Pintér Lajos
Óda Közép-Európához
Tüntetők 1968 Párizsából, ezen az
álomi, tovatűnő képen, és tüntetők 1989 Prágájában.
Fejberugdalt tüntető diák 1968
Párizsában, és fejberugdalt tüntető diák
1989 Prágájában. A vérző arcok s a
véres csizmák örökléte, nézd.
S most, hogy se jobbra, se balra,
hogy vérző arcunk már mindkét tájat
bejárta, most összébb húzódunk-e?
egymáshoz közelebb húzódunk-e? félelemből
vagy szolidaritásból vagy szeretetből,
mindegy is talán, itt a periférián,
Itt Európa közepén--
Cinkék
Kora reggeli hangzavar: vérző hírek,
gépágyú robbanás, kintről
motorzúgás, zörej s kis női csukák.
Fülelem: öreg bicikli megy el az ablakom
előtt talán, e hangzavarban zene az is,
ahogy fémesen csikordul a fák, a lánc.
Kedvesem, alig tudom e millió hang
közül kiválasztani e néhány külön hangot,
ahogyan csip-csup, csipcsirip: cinkék röppennek a
téli kerten át.
Mint a vérző táj centrumában
nézd, megállnak épp itt e versben.
Cinkék e békétlen világ fölött is.
Átröppennek a házak fölött, hol
gázálarcban ül a szerelem, átröppennek
lakatra zárt hét határ fölött,
hol se ki, se be – csak a madár,
csak a cinke. Elröppen, visszaszáll.
Jön a tavasz már! – ezt kiáltja,
torkaszakadtából dalolja e halk madár – jön a
tavasz már!
Lezárt határ, tonnás hógörgeteg
fölött kiált.
Bős-Nagymaros természetvédelmi táj
Álmodtam? olvastam?
kitaláltam? megalkottam? nem is
tudom már. Így hangzik: Bős-Nagymaros
természetvédelmi táj.
Ott állnak legszebb köztéri
szobraink, a fák. Futnak az erdei
vadak, szállnak az égi madarak.
Vadak is, madarak is:
költők rokonai.
És az ember? Ott áll a tájban,
ott áll a táj aranymetszési pontjában:
nézi a Dunát.
S nem emel, nem bont le gátat a XX. századi
ember: az őrült majom.