FÓRUM
A zsarnoksĂĄg konkrĂŠt leĂ­rĂĄsa
Pusztai JĂĄnos: ZsĂŠ birtoka
Néhány szó az íróról és műveiről
Első kĂśtete ÖsvĂŠny a vilĂĄgba 1965-ben jelent meg a ForrĂĄs-kiadvĂĄnyok sorozatban. MĂĄsodik munkĂĄja, az IllĂŠs szekerĂŠn, 1969-ben lĂĄtott napvilĂĄgot. Itt mĂĄr megprĂłbĂĄlkozik az időfelbontĂĄs technikĂĄjĂĄval, de mĂŠg szerĂŠny eredmĂŠnnyel. EgyetĂŠrtek Bertha ZoltĂĄn vĂŠlemĂŠnyĂŠvel. „Pusztai JĂĄnos hatvanas ĂŠvekben Ă­rt kisregĂŠnyei ĂśnĂŠletrajzi hitelessĂŠgĹą realista elbeszĂŠlĂŠsek voltak. Az ĂŠletesemĂŠnyek szokvĂĄnyos leĂ­rĂĄsĂĄban nem sĹąrĹąsĂśdĂśtt gazdagabb lĂŠlektani vagy tĂĄrsadalmi mondanivalĂł. A narrĂĄciĂł mĂłdja nagyrĂŠszt kimerĂźlt a tĂśrtĂŠnetelmondĂĄs sablonjaiban.”¹ 1969 ĂŠs 1973 kĂśzĂśtt Ă­rta meg első nagyregĂŠnyĂŠt, a ZsĂŠ birtokĂĄt. Az Ăşj formateremtő elveket kĂŠt korĂĄbbi elbeszĂŠlĂŠse előlegezte. A Bevezető² a mikrorealista ĂĄbrĂĄzolĂĄsmĂłd első lĂŠpĂŠseiről tanĂşskodik. A LidĂŠrcnyomĂĄs³ a fĂŠlelem ĂŠlmĂŠnyĂŠnek megjelenĂ­tĂŠse. A Kriterion elutasĂ­totta (!) regĂŠnyĂŠt, vĂŠgĂźl KolozsvĂĄrott jelent meg. Igaz, egy ĂŠvvel kĂŠsőbb, mint A sereg – a trilĂłgia 2. rĂŠsze – melyet mĂĄr a Kriterion kiadĂł gondozott 1978-ban. A trilĂłgia harmadik darabjĂĄbĂłl csak rĂŠszletek jelentek meg CsapdĂĄban⁴ cĂ­mmel, bĂĄr a mĹą elkĂŠszĂźlt. EzutĂĄn Ăşjabb regĂŠnyciklus Ă­rĂĄsĂĄt hatĂĄrozta el TatĂĄrjĂĄrĂĄs cĂ­mmel, melynek első kĂśtete, a FutĂłtĹąz, 1984-ben jelent meg. AzĂłta Ăşjabb mĹąvet nem kĂśzĂślt.
VĂŠgezetĂźl az Ă­rĂłt idĂŠzem ĂśnmagĂĄrĂłl: „...nĂŠpem sorsĂĄrĂłl akarok vallani, ez szĂĄmomra ĂŠletre szĂłlĂł feladat. A lehető legszebben akarok anyanyelvemen Ă­rni.”⁵
A mű nyelvéről
Pusztai JĂĄnosnĂĄl nagyon ĂŠlesen jelentkezik a nyelv problĂŠmĂĄja. Ugyanakkor szĂĄmĂĄra nem kĂŠrdĂŠses a mĹą megĂ­rĂĄsĂĄnak a lehetősĂŠge. Így vall minderről: „A tĂĄrgy pontos, szigorĂş megragadĂĄsa, leĂ­rĂĄsa, ĂĄbrĂĄzolĂĄsa nĂŠlkĂźl nem lĂŠtezik RegĂŠny, csak regĂŠnyek lĂŠteznek. A mondanivalĂłhoz mĂĄs hasonlatot hozok fel: legyen, mondjuk, hajĂł a regĂŠny tengerĂŠn, a RegĂŠny tengerĂŠn. HajĂłmat a nyelv, a mindennek, de valĂłban mindennek kifejezĂŠsĂŠre tĂśkĂŠletesen alkalmas magyar nyelv mĹąkĂśdteti, viszi Ăşj ĂŠs Ăşj vizekre...”⁶ EzĂŠrt lehet mĹąvĂŠben formateremtő elv a szinonima-halmozĂĄs. A nyelv lett az elsődleges leĂ­rĂł forma, hĂĄttĂŠrbe szorult a cselekmĂŠnyszĂśvĂŠs, a szereplők leĂ­rĂĄsa, jellemzĂŠsĂźk.
Tudatossága már a hangok szintjén megfigyelhető. Nem véletlen, hogy az egyik főszereplő á s nem a. Egyrészt az á kimondása tovább tart, mint az aé. Másrészt az á–b – Ádám és Éva asszociációt indukálhat. Nem utolsósorban meg kellett különböztetnie az a névelőtől. A teljes magyar ábécé a-val kezdődik, az á csak a második. Így utal arra, hogy nem ő az első a regényben
A harmincharmadik fejezetben, a mű egyharmadánál olvashatjuk: „Mint piszmogó gyermek,... hirtelen, találomra elcsípett szóba kapaszkodott: eSő, eső, eSő, ESŐ..., úgy vélte, egy idő után a szó megnyúlik, kirugódik: eeeeesssssőőőőő, azután feldarabolódik: eS–ő–Es–ő–eS–ő, végérvényesen helyrezökkennek a hangok, valósággal hallja a szó percegését, később kemény koppanását: eSő!, Eső!, Eső!” (126. old.) A világ megismerése a nyelven keresztül történik, gondoljunk a kognitív pszichológia eredményeire – s érdemes figyelni az író utalására hasonlatában –, csak a nyelv által lehetséges meghatározni a helyünket a világban. A fenti szöveg egyben jó példája a sklovszklji eltérítés, az „osztranenie” fogalmának. Az író ritmikai (ismétlés) és tipográfiai eszközökkel (kis- és nagybetű, kérdőjel, felkiáltójel) utal a szó eredetére, esetleges más jelentéseire, más szavakkal való kapcsolatára. Ugyanakkor a hangelnyújtás, majd a ritmikus, rendszeres ütemek a szómágiát juttatják eszünkbe. Mintha sámán esne révületbe, majd józanodna ki dobjának hangja mellett. Ezzel párhuzamosan a szó elveszíti jelentését, üres hangsorrá válik, majd fokozatosan visszaszerzi azt.
Pusztai János nyelve élő, lüktető, már-már prózaverset ír. Ennek egyik bizonyítéka a nagyon gyakori magánhangzó-szimmetria, a belső részek sokasága. Így a jelentések szintjén asszociációk keletkeznek, melyek lehetnek ellentétesek, vagy ellenkezőleg, együvé tartók. Pl.: „a maga javát, a halak baját...” (45.old.), „tűzet gyújtott, lángot élesztett, hegyezett, élesített kohójában, a motyogóra, görnyedten csoszogóra, hátratett kézzel malmozóra, urára, oktatójára függesztette tekintetét.” (9S.old.) Egyúttal elősegítik ennek a szövevényes, intellektuális prózának a megértését is: „...agyában, mint kis fehértagolt féreg, szó szaporodott, mocorgott, nyüzsgött, lüktetett: félek, félek...” (188. old.) Itt az összetartozó magánhangzók mintegy összerántják az egymáshoz kapcsolódó valóságmozzanatokat. Ugyanezt a szerepet töltik be a mássalhangzó-azonosságok. Máshol a hangok egybevágósága a szóhangulatot erősíti föl, pl. „önző féreg, csúszómászók nyeszlett apja...” (180.old.) írja Zséről. A féreg, a csúszómászó szóhangulata negatív: ezt fokozzák a sziszegő hangok. Önként adódik a következő asszociáció: csúszómászó kígyó – sziszegő hangja: a regényben Zsé, a Gonosz megtestesítője.
Az ismétlődő szavak, szókapcsolatok kulcsszavak a mű megértéséhez. Általában 3-4 oldalanként fordulnak elő. Valamennyi az üldözés–menekülós–(tovább)élés fogalomkörébe sorolható. Az összes ige az alapvető életfunkciókkal kapcsolatos. Az egyetlen kivétel, a „nem gondolkodom” is a menekülést szolgálja. A szerző az ismétléseknél tipográfiai eszközökkel éri el, hogy a szemantikai kiüresedés csak ott lépjen föl, ahol imaszerűvé válik a szavak mormolása. A legtöbb esetben így hangsúlyozza a dolog, a fogalom fontosságát a szereplők életében. Szinte újra föltölti őket jelentéssel, hiszen a leggyakrabban használt szavak – s így a legelkopottabbak, legkiüresedettebbek – közül kerülnek ki az ismétlődőek. Például: élek, tűz, nem, menni. A legtöbbször Zsé neve ismétlődik, mutatva kiemelt helyét a műben.
Meg kell emlékezni Pusztai gondolatritmusairól, melyek elmélyítik a szöveg biblikus utalásalt. Pl.: „Lomb takarta, naptól, vadtól védte, éles-érdes, tolakodó, lefegyverző sugaraktól, kereső, éhes, jóltarthatatlan szimattól, szemektől...” Itt is megfigyelhetjük a magánhangzó szimmetriát, III. a magas és mély hangrendű szavak váltakozását. Bár már nem is gondolatritmusok ezek: inkább jelentés-szinonimák, jelentéshalmazok. Ezek a valóság-töredékek háttérbe szorítják a hagyományos olvasói magatartást, fantáziát.
PusztainĂĄl a tĂĄjszavak szerepe nem az, hogy a cselekmĂŠnyt egy adott helyhez kĂśssĂŠk, hanem, hogy „megakasszĂĄk” az olvasĂĄst, kizĂśkkentsĂŠk az olvasĂłt. JĂł rĂŠszĂźk archaikus: kitĂĄgĂ­tjĂĄk, elmossĂĄk a mĹą időhatĂĄrait.⁸ Ezzel szemben a szĂśvegből hiĂĄnyoznak a neologizmusok, hiszen a mĹą vilĂĄgĂĄbĂłl eltĹąnt a jĂśvő. Jellemző, hogy a jĂśvő időt mindig jelen idejĹą alakkal fejezi ki az Ă­rĂł. Itt a jĂśvő csupĂĄn nĂŠhĂĄny ĂłrĂĄt jelent. Pusztai lĂĄtomĂĄsa mindig irracionĂĄlis, elembertelenedett; s ennek racionalista, mikrorealista leĂ­rĂĄsa kĂźlĂśnĂśs feszĂźltsĂŠget ad az Ă­rĂł nyelvĂŠnek. Épp a pontos leĂ­rĂĄs kĂśvetkezmĂŠnye a hangutĂĄnzĂł szavak viszonylagos bősĂŠge.⁹
A szóképek gazdagsága megdöbbentő Pusztai könyvében és épp a leírás konkrétsága miatt. Gyakoriak a megszemélyesítések, csökkentve az emberi és nem emberi közötti távolságot. A civilizáció pusztulását mutatják azok a trópusok – elsősorban metonímiák –, melyekben az emberi testrészeket szerszámhoz hasonlítja az író. Máshol az állati és a növényi világot közelíti egymáshoz, mint az ófűsövényű Jelzőjében. Néhány szókép a legszebbek közül:
„...az ér pedig, akár rozsdás tűbe fényes selyemszál, kúszott, bújt...” (61. old.)
„..zöld vért ontó, izzadó fűre...” (83. old.)
„...két tenyérrel, eleven kapákkal...” (l55. old.)
„...fűrészfogas körmével...” (181. old.)
„...a domb, mint kettészelt kenyér sima asztalon...” (267. old.)
„...A havas sziklasziget, folyóparti magaslat, mint fehér csészealj fekete csészét, tartotta az éjszakát, a moccanatlan, kiismerhetetlen edényt...” (293. old.)
Pusztai nem feledkezett meg a szinesztĂŠziĂĄkrĂłl sem, pl.:
„...a fényt is keserűvé változtatta...” (49. old.)
„...a csendben, rozsdás némaságban...” (207. old.)
Pusztai mondatai a világot minden apró részletében pontosan, hűen akarják leképezni-megteremteni. A rettegésben örökös-független a világ: kiszámíthatatlan, hogy mely mozzanata válhat életmentővé. Egyszerű bővített mondatok szinte csak az első oldalon vannak. Ezeket Zsé mondja –, ezek a hatalom parancsai. Rövidségükkel is elhatárolódnak a félelem világától.
A szereplők és kapcsolataik jellemzése
A regény modellszerűségét példázza a szereplők csekély száma. A szereplő és a főszereplő közötti különbség eltűnt. á és b egyszerű mellérendeltettek, a Gyermek és Zsé egymás ellentétel. A katonák abszolút mellékalakok, Zsé függelékei. A szereplők egyikének sincs teljes személyisége, á és b életét a félelem tölti ki, szinte minden mást kizárva, de csak ők képesek a szenvedésre! A csecsemő még nem szerezhette meg önazonosságát. Zsé, a Gonosz, nem lehet jó – így az ő személyisége is hiányos.
á és b külső tulajdonságai lényegtelenek, á-ról csak azt tudjuk meg, hogy szürke (!) szemű, szakállas férfi, míg b-ről, hogy szép nő. A „minden emberség” következménye, hogy a cselekmény nem személyiségükből fakad. Ez már létük helyére, a táborra is vonatkozik, ti. nem derül ki, hogy mikor és hogyan kerültek oda. A tábor van, más nincs, nem is lehetnének máshol. Zsé hatalma szinte mindent átfog.
á és b Ádám és Éva, nő és férfi. A két nem közötti különbséget többszörösen érzékelteti az író. á fegyvere vasból, b-é fából van. á medvebőrbe öltözik, b őzbőrbe. á erőnlétére figyel, b szépségének elmúlására. Míg á létrát készít, hogy fájára fölmásszon, addig b mindig kézzel-lábbal kapaszkodik fel. á többször is hajtogatja: „nem gondolkodom...” A két nem közötti másság a metaforából is kitetszik:
„...verejtékcseppek, parányi üveggyöngyök lepték el testét...” (l67. old.)
„...meztelen bőrén csillámló szegecsek az izzadságcseppek...” (218. old.)
Mindketten végzetesen atomizálódott lények, bár valamikor összetartoztak, szerették egymást: „...eléje térdelt, fejét, frissen borotvált, hosszúkás arcát ölébe... hajtotta, b tarkóját érintette... simogatta... babusgatta...” (311. old.)
Már a táborban, kiűzetésük előtt eltávolodtak egymástól, s ez fokozódik tovább a „pusztában”. Képtelenné válnak egymás szeretetére: „...á-ra gondolt..., á gyűrkőzésére, a forró beléhatolásra, azután korompettyes, pucér hasára..., á szuszogva emelkedett, nadrágját felrángatta, elégedetten krákogott ... cigarettát sodort..., azután azt mondta: – Ma még tíz szuronyt elkészítek, kikalapálok, élesítek; b-nek mondta ezeket, b hallgatott...” (231–232. old.) á szeretetképtelensége logikus következménye annak a ténynek, hogy leigázta őt a munka, teremtőből eszközzé vált. Ennek súlyosságát látomása vetíti elénk: „...a falak lassan, méltóságos ingással, ráérős, száraz reccsenéssel megindultak a négyszögletes teret, a szuronyműhelyt tempósan kisebbítették, pusztították, hamarosan egyszemélyes, szűk zárkává, forró, fullasztó aknává zsugorították..., hagyta..., hogy a tűzre...nyomják...”(180– 181. old.) b-t szeretetéhsége teszi kiszolgáltattá: „...minden esetben a hoszszú csizmás, zacskósapkás katonákhoz sodortatta, karjukba, alájuk taszította, ilyenkor tehetetlenül akarta, követelte, sokan szeressék, döntsék le, vonják árnyékba, selymes gyepre, rászegezzék, megfeszítsék (!)...” (107. old.) De b mindenkor csak eszköz maradt, kéznél lévő tárgy.
Kiűzésük oka: a lázadás morzsája, a személyesség kialvó parazsának utolsó fellobbanása. Zsé parancsa: szeresd katonáimat! – s á megüti az egyiket, amint rajtakapja b-vel. b megszegi Zsé ukázát, hogy ne szeretkezzék katonáival, mert ők ettől legyengülnek. Kiűzésük utáni életük bizonyítja, hogy a létfenntartásért vívott harc semmivel sem nyomorítja meg jobban emberségüket, mint a hatalom. Mindkét helyen a szabadság töredéke jut nekik, de a „kikerülés” döntésük eredménye! A „pusztán” harcolni kell a betevő falatért, de képesek folyamatosan lázadozni-lázadni Zsé ellen, jóllehet állandó rémületben élnek miatta. A táborban megvolt az étel, a viszonylagos kényelem, de teljes szolgasággal fizettek érte: Vö: „...Zsé tömjénezésében ... valamikor határozottan kedvét lelte ...” (38. old.) vagy „...Zsét követi, köpenyét hódolattal, türelemmel megérinti, csókkal illeti...” (96,old.)
A szereplők közül kiemelkedik a Gyermek. Ő az egyetlen gyerek a műben, így a jövő záloga. Fontosságát jelzi, hogy nem egy hang jelöli, hanem szó – rendezett hangsor –, amely nagybetűvel kezdődik. Megkülönböztettem a Gyermeket, és a csecsemőt, hiszen egy testben két lényegiség lakozik. A Gyermek Krisztus szimbóluma: ezt már neve is jelzi, ti. az olaszban az „il Bambino” a gyermek Jézust jelenti. A kiűzetés párhuzamos a Szent család menekülésével. A Gyermeknek csak értelmezője, a csecsemőnek jelzője is: „Gyermeket, a türelmetlenül rugdosót...” (81. old), „...a Gyermeket, könnyű lélegzetű csecsemőjét...” (107. old.) Sohasem a Gyermekét! Istennek nem lehet jelzője, csupán megpróbálhatjuk értelmezni lényét A Gyermek változatlansága isteni tulajdonság, a csecsemőé a regény világának leszorítottságára utal. b a Gyermeket védelmezőjének nevezi (vö. 207. old.). Máshol a kígyók – a gonosz jelképei a b ölében levő Gyermeket keresik (vö. 101. old.). A következő idézet Krisztusra mint Megváltóra emlékeztet: „Gyermeket, pólyás kicsijét fogta..., várjuk Zsét, meg a katonákat, azt óhajtom, adhassalak téged Zséhez katonának, talán akkor megbocsátnak...” (229. old.) Az egyetlen igazi párbeszéd b és a Gyermek között folyt le: „...Gyermek ... gőgicsélt: öm, öm, öm, mondta, anyja gügyögött neki, kedveskedett, hízelgett Gyermeket utánozta: öm, öm, öm...” (309. old.) A szeretet párbeszédében egyenrangú a két fél. Csak együtt maradhatnak életben, b anyaszerepe sértetlenül vészeli át a Gonosz világát. Miközben női szerepe eltorzul: a táborban eszközként hurcolják, a „pusztában” maszturbál.
A Gyermek-csecsemő ĂŠs ĂĄ kapcsolatĂĄt megmĂŠrgezi a regĂŠnyben vilĂĄg pokolisĂĄga. Nem derĂźl ki, hogy ki a gyerek apja –, eltĹąnve Ă­gy a mĂşlt, profanizĂĄlĂłdik a szeplőtelen fogantatĂĄs. MikĂŠpp b-ben MĂĄria MagdalĂŠna ĂŠs SzĹąz MĂĄria vonĂĄsai keverednek. A legjellemzőbb tĂŠny arra, hogy a regĂŠnyben a vilĂĄg kifordult ĂśnmagĂĄbĂłl az, hogy ĂĄ a Gyermekben ZsĂŠ megsemmisĂ­tő eszkĂśzĂŠt lĂĄtja!¹⁰
Zsé, a Gyermek ellentéte, a Gonosz megtestesítője, mindenre kiterjeszti hatalmát, s egyúttal leértékeli, elpusztítja: „ZSÉ BIRTOKA, olvasta a söndörödött lombú, most már hitványnak, foghíjasnak látott, elfogadott kerítésen, ZSÉ BIRTOKA, olvasta a töppedt kunyhón, a borzas, szemétdombszerű építményen...” (130. old.) A kivétel a Gyermek, ill. á és b élete. Üldözheti, kínozhatja, őket, de életüket el nem veheti! Ahhoz hasonlóan, ahogy Jóbot adta az Úr a Sátán kezeibe.
Az Ă­rĂł egyedĂźl ZsĂŠt (ĂŠs katonĂĄit) ĂĄbrĂĄzolja ironikusan¹¹ irĂłniĂĄja nem megĂŠrtĂŠst, hanem ellenszenvet takar. LeĂ­rĂĄsa inkĂĄbb egy rossz giccs ÚristenĂŠre hasonlĂ­t.
ZsĂŠ az Isten negatĂ­v, torz tĂźkĂśrkĂŠpe; szeretne hozzĂĄ hasonlĂ­tani, de ez lehetetlen. Isten szabad akaratot adott az embernek, ZsĂŠ megfosztja őket attĂłl. Az ĂŠji ĂśsvĂŠnyen fejjel lefelĂŠ poroszkĂĄl. TĂĄborĂĄban fejjel lefelĂŠ, felfordĂ­tott keresztkĂŠnt merevedik meg.¹² Ujjal karmokhoz hasonlĂ­tanak, ĂĄllata a kĂ­gyĂł. Azokkal a hangyĂĄkkal JĂĄtszik, amelyek a lĂĄtomĂĄsĂĄban elpusztĂ­thatnĂĄk a Gyermeket. Nyelve romlott, pĂĄrbeszĂŠdre kĂŠptelen. Gyakran vĂŠt a nyelvhelyessĂŠg szabĂĄlyai ellen, mikĂŠpp katonĂĄi.
Zsé seregének tagjai apró csavarok a hatalom gépezetében, arctalan lények. Állandó jelzőjük egyenruhájukra utal, s jelzi változatlanságukat. A zacskósapkás jelző ironikusan láttatja őket, talán olyanok, mint a katonásdit játszó gyerekek? Személyiségük eltűnt, engedetlenségük kimerül abban, hogy „b-re járnak”, de elűzését szó nélkül végrehajtják. Tudatában sincsenek létük elvesztésének.
A mű cselekményéről
A szereplők személyiségéből csak annyi maradt meg, ami továbbélésükhöz nélkülözhetetlen. Ez a redukció érvényesül a mű cselekményében: így azt állandó menekülés, állandó harc tölti ki. A mű az üldözés-regények sorába tartozik, de itt sohasem ér véget az üldözés és a menekülés.
A regĂŠnyben ĂĄ ĂŠs b cselekmĂŠnyszĂĄla pĂĄrhuzamos, jelenidejĹą, tetteik fĂślcserĂŠlhetőek¹³. MikĂŠpp egyformĂĄvĂĄ vĂĄlnak a kiĹązetĂŠsben. Ennek kĂźlső megjelenĂ­tĂŠse ruhĂĄjuk mĂĄssĂĄga a tĂĄborban, ĂŠs egyformasĂĄga a pusztĂĄban. HasonlĂłsĂĄguk a mĹą vĂŠgĂŠre teljessĂŠ vĂĄlik; pontosan Ăşgy tesznek, ahogy a mĂĄsik. KĂŠt kivĂŠtellel, a jelentősebb: a Gyermek-csecsemő gondozĂĄsa, de ennek oka akaratukon kĂ­vĂźli – nemĂźk kĂźlĂśnbĂśzősĂŠge, ez mindvĂŠgig megmarad. A mĂĄsik: b ĂśnkielĂŠgĂ­tĂŠse, amely fokozatosan ritkul, majd elmarad. Ez a mozzanat: a jelen, a megĂŠlhető vilĂĄg teljes termĂŠketlensĂŠgĂŠt, ĂźressĂŠgĂŠt mutatja. Ugyanakkor emlĂŠkeikből kitĹąnik, hogy a tĂĄborban ugyanilyen leszĹąkĂ­tett cselekvĂŠsterĂźk volt. ĂĄ ĂĄllandĂłan munkĂĄjĂĄra, egyszer-egyszer b-re, s visszatĂŠrő megalĂĄzĂĄsĂĄra emlĂŠkszik, b szeretkezĂŠseire, ahol ő is csak megalĂĄztatik.
Pusztai in medias res kezdi regĂŠnyĂŠt. Az előzmĂŠnyeket a szereplők fĂślfĂślbukkanĂł emlĂŠkkĂŠpeiből tudjuk meg. A bonyolĂ­tĂĄs a jelen mĹą vilĂĄgĂĄt teljesen kitĂślti. A regĂŠnynek nincs is „igazi” befejezĂŠse; olyan, amely „megnyugtatĂłan” lezĂĄrnĂĄ. A bonyolĂ­tĂĄs elemzĂŠsekor a kĂśvetkező kĂźlĂśnbsĂŠg figyelhető meg: a kiĹązetĂŠs motĂ­vuma b-nĂŠl ciklikus, mĂ­g ĂĄ-nĂĄl nem¹⁴. A szimmetrikusabb szerkezet azzal magyarĂĄzhatĂł, hogy b szemĂŠlyisĂŠge ĂŠpebb, ti. ő vigyĂĄz a Gyermekre, csecsemőjĂŠre. Nem vĂŠletlenĂźl fakaszt forrĂĄst b.
A cselekmĂŠny tetőpontja az a pillanat, amikor b mit sem tudvĂĄn ĂĄ kiĹązetĂŠsĂŠről, megpillantja őt, de fĂśl nem ismeri-ismerheti¹⁵. Mindez kiemelt helyen, a mĹą kĂśzepĂŠn, az 50. fejezetben tĂśrtĂŠnik. Minden tovĂĄbbi cselekedetĂźk ebből a tĂŠnyből fakad, Ă­gy teljesen „logikus” utolsĂł lĂŠpĂŠsĂźk: egymĂĄs odĂşjĂĄnak elpusztĂ­tĂĄsa.
A regĂŠny szerkezete ĂŠs tere
Pusztai mikrorealizmusával rokon az a törekvése, hogy közelítse az objektív és szubjektív időt. Sajátos feszültség alakul ki az idő egy-egy pillanatának megfoghatósága és az „idő-szerkezet” modellezhetősége között.
Mind a nĂŠgy ĂŠvszak megtalĂĄlhatĂł a regĂŠnyben, ugyanakkor hosszĂşsĂĄguk mĂĄs-mĂĄs, III. egyidőben mĂĄs-mĂĄs ĂŠvszaka van a kĂŠt főszereplőnek¹⁶. Az In medias res kezdĂŠsĂŠvel egybevĂĄg, hogy a regĂŠny nyĂĄron kezdődik. A mĹą vilĂĄgĂĄnak vĂŠgletessĂŠgĂŠt jelzi az is, hogy a nyĂĄr ĂŠs a tĂŠl jĂłval tovĂĄbb tart, mint a kĂŠt ĂĄtmeneti ĂŠvszak. Ugyanakkor a tavasz b-nek korĂĄbban kezdődik, (hiszen vele van a Gyermek), bĂĄr ő azt is ZsĂŠ csapdĂĄjĂĄnak vĂŠli. TĂĄvolrĂłl sincs Ă­gy. A regĂŠny utolsĂł fejezeteiben ĂĄ 24., b 30. napja kezdődik.
Az idő mĂŠrhetetlen ebben a mĹąben¹⁷. FejezetenkĂŠnt eltĂŠrő az idő hosszĂşsĂĄga. Az Ă­rĂł ĂŠs a szereplők nem nevezik meg a napokat, a hĂłnapokat, csak az alkonnyal, ĂŠjszakĂĄval, hajnallal tĂśrődnek. A tĂşlĂŠlĂŠshez nem kell mĂĄs. Viszont ezek kĂŠpi megjelenĂ­tĂŠse annĂĄl szebb.¹⁸ Mindezek alapjĂĄn nem lehet pontosan meghatĂĄrozni a regĂŠny idejĂŠt; csak az a biztos, hogy a mĂĄban jĂĄtszĂłdik. Ezt tĂĄmasztjĂĄk alĂĄ a mĹąben talĂĄlhatĂł civilizĂĄciĂłs termĂŠkek: puska, medence, fĂźrdőkĂĄd stb.¹⁹
A regĂŠnybeli tĂĄj sem kĂśthető konkrĂŠt helyhez, bĂĄr Pusztai Ăşgy nyilatkozott, hogy az erdő leĂ­rĂĄsĂĄnĂĄl mindig szĂźlőfĂśldjĂŠnek, SzatmĂĄrnak erdei lebegtek szemel előtt. De a mĹą erdejĂŠnek valĂłsĂĄghĹą leĂ­rĂĄsa nem relevĂĄns a mĹą ĂŠrtelmezĂŠsĂŠnĂŠl. Sokkal fontosabb az a tĂŠny, hogy a regĂŠny helyszĂ­nei kĂśzĂźl a tĂĄbor negatĂ­v tĂźkĂśrkĂŠpe a bibliai Paradicsomnak, mĂ­g a puszta megegyezik a bibliai pusztĂĄval. A liget itt a Gonoszparadicsoma, a tĂĄbor rĂŠszel Itt ĂŠl b az ĂŠrzĂŠkisĂŠg bĹąvkĂśrĂŠben²⁰, s itt van ĂĄ kovĂĄcsmĹąhelye. A kovĂĄcshoz az ĂśrdĂśngĂśssĂŠg kĂŠpzete tĂĄrsul, III. a mĹąhely kĂŠpe felidĂŠzheti a poklot.
A Gonosz paradicsomĂĄban ĂĄ szuronyt – Ăślőfegyvert – kovĂĄcsolt. A tĂĄborban levő zĂĄszlĂłrĂşd a kereszt ellentĂŠte, affĂŠle bĂĄlvĂĄnyoszlop.²¹ A tĂĄborban korlĂĄtlan Ăşr a Gonosz, mindent birtokolni kĂ­vĂĄn, ĂĄ ĂŠs b kiĹązĂŠse utĂĄn a puszta vĂĄlik bĂśrtĂśnĂźkkĂŠ: „...a vidĂŠk belement a fĂŠnyhĂĄlĂłba...” (53. old.) vagy „...a lĂĄtĂłhatĂĄrt fĂŠnyabroncs szorĂ­totta ...(67. old.) A vidĂŠket folyĂł vĂĄgja kettĂŠ, s ZsĂŠ a folyĂł mĂĄs-mĂĄs partjĂĄra Ĺązte ĂĄ-t ĂŠs b-t. ElvĂĄlĂĄsuk, mely a tĂĄborban kezdődĂśtt, a tĂŠrben is kitĂĄgul, ĂĄ csak akkor kelhet ĂĄt a folyĂłn, mikor teljesen elveszĂ­ti emlĂŠkezetĂŠt. Ez a folyĂł az ĂŠlet, s halĂĄl hatĂĄra, partjait apokaliptikus szĂśrnyek őrzik.²² Az ĂĄtkelĂŠsre tĂŠlvĂ­z, a halĂĄl idejĂŠn kerĂźl sor. A tĂĄj ugyanolyan sebezhető, kiszolgĂĄltatott ZsĂŠnek, mint hőseinknek. Az Ă­rĂł antropomorfizĂĄlta a vilĂĄgot, pl.: „...a talajra, az ĂŠjszaka megőszĂźltre lĂŠpett...” (237.old.)²³ ÖsszetartozĂĄsukat pĂŠldĂĄzza a kĂśvetkező idĂŠzet: „...harapta a talajt, harapott, kĂśpĂśtt, szakĂĄlla sĂĄrosan rezdĂźlt, lendĂźlt, csapĂłdott”. (18. old.)²⁴
A mĹą szerkezete
Az Isteni szĂ­njĂĄtĂŠk 99 +1 bevezető fejezetből ĂĄll. Balassi ugyanilyen ciklust kĂ­vĂĄnt Ă­rni. A ZsĂŠ birtkoka viszont 98 fejezetes; a mĹą kĂŠplete: 1–(2– 98) –? A 2. ĂŠs a 98. fejezet vĂŠgĂŠn talĂĄlhatĂł szĂśvegegyezĂŠs bizonyĂ­tja, hogy egysĂŠget kĂŠpeznek: „Előre, karjĂĄba vette a tĂźrelmetlen kicsit, megĂĄllt, ĂŠs valĂłsĂĄggal lerogyott; lĂĄbĂĄt ezĂşttal is maga alĂĄ hĂşzta, fĂŠlĂŠnk-kellemesen ĂŠrezte sarka melegĂŠt...” (23. old.), „...kĂŠsőbb Gyermeket, tĂźrelmetlen kicsijĂŠt előre, karjĂĄba vette, megĂĄllt ĂŠs valĂłsĂĄggal lerogyott; lĂĄbĂĄt maga alĂĄ hĂşzta, fĂŠlĂŠnkkellemesen ĂŠrezte sarka melegĂŠt.” (362. old.) b amit tudott, megtette; megőrizte a Gyermeket. Az ő tĂśrtĂŠnetĂŠt mĂĄr nem lehet folytatni. Az első ĂŠs a 97. fejezetben szintĂŠn van ismĂŠtlődĂŠs: „...szakĂĄlla sĂĄrosan rezdĂźlt, lendĂźlt, csapĂłdott.” (8. old.), „...szakĂĄlla szennyesen rezdĂźlt, lendĂźlt, csapĂłdott.” (359. old.) Ezzel zĂĄrul ĂĄ utolsĂł fejezete, mĂ­g az elsőben a fĂśnti idĂŠzet utĂĄn mĂŠg mĂĄsfĂŠl oldal van, mely Ă­gy zĂĄrul le: „...nem messze halkan rezegtette leveleit, himbĂĄlta ĂĄgait egy szomorĂşfĹąz (!), tetejĂŠben piros betĹąs, fehĂŠr tĂĄblĂĄt lĂĄtott ZSÉ BIRTOKA.” (19. old.) A keret tipogrĂĄfiailag is kiemeli ezt. A regĂŠnyben, ami megĂ­ratott, az a GonoszĂŠ. Erre a „mĂĄsfĂŠl oldalra” a kilencvenkilencedik a vĂĄlasz, s ne felejtsĂźk, hogy b a Gyermeket maga elĂŠ vette. ÁllĂ­tĂĄsomat alĂĄtĂĄmaszthatja az a tĂŠny is, hogy ĂĄ ĂŠs b az 50. fejezetben atomizĂĄlĂłdik vĂŠglegesen, ekkor nem ismerik fĂśl egymĂĄst.²⁷ Ha elfogadjuk feltĂŠtelezĂŠsemet, a hiĂĄnyzĂł 99. fejezetről, akkor az 50. pontosan a mĹą kĂśzepe.
A regény tökéletes felütéssel kezdődik, újból bizonyítva az író tudatosságát. Már az első mondat jelzi a mű világát. „Zsé nyűttdrapp, bokáig-köpenyét kibombolta, törökülésbe ereszkedett, vakargatta a talpát, és a hosszú csizmás, zacskósapkás katonát szólította:
– Hajtsd elém!” (17. old.)
Szerepel benne Zsé, és – ha rejtve is – á. Zsé ruházata, cselekedetei, fölszólítása a despotizmust juttatják eszünkbe; s az csak természetes, hogy a fejénél szomorúfűz bontja leveleit. Hatalmának irracionalitását tömören jellemzi nyelve, parancsa: „– á fiam, új hazát kapsz, mindent akaratod szerint teszel, ha teljesíted parancsaimat. Igaz?...” (17. old.) Íme a paternalista hatalom egy mondatban.
A katona nyelve szintén jelzőértékű: „– Perszeperszepersze, mondta – addig járjon a korsó a kútra, amíg el nem törik.” (17. old.) ő is csak a felszólítást ismeri, de ez az ő szájából groteszk. Mindezt egyetlen oldalon írja meg Pusztai!
A mĹą ĂŠrtĂŠkvilĂĄga, ĂŠrtelmezĂŠse
A regĂŠny vilĂĄgĂĄnak alapvető vonĂĄsa a szabadsĂĄghiĂĄny. A tĂĄborra valĂł visszaemlĂŠkezĂŠseiből egy militarizĂĄlt vilĂĄg kĂŠpe bontakozik ki. MĂĄr maga a nĂŠv is leleplező. A 78. oldalon Ă­gy szĂłl magĂĄban ĂĄ: „... bĂşvĂłhely kell, gondolta mordan, nem kaszĂĄrnya...” ő maga szuronyt kovĂĄcsol. A tĂĄborban nincsenek nők, gyermekek – kivĂŠtel b ĂŠs csecsemője. Mindenkinek eszkĂśzlĂŠt jut, mindenki eldologiasodik. A tĂĄborban mindent kisajĂĄtĂ­t a hatalom, ember szemĂŠlyisĂŠge elvĂŠsz, tilos a gondolkodĂĄs: „...(ĂĄ-t)...a zĂĄszlĂłrĂşdhoz, magas, hegyes oszlophoz ĂĄllĂ­totta, nyakĂĄba fehĂŠr, piros betĹąs tĂĄblĂĄt, merev feliratot akasztott,... a katonĂĄk... kĂśzĂśmbĂśs arcukat ĂĄ felĂŠ fordĂ­tottĂĄk... kiĂĄltottĂĄk: ZsĂŠ birtoka!...” (349.old.)²⁷ A szerző nem a hatalom eredetĂŠt, nem konkrĂŠt formĂĄjĂĄt, eseti megjelenĂŠsĂŠt vizsgĂĄlja, hanem a hatalom ĂŠs ember viszonyĂĄt. SzĂĄmĂĄra a hatalom ab ovo azonos a Gonosszal. Ez a vilĂĄg a GonoszĂŠ. A manicheusok vallottĂĄk ugyanezt. Ezt ĂşjĂ­totta fel BĂłdy GĂĄbor A kutya ĂŠji dala cĂ­mĹą filmjĂŠben.
Ha a tĂĄborban eszkĂśzlĂŠtről beszĂŠlhetĂźnk, Ăşgy a pusztĂĄban emberalatti lĂŠtről: „...mint forrĂł bura alĂĄ zĂĄrt rovar, tĂĄntorgott...” (97.old.)²⁸ b csecsemőjĂŠt medvebocsnak kĂŠpzeli; ĂĄ egyĂźtt menekĂźl a fĹąz elől a tĂśbbi ĂĄllattal. ZsĂŠ hatalma itt is kĂśveti őket:”... szakadatlanul azt gondolta, tilos gondolkodnia, nem gondolkodom, nem GoNdOlKoDoM, nEm GoNdOlKoDoM, nem gondolkodom, gondolta, ezzel egyidőben azt gondolta, mĂŠgis, azĂŠrt is gondolkodik, gondolatai fekete, pettyes lepedővĂŠ, talĂĄn zĂĄszlĂłvĂĄ ĂĄlltak, forrtak Ăśssze...”(314. old.)³¹ Azaz ĂĄ szabadsĂĄgĂĄnak tĂśredĂŠkĂŠt megőrizheti, ha gondolkodik.
á-nak ennyi maradt; b-nek az, hogy életben tartja csecsemőjét, Gyermeket. Fontos az is, hogy nem ölik meg egymást. Mindketten emberségük maximumát tartják meg, ennél többet nem tehetnek. Ezzel a kevéssel jóval többek, mint a katonák vagy maga Zsé. Ők őrzik a megváltás lehetőségét. Az utolsó szó nem mondatott ki.
BOZSIK BÉLA
Jegyzetek
1.Bertha–Görömbei: A hetvenes évek romániai magyar irodalma. I. köt. 95 old.
2.Utunk, 1967. 49.sz. 3-4 old.
3.IfjĂşmunkĂĄs, 1968. 51. sz. a. old.
4.Igaz SzĂł, 1980. 6.sz. 505-515. old.
5.Igaz SzĂł, 1979. 2.sz. 112. old.
6.Igaz SzĂł, 1979. 2.sz. 438. old.
7. Pl.: ”...bízzék benne, bízzék, BíZzÉk, bízZÉK...” (36.old.) „...a KeRtEt látta. Zsé helyét...” (107. old.) Itt a nagybetű a kert szimbolikus jelentésére hívja fel figyelmünket.
8.      Pl.: kotolni, megpotyolta, zok, hagyul, ikegĂŠsĂŠt, dĂśmĂśckĂślĂŠse, tĹąnyĂślődĂśtt, suppantotta stb.
9. Pl.: hĂśrbĂślte, dĂźbĂśgtek, hessegette, ikegett, krak-kraak, bĂśbb stb.
10. Vö. a mű 333. oldalával. 11. Vö.: „... műhelye elé. a téglalap alakú, döngölt térre széket tett ki, magas hátú, Zsé-arcokkal, telemetszett ülőkéjű nehéz széket...” (311. old.)
12. VĂś. a regĂŠny 352. oldalĂĄval.
13. Vö.: á cselekményváza: elűzik–menekül–kunyhót készít–vadászik–elűzik–menekül–odút készít–vadászik–menedéket készít–elűzik–menekül–egymást figyelik odút készít–elűzik egymást–menekül.
b cselekményváza: elűzik–menekül–vadászik–forrást fakaszt(!)–elűzik–menekül– kunyhót épít–vadászik–elűzik–menekül–odút készít–egymást figyelik–elűzik egymást–menekül.
s kĂśzben rettegnek.
14. á: 1.–33. 41.–79.–99. fejezetekben.; b: 2.–18.–34.–66.–98. fejezetekben űzetik el.
15. VĂś.: 193. ĂŠs 197.old.
16. 1-54. fejezet – nyár.
55-60. fejezet – ősz.
61-92. fejezet – tél á-nak.
61-77. fejezet – tél b-nek.
93-99. fejezet – tavasz á-nak.
78-98. fejezet – tavasz b-nek.
17.  â€ž...mint vastag, szĂźrke vĂ­z, ment, loccsant fĂślĂśtte az idő...” (247. old.)
18.  VĂś. 75. old., 102. old., 157. old., 222. old. stb.
19.  VĂś. 214. old, 215.old.
20.  VĂś. 107. old.
21.  VĂś. 306. old.
22.  VĂś. 59. old. 98. old.
23.  TovĂĄbbi pĂŠldĂĄk a 38. old, 88.old., 133. stb. oldalakon.
24. Jellemző az a tény is, hogy először fán élnek, majd a földön építenek kunyhót legvégül a földbe vájnak odút. Gondolhatunk Pilinszky versére és annak megjelenítésére Huszárik filmjében.
25.  VĂś. 193. old.
26.  VĂś. Orwell: 1984.
27.  Az ilegitim, bizonytalan hatalom szereti a szĂłmĂĄgiĂĄt, a demonstrĂĄciĂłt.
28.  VĂś. 47.old., 190. old. stb.
29.  AprĂł kitĂŠrő a szĂ­nek ĂźrĂźgyĂŠn. Itt a fekete az anarchistĂĄkĂŠ lehet. MĂĄshol ZsĂŠ kĂśpenyĂŠnek ugyanolyan drapp szĂ­ne van, mint a farkasok lĂĄbĂĄnak a regĂŠnyben.