Hatházi András
Csak
Toshiro Yakofune tudta, hogy ő egy pillangó,
a szebbik fajtából, melyből szívesen tűznek
minőségi acélból készült gombostűik hegyére
a felsőbbrendű emberek.
– Lepke? – csodálkoztak a többiek, és szürcsölték teájukat.
– Nem, pillangó – helyesbített Toshiro Yakofune,
ám, hogy milyen fajta, arról szót sem ejtett többé.
Legszívesebben ellibbent volna valami illatos, egzotikus,
másvilági virág kelyhébe,
de a szúró tekintetek súlya alatt – volt közöttük acélkék is –
elfelejtett repülni.
És mivelhogy társat sem talált,
kivel legalább egészséges lárvákat nemzett volna,
el húzta csápjait: eh! Csak hülyéskedtem!
Nem is vagyok japán.
Így a bennfentesek megállapíthatták, hogy egy pillangófajta,
e lények szebbik ágából: kiveszett.
És folytatták volna a magyarázkodást eme kellemes
teadélután folyamán.
Csakhogy Buddha ismét reánk zárta rovargyűjteményét
újabb világidőkre.
Beismerés
Azt hittem, kormányos leszek.
Minden kapitány parancsát megtagadó.
Igazi, vérebeli navigátor.
Vagy térképet, égboltot szerkeszthetek.
Hajóépítő vagy avató.
De még a fedélzethez sincs jogom.
 
Semmi.
A partról csak úgy belöktek.
Utas vagyok és tengeribeteg.
Poggyászom sem az enyém.
Kaptam, és továbbadni nem én fogom.
S még át sem csomagolhatok.
Csónakot nem oldhatok nekivágni.
A tatról sem vethetem a vízbe magam.
Ha süllyed, hát együtt: deszkák és csavarok.
Nem vagyok leg még a rosszban sem.
Csak nevetséges.
Pont én.
Odüsszeusz búcsúja
Pénelopé, szerelmet kívánok neked,
és lékelt szívedből száradásom.
Legyen minden isten veled
és minden elem. Vitorlázzon
friss vizekre ilyen szél,
és ne legyen horgony-bánatod,
mert beleőrül, aki remél
útra kétszersült-magyarázatot.
S ha nem zászlód, hagyd el a fátylad,
és bocsáss le hidat a kérők előtt.
Tartsák hullámtarajon a vágyad
tízezer csomókkal a szeretők.
Kikötőmből némán hajózz el,
mert míg tart az óceánom,
nehéz a kormányzás: hínár a nyelv.
és minden szavunk zátony.