninc meleg, de szoha szem hideg.
TOMA Amúgy sem volt térerő.
ISTVÁN Ismerik itt egyáltalán a telefont?
ESZTER Ne legyen otromba.
Szélsüvítés.
SZONJA Mi fog lenni velünk?
ESZTER Nekem vécére kell mennem.
SZONJA Nekem isz.
ISTVÁN Nekem klausztrofóbiám van. Máris fulladozok.
TOMA Zom.
ESZTER Eddig nem volt?
ISTVÁN Nem jutott eszembe.
ESZTER Akkor most se gondoljon rá.
ISTVÁN Egy gondolat mesterségesen előidézett vákuuma sokszoros erővel szippantja vissza a nem kívánatos gondolatot.
SZONJA Ha telefon nem lehet, akkor faxolunk, jó?
ISTVÁN Ha nem tévedek, maga, Szonjácska, szeret faxolni.
SZONJA Úgy szeretem, olyan kici nagy rohangálász, amikor a fakszimile sztart van.
ISTVÁN Én ha valakit felhívok, és a telefonja faxra van állítva, akkor küldök neki egy orálfaxot. (Próbálgatja) Krrr-kszksz-krrr-kszksz.
SZONJA (visszafaxol) Ksz-krrkrr-ksz-krrkrr!
ISTVÁN Kszfff-kszfff-kszfff...
SZONJA Fffssz-ffksz-kszksz...
ESZTER Inkább kiáltsunk. Biztosan meghallja valaki. Lehet, András is megérkezett, ott vár a teraszon, azt sem tudja, hova tűntünk.
ISTVÁN Erre fogja magát, és csalódottan hazatér a szülői házba, aggódó édesanyja örömére.
SZONJA Kiáltani mindenki, egy-kettő-három: Szegítszég! (Kuncogás) Vagy kiálcuk, hogy help, az legrövidebb.
PETER Ágyúval lődözhetnénk, ebben a viharban azt sem hallanák meg.
ESZTER Ha egyszerre kiáltanánk, messzire elhallatszana.
ISTVÁN Ha kiáltozni kezdek, nekem azonnal elmegy a hangom.
BÉLA A fővárosi értelmiség már nem képes a szavát hallatni.
TOMA Béla, neked bitosan van pisztolyod, lőj vele...
BÉLA Honnan volna nekem pisztolyom?
TOMA A régi kapcsolataid.
BÉLA Már megint, mire célzol? Figyelj ide, te is éppúgy benne voltál. Nekem végig kellett csinálni, ez igaz. De miért kell ezért mindent a nyakamba varrni?!
TOMA Ó, szegény Béla, ha ezeréves volnál, akkor a történelemkönyvben Bélának hívnának minden balfácánt.
BÉLA Miket nem mondasz? Én mindig a népemet szolgáltam, bár tudom, előtted semmi sem szent. Mindig azt néztem, hogyan tudnék használni...
TOMA Voltál te már Belu is, ha úgy kívánta néped. Most meg akkora a bajuszod, mint Vak Bottyánnak.
BÉLA Te szövegelsz? Láttam én a te nyilatkozatodat is...
TOMA Persze hogy láttad. Egyike voltál azoknak, akik kiverték az ilyesmit.
BÉLA Miket hazudsz itt össze! Szégyelld magad! (Elveszti a fejét) Hazudsz, érted, én soha nem vertem meg senkit. Soha egyetlen ujjal nem nyúltam senkihez... te... te... ilyet te ne hazudjál!
TOMA Jól van, jól van, én csak azt mondom, nézzünk szembe a múlttal.
BÉLA Miféle múlttal? Én itt voltam, mindent láttam, szemtől szembe álltam...
TOMA Balfék voltál, aktív balfék, folyton rohangáltál ilyen meg olyan feladatokkal, és mindig mindent megszavaztál, csak hogy...
BÉLA Mert valakinek azt is meg kellett csinálnia. Hogy ha majd eljön az idő...
TOMA Miféle idő?
BÉLA Ha majd üzennek...
TOMA Neked folyton üzengettek, hol Kossuth Lajos, hol meg Bubu elvtárs.
BÉLA Ha ezt így folytatod, tényleg felpofozlak.
TOMA Na ugye, hogy pofozgatunk. Nem kunszt, akkora tenyérrel. Nagy bátorság. Merj kicsinek lenni, Béla barátom. A legkisebbnek.
BÉLA Te kölniszagú buzeráns!
TOMA Milyen régóta nem hallottam ezt a szót! (ízlelgeti) Bu-ze-ráns... Buzera. Buzi. Buzika.
BÉLA Mondhatom másképp is.
TOMA (elveszítve türelmét) Te meg rab vagy, Béla. Hol a Párt rabja voltál, hol a Hazáé, hol meg a Népé. Vagyis ugyanannak a börtönnek a lakója.
BÉLA De legalább itt maradtam.
TOMA Egy kis szadomazi. Most is folyton szenvedsz, szünet nélkül rágódsz. Saját magad kukaca vagy. Egyszerű képlet.
BÉLA Mit tudsz te arról, milyen volt. Mit érdekelt, elmentél... Akárcsak Anikó! Most szüli a francia kölyköket. Hallom, már három fia van. De hát ez is benne volt a pakliban. (Elhallgat) Benne... Pedig mennyire szerettem volna én is gyerekeket... (Babusgatni kezd egy csontot) Ringattam volna. Szájába nyomtam volna a cumisüveget. Böfiztettem volna. Az anyja elment, itthagyott, mert nem ízlett neki a kenyerünk, és inkább szopogat francia kekszet. (Eldobja a csontját)
TOMA Ami azt illeti, én is szívesebben eszem töltött felsált, mely fél napig pácolódik friss bambuszrügyek között, vagy szardellás borjúszeletet. Mint mondjuk, hagymatokányt puliszkával.
BÉLA (kiáltva) Kolozsvári káposzta, székelygulyás!
TOMA Egy kis bécsi pampuska...
BÉLA Marosszéki heránytokány!
TOMA Karamellpuding...
BÉLA Erdélyi zsiványpecsenye zsendicével!
TOMA Spanyol gyümölcsös kehely.
BÉLA Hargitai töltött kelkáposzta!
TOMA Rizsfelfújt borsodóval, habkönnyű szavarin.
BÉLA Brassói rostélyos!
TOMA Két tucat ortolan, provence-i módra, utána piramis vanília és rózsafánkból, kolibrifészek málnazselével, pezsgő, francia!
BÉLA (már üvöltve) Udvarhelyi tüdőtokány, valódi székely húsosbéles, oklándi kapros ordáspalacsinta, gyimesi kapdbe!
Hirtelen elhallgatnak. Egyenletes kaparászás hallatszik.
ESZTER Én rostélyost enném piros hagymával.
SZONJA Aki azt mondja, eszem, iszom, az egy nagy tisztaszág!
ISTVÁN Mintha valami kaparászna...
PÉTER A tegnap borzot láttam.
SZONJA Frízföldön a borzok föld felett élnek. Vannak úton borztáblák, nehogy elüt őket.
TOMA Látod, Béla, ott még a borzokra is ügyelnek.
ÁGNES Hol van Ilonka bácsi? (Kiált) Ilonka bácsi?
PÉTER Ilonka bácsi? (Tapogatóznak, hallgatóznak) Arra mocorog valami. Engedjetek oda! (Elindul visszafelé, tapogatózik) Azt hiszem, ráesett az ajtó meg egy csomó törmelék. Gyere, Béla, segíts leemelni. (Valahogy leszedik Ilonka bácsiról az ajtót, illetve kihúzzák alóla. )
ILONKA BÁCSI Eeegyszer cccsak aaara ééébredtem, hhhogy aaaluszom. Sssötét van. Hhhá, eeez mmmiféle ááálom? Aaaz ááálomban nnnincs sssötét. Vvvagy mmmegvakultam tttán?
PÉTER Semmi baj. Jöjjön, itt leülhet, itt vagyunk mi is. Nem fáj semmije?
ILONKA BÁCSI Nnnekem mmmár rrég nem fffáj a tttestem. Cccsak a lllelkem hhhasogat.
PÉTER (halkan) Most jön a történet. Kérdezzétek csak!
ESZTER (szolgálatkészen) Ilonka bácsi, miért hasogat a lelke?
ILONKA BÁCSI (sóhajtozik) Tttalán sssokat iiittam vvvolna? Sszegeny pppárom, hhha lllátna!
PÉTER Mi nem látjuk magát, de ő biztosan igen. Ilonka néni életében is mindent látott. Azt is látta maguktól, onnan lentről, hány tojásból sütök reggel rántottát.
ILONKA BÁCSI (süketen mellébeszél) A lllányomék nnnnem jjjárnnak iiide. Pppedig jjjjöhetnének, jjjó iiitt a lllevegő. Mmmég ssszerencse, hhhogy a dddoktor uuurék vvvissszakapták ezt a hhhházat.
ESZTER (áttapogatózik Ilonka bácsi másik oldalára) Miért fáj a lelke, Ilonka bácsi?
ILONKA BÁCSI (sóhajtozik, majd beszélni kezd, és váratlanul nem dadog) Bevittek egyik éjszaka, bevittek, és három napig bent tartottak. Szegény Ilonkám semmiről nem tudott. Három nap múlva kiengedtek, de utána minden reggel oda kellett menni, nem a gyárba, és estig bent tartottak. Azt mondták, valljam be, hogy én voltam. Vettek mintát tőlünk. Szarmintát, már bocsánat a szóért, azt vettek. Felügyelet mellett. Én mondtam, hogy nem én voltam, ők mondták, hogy egyezik a minta. De a gyárban csak két vécé volt, oda járt mindenki, és soha nem folyt a víz. Nem én voltam, nem én, azt sem tudom, mit írtak a falra. (Fokozatosan belemelegedve eljátssza a jelenetet) Nem én voltam, nem én voltam, esküszöm magának is, kapitány elvtárs, magának is, hadnagy elvtárs, magának is, őrmester elvtárs, a kislányom életére esküszöm, nem én voltam. Maga ne esküdözzön itt, hanem vallja be, hogy maga volt! Aztán estéré elengedtek, otthon meg szegény Ilonkám kezdte, hogy miért nem mondom, hogy én voltam, mert azt ígérték neki, akkor békén hagynak. De Ilonkám, az Isten könyörüljön rajtunk, ha egyszer nem én voltam! Vasárnap nem kellett menni, délután eljött a család, ebédeltünk, szegény Ilonkám jól főzött, nagyon örültem, milyen jó nagy családom van, testvérek meg sógorok, jólesett, hogy eljöttek. Még innen is bebuszoztak, mert akkor mi bent laktunk a városban. Aztán ebéd után elkezdik ők is, hogy gondoljak a családomra, mondjam, hogy én voltam, másképp soha nem lesz vége. Én már nem bírtam (Térdre zuhan), hát értsétek meg, nem én voltam. Most megyek, veszem a nadrágszíjamat, és felkötöm magam, de akkor sem mondhatom, hogy én voltam. Erre odaszaladt a négyéves Irénkém, és öklöcskéjével püfölni kezdi az arcomat, hogy mondd meg, te voltál, mondd meg. (Elhallgat.)
PÉTER (közömbösen) Mikor ezt meséli, soha nem dadog. Mintha álmodna.
ISTVÁN Gyógyálom.
ESZTER (Ilonka bácsihoz) És?
ISTVÁN Hülye kérdés.
ILONKA BÁCSI (miközben térdelésből föltápászkodik) Iiirénke sssoha nnnem ssszeretett...
Mintha a fejük felett zubogna a víz, elnyomva a távolodó mennydörgést.
PÉTER Halljátok?
TOMA Mintha kazánházban volnánk.
ISTVÁN Miféle csövek vannak itt? (Megbolygatja a csontrakást, elindul a lavina) Ezt nevezik csontzenének!
TOMA (szinte térdig csontokban, fölemel egy óriási koponyát, simogatja) Ez valami tudós férfiúé lehetett. Nincs is nagy fejed, kisfiam. (Turkál) Ez meg valami király volt, a korona pereme beette magát a csontba. Vajon miféle korona? Ritkán merte letenni... Ez meg valami íróféle, az orrcsontját megnyomta a szemüveg. Vagy ha nem író, kocsmai verekedő, akit orrba vágott a cimborája. Ez meg paraszt volt, nincstelen paraszt! Bütykös az ujja. Na és ez, hát ez egy kuriózum, ezt vassal a lábán temették el. Börtönből a kriptába! A pap mellé a kovácsot is elhívhatták volna... Te, Péter, miféle családod volt neked?
PÉTER Nem sokat tudok róluk.
BÉLA Ebben a rohadó időben minden elfelejtődik.
PÉTER Őseim rosszban voltak az Aporokkal, eszerint derék családom volt.
ESZTER Kik voltak az Aporok?
ISTVÁN Maga is tanulta, Eszter. Apor Péter, az író, aki már a 17. században is folyton a múltat sírta vissza. Kiállhatatlan alak volt.
SZONJA Jaj, én isz viszket! Tomi, vakarj nekem hátat.
TOMA (ismét egy lábszárcsonttal vakaródzik) Előbb a vakaró vakarózik.
SZONJA Isztván, te tudsz vakarni?
TOMA (megböki, majd odaadja a lábszárcsontot Szonjának) Nesze, itt a hátvakaróm.
SZONJA Jaj, mit adtál kezembe?
ISTVÁN (kajánul) Na, ott valami történik...
ESZTER Álljon már le, tanár úr!
ISTVÁN Ha nem beszélek, előjön a klausztrofóbiám. (Keresgélni kezd a csontok között) Maga nem akar egy hátvakarót? (Felemel egy oldalbordát, ő is méregeti) Ez, ha nem tévedek, de nem szoktam tévedni, ez egy feslett nőszemély tulajdona, akin túl sok férfiteher zihált. (Új csont, megszagolja) Ez meg valamilyen úri kisasszonyé volt, érzem a parfüm illatát. Tán illatos szamártejben fürdött mindennap. (Új csont) Na, te szegény, biztos zárdaszűz voltál, egészen elkopott a térdcsontod.
PÉTER Hát itt egy plepsziás singcsont, fogjátok, böhöm nehéz. (Valakit megbök vele, Torna elveszi tőle, aztán eldobja, majd ő is oknyomozásba kezd, ragadós szenvedéllyel. Péter közben új csontot vizsgál) Hihetetlen, ez a pofa túlélte a tuberkolózist, és a podagra vitte el. Ennek a férfinak meg olyan medencéje volt, mint egy nőnek. Talán nőnek érezte magát legbelül, ami nyomasztó érzés lehetett akkoriban. Ennek meg szklerózisa volt, nem csoda, hogy megégett, valószínűleg elfelejtette elfújni a gyertyát.
TOMA Béluka, Serlók Holmesz, ön nem nyomoz? Annyi itt a csont, mint egy enyvgyárban.
BÉLA Hallgat, miközben persze ő is matatja a csontokat.
TOMA Ó, pardon, ez talán nem idevalósi. Ugye, a tótoknak nem keresztbe, hanem hosszába nőnek a bordáik?
PÉTER Add csak! Nem, ez egy lábcsont, ezek az ujjak. Óriás volt, legalább ötvennégyes cipőt viselt. (Eldobja, újat vesz) Ez egy nő, aki sokat sírt, bemélyednek a könnycsatornái. Ez viszont már lehet tót csont, azok ettek annyi kölest, a kölestől rücskösödik így meg. És ha ez tót, akkor arra valahová meg visszadobtam egy románt, annak a sok zsurubától olyan finom lett a csontja, mint a selyem. Ez pedig egy köszvényes magyar sípcsont, húst zabált, bort meg pálinkát ivott, és harmincévesen elpatkolt. Akkoriban az már nyugdíjas kornak számított.
TOMA Te Petőfit is meg tudnád találni a fejérmezei síkon.
ISTVÁN Vagy Szibériában.
PÉTER Nekem ennyi ősöm biztosan nem volt. Ki tudja, hova kerültünk...
ISTVÁN Egy rejtélyes Pantheonba.
PÉTER Próbáljunk kicsit előbbre menni. Álljunk össze, ne szakadjon le senki. Mindenki fogjon meg valakit.
ISTVÁN Eszter, hol van?
SZONJA Itt van. (Tömörülés, Szonja beáll István elé, Eszter Péter mögé, Béla Ágnes mögött megy) Cak ne olyan gyorszan, moszt szemmi nem lát.
Csoszogva vonatoznak, óránként egyméteres sebességgel.
ISTVÁN Ne olyan sebesen. Az egyetemi katedra egészen különleges izmokat fejleszt ki. Azok alkalmatlanok a száguldáshoz.
SZONJA Fogj jó szorosz. Én húzom téged.
ISTVÁN De jó az illata, Szonjácska. A csontjait is fel fogom ismerni.
SZONJA Én úgy szeret a cirkecont szopogatni!
PÉTER A fületek legyen a szemetek, gyerünk, gyerünk!
TOMA Nem szabad leállni, mindent bele kell adni. Ha nehéz is. Menni kell előre, agyő, agyő, elmarad mögöttünk a múlt, hamarosan kiérünk a jelenbe. Jelenünk a jövőnk. Épp emitt hagyjuk el a tékozló középkort. Itt balra, erre tessék kinézni. Mennyi csoda, sárkányok röpködnek fejünk fölött, és boszorkányok máglyái világítanak. Micsoda fény! Éjfél van, de még lobognak a máglyák, és nappali fényárban úszik a város. No és a sikoltások! Ha nem is a szférák zenéje, de az égig felhallatszik. Az angyalok a fülüket betapasztják, nem, dehogy, épp ellenkezőleg, a fülük mögé illesztett tenyérrel hallgatóznak, arcukon boldog elragadtatás. Zsírjukban égnek az ördög ágyasai. És ott, kicsit előbbre, egy pazar lakoma díszletei. Nahát, ott is vannak csontok, igaz, még lerágatlanok... Nem, az nem vér, az mind bor, micsoda illata van, kissé talán fanyar a mai gyomornak. Agyő, ágyő! Emitt jobbra, kedves utasaink, itt jobbra látható az újjáéledés korszaka. Talán csodálkoztok? Nem előre, hanem visszafelé mennénk? Ó, ez érzékcsalódás, hiszen ezek nem ókori paloták, nem ókori szobrok, ezek most épülnek. Az ókor utánozhatatlan! Azok a csodálatos görög sziklák, megannyi hófehér és tiszta kő, sugárzása az embert is kifehéríti és megtisztítja; a sok tükörsima márvány, selyme még a nyelvet sem sérti, nyalni is jó, jó hűs. Amott... Ám mielőtt tovább vezetném utasainkat, hadd kérdezzem meg, nincs-e valakinek valami gondja, baja, kérdése.
ISTVÁN Elfáradtam.
ESZTER Nekem már nagyon kellene vécéznem.
TOMA Kisdolog vagy nagydolog?
ESZTER Nem is tudom.
TOMA Na, akkor várj kicsit, a toalett majd később következik. Most még csak amolyan szélhűtéses pottyantókkal szolgálhatok. Később modernizálódunk. Ez itt romantikus ködlése az időnek, borzongató, lidérces hely. Oda a márvány és a napsütés, beteges hóbortok festik felhőbe a színteret, kocsmabűz terjeng a sikátorokban, a palotákban ólomgolyók röpködnek a fejeken ki s be. Nincs életmód! Semmi átgondoltság! Az álmok sors nélküli polgárai tévelyegnek a végeláthatatlan utcákon és tereken. De végre jobb idők következnek. Látjátok ott, ott balra, nem ott, hanem előbbre? Az a híres felvilágosodás.
ISTVÁN Azt hittem, a klotyó.
TOMA Ugye, milyen biztató, ugye, milyen reménykeltő. Mert mindegyik kor, minél reménytelenebb, annál vadabb szenvedéllyel táplálja a vágyat a szabadság kelyhének fenékig való kiürítésére...
ISTVÁN Nem értettem egészen kristálytisztán, mit akartál mondani. Nem szusszanunk kicsit?
TOMA Ilyet máshol nem láthattok! Kis türelmet. Majd tőmondatokban beszélek. Ez már az ész vidéke. Ugye észrevettétek? Ti ne vettétek volna észre! Indultunk a gyomortól, aztán jött a tüdő, a levegő, majd a szív, vagyis a lélek. Egyre feljebb megyünk. Lennebb nem jártunk. Azt persze tudjuk, hogy minden lentről kezdődik. De a kezdet és a vég, most sem látható, sem egyik, sem másik nincs a mindenben benne. Jaj, ne kalandozzanak el gondolataim! Merre is néztünk az előbb? Balra? Akkor most jobbra tekintsetek! Amoda. Az értelem fénye. Na, ja. Itt már nem remény és nem boldogság oszt vagy szoroz. Itt már magasabb műveletszinten vagyunk. Felsőmatematika, nem számtan. Na, ja. Az ész még nem tud mindent uralni, de már fent van a hatalmon. Megszerezte a többséget. A többiek? Lejárt az idejük. Barbarossa még a gyomor, Henrik a tüdő, csupa tüdő, mekkora mellkasa volt, nem fért fel a vászonra, Frigyes a szív, a bolondul kalimpáló szív, és aztán Napóleon, ő már az ész.
BÉLA Én ilyen történelmet nem ismerek.
SZONJA Napóleon, nem hallani róla?
ISTVÁN (lihegve) Én kidőltem.
PÉTER Rendben, álljunk meg. (Megáll)
ESZTER És mi következik az ész után?
TOMA Az ész trónfosztása. Vagyis minden kezdődik elölről.
ISTVÁN Újra a farkunk fog uralkodni.
Elhelyezkednek, ki hová fér. Szonja beül István ölébe, de takarásban vannak, nem látjuk őket egészen tisztán. Bár attól függ, ki honnan nézi...
ISTVÁN Jól kimelegedtem. Meleg van itt. (Leveti a pulóverét)
SZONJA Neked isz micoda jó emberillat van,
ISTVÁN (vetkőzés közben összegabalyodott Szonjával, most helyreálltak, dekicsit később újra kezdődik a gabalyodás) Én már nem bírtam volna tovább. Péter, szerinted mennyit jöhettünk?
PÉTER Amilyen tempóban haladtunk, egy kilométer is meglehet. Halljátok, itt mennyire másképp visszhangozik Ilonka bácsi horkolása? Valami csarnokba érkeztünk.
ISTVÁN Akkor nem csodálkozom magamon. Bár tudjátok meg, az egyetemnél nincs fárasztóbb munkahely. Sokszor, miután hazaérek, csak leroskadok a fotelbe, arra sincs erőm, hogy villanyt gyújtsak. De azért mindig leemelek egy könyvet, mert a könyv puszta tapintása pihentet.
SZONJA (Istvánon babrál) Jó szaga van könyvednek.
ISTVÁN (fészkelődik) Szóval a könyv. Ahogy kezedbe veszed, megsimogatod, végigtapogatod a gerincét, aztán találomra beledugod az ujjadat, és felütöd. Ahogy az illatát beszippantod, már maga az élvezet. Kis híján felkiáltasz. Külön érzed a papír szagát, külön a betűkét.
SZONJA Én szeret olvaszni izgalmasz meszék. Nem tudni, mi lesz végén.
ISTVÁN Minden betűnek saját illata van. Ó, az Ó, az Ó, de finom!
SZONJA Finom, finom!
ISTVÁN Az Á, az Á, állattan jó!
SZONJA Állati jó!
ISTVÁN És összeáll lassan, igen, a betűk a betűkkel, a szavak a szavakkal, és már ott kavarog a történet, is, is, is! Micsoda talányos dolog. Jaj, ha már látni véled a végét, visszakozz, még ne jöjjön el, még húzd az időt, csak lassan, ízlelgetve a mondatokat, micsoda szellemi izgalom, ez a legjobb frissítő, visszatér az erő beléd.
SZONJA Ikesz ige az ikesz igével.
ISTVÁN Alany az állítmánnyal.
SZONJA Főnév a melléknévvel.
ISTVÁN Nem, a magyarban az nincs. De legyen, legyen az is, mindent lehet, ha jól van csinálva. És különben is, a nyelv simulékony, olyan kezes, ha az ember türelmes, megértő, bármire hajlandó.
SZONJA Én szikongok, ha valami jó van, jajgat ész kiált, capkodom lapok, ki isz tép.
TOMA (közömbösen) Szonja úgy olvas, mintha lóversenyen volna, hangosan szurkol, ha hőse elszúr valamit, veszekszik vele, de ha szófogadó, zokog a gyönyörűségtől.
SZONJA Igen, én zokog!
BÉLA (fontoskodva) A mai írókat nem tudom olvasni. Unalmasak. Szárazak. Filozofálgatnak, de semmi életszag!
ISTVÁN (belelendül) És amikor már úgy érzed, hogy nem fokozódik tovább a kavargó történet izgalma, a kinyitott könyvet két kézzel arcodba rántod, és tele tüdővel beleszippantasz, kiszívod belőle az utolsó cseppeket is, szinte hörögsz az ő fájdalmától, de akkor egy villanás, és minden, minden elindul, már semmibe nem tudsz beleszólni, nélküled történik, nem vagy ura önmagadnak, kizuhansz magadból, bele a könyvbe.
SZONJA (sikongva) Szeret olvaszni, szeret, szeret.
ISTVÁN Olvasni jó!
SZONJA Én jó könyv újraolvasz, ötvenszer elolvasz, cak olvas ész olvasz.
TOMA Szonja valóban rengeteget olvas.
ISTVÁN Szonjácska, maga túltesz a legnagyobb olvasókon!
SZONJA Én egyre többet olvasz magyar.
ISTVÁN Ez meg is látszik magán.
SZONJA Isztván, nekem ajánlasz, mit olvasz én?
ISTVÁN Hogy mit olvasson? Persze, majd ajánlok. Most kicsit tompa a fejem, ebben a nagy menetelésben egészen elzsibbadtam.
BÉLA Fiatalabb koromban sokat olvastam, de mostanában nincs időm. De István, tudd meg, kedvet csináltál a könyvhöz. Meg ma este olvasni fogok.
TOMA Ma este? Szerintem már holnap van.
ESZTER A tanár úr tényleg meg tudja kedveltetni a könyveket. Emlékszem, a Sziráki azzal kezdte, hogy nyakunkba zúdított hatvan házi olvasmányt, aztán könyörtelenül számon kérte... István bejött, elkezdte mesélni, mit olvasott, és óra után rohantunk a könyvtárba.
SZONJA én isz rohan.
ISTVÁN (félálomban) Nahát, nem is tudtam, hogy ilyen jó vagyok.
ESZTER Andrásnak is elmeséltem, mi történt az órákon, és ő is falta a könyveket.
ISTVÁN (egyre halkabban) Ki is az az András?
ESZTER (durcásan) Minél jobban dicsérik, annál undokabb. Undok pasas.
ÁGNES Legalább nem neveti ki az embert.
PÉTER Nekem szóltál?
ÁGNES Péter, miért nem megyünk tovább? Mit csinál szegény András, ha megérkezik?
PÉTER Tessék, menjünk. Vezess minket!
ÁGNES Már megint...
PÉTER De hát miért nyugtalankodsz?
ÁGNES Ezeknek a fiataloknak holnap lesz az esküvőjük.
TOMA Vagyis ma.
PÉTER A házasság nem betegség, hogy nekem megint rohannom kellene.
ÁGNES Hát igaz is! Miért kell egybeforrasztani két embert, ha nem illenek egymáshoz.
PÉTER Ránk gondolsz?
ÁGNES Magamra!
PÉTER Egy kentaur, aki menekül emberétől - vagy lovától?
ÁGNES Kinevetsz. Miközben a fontos dolgokat elhallgatod...
PÉTER Az őszinteség a legkényelmesebb. Oda se kell figyelni a másikra, csak ereszteni.
ÁGNES Én vagyok a zsarnok?
PÉTER Bizony.
ÁGNES És ha hazudnék?
PÉTER Légy nő.
ÁGNES Holnap elválunk.
TOMA Azaz ma.
ÁGNES Nevetségesek vagytok.
PÉTER Mégis azt mondod, rajtad nevetek.
ÁGNES Tudd meg, Eszter, a férfiaknak hol bohóc, hol rabszolga kell. Nem társ.
PÉTER Mennyire nő vagy, mégiscsak.
BÉLA Kérlek, Péter, légy belátóbb.
PÉTER Nosza?
BÉLA Mért nem látod, te neki fontosabb vagy, mint ő neked?
PÉTER Tök sötét van.
BÉLA Hozzám szólsz?
PÉTER Ebbe a nőbe neked beletörne a bicskád.
BÉLA Próbáljuk ki.
PÉTER Ne röhögtess!
BÉLA Elváltok...
PÉTER Át vagy verve. Holnapra elfelejtődik...
ÁGNES Nem felejtődik el, nem kezdjük újra. Nem, nem, nem. Eszter, megfontoltad?
PÉTER Nevet.
ÁGNES Megint nevetsz?
PÉTER Ha most színházban játszanánk, a közönség is nevetne.
BÉLA Ennek rossz vége lesz!
PÉTER Az neked csak jó, nem?
ESZTER jaj, most úgy érzem, ez miattunk van, vagyis miattam. Én akartam, hogy hozzátok jöjjünk. Majd csak megoldódik, ne nyugtalankodj, Ági. András megvár. Persze, türelmetlen fajta. Hamar csapkodni kezd. Hetekig képes valami apróságon lovagolni.
ÁGNES Jól csináld, mert nem lehet újrakezdeni semmit...
PÉTER Minél reménytelenebb egy beteg, annál kisebb vágás óriási reményeket fakaszt.
ÁGNES Eszter, csak akkor akard, ha nagyon akarod. Ha remegsz, annyira. Másképp erőszak.
PÉTER Te remegtél!
ÁGNES (miközben mesél, látjuk rajta, mit élt át) A félelemtől. Az ösztönök reszkettek. Egyetlen porcikám nem akarta. Minden zsigerem húzta az időt. Annyit véreztem, hogy a drogériában összesúgtak, mert elhordtam a vattájukat. Nem akart abbamaradni. A méhem nem akarta. Egybefolytak a vérzéseim. Utána meg olyan tisztának éreztem magam, mint még soha. Nem tudtam, mi fán teremsz, barátom! Emlékszem arra az évre, májusban havazott. És egész évben minden erre a havazásra emlékezett. A fák összetört lombbal meredeztek, nem volt gyümölcsük. Az a néhány levél, ami megmaradt az ágakon, óriásira megnőtt. Rémes volt. A megrontott mezőkön furcsa gombák nőttek, egyetlen virág sem. Kirándulni sem lehetett. Nem voltak erdők. Ideges és kielégületlen volt minden. És ami aztán jött, végképp nem lehetett újracsinálni. Halottak napján megint havazott. Fájdalmaim voltak, mintha ötpercenként belém rúgtak volna, egyre durvábban. Újrakezdeni? Soha. Egyedül csináltam végig, egyedül. Sötét volt, és tudtam, hogy baj lesz. Tiszta voltam, aztán valami sötét, kemény folt költözött belém, növekedett, és semmiféle kapcsolatom nem volt vele. Egy csont nőtt belém. Egy darab halott csont, egy fakó, élettelen csont. Ki kellett bányászni. Ugyanolyan erőszakosan, mint ahogy belém került. Nem akarom újrakezdeni. Nem és nem.
PÉTER Melletted voltam...
ÁGNES Csak szavakkal.
Szélsüvítés, morajlás.
BÉLA (csend után) Anikó semmibe vett... Nem lehetett vele megbeszélni semmit. Mások szemében voltam valaki...
TOMA Ha nem működik egy rendszer, egy szinttel lejjebb lépünk. Ha az ész csődöt mond, jön a szív, ha az is, következik a tüdő, s ha az is, a gyomor marad, végül annak környéke. De ha ott baj van, akte komt, ahogy a hollandus mondja.
ESZTER Nekem nincs mit újrakezdeni. Esetleg apámnak és anyámnak volna mit.
ÁGNES Csak gyereket ne szülj.
ESZTER Mindenki azt mondja, kapocs.
ÁGNES Ne szülj!
BÉLA Hidd el, Ágnes, másképp is lehet... Sokszor elgondoltam, ha például...
ÁGNES Béla, ne haragudj, én téged nem tudlak ideális társként elképzelni.
TOMA Kikosaraztak, nők védelmezője.
BÉLA Téged most szívesen mellőznélek.
ÁGNES Engem leszel kénytelen mellőzni.
TOMA Pedig milyen csodás a bajusza.
BÉLA Én két évet vártam, hogy Anikó odahívjon maga mellé.
ÁGNES Ha bűnöst keresünk, hát lehet, rajtam múlna, nem rajtad.
BÉLA Adjunk egy kis időt egymásnak, a szavak megzavarnak.
TOMA Mondd ki, miféle szavak. Az talán használ.
ESZTER Én soha életemben nem mondtam ki azt a szót, hogy...
TOMA Melyiket?
ESZTER Hát azt.
ÁGNES Nekem görcsbe rándul a gyomrom, ha meghallom: szerelem.
TOMA Mit látsz magad előtt, amikor kimondod?
ÁGNES Szerelem... Szerelem... Nem látok semmit.
TOMA Fogadjunk, behunytad a szemedet.
ESZTER Én egy narancsfaligetet látok...
ÁGNES (ingerülten lecsap) Én egy rángatózó, kövér hernyót látok. Ahogy közeledik, úgy dagad. Amikor még messze van, szépnek tűnik. Csupa szín, csupa sziporka. Arcomtól arasznyira megtorpan. Iszonyú ilyen közelről. Őrületesek a részletek. Fekete gumiból van a pofája, kancsalít a szeme, folyik a nyála.
ESZTER Most eszembe jut apám arca, ahogy közeledik felénk, anyám fogja a kezemet, és csak szorítja, közben azt suttogja, a kurvájától jön. Lesem apám arcát, pökhendi jókedvet látok rajta, zsebredugott kézzel lépdel, fütyörészve, és csak nevet, amikor anyám mondja, hogy már másfél órája várunk rá. Nekem akkor is, mennyire kellett pisilnem!
PÉTER Tényleg nagyon meleg van itt. Akár mehetnénk is.
ÁGNES (folytatja) Szájából bűzös nyálat spriccel a levegőbe, amit beszippantok. Az orrlukában apró férgek laknak.
PÉTER István, Szonja, elaludtatok? Indulás! (Feláll) Merre vagytok?
ÁGNES Csikorgatja fogait, rángatózik a szája. Szája? Rémséges odú, szakadozott széllel, nem akarom, hogy kinyissa.
PÉTER (visszaül) Hát jó. Nekem erről a szóról egy másik szó jut eszembe, betegség. Beteg vagy. Lehetne ezt másképp is mondani, de ez az igazság. Beteg vagy.
BÉLA És máris kúrálható?
TOMA Béla, nem ismerek rád. Hogy bánsz a szavakkal!
PÉTER Béla, az a helyzet, hogy én téged felszarvaztalak.
BÉLA Nem értem egészen világosan.
TOMA Kristálytisztán.
BÉLA Ha valakit felszarvaznak, az azt jelenti...
PÉTER Pontosan. Lefeküdtem a feleségeddel.
BÉLA Anikóval?
PÉTER Nem, Poncius Pilátussal.
BÉLA (döbbenten) Mikor?
PÉTER Amikor te tüdőgyulladással kórházban voltál.
BÉLA Te utaltál be.
PÉTER Persze, mert Anikó eljött hozzám, és arra kért, találjak ki valamit.
BÉLA Nem igaz, akkor még boldogok voltunk.
PÉTER Sírva könyörgött, hogy legyek a szeretője.
BÉLA Nem igaz, ott ült az ágyam szélén, és a homlokomat borogatta...
PÉTER Van Anikónak egy anyajegye, egészen intim helyen...
BÉLA Aljas!
PÉTER Tőled nem kapta meg azt, amire vágyott.
BÉLA De megkapta.
PÉTER Ne játszd itt a mintaférjet.
BÉLA (megtörten) Megcsalt.
PÉTER Te is sáros voltál, ne tagadd.
BÉLA (felpattan, toporogva, kezét tördelve tesz vallomást) Azt is érte tettem, érte. Hogy neki jobb legyen. Másképp nem akarták a faluból elengedni. Nem volt elég, hogy Bubu odaszólt, kiszemelt magának az a nő. A szemembe nevette: megkapja Anikó, amit akar, ha ő is megkapja. Nem tehettem mást. Honnan tudta ezt meg Anikó? (Péter kétrét görnyedve némán nevet) Honnan? (Döbbenten) De hiszen ez a tüdőgyulladásom után történt!
PÉTER (összefogott szájjal) Biztos volt valami egyéb.
BÉLA Boldogok voltunk. Te gazember. Te senkiházi. Te csaltad el. Te hálátlan, igen hálátlan vagy. Bezártak volna, ha nem jártam volna le a lábamat, hogy eltussolják az ügyedet. Az ilyesmiért három év járt, minimum. Még az is lehet, te csináltad fel azt a nőt. Szép kis orvos.
PÉTER Anikóval nem jött igazán össze a dolog. Pedig formás gyerek lett volna. Okos és találékony. Egészen meg lettél volna hatódva magadtól, Béla.
BÉLA Ha látnám, hol vagy, most szétverném a pofádat.
PÉTER Ki-kibuggyan a nevetése.
ÁGNES (Bélához) Egy szava nem igaz, hát nem hallod, te balfék. Csak viccel megint.
PÉTER Elszabadultan vihog.
BÉLA (motyog)... és az anyajegyről honnan tudtál?
PÉTER Miért, neked nincs anyajegyed valami intim helyen?
TOMA Érdekes fogalom ez az úgynevezett intim hely. Testünk intim helyei, úgymint... És itt zavarban vagyok. Mert például hónaljunk intim helynek számít vagy sem? És ezen belül, egy férfihónalj intimebb vagy egy női? Azért kérdezem, mert példának okáért egy nő megjelenhet egy bálon csupasz hónaljjal, olyannyira számítva a közszemlére-tételre, hogy szépen kicsinosítja, szőröket leborotválja, púderrel fedi stb., mígnem egy férfi meztelen hónalja botrányt kavarna. Másfelől itt van a mellbimbó, amelyet egy nőnek illik, legalábbis évekig illett eltakarnia, bár egy masnival, míg a férfiak csupasz mellel sétafikálhattak a strandokon.
BÉLA Torna, a test ismerője...
TOMA Amint az emberi sorsok mutatják, a test ismerete vagy nem ismerete kardinális kérdés. Akárcsak a szavaké. Tudod, te Béla, mi az a klitorisz?
ÁGNES Nekem hányingerem van a hasonló beszélgetésektől.
TOMA Itt ücsörgünk egy sírkamrában, csontok között, mintha kaptunk volna egy esélyt, hogy mielőtt csontokká leszünk, egyszer beszélgessünk is. Legyen bátorságunk arról szólni, amiről nem szokás.
ÁGNES Nem bátorság kérdése, hanem egyszerűen nem érdekel. Untat. TOMA Erőnk fogytán, élelmünk nincs, lehet, hamarosan föl kell áldoznunk
valakit. Nem árt tudni, hogy például, ha Béla kerül sorra, a heréivel
érdemes kezdeni, finomak és különlegesen táplálóak. ESZTER Engem érdekel a testem, Tomi.
BÉLA Akkor csalódni fog. Tamáska igazán csak a férfitesteket ismeri. ESZTER A férfitest is érdekel.
TOMA Várj kicsit, át kell ülnöm innen, egy csont nyomja a fenekemet.
PÉTER Elaludtál, Béla? BÉLA Nem, mi van? PÉTER Kihagytál egy ziccert. BÉLA Mi van? PÉTER Semmi, aludj tovább. BÉLA Rajtad nem lehet eligazodni.
TOMA Mi fán terem a test? Majomkenyérfán. Onnan pottyant le a földre.
BÉLA Ha színházban volnánk, én a te szerepedben semmi pénzért nem ripacskodnék.
TOMA Pedig mindenki szeret röhögni.
BÉLA Én nevetni szeretek. Te egyik mondatodat öltöd a másikba, s mire a tizediknél tartasz, már senki nem emlékszik rá, mi volt az első. Ezért nem olvasok nyolcvanévesnél fiatalabb könyveket. A maiak ripacskodó nyeglesége addigra rég szétporlik.
TOMA Ahogy egy hozzám igen közel álló barátom mondta, és fogózkodj meg, az illető nő, a porlandó könnyebben megmutatja a maradandót, ha bele van rejtve.
BÉLA Ha a testet is annyira ismered, mint a történelmet, akkor azzal csak
ripacskodni lehet.
TOMA Női test és férfitest. A nász előtt és után. Melyikről meséljek? ÁGNES Köröztök, mint legyek a dögön.
TOMA Na jó, hagyjuk abba, majd folytatjuk holnap. Vagy ma?
ESZTER Engem nem is a test érdekel. Kíváncsi voltam, hogyan beszélsz róla.
TOMA Ha nem volna testünk, csupa lehetséges venne körül. Így legalább olykor-olykor beleütközünk valami lehetetlenbe. A test a realitás szava.
PÉTER Na, költsük fel Istvánékat.
TOMA A testről csak a testek tudnak igazán beszélgetni. ESZTER Akkor tudom, kit kell faggatnom. TOMA Miért ő? ESZTER Hogy miért András?
TOMA A lángoló értelem vagy a lüktető vágy választottja? ESZTER Azzal fogott meg, hogy azt mondta, a testem az első ajtó.
ISTVÁN (mint aki régóta hallgatózik) Mondhatta volna másképp is, hogy hova akar bejutni.
ESZTER Ha tudom, hogy ébren van, kerülöm ezt a témát.
ISTVÁN Jaj, elfelejtettem mondani, délután, mielőtt elindultunk volna, fölhívott valami András, ha jól értettem a nevét, és azt mondta, hogy adjam át az üzenetét Eszternek, akivel nem kívánt beszélni, mert nem tudta tartani a vonalat, mondjam meg neki, hogy nem tud eljönni, mármint ő, András, mert más dolga akadt.
ESZTER Nagy lókötő, nincs is telefon.
SZONJA (álmosan) Hol mi vagyunk?
PÉTER Ugyanott.
SZONJA Nem menni haza?
PÉTER De, induljunk tovább. Fogózkodjunk megint össze.
ISTVÁN Tudod még az útirányt?
PÉTER Ja, hát előre. Vagyis balra.
SZONJA Ott messze, fény látni.
PÉTER Merre?
SZONJA Ott.
PÉTER Nem látom.
SZONJA Te lát, Isztván, te?
ISTVÁN Hol van?
SZONJA Ott.
PÉTER De hol?
ISTVÁN (kitapogatja Szonja karját) Jobbra mutat.
PÉTER Nektek merre van jobbra?
ISTVÁN Hát, innen, ahonnan a hangomat hallod, jobb felé kell fordulnunk.
PÉTER De merre nézel?
ISTVÁN Na, most épp előre mutat.
PÉTER Tudod mit, Szonja, menj te elöl.
SZONJA Én félek menni elöl. Mi lesz, ha jön óriászi szlang.
PÉTER Micsoda?
TOMA Retteg a kígyóktól.
PÉTER Itt nincsenek kígyók, Szonja.
SZONJA De, valami moszt isz sziszeg, hallod?
PÉTER Az eső az.
SZONJA Hallom, cuszkál lent, jaj, szentszégesz Iszten, márisz itt van.
PÉTER Épp azért siessünk. Te látod, merre kell mennünk, te vezetsz. Én megyek mögötted, és a kígyót csak bízd rám.
SZONJA Engem egyszer kígyó megharap a réten. Asztrid nagyanyámnál, messze Leeuwardentől, kint a rét. Cak feküdtem, de boldog voltam, mert biciklit kaptam, új, pirosz bicikli. Ott feküsz a rét, ész nézem az ég, ész az szikerült ott nekem, hogy az a pillanat a réten hosszú legyen, hogy tartszon még ma isz, meg holnap isz, ész szokáig. Cak nézni ég, ész tartszon. De nem szikerül, mert megharap kígyó. Zöld volt meg kék, kergetem el, de megharap kezem, moszt isz érez a harapász, érzed? Itt van. (Mutatja) Péter, én úgy fél a kígyó.
PÉTER Itt megyek mögötted, vigyázok én.
Felsorakoznak, „őrült” iramban elindulnak.
BÉLA Ha lehet, akkor most mellőzzük a történelemleckét.
TOMA Szívesen hallgatlak, Béluka. Rajtad a sor.
ISTVÁN Nekem máris izomlázam van. Nem fogok tudni táncolni a lakodalmon.
ESZTER Maga nem is tud táncolni.
ISTVÁN A táncparkett ördöge vagyok.
ESZTER Ha a táncparkett a pokol neve.
ISTVÁN Apropó, lassan eljön az óra, amikor kénytelen lesz feltárni a szívét.
ESZTER Az már régebben eljött.
ISTVÁN Azt hittem, másmilyen ajtót tárt ki.
ESZTER Elég szemét volt, hogy hallgatózott, mint egy öreg lakáj.
ISTVÁN Ez az András véletlenül nem költő? Maga is olyan költőien fonja a szót mostanában.
ESZTER Nem költő.
ISTVÁN Pedig minden nagy költő András. Legalábbis errefelé.
ESZTER Ne szemtelenkedjen. Nem otthon van.
ÁGNES Hol van Ilonka bácsi?
PÉTER Ilonka bácsi!
ISTVÁN Szent ég, még csak az kell, hogy visszaforduljunk. Majd visszajöttök egy elemlámpával. Addig legalább kialussza magát.
ÁGNES Nem hagyhatjuk itt. Én visszamegyek érte.
PÉTER Azt sem tudjuk, merre van vissza.
ÁGNES Legalább álljunk meg. Ilonka bácsi!
ILONKA BÁCSI (hortyog a sarokban) Jaj, Ilonkám, jaj, édes Ilonkám.
PÉTER De hát ott jön velünk. (Kiabál) Miért nem szól, hogy itt van?
ISTVÁN Elég neki az iramot tartani.
ILONKA BÁCSI Jövök, Ilonkám, jövök.
Újra elindulnak.
PÉTER István, téged felfrissített a kis szunyóka.
ISTVÁN Szonjácska szinte mágnesvonatot csinál belőlünk. Már valahol Párizs alatt járhatunk...
TOMA És ha mégis Novoszibirszk?
SZONJA Most megint sziszegész hall. Péter, vagy te hol?
PÉTER Én nem hallok semmit.
SZONJA Moszt morog? Ez van medve barlang, szentszégesz Iszten.
PÉTER Valamitől mindenki fél, de attól az a valami még nem biztos, hogy létezik.
SZONJA Te félsz mitől?
PÉTER Én a hétfejű sárkánytól félek, de mivel tudom, hogy nincs, már nem is félek.
SZONJA Én tudom, hogy medve van.
ISTVÁN A gyomrom korog az éhségtől, azt hallotta.
PÉTER Hamarosan kiérünk.
BÉLA Állandóan ezt ismételgeted. Már torkig vagyok az egésszel.
ISTVÁN Legalább nem vagy éhes.
BÉLA Nekem nincs időm szórakozni veletek.
TOMA Tudjuk, a felelősség, a munka, az állandó mókuskerék.
BÉLA Tanár vagyok...
TOMA Délelőtt tanár, délután politikus, hétköznap tudós, vasárnap presbiter.
ESZTER Torna, neked mi a foglalkozásod?
TOMA Én csak vagyok, mint hullán a köröm meg a haj, ahogy a költő mondja.
ISTVÁN Az András?
SZONJA A Tomi költő. Ész színdarab isz ír. Folyton ír.
ISTVÁN Ahelyett, hogy olvasna...
SZONJA (felsikolt, kapkod) Valami röpül arcomba. Jaj, vannak vámpírok itt.
PÉTER Legfeljebb denevérek. De azokba biztosan nem ütközünk.
SZONJA Jaj, repült arcomba bele. Pillangó, nagy pillangó, Péter, kergesd!
PÉTER (kezét Szonja hóna alatt átdugva csápol) Ágnes, lepke lett a hernyódból.
ÁGNES Néha úgy viselkedsz, mintha nem volna sütnivalód.
SZONJA Szok van! Jaj, cipi arcomba.
PÉTER Csak egyetlen lepkefaj veszélyes errefelé, a Tamarilus bluderi. Magyarul ördögcsóknakmondják. A bőr alá rakja petéit. Bíborvörös a szárnya, koromfekete pöttyökkel.
SZONJA Az van, az, jaj, Péter, kergesszél gyorszan.
PÉTER A peték kikelnek, a test megtelik kukacokkal. Ami nem nagy baj, csakhogy a kukacok aszterodamint termelnek, az bejut a vérbe, ettől aztán kéjesen bedurvulsz. Vért kívánsz. A vérszomj annyira fokozódhat, hogy képes vagy megcsapolni saját ereidet.
Elengedik egymást, csápolni kezdenek, mintha lepkéket kergetnének.
SZONJA Jaj, jaj, cuszik lábam.
PÉTER Vigyázz, lehet, hogy lejt az út. Dőlj kicsit hátra. (Hátraveti fejét. )
ISTVÁN (arcához kap) Kivered a fogam.
TOMA Inkább előre dőljetek, ahogy a sízők. Tessék kapaszkodni!
Összekapaszkodnak.
PÉTER Az egyik ballal lépjen, az utána következő jobbal, nehogy feldőljünk.
TOMA Jobb, ha nem igazodunk.
BÉLA Egy ember irányítson, ne kettő.
ESZTER Én nem érzem, hogy lejtene az út.
ISTVÁN Lehet, a baj abból származik, hogy egy nő megy elöl.
TOMA Bolyongunk, mint Oidipusz a pharsidok között. Őt is egy nő vezette.
ISTVÁN Oidipusz nem járt a pharsidoknál. Az Odüsszeusz volt.
TOMA Oidipusz.
ISTVÁN Soha nem járt ott.
TOMA Mielőtt Kolonoszba érkezett volna.
ISTVÁN A képzeletedben.
TOMA Bármilyen színes is a képzeletem, így volt.
ISTVÁN Rosszul tudod.
TOMA „Oidipusz csónakát Annyi vad viharból Te vitted Pharszidia felé légy újra, hogyha tudsz Most, jó hajós!” Ezt mondja Szophoklész.
ISTVÁN Most költötted.
TOMA Ha nem ismered, te vagy kisebb, nem én.
ISTVÁN Idézzek én is?
TOMA Idézz!
ISTVÁN Tudod, mit mondtak rólad, mielőtt megérkeztél volna? Idejössz pózolni, mert máshol még a nevedet sem ismerik. Soha senki egyetlen sorodat nem olvasta. Nem csupán érthetetlen verseidet, hanem regényeidet sem. Ebben a faluban meg te vagy a Graham Kenyér.
TOMA És rólad mit mondtak? Az egyetemen már csak a portai szolgálatot bízzák rád. De annyira fontosnak hiszed magad, hogy pöffeszkedsz, mint egy keresztes lovag. Kiégtél, Pista!
ISTVÁN Én kiégtem? Te lángra sem lobbantál, elsercentél, mint egy nedves gyufaszál.
TOMA Nem adtam el magam a hatalomnak.
ISTVÁN Nekem nem kellett eladnom magam. De ez a te mondatod, hogy úgy mondjam, kissé fésületlen. Harmadosztályú újságírók mondanak ilyet. (Újságból olvassa) „Eladta magát a hatalomnak!” Túl sok benne az irigység kavarta indulat, kevés hely jut a szellemnek.
TOMA Ilyen az ember. Irigy kutya, álnok görény, sanda orrszarvú, büdös disznó, ravasz róka, mihaszna pondró.
ISTVÁN Miattad vagyunk itt!
ÁGNES Ha nem tüzeled Pétert azzal a vasajtóval, már rég otthon volnánk.
BÉLA Talán tetszik Péternek, he-he-he.
TOMA Elsült a kapanyél.
ISTVÁN Büdös van.
TOMA Emberszag vagy állatbűz?
ISTVÁN Attól függ, minek tartod magad.
BÉLA Azt hiszed, mindenki hasra esik tőled?
TOMA Úgy beszélsz, mint a Vezér, amikor a tökét szorongatták.
BÉLA Én majd megszorongatom a tied, ha van neked.
TOMA Reggel, délben vagy este végzed ezt a munkát? Melyik műszakban, és kinek?
ÁGNES Ti meg vagytok veszve.
BÉLA Ο egy elveszett ember.
TOMA Újra tüzel a rezonőr.
BÉLA Te... semmirekellő!
TOMA Szétment az ágyúd, Áron pajtás. Lábujjadra pottyant a golyóbis.
BÉLA Ebben a faluban ne vedd szájadra azt a nevet, mert ez a falu a harangját is odaadta, hogy legyen miből ágyúkat önteni.
TOMA Azok az ágyúk az első lövés után szétnyíltak, mint egy tulipán.
BÉLA Nem nyíltak szét!
TOMA De igen!
BÉLA De nem!
TOMA Igen!
BÉLA Nem!
TOMA Igen!
BÉLA Nem!
TOMA Nem!
BÉLA De igen!
TOMA Hát te is azt mondod?
BÉLA (zavartan) Nem nyíltak szét...
ISTVÁN Béla, látom, ti olyan jól megegyeztek a Tomival, nem akarnál tőle gyereket?
TOMA István, tudod, mit mondtak rólad, mielőtt idejöttél volna?
ISTVÁN Az egyetemen már csak a portai szolgálatot bízzák rám. És pöffeszkedem, mint egy keresztes lovag.
TOMA Honnan tudod?
ISTVÁN Az előbb mondtad.
TOMA Hogy egy rövidlátó sebész kotorásszon benned!
BÉLA Torna, rólad meg azt mondták, hogy egyetlen sorodat nem olvassák.
ISTVÁN (súgva) Ez is volt már...
TOMA Milyen érdekes, egy buta nő, az mégiscsak nő. Egy buta férfi, az már nem annyira férfi, talán nem is ember. Inkább valamilyen állatfajta.
BÉLA Te vagy az állat. Állatnak is korcs.
TOMA Nincs nálad egy fejbigyó?
BÉLA Az minek?
TOMA Megfájdult a fejem.
BÉLA Sokat beszélsz.
TOMA Magamnál már csak téged hallgatlak szívesebben.
BÉLA Nincs mit mondanom.
TOMA Mesélj az ágyúkról, a falud hősi múltjáról!
BÉLA Nekem szent a múltunk!
TOMA Te Béla, ha neked most ágyút kellene önteni, az megint ugyanúgy
szétnyílna. Nem tanultál semmit. BÉLA (kiköp) Tőled nem is akarok. ISTVÁN Szonjácska, mi van elöl? Közeledünk? SZONJA Moszt nem nagyon jól látom. ISTVÁN Nem látja? SZONJA De, cak kicibb moszt. ISTVÁN Úgy érti, nem közeledünk? SZONJA Kici, nagyon kici van fény. ISTVÁN Akkor rossz felé megyünk! PÉTER Hogyan mennénk rossz felé? ISTVÁN Forduljunk az ellenkező irányba. PÉTER Ha megfordulunk, egyáltalán nem fogja látni. ISTVÁN De ha nem növekszik, akkor rossz az irány. Lehet, hogy jól állunk,
de nem előre, hanem hátrafelé megyünk. PÉTER Ha előre megyek, az az előremenés. Ez sötétben sincs másképp! TOMA Minden relatív. ISTVÁN Próbáljuk ki, közeledik-e a fény, ha az eddigi tapasztalatból eredő
gyakorlat szerint hátrafelé megyünk. PÉTER Hülyeség!
ISTVÁN Elég hülye helyzetben vagyunk. PÉTER Rendben, álljunk meg. Na, most akkor irányban maradva, kezdjünk
el tolatni.
Csoszogás hátra. PÉTER Szonja, mit látsz? SZONJA Ész te? PÉTER Én csak meresztem a szemem. Színes karikákat látok. De ha nem
meresztem, semmit. SZONJA Én isz lát színesz karika. Ott egy lila, jujj, lila karika, ilyen ninc volt.
Lila, kedvenc szín nekem. PÉTER És ott elöl? SZONJA Nem lát, Péter. PÉTER Na erről beszéltem. Persze hogy elveszítettük. A sok okoskodás.
Most merre menjünk?
ISTVÁN Nem érzem magam bűnösnek. Csak logikusan igyekeztem gondolkozni. A logika logikáját megérteni.
PÉTER (Szonját tologatva) Fordulj egy kicsit balra, még egy kicsit, talán most mehet. (Elindulnak előre) Gyorsabban, gyorsabban! Ne sopánkodj, István.
ISTVÁN Egy szót sem szóltam.
Egyre fáradtabb tempóban csoszognak. SZONJA (beleütközik a szunyókáló Ilonka bácsiba) Szegítszég, medve!
Egymásra zuhannak. Gabalyodás, tápászkodás. ISTVÁN Mondtam, hogy nem kell úgy rohanni. Most aztán az összes irányt
elvesztettük. ILONKA BÁCSI Ááálmodom? TOMA Nem álmodik, mert dadog.
ILONKA BÁCSI Mmmegint eeez a rrrossz, fffekete ááálom. TOMA (kiált) Ez nem álom, nem érti?! ÁGNES Ne kiabálj vele. Nem tehet semmiről. BÉLA Te tehetsz róla. ISTVÁN Ezt ki mondja? BÉLA Béla. ISTVÁN És kinek?
BÉLA Nektek. Folyton baszakodtok. A hülye dumátok juttatott ide. ISTVÁN Az előbb te köptél a nyakamba?
BÉLA Nem tudtam, hogy ott vagy. Nem akartam senkit leköpni. ISTVÁN De engem leköptél. BÉLA Ne haragudj. Inkább Tamást kellett volna.
TOMA A legnagyobb szerencse, hogy szétnyíltak az ágyúk, másképp Szétlőttétek volna a saját falutokat.
BÉLA Ágyútölteléknek se volnál jó.
TOMA Te hőscincér!
BÉLA (meglöki Ágnest) Kotródj vissza, ahonnan jöttél! ÁGNES (kis híján elesik) Ki ütött meg?
BÉLA Te voltál? Jaj, édes Istenem, bocsáss meg. Bocsáss meg, nem téged akartalak. (Megragadja Torna kezét, csókolgatni kezdi) Ágnes drága, bocsáss meg nekem. Kiakadtam. Teljesen kiakadtam. Fáj valamid?
ÁGNES Béla? Te ütöttél meg? Nem gondoltam, hogy ilyen állat tudsz lenni. BÉLA (szinte sír) Soha senkit nem ütök meg, soha senkit. Egy ujjal nem nyúlok hozzá. Bocsáss meg. Kiakadtam. Bocsáss meg. Többet nem fordul elő.
TOMA (miközben az ő kezét csókolgatja, simogatja Béla) Mennyire irtózom az erőszaktól! Főképp attól, amelyik azt követeli, hogy értsük is meg. BÉLA Mennyire sajnálom! Olyan finom a kezed, bocsáss meg.
TOMA (elhúzza a kezét) Nincs elég szeretet bennem az ilyesmihez.
ÁGNES Felejtsük el. (Sóhajt. ) Felejteni, ezt a mai napot is elfelejteni...
ESZTER Nekem most már tényleg nagyon kell pisilni. Hol lehet?
PÉTER Akárhol, nem mindegy?
SZONJA Én isz piszi. Forduljatok el!
PÉTER Balra a nők, jobbra a férfiak. Mindenki pisil, mielőtt továbbmegyünk.
ISTVÁN Már megint ez a bal, meg ez a jobb...
PÉTER Jó, akkor távolodjunk el egymástól, a hallótávolság széléig, ne tovább. Ha itt valaki eltéved...
ISTVÁN Én sajnos messzire hordok, lehet, hogy hallótávolságon túlra.
ESZTER Akkor maga ne pisiljen.
TOMA Vagy térdelj le.
PÉTER Óvintézkedésül mindenki énekeljen, fütyüljön, vagy szavalja el az Anyám tyúkját.
BÉLA Én csak csendben tudok...
ISTVÁN (mély átéléssel szaval) „Sóhajtva hajóztunk ekkor szűk szorosába:
innen a Szkülla lesett, de amonnan a szörnyű Kharübdisz
szívta magába a tenger sós habját iszonyúan...”
ILONKA BÁCSI Ddde ssszépen ssszaval a tanár úr, mmmint eeegy iiigazi ssszínész.
TOMA Mért nem görögül?
ISTVÁN Ismersz te olyan „ssszínészt”, aki tud görögül?
ESZTER Hallgassanak már, vagyis énekeljenek!
Énekelni, fütyörészni kezdenek, szétszóródva. Jellegzetes mozdulatok. Hirtelen csend.
PÉTER Gyülekező! Ide, ide, erre gyertek.
SZONJA Jaj, Péter, én nem lát szemmi. Cak félek nagyon. Gyere tapogatni!
ÁGNES Szonja, te mindenkivel végig akarod magad... ?
SZONJA Mi az: végig?
ÁGNES Mit szeretsz a férfiakon annyira?
SZONJA Te nem szeretsz?
ÁGNES (félreérti) Hát... Megmondom neked: önzőnek tartalak. Semmi nem számít. Mindent megragadni, aztán eltemetni, begyömöszölni, lehetőleg a lábunk közé.
SZONJA Ha van ott férfi, ninc van ott kígyó.
ILONKA BÁCSI Jaj, Ilonkám, tarts erősen!
TOMA Ez megint alszik.
PÉTER Mit csináljon sötétben.
SZONJA Valami sziszeg. Szegítszég! Tomi, te legalább, kom hier! Ik vreez dat... (Összekakilom magam... – holland)
TOMA (közömbösen) Sztálin lova nem végezhette a szükségét nyilvános helyen, ezért felkötöztek neki egy fekete ponyvát. Ezt hívták primocskának.
ISTVÁN A szovjet lóliberó.
SZONJA Péter, szegítszég, van kígyó megint.
PÉTER (tapogatózik Szonja felé, de közben Ágnesbe ütközik, felismerik egymást) Szonja, hát itt vagyok, most már ne félj. (Fogdosni kezdi Ágnest. )
SZONJA (döbbenten) Ott nem Szonja!
PÉTER Hát hol az a kígyó? Hadd űzzem el. Hess el, te nők megrontója...
ÁGNES (mintha belemenne a játékba, aztán keserűen kitör) Mindig ez a hülyéskedés! Elegem van. Elegem! (Sírva fakad) Én nem a hülyeségre vágyom. Nem a turkáló kezedre, nem arra! Akkor már itt van a sajátom, az legalább az enyém. Én veled kötöttem házasságot, nem a hülyeségeiddel.
PÉTER Hülyéskedni? Igen, hülyéskedni. Mert úgy legalább még marad egy kis esély. Látnád magadat. És hallanád. Észre sem veszed, és vérig sértesz. Megalázol. Porrá zúzol. Hasmenésem van egy hete, te erre bablevest főzöl, füstölt oldalassal. Esetleg kolbászos rakott káposztát. Egész nap lótok-futok, hárman halnak meg a kezeim között, hazajövök, neked nincs kedved beszélgetni, fáradt vagy, fáj a fejed, lefekszel. Aztán felhív valamelyik barátnőd telefonon, és két órát fecsegtek. Soroljam? Ha komolyan venném, ha nem hülyéskednék, nem maradt volna visszaút.
Erősödő sziszegés, majd óriási csattanás.
(Megint két út nyílik az előadók előtt. Vagy nem tesznek semmit, ez az első. A második: hogy a csattanások, a „mennykőcsapások” elsötétítik a játékteret, azaz a vélt villámlásokat nem fénnyel, hanem ellenkezőleg, a sötétség „felvillanásaival” jelzik. )
ESZTER Úristen!
SZONJA Mi van baj?
PÉTER Megint dörög.
ESZTER Láttátok?
SZONJA Mit láttátok?
ESZTER Azt az arcot.
PÉTER Miféle arcot?
ESZTER Ott állt valaki!
SZONJA (rémülten) Nekem megint piszi kell...
PÉTER Eszter, te voltál eddig a legnormálisabb.
ESZTER De hát a villámfényben tisztán láttam.
PÉTER Én még csak villámfényt sem láttam. Ti?
ISTVÁN Ha volna itt egy lyuk, akkor már eddig is láttuk volna.
ESZTER Olyan az arca, mint... (Suttog) Egy idegen van itt.
SZONJA (ijedten tapogatózik a többiek felé) Ki maga ott?
ESZTER Gyertek közelebb! Én is félek.
Csikorog a kő a talpuk alatt.
ESZTER Mi ez a hang?
PÉTER Csak a cipőnk.
ESZTER Ne mozduljatok!
PÉTER Akkor hogy menjünk oda?
ISTVÁN Én itt állok maga mellett. De ha akarja, maga elé is állhatok. Beboríthatom, mint valami...
ESZTER De hát nem érti... ? Jaj, olyan unalmas, drága István!
ISTVÁN Engedjen közelebb, majd meglátja, milyen izgalmas tudok lenni.
ESZTER Egy unalmas, pocakos madárijesztő.
ISTVÁN (megpróbálja tartani az évődő hangot) Az ott mind izom!
SZONJA Kici nagyon félek!
BÉLA Nem engem látott, Eszter? Én messzebb álltam maguktól.
ESZTER Egészen más volt az arca.
PÉTER Ha az arcot nem is, de a fényt látnunk kellett volna.
TOMA Béla arca belülről fénylik.
ESZTER Láttam, nincs bennem kétség. Arc volt, valóságos arc. Olyan, mint a... talán mint a Péteré, de nem ő volt. Nem tudom elmondani, milyen volt. Valahogy külön emlékszem minden részletére. Leginkább a szájára. Mintha mosolygott volna. De nem, a mosoly csak emlék volt ajkain.
ISTVÁN Akárha költészettan szemináriumon volna.
ESZTER Szép volt, de ijesztő is, ahogy csak állt ott. Hisznek nekem?
ISTVÁN De hol?
ESZTER Messze, talán száz méterre.
ISTVÁN Tudja maga, mennyi száz méter? Száz méterről nemhogy az ajkait nem látja, hanem azt sem, hogy ember-e vagy jegesmedve.
TOMA Kísértet. Mi más?
ESZTER Nem tudom, ember volt-e vagy mi, de láttam az arcát.
TOMA Ha András volna, őt valószínűleg felismernéd...
ISTVÁN Őt még a sötétben is!
PÉTER És nem érzel levegőhiányt? Nem szédülsz?
ESZTER Ez nem látomás, hanem igaz!
PÉTER Hallgassatok!
TOMA Hallasz valamit Ilonka bácsi hortyogásán kívül?
PÉTER Mintha harangoznának.
TOMA A harangokat beolvasztották. Csak az István hasa lehetett.
BÉLA Mintha én is hallanám. Igen, harangszó. Talán megvirradt.
ÁGNES Ti hisztek Istenben?
ISTVÁN Engem gyermekkoromban az egyik nagyapám az egyik, a másik meg a másik templomba hordozott, a szüleim tudtán kívül. Este imádkoztam. Hol az ágy mellé térdelve, hol az ágyban fekve. Később sehogy. Aztán még később volt egy fellobbanásom, a szkepszis szkepszise, azóta semmi. Azt gondolom, a dolgok a legegyszerűbben vannak. Meghalunk, szétporladunk.
ÁGNES És hova lesz a lélek? Az anyag folyton cserélődik testünkben, mi mégis megőrződünk...
ISTVÁN A gnosztikus nyom! Nem tudok már lelkesedni, ne haragudj. Én úgy vagyok Istennel, mint te a klitorisszal: nem foglalkoztat.
TOMA Mit tudunk mi a lélekből kifejezni? Amikor eljutottam Párizsba, és elmentem a Louvre-ba, és ott álltam Holbein Erasmusa előtt, arra gondoltam, hogy te jó ég, én vagyok, aki ezt megérte? Én voltam. A szabadság káprázatos ragyogása volt bennem. Éreztem kristálytisztán, hogy az abszolút jó van bennem... Most mit tudtam én nektek abból a fényből megmutatni? Semmit.
ÁGNES A rosszból többet tudnál?
TOMA Nézz körül, hol látsz itt fényeket?
PÉTER Nekem egyszerűbb gyerekkorom volt. Egyetlen templomba jártam. Az a templom volt Istené. A másik a Sátáné, azt mondták, oda nehogy belépjek. Isten temploma volt a mienk, a Sátáné az övék. Mi voltunk a jók, ők a rosszak. Ez nagyjából azóta is így működik.
ISTVÁN A pokol, az a többiek!
TOMA Én is abban a városban nőttem fel, ismerem a két templomot. Egyszer Kis Zoliéknál voltam születésnapi gyerekzsúron, ők a Sátán templomával szemben laktak. Estefelé, nem tudom, kinek az ötlete volt, kimentünk az udvarra, és hajigálni kezdtük a templom rácsos ablakait, minden kavics tenyérnyi ablakszemet jelentett. Öt perc alatt, fáradhatatlan karral, betörtünk mindent. Nem értem, hogyan történt olyan sebesen, talán a hideg miatt. De honnan volt annyi kavics az udvaron? És még akkor sem álltunk le; dobáltunk be a sötétlő lyukakon. Hirtelen megjelent a kapuban a papjuk. Mit csináltok!, kiáltotta. És akkor minden gyerek az ablak helyett elkezdte a papot dobálni. Hétéves voltam, mert Kis Zolinak ez volt a tizedik születésnapja. Éreztem, hogy rossz, amit teszek, nagyon rossz, de nem volt, ami megállítson. Ott rángatózott a földön a papjuk, csupa vér volt az arca, és mi két méterről, megállás nélkül vágtuk belé a kavicsokat, mint valami pocsolyába. Arcán a szőr és a vér összekeveredett. Emlékezetes arc...
BÉLA En nem vagyok a szavak embere...
ISTVÁN Én nem hiszek Istenben, ez egyértelmű. De azért nem tudnék véresre verni egy embert. Vagy mondjuk, nem tudnék megerőszakolni egy nőt. Bármennyit is ábrándozok a dolgon, egy nőt leteperni...
ÁGNES Sok formája van az erőszaknak.
ISTVÁN Tudtam, hogy ezt mondja. Vagy tegeződünk? Mikor magához beszélek, valahogy az az érzésem, hogy most találkozunk először. Van magában valami idegesség, bocsánat, idegenség.
SZONJA Ész történni moszt mi fog?
PÉTER Kivel?
SZONJA Mit cinálni fogunk?
PÉTER Megyünk tovább. Indulunk!
ESZTER Ne, várjunk még! Kérlek.
PÉTER Nem szeretek várni.
ESZTER Pedig folyton várunk. Akkor meg miért ne várnánk egyszer a várakozás kedvéért.
BÉLA Mi van ma?
TOMA Miért kérdezed?
BÉLA Velem minden negyedik év július 18-án történik valami jó. Négy évvel ezelőtt ezen a napon választottak igazgatóvá, azelőtt néggyel lettem képviselő, azelőtt néggyel meg aligazgató.
TOMA Augusztus 7. van, esetleg 8.
ISTVÁN Ha így haladunk, itt ér a karácsony.
PÉTER Akkor indulás!
ESZTER Csak az első villámlásig...
SZONJA Valaki add keze. Ez kié kéz?
TOMA (hörgő kísértethangon) Az enyém!
SZONJA (felsikolt) U gemeen zwijnen! (Te piszok disznó! – holland), nesze, nesze! (Püföli a hátát) Ezt az egész találta ki Tomi!
ISTVÁN Szerintem Péter, ő a nagy tréfamester.
BÉLA És az idén nem történt semmi július 18-án? Ijesztő!
SZONJA Hányni kell nekem!
BÉLA Elgondoltátok, mi történik, ha egyszerűen nem is sejtik, hol vagyunk?
SZONJA Énekelni valamit, ne halljátok hányni fogok!
TOMA Mint egy szamár, úgy okád.
BÉLA Dik.
TOMA Kösz.
BÉLA Én énekelni csak úgy tudok, ha sokkal többet iszom.
SZONJA Béla, tudsz te román, kérdezz meg, kicoda.
BÉLA Kitől?
SZONJA Aki áll ott, kicoda, kérdezzed.
BÉLA Magyarul is tud itt mindenki. Legfeljebb letagadja.
SZONJA Én magyarul kevész tudok. De szokat tanulom Tomitól. Magyarországon vagy nálatok lenni vagyok nem holland Szonja, hanem kici Tomi. Meg egy kici szakállasz magyar író, tőle isz tanul.
BÉLA Itt nálunk beszélnek a legszebben magyarul.
TOMA Te, Béla, nálatok hogyan csinálják a csőtésztát.
BÉLA Nálunk a csőtésztát makaróninak hívják, a sima tésztát meg laskának.
TOMA Tudtad, hogy a pattantyúsod ágyúja úgy készült, mint a makaróni: lyukkal együtt öntötték, ezért ment széjjel?
BÉLA Tamás, a múltat a hibákkal együtt is vállalni kell.
TOMA A múltkor láttam egy Nagy Imre-festményt Gaál Samuéknál. Meztelen, nagy mellű nő tündököl rajta, köldöktől fölfelé. Ám kiderült, hogy a kép hátulján ott a folytatás: Samu visszahajtotta, úgymond ne látszódjon a modellina madárkája...
PÉTER Nekem is megmutatta. De nem Nagy Imre, hanem Ziffer.
BÉLA Ezt most mért hozod elő, Tamás?
TOMA Errefelé az emberek nem akarnak szabadok lenni.
BÉLA Attól nem válnak szabaddá, ha a takargatnivalót mutogatják.
TOMA Attól sem, ha takargatják.
BÉLA Akkor nem érdekel a szabadság. Amikor olyat olvasok egy regényben, hogy legnagyobb fejedelmünk napokig mást sem csinál, csak a hímtagját matatja, szembeköpném az írót.
TOMA De ha egyszer vízkórsága volt a fejedelemnek, és nagyon fájt szegénynek a micsodája...
BÉLA Nem a vízkórsága volt jellemző, hanem hogy egybetartotta országát. Én, Tamás, hiszek Istenben, a hatalmas Istenben...
TOMA Még ő sem tudta egybetartani ezt az országot.
BÉLA Itt még mindig él kétmillió magyar.
SZONJA Tomi írt egy darab, volt benne egymillió szereplő, azt mondta Dusza Ödipusz, ő színháza előadja Leeuwardenben.
PÉTER Volt egy hasonló nevű színész errefelé...
SZONJA Ez egy kici pakisztáni vagy bangladeszi.
BÉLA Tudtátok, hogy a bangladesi dzsukirik ombudsmanja, Zolcsák Péter ebből a faluból való?
PÉTER Az semmi. Tutu, a Márkus Tutu ortodox pópa Grönlandon.
ÁGNES Pávelka Rita a fokvárosi könyvtárban dolgozik, ha valakit érdekel, megvan a címe.
PÉTER A Vince Pisti volt nője meg a Franhoffer Pityu második felesége, aki most Dél-Afrikában szállodatulajdonos, és az első feleségének a mostani férje, a Kovács Pali, NASA-kutató.
ISTVÁN A Kovács Pali, Texasban? Nahát! Vele dolgozik a Kászoni Géza meg a Márton Laci, akik velem jártak a Fasoriba!
BÉLA A Kászoniak innen származnak!
Villámlás, vagyis sötétlő csattanás.
ÁGNES Láttam! Mozdulatlan, mintha nem élne, de él. Láttam, láttam. De nem kell félni...
ISTVÁN Ezt ki mondja?
ESZTER Ágnes mondja, ő is látta. És én is. Még mindig ott van. Maguk hogyhogy nem látták?
ISTVÁN Rettenetes élmény. Három év óta a hasamtól nem látom élőben a fütykösömet. Már-már kételkedem a létezésében.
TOMA Az irodalom lényege, hogy elültesse bennünk a kételkedést.
ÁGNES Sárgás a bőre...
ESZTER Nem emlékszem, milyen. Nincs bőre. Csak arc.
ÁGNES Részvét volt szemében.
ESZTER Csak szem volt.
ÁGNES A homlokán nincs ránc.
ESZTER Nem emlékszem, milyen. Az ajkán még mindig a mosoly nyoma.
SZONJA (halkan) Én mintha szötétben isz látnám őt.
TOMA Tökéletes szórend!
ISTVÁN Sejtem, mi van (Kezét homlokára teszi), Szonjácska, nézze meg jól azt az alakot. Látja? A kezét a homlokán tartja?
SZONJA Kicoda?
ISTVÁN Akit lát.
SZONJA Igen, nagy kici biztosz!
ISTVÁN Akkor nem kell majrézni.
SZONJA Mi az: majrézni?
ISTVÁN Engem látott. A retinájára égtem. Mint a tévébemondó a képernyőre.
SZONJA Te vagysz mász, Isztván. Tégedet nem lát!
ISTVÁN Tapogasson meg, itt vagyok. Na, hol a keze? (Megfogja a kezét, hasára tapasztja) Ugye ismerős? Na, ki vagyok? Szabad a gazda?
SZONJA Nem tudom, ki vagy.
ISTVÁN Valamelyik énje hazudik.
SZONJA (visszahúzza a kezét) Moszt nagy olyan kici vagyok. Nem isz vagyok.
ISTVÁN Mutatni akarok valamit. Adja kicsi kacsóját. (Megint elkapja) A másik kezemet a homlokomon tartom, érzi? Ez itt az orrom, ez meg a szám, hamm, ez az ádámcsutkám, ez itt a mellkasom. Kerek erdő, pusztaság. Legalább hall engem?
SZONJA Nagy kici baj. (Visszahúzza kezét. )
ISTVÁN Ez a mániája.
SZONJA Téged nem lát, őt igen, lát.
ISTVÁN De hát ő én vagyok!
BÉLA Én is láttam!
ISTVÁN Na ne!
BÉLA Szerintem ti is láttátok.
ISTVÁN Mi?
BÉLA (szónokiasan) Csak féltek beismerni.
ISTVÁN Mi a hézag?
BÉLA Tudjátok ti azt nagyon jól.
ISTVÁN Beszélj világosan.
BÉLA Megmondtam. Láttátok, de nem meritek beismerni.
ISTVÁN Világosabban.
BÉLA Figyeltelek, ti képtelenek vagytok másokhoz alkalmazkodni.
ISTVÁN Több fényt, a legtöbbet, ami van.
BÉLA Te meg Tamás semmit nem fogadtok el, ami nem tőletek indult. Mindig nektek van igazatok, mindig az van, amit mondtok. Ha váratlan módon kialakul egy új helyzet, ami tőletek függetlenül alakul ki, egyszerűen nem tudtok felzárkózni. Nem értitek a világot. Összevissza kapkodtok. Kizárjátok magatokat...
ISTVÁN Megkérlek szépen, hagyd abba a hisztizést.
BÉLA Nem haragszom rátok. Majd csak ti is meglátjátok. Isten hozott minálunk!
ISTVÁN Semmit nem értek abból, amit a Béla mond.
TOMA Pedig itt beszélnek a legszebben magyarul.
ISTVÁN Métely, pontosabban lépfene spórája szálldos a levegőben. Ez egy flúgos vidék.
TOMA Talán ezért nevezik Tündérhonnak.
ISTVÁN Na induljunk, Péter!
BÉLA Hova menjünk, jól vagyunk itt. Én nem megyek.
ÁGNES Én sem megyek. (Leül) Maradok. Ez végre egy jó gondolat.
ESZTER Ez most a legjobb.
SZONJA Szép van itt.
ISTVÁN Itt ücsörgünk egy hullaszagú kriptában... Kint zuhog a hideg eső. Nyár közepén utolért a legpocsékabb november. Már az idevezető út kirázta az agyvelőmet. Kirázhatott volna mást is, a fenébe. Este nem mertem fogat mosni, mert a csapból kanálisszagú víz folyt. Megmostam a kezem egy csemely vizében, kiderült, trágyalé. A boltban legyek laknak a hűtőpultban. Elképesztő egy hely. Egyszerűen lakhatatlan.
ÁGNES „Kút vagy nekem,
S vágyat buzogtatsz,
Fogyhatatlan újat.” BÉLA „Patakjaid
Bennem el nem apadnak,
Mélységeid
Mélységeimben kinccsel felfakadnak.” ÁGNES „Vadméheid
A rétemen toroznak,
Havasaid
Nárciszaim csokrában illatoznak.” BÉLA „Ösvényeid
A két talpamban élnek.” ÁGNES „Harangjaid
Hajnal körül a tornyomban zenélnek.” BÉLA „Fellegeid
Az én tetőmre szállnak.” ÁGNES, BÉLA, TOMA (Bélát utánozva) „Viharaid
Az én barlangjaimban orgonálnak.” Mintha valóban orgona búgna fel. Mély és tompa morajlással halkul el.
ISTVÁN Jaj, most én is láttam. De már ketten vannak. Az egyiknek akkora a
bajusza, mint a Béláé. A másik meg a hátát vakarja. PÉTER Ekkora vihar! Mi lehet odakint... SZONJA Lehet, már cak mi élünk egész világ.
ISTVÁN Ellenkezőleg. Megtörtént a Feltámadás, és már mindenki él. TOMA Eljött a nagy igazságosztás órája. ISTVÁN Csak mi szorultunk a kriptába. Úgyhogy kinek-kinek amije van,
azzal maradunk. SZONJA Mi az támadász fel? ISTVÁN A halottak kivonulnak a temetőkből. TOMA Opstaanden. (Feltámadás – holland) SZONJA Ész nem mi isz megyünk? ISTVÁN Minket élve temettek el. PÉTER Vajon hány halottja volt az emberiségnek? TOMA Honnan számítva?
ISTVÁN Ugyanannyi ember van föld alatt, mint föld felett. Akár a fáknál. PÉTER Ezek szerint tizenkétmilliárdan leszünk. BÉLA Harmincmillió magyar.
TOMA Szép szám. Többen leszünk, mint a románok. PÉTER Ők viszont már ötvenmillión lesznek. ISTVÁN Mindenki feltámad?
TOMA Erre nézve különböző tanítások vannak. Egyesek szerint a körmünk és a hajunk is feltámad. Mások szerint viszont nem.
ISTVÁN A körmöt nem bánom. Kész tortúra a lábujjamról levágni. S a bajusz?
TOMA A bajusz, a szakáll, arról külön nincs említés.
ISTVÁN Ha nem kell minden reggel borotválkozni, már megérte.
TOMA Most már tudjuk, miért tűntek el a csontok.
BÉLA Eltűntek?
TOMA Én egyet sem találok. (Tapogatóznak, de a csontok távolabbra kerültek )
ISTVÁN Most aztán minden kiderül.
TOMA Minden.
ISTVÁN Hamarosan lesz itt fény dögivel!
TOMA A sötétség megszűnik. Ebből a kriptából is úgy árulják majd a fénytömböket, mint régen a jeget a vermekből.
ISTVÁN Eleinte nagy lesz a kalamajka.
TOMA Vajon milyen nyelven fogunk beszélni?
ISTVÁN Isten nyelvén, vagyis héberül.
TOMA Mit szól majd ehhez a Führer?
ISTVÁN Lesz-e alkohol? Mert hogy enni nem fogunk, az valószínű.
TOMA Semmilyen élvezeti cikkre nem lesz szükség!
ISTVÁN Például hogyan fogunk szaporodni?
TOMA Elegen leszünk.
ISTVÁN Na és minket hogyan fognak kezelni?
TOMA Minket?
ISTVÁN Akik életben maradtunk...
TOMA Az élőknek is kiosztják az örökkévalóság adagját.
ISTVÁN De rólunk nem tudnak.
TOMA Mi büdösök és bűnösök leszünk előttük.
ISTVÁN És akkor? Vessenek a Gyehenna tüzére? Ezt egyrészt nem tehetik, mert nem lesz Gyehenna, másrészt mindenfajta erőszakosságnak még a csírája is hiányzik belőlük.
TOMA Lehet, így utólag mindent rendbe hoznak rajtunk is. Angyalok leszünk.
ISTVÁN Mielőtt feltámadnánk, még valami utolsó gazságot kellene elkövetnünk.
TOMA Mire vágysz?
ISTVÁN Mire? Leinnám magam a sárga földig.
TOMA Már a föld alatt vagy.
ISTVÁN Nyakló nélkül felönteni a garatra.
TOMA Nyakló, lassan elfelejtem ezt a szót...
ISTVÁN És te?
TOMA Nekem semmi ötletem... Utálom az erőszakot.
ISTVÁN Mégis.
TOMA Tizennégy évesen követtem el utolsó gonoszságomat: megmogyoróztam többedmagammal Pofók Öcsi nevű osztálytársamat. Ez jut eszembe. Még utoljára megmogyoróznék valakit.
ISTVÁN Nem túl gyerekes ez?
TOMA De.
ISTVÁN Hát akkor mogyizzunk meg valakit.
TOMA Béla?
ISTVÁN Hozzá inkább a korbácsolás illene. Vagy a lefejezés.
TOMA Igaz. Akkor már csak...
ISTVÁN Meg is érdemli.
TOMA Miatta kerültünk ide.
ISTVÁN Te balra, én jobbra, aztán...
TOMA Már te is kezded.
ISTVÁN Akkor csak: nosza!
Kicsi a rakás.
ÁGNES Elment az eszetek?
TOMA (a rakásból) Tapintsd ki, ne legyen bajusza, de legyen mogyorója!
ISTVÁN Valaki megharapta a kezemet.
TOMA Valaki... Aucs! Visszavonulás!
ISTVÁN (ül a földön a többiek között, és liheg) Valami izometrikusabb gonoszságot találj ki.
SZONJA Mi az: izometrikusz?
TOMA Úgy ásítasz, hogy nem nyitod ki a szádat.
SZONJA Verni valakit akartok meg?
TOMA Még mielőtt örökre megjavulunk.
ÁGNES Barátaim, nem értem a logikátokat...
TOMA Kivel beszélsz?
ÁGNES Akár veled is...
TOMA Kivel?
ÁGNES Veled, Tamás.
TOMA A személyimben Torna vagyok.
ÁGNES Akkor veled, Torna.
TOMA Torna csak egy név. A névvel beszélsz?
ÁGNES És nincs a név mögött senki?
TOMA Hol ez van, hol az van...
ÁGNES Nagyon is tiszteletre méltó valaki...
TOMA Nofene. Vádló védi a vádlottat?
ÁGNES Nem vádollak.
TOMA Ne tisztelj!
ÁGNES De hát miért?
TOMA Mert akit tisztelsz, nem az vagyok.
ÁGNES Ezt tisztelem benned.
TOMA De ez sincs, mert egyszer így, egyszer úgy...
ÁGNES Miért akarsz lealacsonyodni?
TOMA Akkor onnan már nincs hova. Akár cél is lehet...
ESZTER És egy ilyen mogyizás ehhez elég?
TOMA Igazad van, de más nem jutott eszembe.
ÁGNES Infantilis.
ISTVÁN Nem tudhatod, mi járt a fejében. Az a leggonoszabb, aki álcázza. Játéknak indul, tragédia lesz. A kéjgyilkos a leggonoszabb, mert áldozata önként megy elébe, mohón kitárulkozik, a legédenebb édenre vágyva, mire nyissz, felnyílik a hasa.
ÁGNES Mint kamaszok a templomban, csak leplezni akarják a...
ISTVÁN Maguk viselkednek úgy, mintha templomban volnának. Mit akart, Ágnes. Élethűbb lett volna, ha megragadom magát (Csinálja), ha szájára tapasztom a tenyeremet, közben a fülébe lihegem, hogy csitt, csitt, másik kezemmel a mellét markolom, combommal a combját feszítem, nyomakodom és toszakodom... (Elengedi) Akkor mit gondolt volna?
ÁGNES (nevet) Az erőszak elviselhetőbb, ha erőszak.
TOMA (lemaradva) Színes lesz a képzelet a föld alatt. Ismeritek Tar Lőrinc pokoljárását? Bement a Büdös nevű barlangba, és miután kijött, lejegyezte képzeletének bugyrait, azóta is olvasható.
ISTVÁN Induljunk!
PÉTER Igen, igen, gyertek, lányok...
ÁGNES Nem megyünk sehová, jó itt nekünk. A szemetek megszokta a sötétséget, idő kell, míg a fényhez szokik. De legalább érezzétek. Tágasság és ózonillat. A levegő mintha selyemfátyol volna. Jól érzem itt magam, de ennél is fontosabb, hogy semmi nem nyomaszt már. Nem nyomaszt az idő. Megszűnt.
ISTVÁN Az emlékezetvesztés is a hallucináció egy fajtája. Együtt járnak, kéz a kézben. Nem emlékezik, ezért aztán apátiába hull. Vagy fordítva. Ágnes, meg tudod mondani, mi volt tegnap a vacsora? Vagy mit ettél a lakodalmadon? Milyen ruhát viseltél, amikor először színházba vittek?
ÁGNES Mindenre emlékszem. Arra is, amire eddig nem. Nevetnem kellene rajtad, István. Elárulom, de nem kell súgnom, biztosra mondhatom, hogy holnap is, holnapután is úgy lesz, mint ma.
ISTVÁN Most nem gondolok erről semmit, mert félek, gondolataim rögtön szavakká válnak, és megbántom magát, holott távol áll tőlem efféle durvaság.
ÁGNES Nem tudsz velem durva lenni, mert nem érdekel, mit teszel velem. Vagy mit mondasz. Mondj akármit.
ISTVÁN De értse meg, nem létezik, amit látott, csak a hite annak, hogy látta, az létezik.
ÁGNES Láttam.
ISTVÁN Sötét van, tök sötét, és kongó némaság, kriptában vagyunk.
ÁGNES Igen, sötétség kellett és némaság, hogy ne lássuk egymást, és hogy ne halljuk türelmetlen és rosszindulatú kifakadásainkat.
ISTVÁN Maga egyre távolodik, Ágnes.
ÁGNES Sötétség és némaság, hogy végre lássunk és halljunk!
ISTVÁN Lapos, amit mond.
ÁGNES Hiszen egy szót sem szóltam, csak gondolkoztam. Elgondoltam, mit felelhetnék... Csodálkozom, hogy hallottad.
TOMA Elindultunk a lavinán. Sajnos lehet, hogy mi indítottuk el. Lassan úgy beszélgetünk, mintha egy múlt századi színpadon volnánk. Engem ilyenkor elkap a horror theatri, a színpad borzalma. Rossz színész volnék.
ISTVÁN (szavalni kezd) „Oidipusz csónakát Annyi vad viharból Te vitted Kütherné felé, Légy újra, hogyha tudsz Most, jó hajós!” Ez az! Kütherné!
TOMA Bármennyire is szép meg jó, meg ahogy érzitek, nem maradhatunk itt.
ISTVÁN Eszter, mi lesz az esküvőjével? Azt ígérte, megtáncoltat.
ESZTER Nem emlékszem.
ISTVÁN Várja az Andrása... Nem érdekli? (Kifakad) Itt tökölünk egy odúban, hát nem halljátok? Levegő sincs. Miféle csarnok? Még pisálni sem lehet benne rendesen... Béla, téged meg vár a falu százféle gondja...
BÉLA Megoldják...
ISTVÁN Megáll az élet nélküled!
ÁGNES Maga mondta, kedves István, hogy ez az ország egy fertő, hogy legyek vannak a boltban, hogy járhatatlanok az utak, büdösek és rosszarcúak az emberek...
ISTVÁN De én egy másik, egy működő országban élek. Nekem óráim lesznek, a doktorandusaim is várnak kedden, fél négytől.
ÁGNES Legyen kicsit szabadabb.
TOMA Egy jól működő országban az ember szabadnak érzi magát...
ÁGNES Érezd magad mindenütt szabadnak.
TOMA És az egy csapásra menni fog? Gondolod? Délibáboktól?
ÁGNES Miért ne menne egy csapásra?
TOMA Mert semmi alapja.
ÁGNES Hiszen itt van.
TOMA De ki?
ÁGNES Nem tudjuk.
ISTVÁN Én tudom...
TOMA Van egy javaslatom. Költsük föl Ilonka bácsit, és állítsuk készenlétbe. Ha valamit lát, nem fogja azt mondani, hogy nem látta, ha viszont nem lát semmit, nem fogja kitalálni, mit látott.
PÉTER Ilonka bácsi jól lát. Szemüveg nélkül olvas, ugyanakkor a Szárdomb tetejéről is megmondja, mit mutat a toronyóra.
TOMA (kiált) Ilonka bácsi!
ÁGNES Ne üvölts, megsérted. Nem hallod, merre horkol?
TOMA (odatapogatózik, füléhez hajol) Ilonka bácsi!
ILONKA BÁCSI Kkki ssszólít?
TOMA Ágnes, merre is vagy? Jöjjön, Ilonka bácsi, meg kellene néznie valamit.
ILONKA BÁCSI Sssemmit nnnen lllátok...
TOMA Én se. De Ágnes azt mondja, hogy van ott valaki. Nem tudja ki, de majd maga megnézi.
ILONKA BÁCSI Bbbiztosan ssszegény IIIlonkámat lllátja...
TOMA Nem tudjuk, ki az. (Halkabban) Ha ez most az Ilonkáját fogja megpillantani, akkor annyi! (Hangosan) Azt mondják, magának jó a szeme, igen, igen, csak tartsa nyitva!
ILONKA BÁCSI Ééén mmmég a Ssszárdombról iiis eeelolvasom aaaz óóórát...
TOMA Az sem baj, ha megmondja, most mennyit mutat. Csak figyeljen...
ISTVÁN Mostanában nem akar csattogni...
TOMA Ilonka bácsi, nyitva a szeme?
ILONKA BÁCSI Nnnyitva tttartom, dde nnnem lllátok sssenkit. Mmmég IIIlonkámat ssse lllátom, pppedig őőőt mmmindenütt lllátom.
TOMA Meg kell várni a dörgést.
ISTVÁN Szóljatok neki, annak az izének, ha már ilyen démonikus ereje van, akkor...
ESZTER Senki nem mondta, hogy démonikus...
ISTVÁN... akkor adja jelét...
Csattanás. Kétszer egymás után.
PÉTER Megmozdult, erre tart.
ISTVÁN Jesszusom, Péter is...
SZONJA Gyertek körül!
TOMA (izgatottan) Ilonka bácsi, maga is látta?
ILONKA BÁCSI (nem dadog) Nem Ilonkám az, inkább egy gyerek. Vagy nem is gyerek, de olyan gyerekképű! Nem is gyerekképű, inkább csak lát. Ő lát. Néz és lát. Tudják, mit akarok mondani. Nem is néz, csak lát.
TOMA Maga most alszik?
ILONKA BÁCSI Dehogy alszom! Felébredtem.
ISTVÁN A villámfényt is képzelitek... Mert ugye, kérem tisztelettel, a csattanás előtt semmit nem láttok, holott a csattanás...
PÉTER A közelben villámlik. A hang nem marad le.
ISTVÁN Akkor én vagyok nagyon lemaradva... De szerintem mégis ti. Elkábultatok a csontgőztől.
TOMA Péter, te mit láttál?
PÉTER Metszetlen üvegarc. És elindult felénk...
BÉLA Gyerekek, ez nem biztos, hogy a javunkat akarja.
ÁGNES Hogy lehetsz ennyire bizalmatlan!
BÉLA Érzem, te is félsz. Mindannyian félünk... Kicsit.
ÁGNES Magadtól félsz. Csattanás. Csend, majd egymás szavába vágva, szinte egyszerre kezdenek
beszélni.
PÉTER Gyerekkoromban sok madarat megöltem. Egy veréb csőrén úgy bugyogott a vér, mintha rossz csapból folyna... A fejére tapostam, hogy ne lássam.
ÁGNES Megöltem egy gyereket. Nem akartam, hogy kínozzon, ezért megöltem. Inkább ő élt volna, és haltam volna meg én.
ESZTER Tudtam, hogy mást szeret, mégis elcsábítottam. Megjátszottam, hogy mennyire felkavar a másik szenvedése. Hazudtam, folyton hazudtam.
BÉLA Csak állt ott, és nem mondott semmit. Szólj már, de csak azt mondta, ne üvölts, de nem üvöltök, de üvöltesz, de hát nem hallod, nem üvöltök, durva vagy, nem vagyok, de durva vagy, nesze, hogy legyen igazad, és csak ütöttem az arcát, ütöttem, jobbról és balról, nem értem, hogy tudtam olyan sokszor megütni, mielőtt a földre hullott volna.
PÉTER Örültem, hogy meghalt, mert nekem lett igazam, megint nekem, de nem engedett magához, egy egész évig, és megint szét kellett feszítenem a testét, mint egy rossz konzervet a vadászkéssel...
ÁGNES Gyűlöltem, de úgy tettem, mintha szeretném.
ESZTER Elcsábítottam, és amikor mégis vissza akart menni, kértem tőle egy utolsó találkozást, és levelet írtam, névtelen levelet, és elárultam őt megint. És már élveztem a másik vergődését és fájdalmát.
SZONJA Ik het verlangen, dat hij lijde! (Azt akartam, hogy szenvedjen és féljen! – holland)
PÉTER Minél jobban akartam szeretni, annál jobban gyűlöltem.
ÁGNES Már mindent gyűlöltem, az előszobafalat, a mikrosütőt, a vérnyomásmérőt, az autót, a lépcsőket, a lábnyomokat, meg akartam kínozni a követ is, hogy hasadjon porrá, és kiáltson.
BÉLA Azt hittem, vége, és akkor megkönnyebbültem, megkönnyebbültem, hogy vége!
SZONJA Ik het benijden, is waar ook, haar vrezen! (Irigyeltem, mennyire tud félni, dühödten irigylem! – holland)
ÁGNES Helyzetemet kihasználtam, megzsaroltam. Bűnömért mást büntettem.
ESZTER Megtarthattam, de csak kevés ideig boldogított a diadal, éreztem testemen, hogy untat.
PÉTER Megkerestem, meglestem, mi a fájdalmas neki, kiismertem, kihasználtam, elcsábítottam, becserkésztem, és kiontottam vérét.
BÉLA De újra kezdődött, azt hittem, vége, de kezdődött újra, és most már vártam is, hogy megint úgy legyen.
PÉTER Kiöltem magamból minden jót.
ÁGNES Mindent elfedett a gyűlölet, semmi nem maradt.
ESZTER Elkábított, mennyire odavan értem, elkábított, mennyire fontos vagyok, csak magammal foglalkoztam, és még azt is élveztem, hogy mások áldozatot látnak bennem.
SZONJA Ik het verpletteren. (Összetörtem – holland)
BÉLA Sár vagyok.
PÉTER Senki vagyok.
ÁGNES Hamu vagyok.
SZONJA Ik ben stof. (Por vagyok – holland)
ESZTER Féreg vagyok.
Csattanás.
ISTVÁN Egészen bizonyos, hogy a Péter tréfája. Napokig gyakorolták. De van, aki jól játszik, van, aki nem.
ESZTER Maga szerint ki játszik rosszul?
ISTVÁN Irodalomtörténész vagyok, nem színikritikus.
TOMA Hát, tegyünk még egy kísérletet...
BÉLA Mondd, Tamás, ti még mindig azt hiszitek, hogy ti vagytok hatalmon?
TOMA Miféle hatalmon? Utálom a hatalmat, mindenféle hatalmat rühellek. Soha nem állnék be egyetlen zászló alá sem. Miről beszélsz, Béla?
ISTVÁN Éljen a szabadság és az individuum!
ILONKA BÁCSI Volt nekem egy lovam, tudja, '32-ben vettem, csitkó korában Mózsi volt a neve, mint a komámnak. Elvitték a háborúba, és aztán nem kaptam vissza. Csak álmomban láttam, de akkor többször is. A háború után, a második évben mondja a Mózsi, hogy látta a lovam, két faluval arrébb. Elmentem. Be volt kötve, sötét volt az istállóban, de azonnal megismertük egymást. A gazda azt hazudta, hogy az övé, amióta kibújt az anyjából, és ne akarjak rosszat neki. Törvényre adtam. Azt kérdezték, van-e bizonyítékom. Mondtam, engedjék ki a kapun a lovat, majd meglátjuk, hova megy. Féltem, hogy ráállnak-e, de ráálltak. Mi meg szekérrel utána, két szekérrel, mert sok volt a kíváncsiskodó. Ügetett végig, be a falunkba, végig az utcánkon, aztán beállt a pajtába a saját helyére, orrával a lappantyút is megtaszította, mint aki már nagyon megéhezett. Én most úgy érzem magam, mint amikor a Mózsi hazajött, és a pajtában fölnézett, és bizisten, kacsintott...
TOMA Egy lovat látott, Ilonka bácsi?
ILONKA BÁCSI Nem, dehogy, mondtam, hogy miféle volt.
ISTVÁN Itt mindenki boldogsághiányban szenved. Kiszívjátok a sötétség mákonyát, és deliráltok.
SZONJA Tudom, mi az: mákony. De ez nem az.
ISTVÁN Akkor meg, akárcsak egy régi drámában, a lélek letépi utolsó leplét a villámcsapások fényében. Tomi, talán téged jobban értenek, idevalósi vagy.
TOMA Már régóta nem érzem annak magam.
ISTVÁN Azt hiszik, megszabadultak valamitől vagy valahonnan. Holott kényszer hatása alá kerültek. Sóvárognak szüntelen, de a vágyakat senki nem teljesíti, anélkül, hogy vámot ne szedne. Miért nem magyarázod el nekik?
PÉTER De hát semmi nem történt. Gyerekek, hát történt valami különös? Itt vagyunk, tart még a vakáció, előttünk egy hétvége, hova mennénk?!
BÉLA Ma nem július tizennyolcadika?
ISTVÁN Én most szépen elindulok, elmegyek a falig, aztán a fal mentén csak kimászom. Nincs szükségem idegenvezetőre. Tomi, ti jöttök?
TOMA Szoni?
SZONJA Tomi, te kis magyar, te nekem itt jó vagy! Maradj kici nagyon.
TOMA Hát akkor maradok.
ISTVÁN Tomi, te is láttál valamit?
TOMA Nem, én nem. De ő igen. Jó neki itt, még maradni akar.
ISTVÁN Nem lehet a boldogságot valami ficamra alapozni!
ÁGNES Kár, hogy elmegy, kellemes társalgó volt.
ISTVÁN Túl nagy a távolság közöttünk. De az a baj, hogy előbbi önmaga és mostani önmaga között is szakadék támadt...
ÁGNES Ami körülölelt eddig, azt most én ölelem körül, és leteszem ide magam mellé. Vagy elgurítom, mint egy követ.
ISTVÁN Elveszítette a tudását. Beolvadt egy masszába.
Csattanás.
PÉTER Már egészen közel van.
SZONJA Mit akar?
BÉLA (elbújik a nők mögé) Eszter, maga látta meg először, biztosan magához jön.
ISTVÁN (nevetve) Táncolni akar magával!
ESZTER (félve) Én is azt gondolom...
ÁGNES Akkor menj, táncolj vele.
ISTVÁN Tánc a kriptában.
ESZTER (felemelkedik, látjuk, hogy kezét nyújtja valakinek) Hát, nem bánom.
Keringőzni kezd. Könnyedén siklik, szinte lebeg a levegőben.
ÁGNES Milyen szép!
BÉLA Te látod?
ÁGNES Nem, vagyis igen. Hallom a zenét. (Fejét ingatja. )
PÉTER Velem nem táncolnál?
ÁGNES Veled?
PÉTER Szabad lesz egy táncra?
ÁGNES Most már szabad.
Táncolni kezdenek, ők is suhannak a levegőben, eggyé olvadva.
SZONJA Tomi, te nem akarsz?
TOMA Semmit nem látok.
SZONJA Tomi, próbáljuk meg! Kom! (Gyere! – holland)
TOMA Akarod?
SZONJA Kom hier, Tomi!
Összefogózkodnak, Szonja suhan, Torna csetlik-botlik, de nagy igyekezettel
rakosgatja lábait.
ISTVÁN Engem ne kérj fel, Béla, én nem táncolok. Legfeljebb Ilonka bácsival mehetnél... Bár ő, azt hiszem, megint elaludt.
BÉLA Nem akarok táncolni. Ne haragudj ezért rám.
ISTVÁN Viccelsz? Te ne haragudj rám.
BÉLA Nem szoktam viccelni. Tudod, talán még volna is kedvem, de az imént szúrt a szívem, most meg abbamaradt, és olyan jó így. Egy percet adj még, akkor esetleg.
ISTVÁN De hát Poncius Pilátus akar veled táncolni, nem én.
BÉLA Nem akarsz táncolni?
ISTVÁN Nem.
BÉLA Merthogy most már semmi bajom.
ISTVÁN Nekem viszont hasogat a fejem.
BÉLA Adjak egy dilibogyót?
ISTVÁN Soha nem veszek be orvosságot.
BÉLA Nem te kérted az előbb?
ISTVÁN Nem. Tornának kellett. De úgy látszik, azóta kutya baja.
BÉLA Milyen érdekes, hogy azt mondod, hogy úgy látszik, pedig sötét van.
ISTVÁN A szokás hatalma.
BÉLA Szokások rabjai voltunk. Igaza van Ágnesnek. Sötétben kellett maradnunk, hogy lássunk.
ISTVÁN Te Béla, most kettesben vagyunk. Te komolyan hiszed, hogy Eszter valakivel táncol?
BÉLA Ha látnád azt az arcot, nem kételkednél benne.
ISTVÁN Mindig ez a ha. De nincs ha. Nem láttam. És tudod, miért nem láttam? Mert nincs ott, és mert nem képzeltem oda. Ennyi. Ostobák vagytok. De nincs harag?
BÉLA Te ne haragudj.
ISTVÁN Na, jól van, most nem licitálok rád.
BÉLA Azt hiszem, húsz éve először vagyok nyugodt. És ha hiszed, ha nem, most olyan érzésem van, hogy az a három fiú, az részben az enyém is. Neked van gyereked?
ISTVÁN Kettő.
BÉLA Nem is meséltél róluk. Fiú? Lány?
ISTVÁN Igen.
BÉLA Ha nem akarsz mesélni, ne mesélj. Én most szívesen mesélnék a fiaimról, de sajnos még nem ismerem eléggé őket. Amikor Anikóval beszéltem, csak annyit mondott, hogy van három fia. Mert miután itt már utazni lehetett, sikerült átmennem hozzátok, és onnan telefonálhattam Anikónak. Nem is tudom, mitől jött az ötlet, talán utamba akadt egy telefonfülke, csak ennyi. Az egyetlen, akit felhívhattam. Jót beszéltünk, és mondta, majd egyszer meghív magukhoz. Nem akartam... De most már, talán mégis. Azt mesélte, a nagyobbik fiú klarinétos, a középső oboás, a legkisebb meg ütős. Nem értem, miért nem lett fúvós ő is. Három zenész, három fúvós, az már egy kisebb zenekar. Anikó szerint nagyon tehetségesek, a nagyobbiknak komoly esélye van, hogy egy híres klarinétosnál tanuljon tovább. Nem emlékszem a nevére. Mindháromnak abszolút hallása van. Amiben az az érdekes, hogy én teljesen botfülű vagyok. Ezért nem lettem költő, pedig próbálkoztam. Akkoriban még a szabad versek voltak divatban, azt hittem, elég, ha leírok valamit, versbe tördelve, de aztán egy komoly költő, akinek elküldtem dolgaimat, felvilágosított, hogy az sem olyan egyszerű. De ezt te jobban tudod.
ISTVÁN Ha nincs hallásod, akkor is írhatsz jó verset. Ritmusérzék kell.
BÉLA Lehet, hogy nekem az sincs.
ISTVÁN Írhatsz regényeket...
BÉLA Csakhogy a verseket jobban szeretem. Azokat szívesebben olvasom, fejből is tudok néhányat. Mondd, te valóban el tudod szavalni az Odüsszeiát görögül?
ISTVÁN Igen.
BÉLA Az egészet?
ISTVÁN Az egészet.
BÉLA Mondj belőle valamit...
ISTVÁN „Hémeisz de szteinópon anepleomen goóntesz.
Enthen gar Szküllé, heteróthi de dia Kharübdisz Deinon anerrhübdésze thalasszész halmüron ’űdór.” A többiek szép sorban visszaülnek, mintha bálból jönnének.
Visszatapogatóznak. Elsőnek Péter és Ágnes.

ÁGNES (lihegve) Csodálatos volt!
PÉTER Azt hiszem, mi még nem keringőztünk...
ÁGNES Nem keringőztünk.
PÉTER Dehogynem.
ÁGNES (nevet) Jaj, hát persze. Amikor letapostál. Akkor még azt hitted, Verának hívnak. Micsoda lendületed volt. Bejöttél, szétnéztél, és máris ott teremtél előttem. Szevasz, Vera, mondtad, és vittél táncolni.
PÉTER Egy filmből szedtem. De akkor nem keringőztünk, hanem sékeltünk meg tangóztunk, vagyis ráztunk egyet. Aztán hajnalig beszélgettünk.
ÁGNES Dehogy hajnalig, reggel fél nyolcig. Akkor kezdődtek az óráim, te meg elkísértél a bejáratig. Többször elaludtam, valahol még biztosan megvannak a jegyzeteim, azok a lapok tele vannak befejezetlen, kis kacskaringókba, malacfarkokba torkolló mondatokkal. Micsoda szavak születtek ott, félálomban.
PÉTER Én lefeküdtem, de a türelmetlenségtől és az izgalomtól nem tudtam aludni. Visszabuszoztam az egyetemre, de te már kijöttél, nekem meg kezdődött a délutánom. Szünetben kiszaladtam, hogy felhívjalak. Nehéz ügy volt. A Főtérig kellett loholnom, rossz volt minden telefon. A Főtéren viszont hatalmas sor, nem engedtek előre. Estig kellett várnom, hogy fölmehessek hozzád.
ÁGNES És azt az éjszakát is végigbeszélgettük, ott a halban, meg kint az utcákon. Akkor még nem lehetett felmenni hozzád.
PÉTER Csak másnap jöttél el. A házinéni akkor utazott el. Vacsorával vártalak.
ÁGNES Palacsinta, nagyon finom.
PÉTER Akkor is beszélgettünk, két szemközti fotelben, csak a kis lámpa égett.
ÁGNES És egyszer csak elaludtál, és úgy horkoltál, de úgy... Végignevettem az egész éjszakát. Nagyon megszerettelek.
Közben visszatér Torna, Szonja, majd Eszter is.
SZONJA Te ki vagy?
PÉTER Péter vagyok.
SZONJA Ész te ki?
ESZTER Eszter.
SZONJA Te nem már táncolsz?
ESZTER Elfáradtam. Nincs több erőm.
SZONJA Nem érzed magad jól?
ESZTER De, de. Nagyon jól. De jó, hogy itt vagyok! Nem is tudom, minek vagy kinek köszönjem. Ha nincs Ágnes, aki meghív... Ha nincs András, aki Ágnesékhez először elhozott... Ha nincs András, akibe szerelmes lettem... Ha nincs... Milyen érdekes, András nincs itt. Vagy nem is tudom. Mintha mégiscsak itt volna...
SZONJA Még neked isz nehéz elmondani? Hát nekem még milyen? Kici Tomi, azt hiszem aludni el... Magamban cak úgy nevezem: papa. Tudod, nekem ő papa lehetne. Anyukám mondja isz ezt szokat, de azért nem haragszik. Ha leveszi a szemüveget, szókkal fiatal, mint gyerek, úgy piszlog. Jól mondom? Nekem Tomi van, én nem fél szemmi.
ESZTER Nem akarod, hogy neked adjam ezt? Egy gyűrű. Rámegy az ujjadra? Tapintsd meg, nagyon szép, ezüstgyűrű, és itt fent két karika van, egymásba metszve. Neked adom.
SZONJA Ész én akkor adni akar neked a láncomat, nesze, szegitek. Ez még Asztrid nagyanyám volt. Ő kapta nekem. Szíveszen kapom neked. Vagy adom, igaz?
ESZTER Én is nagymamámtól kaptam a gyűrűt.
SZONJA Így moszt ők isz megiszmerik egymász.
ESZTER (ásít) Bocs, de nagyon elfáradtam. Lehet, én is el fogok aludni, mint Tomi.
TOMA Én még nem alszom.
ESZTER Te vagy, Tomi?
SZONJA Azt hiszem, alszol.
TOMA Nem alszom. Anyámra gondoltam. Hazudtam neki, amikor azt írtam, hogy ha hazajövök, börtönbe csuknak. Lehet, hogy börtönbe csuktak volna, de akkor is haza kellett volna jönnöm... Még gyógyszert sem küldtem neki, pedig tudtam, fájdalomcsillapítója sincs... Az orvost felhívtam telefonon, azt mondta, hónapjai vannak csupán. Azt kívántam, hogy minél hamarabb meghaljon. Ittam, hogy ne gondoljak rá. Fájt a fejem, de csak ittam. Hányadékomban ébredtem. És gyűlölni kezdtem, amiért nem hal meg, én meg tönkremegyek. Bűnömért mást büntettem. Féreg vagyok.
Csattanás.
ESZTER Új életet kezdek!
ISTVÁN Azt hittem, kisdolgozni akar.
ESZTER István, maga mit akar bizonyítani folyton? Azt hiszi, bedőlünk magának? Nem dőlünk be, soha senki nem dőlt be magának, akár szó szerint is veheti.
ISTVÁN Mi ütött beléd, kislány? Teleszívtad magad?
ESZTER Új életet kezdek.
ISTVÁN Ezt már hallottam.
ÁGNES Eddig csak nyújtogattuk egymás felé a kezünket, de most már szé gyenkezés nélkül megfoghatjuk.
BÉLA Olyan jó, hogy itt vagytok!
ISTVÁN Sajnos, nagyon fragmentáltak vagyunk, kedves Bélám. Ki ezt lát, ki amazt, ki ebben hisz, ki abban. Ki alszik, ki éberen figyel.
SZONJA Tomi, te alszasz?
Csattanás.
TOMA Arca metszetlen üveg, tekintete kristálykőragyogás, csontjai mézzel töltött hengerek, körme zafír, haja fahéj, lehelete bódító vanília.
ISTVÁN Tomikám, itt még mindig hullaszag van!
ESZTER Mert mi vagyunk a hullák.
ISTVÁN Maga teljesen bepörgött. Tényleg kísérteties.
TOMA Mintha a levegő megrepedne, és belátnál valahová...
ISTVÁN A világ valagába!
TOMA Mintha láthatatlan és tapinthatatlan függönyök nyílnának szét.
ISTVÁN Mintha valami lelki pipsóban volnék...
TOMA Mintha létrát támasztanál egy óriásszívhez.
ISTVÁN Egy óriásmicsodához, és jól megszívnád...
TOMA Mintha felütnéd mindannyiunk közös regesztrumát.
ISTVÁN Csak az a szerencse, hogy hamarosan éhen veszünk, mert ha ez így menne tovább, én is bediliznék. Talán jobb is volna nekem. Nyilván, te is ezt az utat választottad. Bolond világban a bolond nem szenved.
TOMA Mintha felkattintanál egy mindenhová bevilágító lámpást.
ISTVÁN Na ez az, elszartátok az egyetlen elemlámpát. Maradt a temetők lidérce. Csontok foszforeszkája. Mit tudom, én, mi. Csak átkozni tudom magam, hogy eljöttem. Pedig a hátam is jelezte, hogy ne jöjjek, egész héten fájt. De nem akartam lemondani, nehogy megbántódjatok megint. Sértődékenyebbek vagytok egy balett-táncosnál. És még taxit hívtam, nehogy lekéssem a vonatot. Holott van bérletem. Otthagytam csapot-papot. Ha tudom, mibe kerülök... Félelmetes!
ÁGNES Én nem félek.
ESZTER Én sem.
SZONJA Én sze.
ISTVÁN Az előbb még öklendezett, mint egy szamár.
ESZTER Szédület volt.
ÁGNES Ahogy a fájdalomból lesz megértés.
TOMA Ahogy a szomorúság éjszakája felfakad.
SZONJA Ahogy megcókol egy álom...
PÉTER Ahogy az igazság bokra kivirágzik.
ISTVÁN Már rég túl vagyunk mindenféle igazságosztáson. A kommunizmusnak konyec. Itt is jobb lett, és lesz még jobb is. A világban a gonosz elnyeri méltó büntetését, aki gyilkol, meglakol. Nem lesznek háborúk. A zsidók és az arabok is kibékülnek. Zsidó pászkát majszolnak az arab gyerekek, és bárányhúsból sütnek csólentet zsidó asszonyok. A pápa együtt golfozik a patriarchával. Írek, baszkok, kurdok tárgyalóasztalhoz ülnek. A földön egyetemes lett az igazságosztás. Nincs, amire várni, már mindenen túl vagyunk. A következő nemzedék már 120 évig él, az azutáni 150-ig. Jut idő az apróbb gondokra is. Mindenen túl vagyunk, ébredjetek fel. És különben is, elegem van belőletek. Megyek.
ESZTER Kár.
ISTVÁN Hát ez unalmas. (Tétován álldogál)
Csend.
ÁGNES Biztosan elállt már az eső.
SZONJA Tomi!
ÁGNES Alszanak.
SZONJA Álmosz én isz vagyok.
ÁGNES Aludj, ha akarsz.
ESZTER Jó itt pihenni.
SZONJA Jó puhaszág.
ÁGNES Mintha lebegnél.
ESZTER Mint egy álom.
ÁGNES Egy elmesélhetetlen álom.
ESZTER Egy nyári éjszaka álma.
ÁGNES Ha valaki le tudná írni...
ESZTER Álmodni újra...
ÁGNES (elhalkulva) Álmodni...
Csend.
ISTVÁN Ágnes! Eszter! Hol van? Eszter? Rendben, átvertek, jól megszívtam. Most már kész. Jó? Feladom.
Csattanás.
ISTVÁN Nem látok senkit.
Csattanás.
ISTVÁN Senkit nem látok.
Csattanások, egyre sűrűbben, és a fekete villanások összefolynak teljes sötétséggé.
ISTVÁN Nem látom. Nem. Nem!
Csend és sötétség.
kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék