KATONA JÓZSEF EMLÉKEZETE
Jánosházy György
A Bánk Költője
A patvarista
Míg unt perek aktáira jegyezget,
tekintete lassacskán múltba lordul;
boltívek alján fáklyák lángja reszket,
kupákba bor mézsárga lángja csordul –
de más tüzektől, éjfekete lángtól
izzik paraszti gönc és úri mente
zugok homályán, míg észvesztve táncol
meráni dáma s harisnyás levente;
merő parázs, titok, kaland az éjjel,
gyalázatot, tébolyt és bosszút érlel:
lóháton vágtat sorsa Bánk elé...
Torkát szorítja a harag s a szégyen,
a lúdtoll Gertrúd tőre lett kezében,
és arca most a királygyilkosé.
A főügyész
Szél járja csak az álmos Kecskemétet,
a jóllakott polgár elszenderült;
üres az utca és üres a lélek,
mely egykor hősi tettekért hevült.
Hová tűntek királynék és leventék?
A bús Tiborc maradt meg egymaga.
Merész eszmék emléke ritka vendég:
felszívta az alföldi éjszaka.
 
Múló nap gondja, múló óra élve:
kihunyt költőnek ennyi jut ki már csak.
Közömbös arccal néz tavaszba, télbe.
Későre jár, aludni kéne, mert hát
hajtásra várják reggel úri társak.
Ásít s elfújja csöndesen a gyertyát.