IRODALOM ÉS ISKOLA
A Lúdas Matyi
Ha én magyartanár volnék, óráimon csak a Lúdas Matyiról beszélnék. Nyilván félreérthető volnék, hiszen nyilván félremagyaráznék, így lenne teljes a megértés. Az igazi megértés félreértés is, az igazi tudás másképpen való tudás, az igazi valóság máshová való.
Az élet és a művészet valamennyi problémája formai kérdés. Ez lesz majd a konklúzióm. Ami konklúzióként aligha lesz már érdekes, miután végig erről lesz szó. Didaktikus fordulattal mégis nyomozásba kezdek, belebonyolódom, úgy fest majd, hogy a konkludálás a következtethetőségen alapuló következtetés következménye. Amúgy persze minden az elején megvan. Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza. Ez a szerkezet. A többi vagy jön, vagy nem jön, de ha nem már emez sem íródna. Nem lehetséges olyan megszólalás, amely ne (feltételezné a megszólított előzetes várakozása és a megszólaló erről való elképzelése közötti erőteret, s amely megszólalás következésképp nem előzetes elgondolás szerint zajlana. Ez a tanítás meghatározása.
Kezdődik az óra, nincs alvás!
Pesty Frigyes Az eltűnt régi vármegyék című munkája nem tesz említést sem Döbrög, sem Debreg nevű településről. Dobrog van, horvát vidéken. A Hocheim-atlaszban, ami a kéznél levő legrészletesebb térkép, annakelőtte szintén hiába kutattam. Dobroggal alkalmasint zsákutcába jutnék. Nagy Iván sem tartja számon Döbrögiéket (Debregiéket) Magyarország családjai között, az 1871-es Magyarország földesurai című jegyzék sem tartalmaz ilyen nevet. Az 1940-es Erdélyi Almanach dettó.
És Fazekas Mihály? Őt könnyebb megtalálni. Linné alkotmánya szerint megírta, sógorával közösben a Magyar Füvészkönyvet, ő adván nevet sok magyar fűnek, fának, bokornak, vagy eredeti szóalkotással, vagy a népi el nevezésekből válogatva – lúdlábfű, libapimpó, kígyószisz, meténg, iringó (vö. Csűri Ferenc A debreceni Füvészkönyv, 1907). Hőseinek mért ne adhatott volna szintúgy nevet?
A történetet nem ő találta ki. Létezik egy francia népmese, pontosabban volt egy népmese, amit mi Claude Orlowski feldolgozásában (Les trois cinglées) ismerhetünk manapság. Abban a parasztlegény kecskéjét orozza el a dölyfös, pocakos, débreux (franciául dagadtat jelenti) uraság, fizetségül megkorbácsoltatja, a fiú pedig ostorával torolja meg a rajta esett sérelmet.
Fazekasról tudjuk, ifjan katonának állván Moldvában, utóbb meg Franciahonban harcolt. Amott egy román, emitt egy francia lány gyullasztotta szívét lángra. Semmi sem hagy olyan emlékezetes nyomokat, mint az égő szív koromja. Mesélő kedvűek a francia lányok, és nincsen olyan mese, amit ők ne ismernének. Volt tehát kitől ihletődnie. Persze, azért írhatta meg, hazatérvén, obsittal a zsebében, mert a szüzsé magyar hagyományba is beágyazható. Minden átköltés és fordítás feltétele. Közlekednek-e a hagyományok? Népmesei gyökerezés esetében kicsit sem bonyolult a képlet. Mítoszok közelében járunk, minden egyértelműen utal valamire, nincs itt differenciálódás. A világkép ábrázolata. A világ ábrázolata a világról. A mese a deszakralizálódott mítosz. De még érvényes ábrázolat, érvényes sugallat. Érvényes érvényűség.
Szeretem a Kiskakas gyémánt félkrajcára típusú meséket. Szeretem ergo a Lúdas Matyit. A mese végén ugyanaz a helyzet, mint amiből a mesemondás kiindult: mutatis mutandis a kiskakasnak van egy gyémánt félkrajcára. Igaz, időközben nőtt azért a gazdagság. E gazdagság képletes is, amennyiben a kapott tudományra gondolunk. Megtudtuk a világról, holtbizonyosan milyen. Az erőszak olykor-olykor legyőzhető, időlegesen megfutamítható a durva gyakorlat, az ellenséges viszonyokkal való küzdelemben gólt is rúghatunk, mindazonáltal és végeredményben semmi sem fog megváltozni. Az erőszak hamarosan újra megjelenik, és számunkra immár ismeretlen harcmodorral seper ki minket az időből. Minél jobban felemeli, annál jobban beleveri. Minden elrendezett már az elején. Az igézet meglévő konstrukció felől sugárzik. Feleslegesek a nevek, a szereposztás, a pontos helyszínkeresés. Miegymás. A világ tudása a világról és a világ ábrázolata a világról miért is volna kerékkötője egymásnak.
Gyermekünkben elkerülhetetlenül valamelyik ősünkre fogunk ismerni. Felszínre kerülnek az alapvető törvények. DNS-lánc. Elődöm az utódom. A létre hívott irodalmi mű hasonlóképp mutat a fölénk rendelt konstrukcióra. Minden mesében elég tisztán kivehető. A mese az apák helyett a fiúk pártján áll, érvelhetek Róheimmal.
Igazolja-e az élet a mű mondanivalóját? Ilyen kérdést ne tegyünk fel. Mintha az élet volna a művészet organonja. Hamis és kerülendő módszerünk az örökös szembesítés. Az irodalom kisiskolása! Gadamer egy helyen a művészetről beszélve olyasmit mond, hogy egy metafora állításait nem lehet a tudomány módszereivel cáfolni. Felesleges a didaktikus célzatú rovancsolás. A koppernikuszi világmagyarázatra hivatkozva nem tagadhatjuk a naplementét. Hogyan volna hitelesíthető a mű igazsága, ha a módszernél régibb vázra épül minden.
A szerkezet uralma teremt mindenhol és mindenből formai kérdést.
És térjünk vissza lúdainkhoz!
Beszólni itt nem a mondanivalóról, legfeljebb a szerkezet elemeiről kell. Az eleve meg eredendő meg ősi meg fölénkrendelt jelző végül is azt jelzi, hogy az időben nem tudunk valamit helyénvalóan elrendezni, nem ismerjük a helyét ott. A Lúdas Matyi szerkezete és az idő. Az idő csalfa és kétértelmű szerepe a szerkezetre vonatkozóan. Mert attól a momentumtól kezdve, hogy Matyi öklét rázva megfenyegeti Döbrögit a háromszori visszafizetéssel, nem jövő a jövő, elvész az előreláthatatlanság izgalma és jelentősége. Kicsit unalmassá válik a dramaturgia. Tán nem oktalan próbál valamennyi új feldolgozás változtatni az időkezelésen, a szüzsén, nem véletlen cserélgeti a motivikus elemeket. A Móricz-féle változatban elmarad a harmadik verés. Vadnaynál Döbrögi meghal, Schwajdánál szétosztja vagyonát, pluszba még betuszkolódik a gyerekes tanulság. Gergely Tamás avantgárd verziójában a szerepek cserélődnek föl, Döbrögi porolja el háromszor „Mattyit”.
Szalmaszálként lobban el az újdonság. Hangsúlyosabb lesz az eredeti. Makacsul visszaáll az elrendeződés. Mint a vasreszelék.
Izgalmas körüljárni azt (nyomozási), ahogyan a szerkezet sugallatára kiválasztódnak bizonyos szimbolikus jelentésű tartozékok, ahogyan beleszövődnek a mese szövetébe. Kicsi golyócska, gurulj a gödörbe. Liba, bot, vessző, tölgyfa, ló a magyar néphitben (vö. Róheim Géza: A bűvös tükör. 1984.) egy égi világtörvény jelképei, nagyjából ugyanúgy, ahogyan a francia néphitben a francia változatban szereplő kecske, ostor, üszök, mérleg, katona (vö. Hoppál & co. Jelképtár, 1990). Na és ez a háromszori dolog.
Az idő kétértelműségéhez vissza. A szerkezet stabilitása sejtette időnkívűliség ellenére az ilyenszerű művek nem időn kívüliek. Éppen benne állnak. Nem egyszer s mindenkorra. Folyamatosan kerülnek bele a köztudatba, újra és újra beépülnek egy szellemi jellegű építmény falába.
Vessünk egy pillantást erre az épületre. Szellemi jellegű, de ugyanannyira lelki is. Vessünk tehát egy pillantást magunkra. Előtte még jeleznem kellene, hogy a Lúdas Matyi nem azért fontos most, mert kielégít egy esztétikai elvárást, mert kézzelfoghatóan igazolja hipotézisem vagy mert általa lesz számomra feltárható mindez. Szó sincs róla.
Mennyiben van igaza a mesének – nem tudom ellenőrizni. Igaza van vagy sem. Aligha akadálya a megértésnek. Nemhogy akadálya, egyenesen eszköze és útja. A titkos szerkezet, bennem meg a műben, egyforma (egy világ van). Szemem olvassa, agyam feldolgozza, lelkem figyeli. Közben alapos és pontos összevetés folyik, amiről én, megint, nem tudok. Mintha nyakig benne volnék egy átláthatatlan közegben, következésképp sohasem tudhatom, testemmel, végtagjaimmal, a testtel, a végtagokkal mi történik, mit művelnek és hogyan. Nem a titkos szerkezetek (bennem meg a műben) indítanak el dialógust, hanem a szerkezetek formál. A dialógus nem az igazság megállapítására törekszik, hanem a szerkezet sugalmazta elvárások kielégítésére. Utile dulci, iszen így volna a legdeákosabb egy irodalomóra. Kellemeset a hasznossal. Elvárások születnek, kielégítődnek. Azért óra az, nem osztálybuli. A természetben, az emberben, a történelemben rejlő szerkezet olvasatát közétenni. Másképp fogalmazva (de maradva egy jaspersiánus észjárásnál), művek formaelemzése útján, szellemtörténeti elbeszélések által, a képzeletet mozgósító merész nyomozás révén érintkezésbe lépni azzal, amivel azonosak vagyunk, ami láthatóvá teszi azt, amire a világ épül. Az irodalomóra mindig más. Fazekas Mihály a Lúdas Matyit hexameterekbe foglalta. A magyar fülnek mások valának elvárásai. Ha valami tökéletesen megfelel az elvárásoknak, akkor unalmas és üres, és nincs mit hozzátenni. Felesleges a dialógus. Balogh István az első átdolgozó vaskos beszéddel cseréli ki a verselést, Tatár Péter ponyvaregényt ír. Swajda korszerűsít, aktualizál, szellemesebbé teszi a megfogalmazást. De a hexameter a fonos helyeken szívósan megmarad, vagy visszatér. Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!
Amikor egy irodalomóra elérni véli azt, ami a dolgok lényege, teljesen meddő fejtegetésekkel kell megelégednie.
LÁNG ZSOLT