Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 1991. december, II. évfolyam, 12. szám »
Gábor Ferenc
Dióhéjban
Gellért Sándor emlékének
Kocsordosra elszegődtem
tehenésznek.
Kocsordosi emlékeim
ma is szépek.
Bagdon, tizennégy évesen
kondás voltam,
egy lépcsőfokkal előrébb
szolgasorsban.
Hm. Azután úgy hányódtam
a világban:
Kocsordostól Bécsig, Reimsig
elkószáltam.
Fene nagy út izzó pokol
közepében...
Én mégis hazavergődtem
teljes épen.
A Társadalmi ranglétrán
feljebb hágva
majd tíz évig kubikoltam –
haj, ki látta?
És ki látta a még legyűrt
harminc évet?
Már meg lassan Kocsordos, Bagd
isten véled!
Hetven fele – hazafele?
Fene bánja.
Kocsordos, Bagd eltűnőben,
összeszántva.
Ha eltűnnek, velük együtt
tűnjek én is. –
Van egy nóta, így hangzik, hogy:
„Mégis, mégis.”
Nagyszalonta, 1989. szeptember 28.