Mircea Muthu
EMLÉKEZTETÉS: A BIZÁNCI SZINTÉZIS
Nicolae Iorga a Kelet-Nyugat kapcsolatokrĂłl
Kelet ĂŠs Nyugat kapcsolata kĂśzponti helyet foglal el Nicolae Iorga tĂśrtĂŠnelemszemlĂŠletĂŠben. Ez a szemlĂŠlet kialakulĂĄsĂĄban hol egyik, hol mĂĄsik kĂŠrdĂŠskĂśr elsődlegessĂŠgĂŠt hangsĂşlyozza, fokozatos fejlődĂŠsĂźket, vĂĄltakozva, időbelileg is megkĂźlĂśnbĂśzteti, ĂŠs valĂłjĂĄban az emberisĂŠg ĂĄltalĂĄnos fejlődĂŠsvonalĂĄt kĂśveti. Abbeli meggyőződĂŠsĂŠben, hogy „les faits se rĂŠpètent” az Essai de Synthèse de l’Histoire de l’HumanitĂŠ szerzője elkĂŠpesztően bősĂŠges dokumentĂĄciĂłval tĂĄmasztja alĂĄ ĂŠs foglalja rugalmas rendszerbe vĂŠlemĂŠnyĂŠt, amely azonban a jelensĂŠgek ismĂŠtlődĂŠsĂŠnek elvĂŠn alapul, azon a rĂśgeszmĂŠn, hogy az emberi tĂĄrsadalom alakulĂĄsĂĄra a „sajĂĄtos”, kĂśrforgĂĄsos fejlődĂŠs a jellemző. A szemlĂŠlet nĂŠzőpontja majdnem kizĂĄrĂłlagosan a tĂśrtĂŠnĂŠszĂŠ. Nem idegen tőle azonban a mĹąvĂŠszeti jelensĂŠgek ĂŠrtelmezĂŠse sem, amely szintĂŠn a kĂŠt vizsgĂĄlt kĂŠrdĂŠskĂśr, Kelet ĂŠs Nyugat egyĂźttĂŠlĂŠsĂŠt vagy egyszerĹą keveredĂŠsĂŠt hivatott bizonyĂ­tani. Ez indokolja e problĂŠmĂĄk kutatĂĄsĂĄt, mivel ezek termĂŠszetszerĹąen a tĂśrtĂŠnelem egyazon ĂśvezetĂŠhez tartoznak. Éppen ezĂŠrt, hogy megőrizze az esemĂŠnyek „eleitől vĂŠgig valĂł termĂŠszetes ĂŠs szĂźksĂŠgszerĹą egysĂŠgĂŠt”, a tĂśrtĂŠnĂŠsznek kĂśtelessĂŠge, hogy egyazon időben ĂŠrtekezzĂŠk a rĂłmaiakrĂłl ĂŠs barbĂĄrokrĂłl, NyugatrĂłl ĂŠs Keletről.¹
Az analĂ­zisnek ez az egyidejĹąsĂŠge ugyanakkor lehetővĂŠ teszi a fejlődĂŠs kĂŠtsarkĂşsĂĄgĂĄnak a bemutatĂĄsĂĄt, ĂŠs egy olyan szerves egyensĂşlyĂŠt, mint kĂślcsĂśnĂśs hatĂĄs eredmĂŠnyĂŠt, amely nĂŠlkĂźl pĂŠldĂĄul lehetetlen megĂ­rni a romĂĄn nemzet vagy a kelet-eurĂłpai rĂŠgiĂł valĂłs tĂśrtĂŠnetĂŠt. Éppen ezĂŠrt „a romĂĄnok tĂśrtĂŠnelmĂŠnek tanulmĂĄnyozĂĄsĂĄhoz feltĂŠtlenĂźl szĂźksĂŠges nemcsak az Ăśsszes szomszĂŠdok tĂśrtĂŠnelmĂŠnek ismerete, de EurĂłpa egĂŠsz keleti felĂŠĂŠ is, mivel erre a Kelet-EurĂłpĂĄra a kĂźlĂśnbĂśző időszakokban erős hatĂĄst gyakoroltak a nyugati civilizĂĄciĂł Ăśsszes irĂĄnyzatai.”² IlyenformĂĄn a kapcsolatok tĂĄrgyalĂĄsĂĄt e kĂŠt fogalom tisztĂĄzĂĄsĂĄval kell kezdeni. „Amikor Keletről beszelek, arra a keletre gondolok, amely magĂĄba foglalja EurĂłpa keleti felĂŠt ĂŠs ÁzsiĂĄnak azt a tĂŠrsĂŠgĂŠt, amely rĂŠsze az eurĂłpai civilizĂĄciĂłnak.”³ ArrĂłl a „mi europĂŠen” ĂŠs „mi asiatique” terĂźletről van szĂł, amelyet nem lehet elhatĂĄrolni a NyugattĂłl sem fajilag („faji ĂśsszetĂŠtelĂŠben lĂŠteznek olyan elemek is, amelyek Nyugaton is jelen vannak”), sem terĂźletileg (a tĂśrtĂŠnelem szeizmikus mozgĂĄsai rĂŠvĂŠn sok itt a vĂĄltozĂĄs), sem a politikai formĂĄciĂłk szempontjĂĄbĂłl, amelyek szintĂŠn gyakori vĂĄltozĂĄson mentek ĂĄt. A tĂśrtĂŠnĂŠsz szerint ezek kĂźlĂśnben is olyan kĂźlső jegyek, amelyek elĂŠgtelenek a kĂŠt fogalom teljes elhatĂĄrolĂĄsĂĄhoz. Az igazi demarkĂĄciĂłs vonalat e fĂśldrajzilag mĂĄr meghatĂĄrozott rĂŠgiĂłk szellemisĂŠgĂŠnek lĂŠnyegĂŠben lehet ĂŠs kell keresni, azokban a szempontokban, amelyek meghatĂĄrozzĂĄk „a tĂśmegek jogait az egyĂŠn felett ĂŠs a tĂśmeget alkotĂł egyĂŠnek jogait Keleten ĂŠs Nyugaton.”⁴ Ezek szerint a „rĂŠgi ĂĄzsiai monarchiĂĄk” koncepciĂłja, annak minden ĂśsszetevőjĂŠvel egyĂźtt (a szĂŠlsősĂŠgekig vitt vallĂĄsos tekintĂŠlyuralom, a keleti despotizmus, amely „kizĂĄrja a szabad ĂŠrtelem bĂĄrmilyen megnyilvĂĄnulĂĄsĂĄt”) szemben ĂĄll a Nyugatra jellemző szemlĂŠlettel, amelyben „lehetsĂŠgesek a spontĂĄn mozgĂĄsok, a mindig Ăşj alkotĂĄsok”, ĂŠs főleg az egyĂŠn az irĂĄnyĂş tĂśrekvĂŠsei, hogy egyĂŠnisĂŠggĂŠ vĂĄljĂŠk. A szemĂŠlyisĂŠg, az egyĂŠnisĂŠg varĂĄzsa kĂźlĂśnben vĂŠgigvonul Nicolae Iorga egĂŠsz ĂŠletmĹąvĂŠn.
Ez a szemlĂŠlet, ez az elv kĂŠpezi Iorga tĂśrtĂŠnetifilozĂłfiai rendszerĂŠnek a gerincĂŠt. „Egyik oldalon az ĂśrĂśk szintĂŠzis, amely előtt az ember leborul, ĂŠs amelyet imĂĄd. A mĂĄsik oldalon mĂşlĂł, vĂĄltozĂł szintĂŠzis, mely ĂĄllandĂł megĂşjulĂĄsra kĂŠpes a tĂĄrsadalom ĂŠs benne az egyĂŠnek szabad megnyilvĂĄnulĂĄsai folytĂĄn.”⁵
„A jogok felfogĂĄsĂĄnak” ez a fordĂ­tottan arĂĄnyos kapcsolata osztja meg a vilĂĄgot. Ebben az esetben az egyetemes tĂśrtĂŠnelem nem egyĂŠb, mint kĂŠt jĂłl kĂśrĂźlhatĂĄrolhatĂł vilĂĄg eszenciĂĄlisan antagonikus kapcsolata. E kapcsolat bĂŠkĂŠs, egysĂŠgesnek lĂĄtszĂł, pontosabban egyensĂşlyban levő pillanatai szĂźksĂŠgszerĹąen ĂŠs tĂśrvĂŠnyszerĹąen ideiglenesek. BĂĄr a teoretikus Iorga a katedra emberĂŠnek az indulatĂĄval hangsĂşlyozza Kelet ĂŠs Nyugat szembenĂĄllĂĄsĂĄt, a tisztĂĄnlĂĄtĂł analitikus bősĂŠgesen felsorakoztatott pĂŠldĂĄkkal tĂĄmogatva lĂŠnyegesen korrigĂĄlja ĂĄllĂ­tĂĄsĂĄt. Így aztĂĄn Iorga szerint az emberi tĂĄrsadalom hosszĂş fejlődĂŠsvonalĂĄbĂłl a maradandĂłak a szintĂŠzis, az egyensĂşly momentumai a kĂŠt vilĂĄg kĂśzĂśtt, amelyet nem egy esetben ĂśsszeolvadĂĄskĂŠnt, fĂşziĂłkĂŠnt is felfoghatunk. Minden ilyen momentum egy-egy ismĂŠtlődő kĂśrforgĂĄst, ciklust zĂĄr le, amelyet mindig a sarkĂ­tott, ellentett Ăśsszetevők sora előz meg. ÁllĂ­tĂĄsa, mely szerint lĂŠtezett „nĂŠgy antik tĂśrtĂŠnelem: az orientĂĄlis monarchiĂĄĂŠ, a vĂĄrosĂĄllamok gĂśrĂśgsĂŠgĂŠĂŠ, a paraszt RĂłmĂĄĂŠ ĂŠs a rĂłmai birodalomĂŠ, amely valĂłjĂĄban Nagy SĂĄndor keleti monarchiĂĄjĂĄnak az Ăşjabb formĂĄja bĂĄrki szĂĄmĂĄra”⁶ szemlĂŠltető konklĂşziĂł. BĂĄr ez helyes az ĂĄltalĂĄnos dialektika szemszĂśgĂŠből, mĂŠgis ellentmondĂĄst jelent a iorgai koncepciĂłban, annĂĄl is inkĂĄbb, mivel elsőbbsĂŠget tulajdonĂ­t ugyan Nyugatnak, mĂŠgis hangsĂşlyozza a keleti civilizĂĄciĂł előbbisĂŠgĂŠt ĂŠs fennmaradĂĄsĂĄt a legmodernebb korokig. A perzsĂĄk „autentikus, hiteles ĂĄzsiai monarchiĂĄja” mellett pĂŠldĂĄul a Sinteze mĂĄsodik kĂśtetĂŠben a tĂśrtĂŠnĂŠsz bőven ĂŠrtekezik a Nyugatra ĂĄtĂźttetett „elĂĄzsiĂĄsĂ­tott” bizĂĄnci monarchiĂĄrĂłl.
BĂĄrmennyire is ĂĄtmeneti az emlĂ­tett momentumok szintĂŠzise, egyensĂşlyhelyzete, ezek jelentik a nagy tĂśrtĂŠnelmi korszakok szervessĂŠgĂŠt. A klasszikus Ăłkor volt pĂŠldĂĄul „az az utolsĂł időpont, amelyben befejeződĂśtt egy hosszĂş harc a keleti kirĂĄlyok ĂŠs papok megmerevedett rendje ĂŠs a FĂśldkĂśzi-tenger keleti partvidĂŠkĂŠn lakĂł ÂŤvalĂłdi humanitĂĄsokÂť kĂśzĂśtt”.⁷ A keresztĂŠnysĂŠg kĂŠsőbb legyőzi a Birodalmat, elfoglalja helyĂŠt, ĂŠs helyettesĂ­ti, tovĂĄbbĂŠlteti azt, tovĂĄbb pedig a birodalom helyreĂĄllĂ­tĂĄsĂĄĂŠrt folytatott harc jelenti tulajdonkĂŠppen „a kĂśzĂŠpkor tĂśrtĂŠnelmĂŠnek igazi egysĂŠgĂŠt”. Ebben a kĂŠrdĂŠsben mĂŠg hatĂĄrozottabb Arnold Toynbee ĂĄllĂĄspontja, aki a gĂśrĂśg ĂŠs kĂ­nai modelleket tĂĄrgyalva, a bizĂĄnci ĂŠs a nyugati civilizĂĄciĂłt az ĂłgĂśrĂśg mĹąveltsĂŠg „újjĂĄĂŠledĂŠsĂŠnek” tekinti, ĂŠs azt ĂĄllĂ­tja, hogy „az ĂłgĂśrĂśg mĹąvelődĂŠs nem maradt volna fenn, ha nem folytatĂłdott volna a keresztĂŠnysĂŠgben, mely ĂĄtvette szerepĂŠt⁸ Iorga szĂĄmĂĄra viszont a kĂśzĂŠpkor a maga ĂśsszessĂŠgĂŠben „egy olyan individualitĂĄs, egyĂŠnisĂŠg, amely megjelenik, ĂŠrvĂŠnyesĂ­ti ĂśnmagĂĄt, ĂŠs aztĂĄn lassan eltĹąnik mĂĄs erők ĂŠs eszmĂŠk feltĹąnĂŠse előtt, ennek ellenĂŠre mĂŠly nyomokat hagy gondolkodĂĄsunkban, ĂŠrzĂŠseinkben, intĂŠzmĂŠnyeinkben, mĂŠg azokban is, melyek magukon viselik RĂłma gyakori pecsĂŠtjĂŠt is, ĂŠs amelyek tĂşlĂŠlik a mi időnk merĂŠsz vĂĄltozĂĄsait is.⁹ A tĂśrtĂŠnelem folyamatossĂĄgĂĄnak logikus konklĂşziĂłja ilyen merĂŠsz kijelentĂŠsekben jelenik meg, mint: „A tĂśrĂśkĂśkben mĂĄr nem a bizĂĄnci birodalom lerombolĂłit, de folytatĂłit kell lĂĄtnunk.”¹⁰ Az ĂĄllĂ­tĂĄs cĂŠlzĂĄs Toynbee ismert,kicsit vĂĄltoztatott szĂłszerkezetĂŠre, „a rĂłmai-tĂśrĂśk birodalomra”, bĂĄr az angol tĂśrtĂŠnĂŠsz szerint az iszlĂĄm a harmadik kĂ­sĂŠrlet (a nesztorianizmus ĂŠs a monofizitizmus utĂĄn) a keleti keresztĂŠnysĂŠg „hellenisztikus imperializmusĂĄnak” (sic!) szĂŠtzĂşzĂĄsĂĄra.
Ennek a szervezetnek az alaphajtóereje a keleti zsarnoki szellem és a nyugati politikai individualizmus közti ellentét. Ezek a fogalmak azonban a keresztény tanítás térhódításával különböző formában jelentkeznek. A kelet-római birodalom alapját éppen a kereszténység agresszív jellege jelenti, amelyben Constantinus teremti meg az „orbis christianust”, amely lényegesen különbözik az „orbis romanustól”, melynek központja a lezüllött Róma.
Nem kell csodálkoznunk azon, hogy a történész-tudós éppen a középkor történelmét elemzi nagyon árnyaltan. Ez a kor ugyanis óriási jelentőségű saját történelmünk szempontjából. Bármit tárgyal, bármiről ír, a keresztes háborúkról, Bizáncról vagy az „emberiség életének reprezentatív könyveiről”, Nicolae Iorga állandóan utal az észak-dunai térségre, azt a tudományosmódszertani elvet követve, hogy szükséges „ennek az időnek a szellemét megismerni”. A középkornak fényei és árnyékai ellenére megmaradt a csábító ereje. Éppen ezért Iorga kutatásai kikerülik Gibbon exkluzivizmusát, Toynbee spekulációit vagy Krumbacher pedánsságát, de nem is kalandoznak a képzelet szédítő szárnyalásába, amelyek kevés kivételtől eltekintve (például Ch. Diehl) nélkülöznék az írásos dokumentumok bizonyító erejét. Bizánc és Róma kapcsolatait vizsgálva, Nicolae Iorga arra enged következtetni, hogy Kelet és Nyugat ellentéte tipológiai eredetű. A történész azt bizonyítja, hogy mindkét térség élete kölcsönös hatásoknak az eredménye. Éppen ezért válik nagy jelentőségűvé e két fogalom közti kapcsolat irányának a meghatározása. Ez esetben megfigyelhetjük, hogy a közép- és a modern kor történelmében, Iorga milyen fontos szerepet szán a Nyugat működőképességének. Az antikvitáson, a klasszikus ókoron Iorga a Kelet civilizációját értette, annak minden formáját (láttuk, a szerző „négy antik történelemről” beszél). Bizánc megjelenésével a helyzet változik. A fejlődés általános iránya Nyugatról Keletre mutat, és nem fordítva, mint eddig, még akkor sem, ha továbbra is elismeri a keleti civilizáció elsődleges szerepét, mondhatni örök voltát.
IlyenformĂĄn BizĂĄnc vĂŠgső soron teljes kialakulĂĄsakor „a monarchia Ăşj formĂĄja”.* Kezdetben azonban KonstantinĂĄpoly RĂłma madĂĄrjĂłsaitĂłl fĂźggĂśtt, mivel a rĂŠgi birodalom latinitĂĄsa pillanatnyilag győzĂśtt Justinianusszal, aki az ĂĄzsiai eredetĹą monofizitizmust is visszavonta. Ilyen kĂśrĂźlmĂŠnyek kĂśzĂśtt termĂŠszetes volt, „hogy a Szent BĂślcsessĂŠg (SzĂłfia) szĂźksĂŠges kĂśzpontkĂŠnt kĂ­vĂĄnja RĂłmĂĄt”, ahogy termĂŠszetes volt az is, hogy ItĂĄlia Justinianus ĂĄltali visszafoglalĂĄsĂĄnak cĂŠlja ne legyen mĂĄs, mint „ennek a latin egysĂŠgbe valĂł beolvasztĂĄsa: nemcsak a birodalom politikai egysĂŠgĂŠbe, hanem egy ĂśsztĂśnĂśs latin egysĂŠgbe is”.¹¹ Csak ideiglenesen azonban, mivel mĂĄr a legendĂĄs BelizĂĄr hadjĂĄratai idejĂŠn kezdenek kikristĂĄlyosodni Kelet ĂŠs Nyugat ellentĂŠtel: „egyfelől Nyugat akadĂĄlyozva ĂŠrzi magĂĄt vitalitĂĄsĂĄnak fĂźggetlen kinyilvĂĄnĂ­tĂĄsĂĄban, mĂĄsfelől viszont ezen a Keleten egyre inkĂĄbb megmutatkoznak az ĂĄzsiai zsarnoksĂĄg jellegzetes vonĂĄsai”.¹² FelismerhetjĂźk itt Iorga koncepciĂłjĂĄnak a tengelyĂŠt a folytatĂłdĂł bizonyĂ­tĂĄsban is. Nagy KĂĄroly birodalma pĂŠldĂĄul a rĂłmai, sajĂĄtosan latin demokrĂĄcia termĂŠke, ugyanakkor azonban rajta a keleti sablonok szorĂ­tĂĄsa is (a csĂĄszĂĄrt, kĂźlĂśn hĂ­vĂĄsra a pĂĄpa keni fel, ĂŠs teszi fejĂŠre a koronĂĄt stb.), s ami mĂŠg ennĂŠl is tĂśbb: Nagy KĂĄroly birodalma az akkor mĂĄr kĂŠprombolĂł BizĂĄnccal szembeni reakciĂłkĂŠnt szĂźletik, fejlődik vele pĂĄrhuzamosan, tehĂĄt mintegy feltĂŠtelezik egymĂĄs fejlődĂŠsĂŠt.
Amint látjuk, a Kelet-Nyugat kapcsolat állandóan változó, annak ellenére, hogy iránya ebben a korban: Nyugatról Keletre mutat. Az Appenini-félsziget részben elkeletiesített latinsága azonban elégtételt szerez magának. A 12. században bekövetkezik Bizánc ellatinosodása, a folyamatot a Komnénosz-dinasztia uralkodása és a mesés keletre igyekvő keresztes lovagok segítik. Johan Huizinga A középkor alkonyában azt írja, hogy a lovagi eszmény a középkor szellemiségének egy fontos eleme volt, csakhogy ezek az eszmények nem honosodhattak meg a bizánci birodalomban, amint Itália sem fogadta be a Justinianus palasszokratikus birodalmának szellemiségét, mivel a keleti szokások, a keleti zsarnokság természetszerűen idegen volt a Nyugat számára. Autonómiára valló törekvések indulnak a területi-adminisztratív szerveződésekben. Nemcsak Itáliában, de Albániában és a Dacia provincia területén is megjelennek az ún. „megyék”, mint a nyugati demokratizmus produktumai. Ezektől a „királyi területekig”, az extrém individualizmusig, amely Jakob Burckhardt felfogása szerint reneszánsz sajátosság, már csak egy lépés van. Iorga szerint a keleti birodalom a 8-ik században hajótörést szenvedett a latinitás ellenállásának erős szikláin. És ez nemcsak Itáliában, de az észak-dunai provinciákban is érvényes. A latin rómaiság tehát fontos ellenállási erőt jelentett, és ez kialakult mindenütt, ahol e nyelven beszélő összefüggő tömegek léteztek. Ettől a premisszától, előfeltételtől indul Nicolae Iorga, és a továbbiakban ezzel magyarázza ez esetben a modern korban is szellemiségünk természetes vonzódását Nyugat fényeihez, anélkül, hogy Kelet szerepét tagadná. Ez a tétel árnyaltabbá és fontos kiegészítésekkel gazdagabbá válik további elemzéseiben.
Az is igaz azonban, hogy a tudĂłs elmĂŠletileg tĂşl hatĂĄrozottan vĂĄlasztja el a birodalmi Keletet a nĂŠpi NyugattĂłl. Éppen ezĂŠrt a kĂśzĂŠpkori mĹąvĂŠszetek elemeinek a magyarĂĄzata helyenkĂŠnt elĂŠg sematikussĂĄ vĂĄlik: „Keleten a miniatura nem ĂŠlvezi azt a szabadsĂĄgot, mint Nyugaton. Nem rendelkezik azzal a spontaneitĂĄssal, ĂŠs tĂĄvolrĂłl sem annyira emberi, annyira reĂĄlis, ĂŠs főleg nem olyan vĂĄltozatosan gazdag, mint Nyugaton.”¹³ Worringer rĂĄmutat a miniatura mĹąvĂŠszetĂŠnek komplex jellegzetessĂŠgeire, főleg a kontinens ĂŠszaki ĂŠs dĂŠli rĂŠszĂŠn, valamint azokra a kĂślcsĂśnĂśs hatĂĄsokra, amelyek a kĂŠt kulturĂĄlis tĂŠrsĂŠg mĹąvĂŠszete kĂśzĂśtt ĂŠrvĂŠnyesĂźltek, Iorga fenti tĂŠtele azonban Ă­gy is szerves rĂŠsze a szerző egĂŠszet kĂŠpező tĂśrtĂŠnelemszemlĂŠletĂŠnek. AthĂŠn ĂŠs kĂŠsőbb RĂłma hatalmas szintĂŠzist jelentenek, amelyben, időlegesen, majdnem tĂśkĂŠletesen valĂłsult meg az ĂĄllam ĂŠs egyĂŠn egyensĂşlya, egymĂĄst kiegĂŠszĂ­tő ĂŠrtelemben, mĂŠg akkor is, ha a tudĂłs nĂŠha tĂşlsĂĄgosan is hangsĂşlyozza a tĂśrtĂŠnelmi szemĂŠlyisĂŠg szerepĂŠt.¹⁴
 
* Edward Gibbon könyve (Istoria destinului şi a prăbuşirii Imperiului Roman, Minerva Bucureşti) majdnem egészen annak a kezdetben enyhébben megmutatkozó konfliktusnak a bemutatására törekszik, amely egyrészt a szenátuson és a polgárok politikai jogain alapuló nyugati demokratikus szellemiség, másrészt, különösen miután a Birodalom fővárosát Milánóba teszik át, az egyre inkább tért nyerő keleti önkényuralmi törekvések között alakul, élesedik. Bizánc alapítását és ezeréves fennállását a felvilágosult Gibbon csak a régi Róma fokozatos, hosszan elnyúló halódásának tekinti. Gibbon Bizáncról alkotott véleményétől nem sokban különbözik a Toyenbee-jé sem, amikor azt tartja, hogy nem más, mint „egy kérészéletű intézmény”, mármint a bukott Róma „bálványimádója”... Amit mégis meg kell jegyeznünk Toynbee Bizáncról alkotott képéről, hogy a klasszikus ókor felújításának a kísérlete – az nem más, mint azoknak az elemeknek a magyarázata, amelyek később hozzájárulhatnak a Kelet-Nyugat kapcsolatok tisztázásához, amint az századunk kutatásaiban is megmutatkozik. Toynbee három ilyen kérdést vet fel. a) a bizánci „császár-pápaság” és a nyugati Respublica christiana összehasonlítása; b) az a törekvése, hogy ebből kiindulva megmagyarázza az ortodox missziós törekvések sikertelenségét a katolikussal szemben; c) a bulgár-bizantin véleményeltérés fontossága a római birodalom utótörténetében.
 
Az univerzalitĂĄs egy formĂĄja
Az egybefonódásra (szinkretizmusra) való hajlam, melyet a hellenizmustól örökölt, a bizánci civilizációt olyan hajlékony rendszerré alakította, amely megfelelt földrajzi helyzete követelményeinek is ismertek ennek a történelmi szintézisnek az összetevői. Századunk bizantinológusai alaposan elemezték ezeket, abból a szempontból, hogyan fonódott össze a hellenisztikus intellektuális örökség a római törvényekkel és törvényhozással a keleti önkényuralom szellemiségében, a kereszténység közvetítésével.
Így aztĂĄn „a gĂśrĂśg fogalmĂş tĂśrvĂŠny, a rĂłmai fogalmĂş jog, a gĂśrĂśg-rĂłmai koncepciĂłjĂş civilizĂĄlt ĂĄllam”, vagyis a politikus ember klasszikus eszmĂŠnye, ahogy Paul Lemerle¹⁵ megjegyzi, ezek alkottĂĄk az „új RĂłma” alapjait. Ezeken az alapokon BizĂĄnc tĂśrtĂŠnelmĂŠnek minden nagy korszakĂĄt 330-tĂłl, az alapĂ­tĂĄs ĂŠvĂŠtől egĂŠszen az 1453-as katasztrĂłfĂĄig, kĂŠt fontos irĂĄnyzat keverĂŠke, valamint szimbiĂłzisa jellemezte: egyrĂŠszt a rĂłmai vilĂĄg politikai individualizmusa, mĂĄsrĂŠszt a kĂśzĂŠpkorra jellemző tĂśrzsi szellem. A keleti keresztĂŠnysĂŠg volt ennek a kĂŠtirĂĄnyĂş hatĂĄsnak az ĂśsszeolvasztĂłja, mĂŠg akkor is, ha fĂŠmjelzĂŠse tĂşlsĂĄgosan is lĂĄthatĂł volt, gyakran fullasztĂł hatĂĄsĂş a kultĂşra fejlődĂŠsĂŠre. A keresztĂŠny ĂŠlet eszmĂŠnyeit ugyanis ĂśsszetĂŠvesztettĂŠk a tĂśrtĂŠnelmi nagysĂĄg eszmĂŠnyeivel, nem Ăşgy pĂŠldĂĄul, mint a reneszĂĄnsz ItĂĄliĂĄjĂĄban, amely mindkettőt ĂśrĂśkĂślte, csak ĂŠppen jĂłl meg tudta őket kĂźlĂśnbĂśztetni. Nicolae Iorga BizĂĄncot egy „civilizĂĄciĂł-tĂ­pusnak” nevezte, de arra is figyelmeztet azonnal, hogy ennek tĂśrtĂŠnelmĂŠt nem szabad Ăşgy tekinteni, mint „megvĂĄltoztathatatlan hĂĄttĂŠrből kibontakozĂł tĂśrtĂŠnĂŠsek egymĂĄsutĂĄnjĂĄt”¹⁶. AnnĂĄl is inkĂĄbb, mivel ez a birodalom nagyon is nyitott forma volt, amely nagyon is heterogĂŠn elemeket fogadott be, olvasztott magĂĄba, ĂŠs kisugĂĄrzĂĄsa is nagyobb, erősebb volt, mint az őt felvĂĄltĂł oszmĂĄnokĂŠ.
Hogyan sikerĂźlt BizĂĄncnak felvirĂĄgoztatni egy kultĂşrĂĄt? Milyen elvekről, ez esetben esztĂŠtikaiakrĂłl, beszĂŠlhetĂźnk, melyek kialakĂ­tottĂĄk a szintĂŠzist, mekkora volt ennek fontossĂĄga az eurĂłpai reneszĂĄnsz szĂĄmĂĄra vagy a dĂŠlkeleti tĂŠrsĂŠg kultĂşrĂĄjĂĄt meghatĂĄrozĂł keretek kialakĂ­tĂĄsĂĄban, fejlesztĂŠsĂŠben? BeszĂŠlhetĂźnk-e valĂłban Paul Lemerle-lel „bizonyos demokratikus formĂĄk szabadsĂĄgĂĄnak a hiĂĄnyĂĄrĂłl, vagy az ember sorsĂĄval kap csolatos fĂźggetlen filozĂłfiai formĂĄk hiĂĄnyĂĄrĂłl”¹⁷, amelyek teljesen elnyomnĂĄk a mĹąvĂŠszetek ĂŠs irodalom fejlődĂŠsĂŠt? ElőszĂśr is nem kell elfelejteni, hogy a birodalom alapjĂĄt, a rĂŠgi RĂłmĂĄtĂłl ĂĄtvett adminisztratĂ­v szerkezet mellett, a gĂśrĂśg szellemisĂŠg kĂŠpezte. A bazileioszt, az istensĂŠg fĂśldi kĂśvetĂŠt, akĂĄrcsak a csĂĄszĂĄrt is, nagyon gyakran a dĂŠmosz akaratĂĄval vĂĄlasztottĂĄk. A bizĂĄnci ĂśnkĂŠnyuralmi rendszer jĂłrĂŠszt egyhĂĄzi tĂŠnyező volt, bĂĄr az is igaz, hogy a politikai-tĂĄrsadalmi ĂŠlet minden terĂŠn megnyilvĂĄnult. A lĂŠnyeg azonban az, hogy tovĂĄbbra is lĂŠtezett a gĂśrĂśg „polisz”, amely biztosĂ­totta az antiqua democratia meglĂŠtĂŠt. RĂĄadĂĄsul a birodalom hivatalos nyelve a gĂśrĂśg volt, egy ezerĂŠves kultĂşra letĂŠtemĂŠnyese. Ez a gĂśrĂśgsĂŠg vette ĂĄt, emelte magasra a rĂŠgi keleti civilizĂĄciĂłk zĂĄszlajĂĄt. A keleti hatĂĄsok ĂŠrvĂŠnyesĂźlĂŠsĂŠt a birodalom fĂśldrajzi fekvĂŠse is meghatĂĄrozta. A jĂłrĂŠszt teolĂłgiai indĂ­ttatĂĄsĂş bizĂĄnci mĹąvĂŠszet absztrakt ĂŠs szimbolikus formĂĄban jelentkezik. Éppen ez a hatĂĄs teszi bensősĂŠgessĂŠ ĂŠs ĂŠleterőssĂŠ. A hagyomĂĄnyosan megszabott formĂĄk irĂĄnti Ă­zlĂŠs, a mĂŠrsĂŠkelt ritmus, a kĂŠpzőmĹąvĂŠszeti ĂŠs ĂŠpĂ­tĂŠszeti kompozĂ­ciĂłk egyensĂşlya ĂśtvĂśződik hangsĂşlyos idealizmussal, a mozgĂĄs hevessĂŠgĂŠvel, szenvedĂŠlyĂŠvel ĂŠs intenzĂ­v festőisĂŠggel, a keleti mĹąvĂŠszet legfontosabb elemeivel. „Ezek a hatĂĄsok, Ă­rja Ch. Diehl, a szĂĄzadok folyamĂĄn keresztezik egymĂĄst, egyazon időben ellentmondanak egymĂĄsnak ĂŠs kiegĂŠszĂ­tik egymĂĄst.”¹⁸ Az ikonok merevsĂŠgĂŠvel szemben ĂĄll a mozaikok ĂŠlĂŠnk kromatikĂĄja, ahogy a mĂŠrtani szimmetria egyĂźtt jĂĄr a dekoratĂ­v pompĂĄval. UgyanĂ­gy az időmĂŠrtĂŠkes verselĂŠs nehĂŠzkes formĂĄival, amelyek sĂşlyos nyelven szĂłlalnak meg, sikeresen versenyre kelnek a nĂŠpi tĂśrtenetekkel ĂŠs regĂŠnyekkel, pĂŠldĂĄul a BarhĂĄm ĂŠs JozafĂĄttal, amely egyenesen a tĂĄvoli IndiĂĄbĂłl szĂĄrmazik.
Amennyire igaz, hogy a bizĂĄnci rendszer a gĂśrĂśg-rĂłmai hagyomĂĄnyon ĂŠs az egyhĂĄz autoritĂĄsĂĄn alapul, nem kevĂŠsbĂŠ igaz, hogy az egyhĂĄz gyĂĄmkodĂĄsĂĄtĂłl valĂł megszabadulĂĄs szĂĄndĂŠka a kulturĂĄlis ĂŠletben valĂł belső tĂśrĂŠsben nyilvĂĄnul meg. A szĂłnoklattan, a szĂłnoklĂĄs kultusza, egyhĂĄzi beszĂŠdek Ă­rĂĄsa, mindezek nem egyszerĹąen az antik modellekhez valĂł visszatĂŠrĂŠst jelentik. A stilisztikai finomkodĂĄsok, az ĂŠrthetetlensĂŠgig pĂĄrolt mondatok – melyek mintha Ăşjra ismĂŠtelnĂŠk a kor diplomĂĄciĂĄjĂĄnak mĂĄr-mĂĄr tudomĂĄny-szĂĄmba menő tekervĂŠnyessĂŠgĂŠt –, a festĂŠszet kromatikus jĂĄtszadozĂĄsai (a maguk egysĂŠgĂŠben a szentek meseszerĹą ĂŠlettĂśrtĂŠnetĂŠvel egyĂźtt szĂ­riai hatĂĄsokra vezethetők vissza), a melosz keletieskedő ritmusa, a bizĂĄnci neuma, szĂśveg nĂŠlkĂźli egyhĂĄzi ĂŠnekek stb.; mindezek a bilincsbe vert szellem tiltakozĂĄsai a főleg egyhĂĄzi ĂśnkĂŠnyuralom ellen. Igaz azonban, hogy ezek jelentik egyben a bizĂĄnci klasszicizmust is, amely „tĂĄjĂŠkozĂłdĂĄsĂĄban absztrakt ĂŠs spekulatĂ­v” (Franz DĂślger), de kitevői egyĂşttal a bizĂĄnci vallĂĄsos humanizmusnak is. Így jutunk el ennek a mĹąvĂŠszetnek az avant la date barokk korszakĂĄhoz is, mely ĂŠrzĂŠkeny tanĂşskodĂĄs egy civilizĂĄciĂł mellett, amelyet geopolitikai helyzetĂŠt tekintve bĂĄtran nevezhetĂźnk ĂĄldozatinak. „A birodalom nemzetkĂśzi kĂŠplete” (Nicolae Iorga) lĂĄthatĂł tehĂĄt a kultĂşra terĂźletĂŠn is, bĂĄr forrĂĄs- ĂŠs eredetvidĂŠkĂŠt, kĂźlĂśnĂśsen az irodalomĂŠt, nehĂŠz felderĂ­teni. DigĂŠnisz AkritĂĄsz eposzĂĄnak a kapcsolatai pĂŠldĂĄul egyes tĂśrĂśk epikus alkotĂĄsokkal, Romanosz MelodosznĂĄl a szĂ­r versformĂĄk adoptĂĄlĂĄsai gĂśrĂśg nyelvre, a keleti eposzok terjedĂŠse, főleg nĂŠpi nyelven, valamint a kĂśzĂŠpkori moralitĂĄsok, pĂŠldĂĄul a BeszĂŠd Domenikoszhoz (12. sz.) nĂŠpszerĹąsĂŠge, mindezek kiemelik BizĂĄnc asszimilĂĄlĂł erejĂŠt, ugyanakkor megnehezĂ­tik annak a megĂĄllapĂ­tĂĄsĂĄt, hogy mi is a bizĂĄnci irodalom. A fogalom meghatĂĄrozĂĄsĂĄban az is nĂśveli a bizonytalansĂĄgot, hogy ez magĂĄban foglalja a tĂśrtĂŠnetĂ­rĂĄst ĂŠs a kultikus-vallĂĄsos alkotĂĄsok mellett BizĂĄnc vilĂĄgi profĂĄn irodalmĂĄt, melyet Kelet sok hordalĂŠka is tĂĄplĂĄlt. A fogalom tisztĂĄzĂĄsĂĄĂŠrt ĂŠrthető mĂłdon tĂśrtĂŠnnie kellett valaminek. AnĂŠlkĂźl, hogy kĂŠtsĂŠgbe vonnĂĄ Krumbacher szintĂŠzisĂŠnek az ĂŠrtĂŠkĂŠt ĂŠs főleg hasznossĂĄgĂĄt (amely kĂźlĂśnben csak egy lelkiismeretes filolĂłgiai felsorolĂĄs), Nicolae Iorga leszĹąkĂ­ti a bizĂĄnci irodalom szfĂŠrĂĄjĂĄt, kimondottan esztĂŠtikai szempontok szerint, bĂĄr ezeket nem mindig alkalmazza kĂśvetkezetesen, „vannak elbeszĂŠlĂŠsek, amelyek megkapĂłan ĂŠs meghatĂłan ĂĄbrĂĄzolnak tragikus jeleneteket BizĂĄnc ĂŠletĂŠből... TalĂĄlhatunk, ĂŠs ĂŠppen ott, ahol legkevĂŠsbĂŠ vĂĄrjuk, szĂŠp tĂĄjleĂ­rĂĄsokat ĂŠs mesteri kĂŠz vĂĄzolta ĂŠletrajzokat is”.¹⁹ BĂĄr ez ĂśsszessĂŠgĂŠben „a csĂĄszĂĄri ĂŠs kĂśzĂŠpkori KonstantinĂĄpoly irodalma”, tehĂĄt egy vilĂĄgvĂĄrosĂŠ, amely nem fejezi ki egy nemzet szellemisĂŠgĂŠt, mindezek nem zĂĄrjĂĄk ki a bizĂĄnci civilizĂĄciĂł nyitottsĂĄgĂĄt ĂŠs messze sugĂĄrzĂł jellegĂŠt. Az a tĂŠny, hogy a dĂŠlkeleti tĂŠrsĂŠgben egyenlőtlen ennek a kultĂşrĂĄnak befogadĂĄsa ĂŠs ĂĄtvĂŠtele, kĂŠtsĂŠgtelenĂźl mĂŠlyebb okoknak tulajdonĂ­thatĂł. Elsősorban, legalĂĄbbis nĂŠhĂĄny szĂĄzadon ĂĄt „a BalkĂĄn-fĂŠlsziget kĂśzepes jelentősĂŠgĹą a birodalom szĂĄmĂĄra”²⁰. És valĂłban, Justinianus ĂŠs utĂłdai szĂĄmĂĄra a BalkĂĄn nem bĂ­rt jelentősĂŠggel, mivel tengeri nagyhatalmi tĂśrekvĂŠseikben mĂĄsfelĂŠ tĂĄjĂŠkozĂłdtak, ĂŠs Észak-AfrikĂĄbĂłl vĂĄsĂĄroltĂĄk a bĂşzĂĄt. Csak amikor a bolgĂĄr betĂśrĂŠsek kezdtĂŠk fenyegetni a birodalom hatĂĄrait, akkor fordult figyelmĂźk „a Fekete-tenger kĂźlső Ăźtőere”, a Duna felĂŠ. MĂĄsodsorban, az alexandriai formĂĄkat magĂĄba olvasztĂł bizĂĄnci kultĂşra hatĂĄsa egy olyan időben ĂŠr bennĂźnket, „amikor mĂŠg tĂĄvolrĂłl sem voltunk felkĂŠszĂźltek egy ilyen nagy ĂŠs kifinomult ĂŠrtĂŠkĹą irodalom befogadĂĄsĂĄra”.²¹ Azok az Ăşj szempontok, amelyeket Vasile Grecu ĂĄllĂ­tĂĄsa vet fel, egy alapvető argumentumra tĂĄmaszkodnak: kapcsolataink BizĂĄnccal nem korlĂĄtozhatĂłk csak a szlĂĄv kĂśzvetĂ­tĂŠsre. BizĂĄnc rĂłmaisĂĄga a mi strukturĂĄlis latinitĂĄsunkkal talĂĄlkozott, ĂŠs ez meghatĂĄrozĂłan ĂŠs termĂŠszetszerĹąen meghosszabbĂ­totta e kapcsolat idejĂŠt a birodalom bukĂĄsa utĂĄni szĂĄzadokra is. RĂŠgi irodalmunk nagy rĂŠsze bizonyĂ­tja kapcsolataink folytonossĂĄgĂĄt, amelynek sorĂĄban csak pĂĄr olyan kulturĂĄlis hatĂĄrkĂśvet emlĂ­tĂźnk, mint Neagoie Basarab TanĂ­tĂĄsai, Dimitrie Cantemir enciklopĂŠdikus gondolkodĂĄsa stb., tart el egĂŠszen napjainkig, mĂŠg mindig Ăşjabb ĂŠs Ăşjabb formĂĄban jelentkezik, melyeket az ĂŠszak dunai tĂĄj emberĂŠnek kifinomult esztĂŠtikai ĂŠrzĂŠse teremt. Ebben az ĂŠrtelemben folytonos a dialĂłgusunk BizĂĄnccal, annĂĄl is inkĂĄbb, mert „romĂĄn fĂśldĂśn sikerĂźlt megteremteni az eredeti bizĂĄnci elem ĂŠs a hatĂĄrozott nyugati tĂĄjĂŠkozĂłdĂĄs egyĂźttĂŠlĂŠsĂŠt, amelyet nem talĂĄlunk meg EurĂłpa egyetlen orszĂĄgĂĄban sem”.²²
KOVÁCS FERENC fordítåsa
JEGYZETEK
1. Nicolae Iorga: Generalităţi cu privire la studiile istorice. Bucureşti. 1933 149. lap – a szerző kiemelése.
2. Nicolae Iorga: Éssai de Synthése de l’Histoire de l’Humanité Paris 1924 I. kötet 18. o.
3. Nicolae Iorga: Rélations entre l’Orient et l’Occident (Au Moyen Áge) Paris, 1923. 3. o.
4   Nicolae Iorga: RĂŠlations... i. m., 4. o.
5   Nicolae Iorga: RĂŠlations... i. m., 6. o.
6. Nicolae Iorga: Generalităţi... i. m. 158-159 o.
7. Nicolae Iorga: Generalităţi.... i. m. 143. o.
8. Arnold Toynbee. L'Histoire – Elsevier-Séquoia. Paris-Bruxelles. 1978. 74
9. Nicolae Iorga: Generalităţi.... i. m. 139 o. – a szerző kiemelése
10. Nicolae Iorga: Generalităţi..... i. m. 158 o.
11. Nicolae Iorga: Generalităţi... i.m. 52. o.
12. Nicolae Iorga: Generalităţi... i. m. 60. o.
13. Nicolae Iorga: Miniaturile româneşti – a Scrieri despre arta című kötetből, Meridiane, 1968. 253. o.
14. Nicolae Iorga: Individualism şi solidarism în dezvoltarea istoriei. Megjelent az Analele Academiei Române Memoriile Secţiunii Istorice III. sorozat. XXIII. kötet Nicolae Iorga Bizánccal kapcsolatos munkáiról értékes tanulmányok jelentek meg a Nicolae Iorga istoric al Bizantului című közös kötetben. RSzK Akadémiai Kiadó, 1971.
15. Paul Lemerle: Bizanţul şi originile civilizaţiei noastre, megjelent a Literatura Bizanţului című kötetben – Univers. Bucureşti, 1971. 43. o.
16. Nicolae Iorga: Histoire de la vie byzantine, Bucureşti, 1934. I. kötet. 1. o.
17 .Paul Lemerle i. m. 56. o.
18. Charles Diehl: Byzance. Flammarion. 1923. 67. o.
19. Nicolae Iorga: Literatura bizantină – sensul, diviziune, însemnetatea ei. Megjelent a Literatura bizanţului című kötetben, I. m 90. o.
20. Nicolae Iorga: Formes byzantines et rĂŠalitĂŠs balcaniques, Paris 1929. 29. o.
21.Vasile Grecu: Influenţa bizantină În literatura românească In. Lit. Bizanţului, I. m. 364. o.
22.Hans Georg Beck, in Contemporanul 1971. 37. szĂĄmĂĄban, amelyet a NemzetkĂśzi BizantinolĂłgiai Kongresszusnak szenteltek.
 
 

Angyali ßdvÜzlet (CÎrligi, Bacău megye, XVI. szåzad)