FÓRUM
Egy kisebbségi irodalom identitásválsága
1990 augusztusában a Román Televízió német nyelvű adása irodalmi kerekasztalt sugárzott, témája: a romániai német irodalom helyzetismerete. Egyik oldalon Amman úr és az egyik svájci könyvkiadó vezetője ült, aki a német irodalom szemszögéből mindent természetesnek vett. A másik oldalon Helmut Britz (a bukaresti Neue Literaturtól) a helyzetre való tekintettel megkísérelte egyéni szemszögből megfogalmazni az elvárásokat. Kettejük között ült a bánáti származású, Németországban élő Werner Söllner, aki arra a kérdésre válaszolt, mekkora boldogságot is jelentene neki, ha ő romániai német költőként számítana valamit. A sajtóból tudjuk, hogy a témát még további két tanácskozáson is felvetették. A már halottnak mondott maradék romániai német irodalom ismét a saját „krónikus identitás-krízisébe” (Csejka) kapaszkodik.
Az említett tévébeszélgetés állásfoglalásai azt mutatják, hogy ennek az irodalomnak az identitásbeli és általában az életbe vágó kérdései nem válaszolhatók meg egyértelműen a nyilvánosság előtt, mert ezeket a kérdéseket is álláspontok és látószögek befolyásolják. A vita ismételt fellobbanása jelzés arra is, hogy irodalmunkat történelmileg változó önszemléleti igények alakítják.
Ezért tőlem sem várható itt egyértelmű válasz; egyszerűen olyan tények szemléjét végezhetem el, amelyek egy irodalom meghatározói lehetnek, és megkísérelem, hogy lazán kezelt irodalomtörténeti szempontokból önértékelési hibákra mutassak rá
1. Identitás-meghatározó tényezők
Az identitás keresésében induljunk ki közhelyekből. Az újkori nemzeti és nemzetiségi felfogásban a romániai német irodalom egy kisebbség öntudati megnyilvánulásénak számít. A kisebbségi irodalom különféle lehetőségei közöl területi helyzetét tekintve ez az irodalom nyelvészeti fogalommal élve, nyelvi szigetnek, ill. egy nyelvi sziget irodalmának számít. Meghatározói a következők:
1. 1. Földrajzi tényező: Ez az irodalom sajátos nyelvi közegétől földrajzilag elzárt területen él, és ennek a területnek a sokféle hatása alatt áll. Ebből vezethető le sajátos tudatformája is, mely a termelési, elosztási és fogyasztói hármas összefüggésben különböző árnyalatokat mutathat fel. Tudata a teljesen területi integráció, a többé vagy kevésbé kialakult önállóságkoncepció és az egyértelmű külső tájékozódás között vibrál. Útlevéllel és külföldi könyvkiadási engedéllyel nem rendelkező írók másfajta helyzetben vannak, mint azok, akiknek kettős állampolgárságuk van. Úgyanígy más helyzetben vannak azok az írók, akiknek területileg jól meghatározható közönségük van.
1. 2. Nyelvi tényező: A kisebbségi irodalom a legnyilvánvalóbban nyelvezetében különbözik a többségi irodalomtól. Az irodalom a maga munkaeszközét látja a nyelvben. A romániai németek nyelvi helyzete egyszerre ideális és kétes. Az anyanyelvi képzés lehetőségeinek köszönhetően megvalósítható a német irodalmi nyelv norma szerinti elsajátítása. Mellé nemcsak az államnyelv állítható, hanem a nyelvjárás is, amely sok esetben a tulajdonképpeni „anyanyelvet” jelenti: így létezik egy nyelvjárásirodalom is (a hazai német nyelvi közegben nagy irodalmi hagyománya van a dél-bánáti nyelvjárásnak, kevesebb viszont az alig ismert erdélyi szásznak). A nyelvjárási és az idegen nyelvi elemek a német szövegben bizonyos funkciókat töltenek be, pl. Joachim Wittstocknál vagy Oskar Pastiornál figyelhető meg.
A romániai német írók nyelvi kompetenciájában három okból is kételkedhetünk. Német nyelvük kimondottan iskolai nyelv, és előnyei, valamint hátrányai is ebből fakadnak. Megnyugtatóan pontos, kimerített standard nyelv ez. Hajlékonyságot, színezetet és közérhetőséget csak kemény munkával érhetünk el vele. Az író német nyelvének nincs köznyelvi tartaléka, mivel az nem a térségből és a nyelvjárásból nőtt ki természetes úton. Ez a német nyelv import nyelv, vagyis hiányoznak belőle a sajátos valóságot megnevező fogalmak, így a nyelvi szigeten kilátástalan a nyelvteremtő vállalkozás. Ehhez a nyelvi kontaktusból eredő szakadatlan importfolyamatra lenne szükség. A területi és a nyelvi tényező kettős jelleggel kötődik a kisebbségi irodalomhoz, létrehozva az irodalom támpontjait. Emellett még vannak olyan tényezők is, amelyek a szubjektum helyzeti opcióját határozzák meg.
1. 3. Demográfiai tényező: A kisebbségi irodalomnak kevés alkotója van, és a zárt viszonyok negatívan befolyásolhatják a megítélését. Bár léteznek régi panaszok: az erdélyi német irodalomnak „egyetlen zsenije” sincs (K. K. Klein), vagy: a romániai németek egyetlen „csodagyereket” (H. Liebhardt) sem hoztak a világra, sem népi-biológiai, sem népi-pszichológiai értelemben, az irodalom potenciális fogyasztói köre fél millió, legjobb esetben egy millió alatt van.* Ilyen körülmények között semmiféle kedvező irodalmi metabolizmus sem jön létre, így a kritika sem töltheti be a megfelelő funkcióit. Saját médiumok is alig lelhetők fel, bár ha lennének, feléledne tőlük az irodalom. A jó irodalmi „munkalégkör” a munkálkodók számától is függ, a hozzáértő munkálkodókétól.
1. 4. Szociológiai tényező: Egy kisebbségi irodalomra nézve fontos az, hogy csak elszigetelt diaszporikus ambíciókra szorítkozik-e, vagy esetleg az egész társadalom támogatására is számíthat. Sőt, az egyes provinciák között is vannak különbségek. Románia területén a németek a középosztály társadalmát hozták létre, mely hiányzik a hagyományos társadalmi piramisok csúcsából és alapjából is Abban a társadalmi struktúrában, amelyben gyakorlatilag mindenki a lét anyagi megtermelésében és újratermelésében érdekelt, ott nemcsak mecénásokban van hiány, hanem alig van rendelkezési lehetőség a művészet létrehozására. Szabad írói státusz csak kivételesen és rövid ideig létezik, korábban az írók foglalkozás szerint főleg papok és tanárok voltak, hiszen ez az állapot biztosította a társadalmilag megkövetelt stúdiumot Az utóbbi időkben az írók általában újságírók és kiadói szerkesztők.
A kisebbség szokás szerint hajlamos a szociális védelmi mechanizmusok kialakítására, ezeken keresztül kötődnek az egyes személyek a társadalomhoz. Erdély szemléletes példája ennek. Hátránya az, hogy az ilyen társadalomban igen erős a társadalmi kontroll, amely nemcsak szélsőségességekre ad alkalmat, hanem leköti a kreatív energiákat is. Menschendörfer csak egyetlen példa a sok közül: tíz évig egyetlen sort sem írt le, mialatt közérdekű munkát végzett.
A romániai német irodalom kisvárosi, sőt falusi talajból nőtt ki, a városi életformákat legjobb esetben kívülről hozta be, elbizonytalanítva a felkészületlen befogadókat. Ezzel magyarázhatók a befogadási folyamat disszonáns jelenségei.
1. 5. Etnopolitikai tényező: Azok a kisebbségek, amelyeknek nem adatik meg a kiváltságos vagy a demokratikus nagyvonalúsággal biztosított társadalmi lét, fennmaradásukért küzdenek, és hajlamosak arra, hogy mindent a kollektív túlélés szolgálatába állítsanak. Az irodalom, bekapcsolódva a megmaradásért folytatott küzdelembe, a didaktika, a pragmatizmus, a konzervativizmus, a történelmi tények és az egocentrikus kinyilatkoztatások hibájába esik. A jámbor szándék gyakran rontja a művészi hitelt, de innen eredeztethetők az irodalom nemzeti túlkapásai (gondoljunk csak Zillichre), vagy a befogadási folyamatban jelentkező torzulások is. Amikor Herta Müller a Das schwäbische Bad (Sváb fürdő) című írásában népcsoportjának visszásságait mutatta meg, népharagot szított, bár ez is csak egy kisebbségi irodalomban képzelhető el.
1. 6. Etnológiai tényező: A kisebbségi irodalmaknak van kapcsolatuk az anyaországi irodalommal, amelynek szokásaiban inkább megragadható a specifikum, a humusz. Mindez nemcsak időre és formára vonatkozik, amelyet népszerűségre törekvő politikával tudatosan ki is forgathatnak a „honiság” szolgálatába állítva. Franz Hodjak Erdélyi elégiáit szeretettel fogadták itthon, ez bátorította a költőt, hogy sorozattá tegye. De figyelnünk kellene talán össznémet visszhangjára is, mert a kisebbségi sajátosságok értékein túl mindenekelőtt a külföldi fogadtatás a döntő.
Csejka megfogalmazásában a romániai német író „nem a romániai német társadalmi formát, hanem Románia társadalmát” ábrázolja (Neue Literatur, 1973/8. 27. l.). Mindez helyesnek is mondható, de Csejka ezt úgy értelmezi, hogy a szerző nem követhet semmilyen egyéni érdeket. Az az irodalom, amely így jár el, teljesen hamis, ezért nem is érthetünk egyet vele, sőt maguk az irodalmi tények is ellentmondanak ennek. A kisebbségi irodalomnak az „önállósága”, amelyről éppen Csejka beszél (Neuer Weg, 1971. márc. 20), annyiban „realitás és esély”, amennyiben a produkcióban és a recepcióban arra a területre összpontosít, amelyet sem a német, sem a román irodalom nem észlel egészében. És ez a román társadalom sajátosan német része.
Amennyiben az irodalom élettényekben mélyül el, és a szerző–olvasó párbeszédben a kollektív önazonosulás valamely formáját mutatja fel, nem kerülheti meg az etnológiai nüanszokat. Tudatosan elzárkózhat a tematikus sajátosságoktól, a kisebbségi irodalom implicite mégis beviszi sajátos problémafelfogását és különös megjelenítési mintáját 1982-ben figyelhettük meg ezt, amikor a román kritika különös meglepetésként üdvözölte a romániai német líra egyik legnagyobb válogatását, a Vînt potrivit pînă la tare című kötetet.
1. 7. Művelődéstörténeti tényező: A kisebbségi irodalmak etnikai sajátossága nem egyedül a nyelv terméke, hanem művelődéstörténeti tényezőké is. Ezek végeredményben a nyelvben gyökereznek, de kialakítanak egy meghatározó egyéni dinamikát is. Mielőtt a romániai német író írni kezdene, német könyveket olvas, és átesik egy képzési folyamaton, amely normális esetben nemcsak német nyelvű, de közvetíthetett német művelődés- és irodalomtörténetet is. A második világháborúig szokás volt tanulmányútra járni Németországba.
Kézművesek vándorlása, vásári és kereskedelmi utak, pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok a művelődésen túl évszázadokon át Erdély, illetve a Bánát és Németország között olyan kötődéseket alakítottak ki, amelyeknek a hatásai megfigyelhetők az anyagi és a szellemi kultúrában, valamint a mentalitás- és viselkedésbeli sémákban. A házépítést és a gazdálkodást, az eszközöket és az ételeket, az öltözetet és a szokásokat, a vallási és felekezeti javakat, a dalokat és a történeteket, a társadalmi szervezeteket és csoportkapcsolatokat stb. az említett tényezők határozzák meg, döntő módon befolyásolva az irodalmi termelést és fogyasztást, lehetővé téve, hogy a romániai német irodalom ne legyen egyszerűen német nyelvű románirodalom. Ez a sajátos művelődéstörténeti talaj a termelési, elosztási és befogadási mechanizmusok többé vagy kevésbé állandósult irodalmi metabolizmusával együtt a kisebbségi irodalomnak olyan jelleget kölcsönöz, amely megkülönbözteti minden alkalmi és esetleges nyelvi szórványprodukciótól.
2. Történelmi identitáskeresés:
Sajátos kontúrjai ellenére a kisebbségi irodalom, bár több irányú meghatározottsága is van, ha természetes közegben kifejlődött irodalmakkal kerül kapcsolatba, bizonytalanságba és kisebbrendűségi komplexusba süllyed. Ennek az irodalomnak az identitásválságát a történelem változó tényezői, eseményei és sajátos opciói vetítik előre és idézik elő.
2. 1. Ez a krízis Erdélyben irodalomtörténeti ténnyé válik, mihelyt az irodalom helyét a nemzetek „szellemi közegében” (W. Kraus) határozzák meg. A latin nyelvű humanista irodalom kulturális egyetemességétől távol állott ez a fajta válság. Formákat, témákat és szemléleteket vallott magáénak, és ezeknek helyi vonások hozzáadásával ősi kifejezést kölcsönzött. Volt, aki már akkor megérezte az ellentmondást, és a kialakulóban levő identitásválságra figyelmeztetett: Honterus Erdélyről szóló egyik leírásában a distichonokat nem lehet aktualizáló szándék nélkül olvasni: „Ich war der deutschen Erde ein durchaus nicht wenig gepflegter Teil, solang das Geschick und ein Gott mich noch trug, Aper seitdem ich den Rauch an Sehnsucht nach reicherem Leben Fürchtete, leide ich nun stärkerer Flamme Beschwer, Und so werde ich, blind verstrauend, in Stiche gelassen, Von unendlichem Leid lange Zeit schon bedrückt. Nunmehr, o Freund, wenn dir auch den Beginn günstigen Fahrwind Zu verheissen noch scheint, fürchte das Ende doch stets!”
Az erdélyi felvilágosodás programszerű nyilatkozatában (Siebenbürgische Quartalschrift, 1790/1, 1–27) Honterus okkal panaszkodik „az elmés és ízléses művek” hiányára, sajátos világpolgári szellemben gondolkodik: egyrészt előnyösnek ítéli a német és az osztrák hatást „az elme és az ízlés pallérozásában”, másrészt kiváltságosnak tekinti Erdély több nemzetiségű kultúráját. A több nemzetiségű kultúra feltételeként és garanciájaként nyomatékosan hangsúlyozzák a tolerancia elvét, egyszerre támogatják a provinciához és a nagyvilághoz való kötődést.
2. 2. Majdnem két évszázadig az osztrák állam, további ötven évig pedig a kettős monarchia jelenti az erdélyi szász irodalom számára a politikai keretet. Az erdélyi német nyelvet az irodalmi nyelv délnémet-osztrák változata befolyásolja, bár ez a téma még kellő kutatásokra vár. Ennek ellenére az erdélyi német irodalomnak sohasem volt osztrák identitása. Az okok a politikában keresendők, és egyidősek a jozefinista reformokkal. A német hivatali nyelv bevezetése felrúgta az amúgy is kényes és hiányos etnikai konszenzust, a közigazgatási reform nem jelentette a rendi „szász nemzet” megszűnését, hanem valójában a szász érdekeket szolgáltatta ki a magyar nemesség javára. Majdnem hasonló a helyzet a forradalom utáni neoabszolutizmus korában: a nyelvi harcok idején Ausztria cserbenhagyta a szászokat, a kiegyezéskor pedig egyenesen elárulta őket. A szászok azzal „büntették meg” a Monarchiát, hogy lemondtak mindenféle osztrák identitásukról.
2. 3. Az 1856-os esztendőben Josef Haltrich mesegyűjteményének önazonossági szempontból sokatmondó címet adott Deutsche Volksmärchen aus dem Sachsenlande in Siebenbürgen (Az erdélyi szász vidékek német népmeséi). Az elnevezés mögött két teljesen új identitásbeli opció áll: a szász és a német. Az ok a 48-as forradalomban keresendő, amikor a szászok és a románok autonómiával válaszoltak a kicsikart egyesülési határozatra. A korona által először bátorított, később elvetett szász elképzelések a trónhoz hű „szász grófságról” földrajzi és demográfiai okokból gyakorlatilag megvalósíthatatlanoknak tűntek, de „Szászország” szelleme a terminus betiltása után (1850. márc. 21.) is hatott.**
Ezeket a hatásokat támogatta egy másik szemléletbeli változás: miközben a régi „rendi nemzet” fogalma minden alapját elveszítette, a szászok helyette saját népfogalmat honosítsak meg, „Szászország” és „szász nép” lettek a sajátos fogalomnak pillérei, lényegesen másabb tartalommal, mint a korábbi erdélyi identitás. Mindezzel lényegében egy etnikai és területi autonómián alapuló erdélyi föderalizmusra gondoltak. Ennek megfelelően választották ki és használták fel a példaképeket a kortárs irodalomban, így a vidéki realizmustól a kultúrtörténeten át a tájnyelvi költészetig gazdag erdélyi irodalom fejlődött ki, amely végeredményben szász olvasóközönségnek íródott, és mindenféle kölcsönzések ellenére önálló szász etnikai és irodalmi identitást alakított ki.
2. 4. Az 1848-as viharos országgyűlésen a szász képviselők először beszéltek német irodalmi nyelven. A Liederbuch der Siebenbürger Deut-schen (Erdélyi németek daloskönyve) című 1847-es kiadványban pedig a német nemzeti tónus olyan erős, hogy már-már bántó. Ennek a nyelvi csatának az atmoszférájában alakult ki a dualizmusban megerősödött német identitástudat. Mindez láthatóan a magyar nemzetiségi politika visszahúzó funkcióit ellensúlyozza, és hatását egészen napjainkig érezteti.
A német identitáskeresésnek ezeket az általánosságait kettős aspektusában is vonatkoztathatjuk az irodalomra: először is nem beszélhetünk állampolitikai, 1940-ig pedig politikai nemzettudatról, inkább csak kulturálisról. Az irodalom számára a kisebbségi lét garanciája többé nem politikai jellegű, hanem a kulturális tevékenységhez kötődik. Menschendörfer ezt többször is kifejtette. Másodszor el kell ismernünk, hogy a német kultúrához való tartozás magába foglal egy erdélyi öntudatot is. Amikor Albert, Teutsch, Menschendörfer a német kultúrkörhöz való tartozását kereste, szászként tette azt, vagyis az irodalom tájjellege alapján. A „szülőföldhöz való kötődés” fogalmát 1909-ben Adolf Schullerus használta először egy grazi előadásában, ezt vitte át Richard Csaki az irodalomra is, és ezáltal a művészet olyan szintetikus fogalmává vált, amelyet egyszerre határoz meg táji jellege és európaisága.
2. 5. Az első világháború utáni határátrendezések következményeként egyrészt osztódnak (pl. a Bánát), másrészt egyesülnek (pl. Nagy-Románia) a tájegységek. Románia Bukovinát és Besszarábiát megkapva, újonnan vetette fel az identitás kérdését. Az erre adott válaszokban uralkodó jellegű a nagyobb beilleszkedési keret utáni vágy. Az 1919 óta meglévő „keleti ország” (Ostland) programszerű feladatának tekintette a Nagy-Románia német népcsoportjai közötti erős szellemi és közösségi kapcsolat megteremtését. Erre az új egységre többfelől is törekedtek, és O. W. Cisek ennek a tudatnak a megerősítésére 1920-ban az azóta már mások által is elsajátított „keleti német irodalom” elnevezést vezette be, tette mindezt abban a korban, amikor Hermann Rüdiger egyik grazi előadásában a „dunai svábok” gyűjtőfogalmat vitte be a köztudatba.
Nagyrománia területén valójában az említett időben alakult ki a német provinciális irodalom egységtudata, Cisek kifejezése egyértelműbben érzékelteti a kortárs viszonyulást: az erdélyi szászok elméletileg „keleti” sajátosságnak tekintették önmagukat, gyakorlatilag viszont sohasem akartak szorosan a német irodalomhoz tartozni: „Egy szász író nem egyenértékű egy némettel, sem most, sem máskor nem jelentheti ki azt, hogy innen kívülről veszi fel a versenyt a nagy német irodalommal”, fogalmazza meg a jelszót Hajek (Tagespost, 1920. dec. 29).
2. 6. Nemcsak a konzervatív provinciálisok óvnak az olyan irodalomtól, amely „semmi sajátosat” sem nyújt. Csáki első és legfontosabb törvényként fogalmazza meg a kisebbségi irodalom, valamint térbeli és nyelvbeli szomszédainak viszonyában a „kulturális értékek sajátos átszivárgásának tételét” (Ostland, II 492.1.). Az ősi értékekre való ráeszmélés tünete nagyon jellemző a húszas évekre. Jóllehet a Klingsor című folyóirat nem támogatta a provinciális szemléletet, fejlécén mégis ez állt: „erdélyi folyóirat”; negyedik évfolyamát Zillich Siebenbürgen című versével indítja el, és Menschendörfer Siebenbürgischer Elegie című költeményével zárja A román és a magyar médiákban megfogalmazott és a Klingsor által felkapott „erdélyi lelkület” a regionális sajátosságot kultúrfilozófiai alapon kísérelte meg felfogni.
Semmi esetre sincs itt szó az irodalom új provinciába zárásáról, de a „szász” identitásvágy újrafelvetéséről sem. Miután több állásfoglalás (Capesius, Zillich, Pomarlus) is készült egy nemzedékszerűen felvázolt dialektikus irodalom ügyében, szintézis-fogalmat ígérve a két világháború közötti időszakra, Karl Hoch a regionalitás síkján próbálkozik: „A fiatal nemzedéknek különleges módja van arra, hogy a sajátos kultúra értékét észrevegye. Az árnyalatokban meglátják az általános kulturális értékeket” (Klingsor, 1928, 470.1.) A regionális ilyenszerű funkciója Wittstocknál igazolható tényszerűen.
2. 7. Az 1940-es törvénnyel, amelyet a NSDAP, a romániai németek pártja egyetlen nemzet akaratkifejezésének tekintett, a kisebbség kiszolgáltatottja lett a birodalmi politikának, egészen a kényszeráttelepítésekig menően. Az önállóság gondolata nem fogalmazódhatott meg többé, sőt a regionalitás olyan végső fogalmai is, mint a „szász” és a „sváb” is, kiküszöbölődtek.
A témával kapcsolatban elmondható, hogy rendeletre alakult át az egykori kultúrnemzethez való tartozás tudata. Még bizonyításra vár az a tény, hogy mennyire járult hozzá mindehhez az irodalom és az irodalmi reflexió, eddig korlátozták a forráshoz való hozzájutást. A kisebbség ideológiai elidegenítése tény. Viszont tény az ellenállás is, amely hasonló módon megfelelő kutatást igényelne. Azért is szükség van pontos felmérésre, mert a totalitáris viszonyok között nem mindig fedi egymást a nyilvánosan hangoztatott és a titkon megfogalmazott vélemény. Nem könnyű azt vitatni, amit Klein a Literator des Deutschtums im Ausland (A külföldi németek irodalma) című 1939-es művének bevezetőjében írt: „Az irodalom a vér szerinti közösséghez a szellemi-lelki egységet adja hozzá, létrehozva a belső és a külső teljességet.” Aki tájékozott volt, és bizonyóra nem volt kevés az ilyen ember, megértette az ajánlás értelmét (Fritz Klein a német ellenálláshoz tartozott), és feltehetően, levonta belőle a komoly konzekvenciát is.
A háborús korszakra általánosan jellemző a romániai németek megbomlott identitása: a ráerőszakolt idegen népmeghatározás és az ősi önmeghatározás feszül egymásnak.
MICHAEL MARKEL
VÉGH BALÁZS fordítása
 
* Ma már ez a szám a százezret sem éri el (A szerkesztő megjegyzése.)
** Vö. a nagyon izgalmas Helmut Mehring magyarul is olvasható könyvével, a Szászországgal! (A szerkesztő megjegyzése)