Kisgyörgy Réka
TÖREDÉK
Ad notam: Újkorában repedjen meg a csizmám
Az a kultúra, amely a sokszínűséget kedveli, szükségképpen nem kedvez az egyneműségnek. Én azt gondolom, hogy az a kultúra, amely a sokszínűséget kedveli, szükségképpen nem kedvez az egyneműségének.
Szükségképpen ismétel.
Én megismétlem anyósom mozdulatát. Emelem a poharat, mozdulatom sok ezer éves ritmust követ. Hogyan lehetek olyan, mint egy barom, hogyan kívánhatok vizet, amikor Freud óta számtalanszor bebizonyították már, hogy a bor az az egyetlen fluidum, amely a teherbeeséstől óv meg. Távozz tőlem, Nyáguj néni! Közeleg a bor korszaka, amikor bor lesz a vér. Bor lesz a víz, bor lesz az eső. Nyáguj néni őszes-fehér hajszálait belepi majd a zsír, a rozsda; minden szerves anyag olyan lesz, mint forrás mélyén a cigarettapapír. Az ihletet érdekkel párosítják majd, s e furcsa ötvözetet Burgenland néppiacain árusítják rizzsel és burgonyával körítve. Romák járják a násztáncot, s nehéz lesz kiszúrni Kukorelly mondatait a hastánckötőkkel leszorított szar- és májfolyondár zuhatagaiból.
Nem voltak próféták. Ha lettek volna, úgy lett volna advent, s nem folyamodnánk Zulejka bácsihoz. Megkövül a víz. S kő kövön nem marad, mondják. Csak víz.
Szeretnék tömény szöveget írni. Szeretnék szöveget írni. Nem szeretnék tömény írni. Nem írni.
Megtanítottak elbánni a nyelvvel. Elővettem a bugylibicskát, s Tamásiról lefejtettem az ördöghöket. Pedig csak a h-val szerettem volna végezni, s a dialektus kórosnak tekintett elemeivel. Hogy vért ontok, az soha nem az én bűnöm. Anyámat öltem volna meg.
Mint egy vízcsepp a tengerfenék mélyéről: az intés: ne egyem! Ez a vízcsepp táplálná a monstrumot? Fa leszel, ha nem eszel? S ha eszem? Falevél, ha fának vagy virága?
Így elbánni a költőkkel?
De hát, Uram! Én hittem. A fának halhatatlanságában. A lelket pedig úgy képzeltem el, mint egy véres lepedőt, amelyen föllelhetők a többszöri aktus fallikus véglenyomatai. Úgy képzeltem el, mint a világot. Amelyen tizennégy ablak van, zöld zsaluk, s a réseken át látni egy másvilágot. Természetesen, ott is tömbházak. Száradó ruhák a teraszokon: piros, fehér, zöld. Az ellenállás természetes zászlai.
– Nyáguj néni, mi magának magyar fődet nem adunk!
– Nekem nem is kell... Nekem olá főd kell, mert a gróf fődjéről annak idején a csutakot ők ásták ki, az oláok.
Kedves M. M! neved nem írtam ki, hogy ne állíthassák majd a filoszok, hogy prózám bevett és jól követhető törvényszerűségek szerint alakul. Lelkem nincs, hacsak odahaza nem mondják így:
– Lelkem!
A pszichoanalízis megfeneklett búvárjai még mindig fáradoznak megmentésemen, a tartályban pár kortynyi levegő. Te tudod, lélek nincs. Úgy írunk, ahogy diktálják: a világ véres lepedő. Rajta egyetlen Fallosz lenyomatai.