Jancsik PĂĄl
StrĂłfĂĄk az ifjĂşsĂĄgrĂłl
Mint tavasszal a vastag jĂŠg alĂłl
az erdei patakok csobogĂł,
megáradó és gyöngyöző vize,
úgy tör föl bennem is a mélyből
hĹątlen hĹąsĂŠgĹą ifjĂşsĂĄgom
emlĂŠke, hangulata ĂŠs Ă­ze.
Meglengetem a mĂşltak barikĂĄdjĂĄn
a fiatalsĂĄg zĂĄszlajĂĄnak
bár fakult, de még élő színeit,
és féltve őrzöm és zsugorgatom
minden darabjĂĄt, zugĂĄt, illatĂĄt,
az ifjĂşsĂĄg oly drĂĄga kincseit.
Ízek, illatok, színek, hangulat-
ĂŠs szerelem, ĂĄbrĂĄnd ĂŠs szerelem...
és „terhek terhe, kín és kő és mázsa”.*
És mégis úgy tekintek vissza most,
mint eltűnő tündérkert fáira
(mert űznek éveim) – az ifjúságra.
Zenék, muzsika, ritmus, hangőzön,
melyek mĂŠlyĂŠn ott ĂśrvĂŠnylik, sugĂĄrzik,
valami az igazi szeretetből.
Hogy adni tudj, mĂĄsĂŠrt is tenni tudj,
ĂĄradj, akĂĄr a vizek, dallamok...
Egyszer úgyis kifogysz az énekekből.
JĂĄrok a mĂşltban, tavalyi avarban
(ó, évek terhe: „kín és kő és mázsa”),
s akár egy karcsú testű, kényes őz,
érettségi előtt álló fiam
az ĂĄrnyas erdei ĂśsvĂŠnyeken
nagy léptekkel, könnyedén megelőz.
* Reiner Maria Rilke A szomszéd című verséből (Kosztolányi Dezső fordítása).