Balla Zsófia
A Parthenon oszlopai

Kányádi Sándornak

Állhat kő a kövön, nem veszi el az Úr,
megkíméli a vad bomba-neutron is,
nem fog rajta idő, áll a torony s a vár.
Csak a gyűlölet rontja le.

S rombol, vés a magány, ottfeledett-hagyott
préda lesz ez a ház, a kert.
Állhat kő kövön, ám ember az embertől
elmegy, tűnik a társ, a barát.

Nézz ránk, Istenem, és fogyni ne hagyd e lágy
föld lakóit, a dús nép-veteményt! Erőt
adj, hol veszve remény! fegyver a szó, ropog;
rendeld ki betevő Igénk.

Hosszú életet adj költőfiadnak, míg
minden kőben a szó vár befalazva, s ró
kőre, égre jelet, sír a poéta, mert
ő a mész, a habarcs, élete foglalat:
verse röptet és ő a Kötés.

(1989. május 10.)