DOKUMENTUM
SzĂĄz ĂŠve szĂźletett Sipos Domokos
(1892. VIII. 4. – 1927. XII. 23.)
NagyjĂĄbĂłl kĂŠt esztendeje jelent meg e sorok ĂśsszeĂĄllĂ­tĂłjĂĄnak kĂśtete SĂ­pos DomokosrĂłl¹, ĂŠs mĂĄris kiegĂŠszĂ­tĂŠsre szorul. NemhiĂĄba minősĂ­tette a kĂśnyvet csupĂĄn „érzelmes vallomĂĄs”-nak (ĂŠs nem tudomĂĄnyos munkĂĄnak) a LĂĄtĂł recenzense (1990.11. sz.).
CsupĂĄn az Ă­rĂł volt felesĂŠge, KomĂĄromi GrĂĄciĂĄna halĂĄla utĂĄn (1990) vĂĄlt lehetővĂŠ, hogy Ăśzv. ifj. Sipos DomokosnĂŠ Solty MĂĄrta szĂ­ves meghĂ­vĂĄsĂĄra ĂŠs kĂŠszsĂŠges segĂ­tsĂŠgĂŠvel a teljesnek hitt „hagyatĂŠkot” ĂĄtnĂŠzhessem. Sok mindent, amit meglĂŠvőnek hittem, nem talĂĄltam meg, viszont birtokĂĄba jutottam nĂŠhĂĄny olyan dokumentumnak, amellyel az eddigi kutatĂłk vagy nem foglalkoztak, vagy nem is (?) lĂĄttak. ifj. Sipos DomokosnĂŠ kiegĂŠszĂ­tĂŠskĂŠnt leĂ­rta a Sipos csalĂĄd lemenő ĂĄgĂĄt², az unokĂĄk, dĂŠdunokĂĄk adatait, kik mindannyian kegyelettel őrzik az Ă­rĂł emlĂŠkĂŠt, szeretettel beszĂŠlnek rĂłla.
EgyĂŠbkĂŠnt a csalĂĄdbĂłl mindenki meghalt, aki szemĂŠlyes emlĂŠkekkel gazdagĂ­thatta volna a Sipos Domokos-kĂŠpet.
I. Bölcső és koporsó
MegkĂ­sĂŠrlem bemutatni az Ă­rĂł szĂźleit. Nagy PĂĄl (ĂŠs nemcsak ő) JĂłzsef Áronhoz, Attila ĂŠdesapjĂĄhoz hasonlĂ­tja Sipos GyĂśrgy vĂĄndor kelmefestőt³, nyughatatlan vĂŠre, vĂĄndorlĂł termĂŠszete miatt. Sőt, Szentimrei Jenő ezt alĂĄhĂşzvĂĄn, azt is tudni vĂŠlte, hogy Sipos GyĂśrgy peregrinus hajlamĂĄt onnan ĂśrĂśkĂślte, hogy felmenő ĂĄgon volt valami ereiben a KĂśrĂśsi CsomĂĄk vĂŠrĂŠből. Így aztĂĄn el-eltĹąnt, majd előkerĂźlt, vagy hĂşsz ĂŠvig nem tudtak rĂłla, mert megjĂĄrta GĂśrĂśgorszĂĄgot, Galacon a zsidĂł temető gondozĂłja volt, TĂśrĂśkorszĂĄgba kĂŠszĂźlt, aztĂĄn tĂśbbĂŠ nem adott hĂ­rt magĂĄrĂłl.⁴
Ennyit tudtak Sipos Györgyről a Sipos Domokos-kutatók, ezt vettem át tőlük magam is. Egyébként az igaz, hogy József Áron és Sipos György nyughatatlan, egy helyben ülni nem tudó természete hasonlított egymáshoz. Csakhogy özv. ifj. Sipos Domokosné megmutatta az író keresztlevelét! Kiderült, hogy valami másban még inkább hasonlított egymáshoz nem a két apa, hanem a két fiú: Attila és Domokos: eredetükben!
JĂłzsef Attila A DunĂĄnĂĄl cĂ­mĹą versĂŠben Ă­rta:
AnyĂĄm kĂşn volt, az apĂĄm fĂŠlig szĂŠkely,
 fĂŠlig romĂĄn, vagy tĂĄn egĂŠszen az.
AnyĂĄm szĂĄjĂĄbĂłl ĂŠdes volt az ĂŠtel,
ApĂĄm szĂĄjĂĄbĂłl szĂŠp volt az igaz.
Ezt ismertük, tudtuk. De mit ír a Sipos Domokos keresztlevele? A dicsőszentmártoni református nemes és szent eklézsia szülöttek és kereszteltek Anyakönyvéből, II. kötet 3 lap:
– Születési év, hó, nap: 1892. aug. 4.
– Keresztelési év, hó, nap: 1893. aug. 20.
– Szülött neve és neme: Domokos, fiú.
– Törvényes vagy törvénytelen: törvényes.
– Szülők neve, születési helye, vallása és polgári állása: Sipos György, Káposztás szt. Miklós, ev. ref. kelmefestő és neje Császár (Oprisor) Kata, Dicső szt. Márton, gr. kath.
– Szülők lakhelye, utca, házszám: Dicső szt. Márton.
– Keresztatyák és -anyák neve, polgári állása és lakhelye: Nagy János községi jegyző és neje Szöllősi Berta, Dicső szt. Márton.
– Szülésznő neve: özv. Molézi (?) Mihályné.
– Keresztelő pap neve: Macaveiu Jakab, gr. kath. esperes lelkész.
– Megjegyzés: Átíratott 1893. szeptember 17-én.
DĂĄtum, alĂĄĂ­rĂĄs: 1932. januĂĄr 12. AdorjĂĄni GĂĄbor reformĂĄtus lelkĂŠsz.
Tehát Sipos Domokos egyéves elmúlt, amikor görög-katolikusból reformátussá írták át, valószínűleg az éppen hazajött apja kívánságára. És az édesanya, a „bába”? Kik voltak az ő szülei? Atyja családi neve: Császár Ferenc, anyja neve: Oprisor Mária. Tehát József Attilát parafrazálva, Sipos Domokos ezt is írhatta volna: „apám székely volt, anyám félig román”...
De mit számított ez Erdélyben, a gondolat- és vallásszabadság megszentelt földjén, még a felszított magyar (és következésképpen román és más) nacionalizmusok idején is? És általában: kit bántott akkor a Petőfi– Petrovics, vagy akár az Eminescu–Eminovici-jelenség?
Erdélyben (az egykoriban), ahol magyar, román, szász, zsidó, cigány élt együtt, nem csupán egymás mellett, de sokszor közösen küzdve, a türelmesség és a megértés volt a jellemző.
Sipos Domokos magyarsĂĄgĂĄt senki sem vonhatja kĂŠtsĂŠgbe, mĂŠg ma sem, mĂŠg divatbĂłl sem.
Persze, voltak – nem kevesen a tollforgatók közül is –, akik elhagyták Erdélyt, nem tudták elviselni a kisebbségi sorsot, de voltak, akik vállalták azt, éppen mert nehéz, éppen mert meg kell vívni a harcot a túlélésért, fennmaradásért. Benedek Elek, Bánffy (Kisbán) Miklós, Sipos Domokos, Kuncz Aladár, Kós Károly – és ők voltak többen.
Kós Károly írta a Kiáltó Szóban: „Aki közülünk elmegy, az ne is kívánkozzék közénk vissza valaha, annak itt nem lesz helye soha, és jussa sem lesz annak”... És a nagy intés: „Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak.”
Sipos Domokos novellahőse (HazafelĂŠ) romĂĄn falubelije hĂ­vĂĄsĂĄra „dezertĂĄlt” a frontrĂłl, de haza! Haza, mert tudta, hogy „bele kell fogĂłznia a fĂśldbe, mely nĂŠlkĂźle mĂĄr nem az a fĂśld, ami volt” (kiemelĂŠs K. I.)⁵.
Bizony ma sokan – főleg eltávozottak – kétségbe vonják még azt a transzilvanizmust is! A hazajövőkét! A fennmaradni akarókét is. De a Metamorphosis Transilvaniae e tagadók szerint olyan fokú átváltozás lett volna, hogy belém hasított a kérdés – ha igazuk van –, egyáltalán létezik-e még az igazi Transzilvánia, a türelmesség földje? Ki kivel legyen türelmes, ki kinek a gondolatszabadságát tisztelje, miután a haláltáborokból és a deportálásból megmaradottakat jó pénzért, darabszám kiárusították! Zsidók, németek gyakorlatilag szinte nincsenek... A magyarok sokan megriadtak és menekülnek... Transzilvánia-e még a félelem, a gyanakvás földje?
LĂĄzĂĄlom ez. Csak a bizakodĂłk bĂ­rjĂĄk. Mert azĂŠrt RemĂŠnyik SĂĄndor mondott valamit az Ahogy leheten kĂ­vĂźl is, a Petrovics Ă­tĂŠlben (1935)⁶ :
És megcsapolják most a székely vért,
Minden kis cseppje drĂĄga gyĂśngyĂśt ĂŠrt
Ér kimutatják csalhatatlanul
Nagy, rettenetes vegyi tudomĂĄnnyal:
Más vér ez – nem rokon a magyarsággal.
Hát jól van, jól van – ezt is elviseljük,
Mert falra hĂĄnyt borsĂł ez is.
Ál-tudósok kezÊn jåtÊk-kavics.
Fent, a legfőbb semmitőszéken
Ül minden bíróság fölött
Ama mĂĄs nĂŠven ismert Petrovics,
Mi legfőbb bíránk minden faji perben
A vĂŠr: a semmi. A LĂŠlek: a Minden.
Aki ezt érti, az tudja, igaz magyar transzilván író volt Sipos Domokos, a Sipos György és a Császár Kata fia. És jó erdélyi hazafiak, jó romániai honpolgárok voltak román, zsidó, német barátai, kiktől soha el nem fordult. Már így kezdte Vaszi című szinte gyermekkori karcolatától, a Régi jó időkből című gimnazista kori (1908) novellájáig, ahol a gazdag leány nem a vagyonos Bágyoni Gyurit szereti, hanem apjának pakulárját, Vaszit! Felnőttkori írásaiban is mindig rokonszenvvel írt a román emberekről, a román népi életről. Talán az Oprisor vér miatt is? Nem hinném. A „kevert vérűek” inkább hallgatnak.
Ennyit a bĂślcsőről⁷.
És most a koporsóról.
Olvassuk el a Keleti Újság 1927. dec. 29-i számából a sok szempontból érdekes cikket:
 
Sipos Domokos temetĂŠse
Karácsony estéjén helyezték Dicsőszentmártonban örök nyugalomra a fiatalon elhunyt, tehetséges írót, Sipos Domokost. Ravatalára koszorút küldött az Erdélyi Szépmíves Céh és a Keleti Újság is, melynek több év óta munkatársa volt. A temetési szertartást az elhunyt kívánságához képest, jó barátja, dr. Dávid György kibédi református lelkész végezte, aki megható gyászbeszédében méltatta Sipos Domokos Istent-kereső lelkének vergődéseit és korán derékba tőrt nagy tehetségének maradandó értékű alkotásait. Az egyházi szertartás után Gyárfás Elemér szenátor mondotta az alábbi beszédet:
„A szeretet nagy ünnepének előestéjén könnyes szemmel állunk az erdélyi magyar kultúra egyik nagy tehetségű harcosának koporsójánál. Éppen húsz éve annak, hogy Sipos Domokos, a nagyenyedi Bethlenkollégium tanulója beküldötte első írását nekem, a Kisküküllő című hetilapunk akkori szerkesztőjének, s későbbi együttműködésünk éveiben sokszor emlegette azt a meleg hangú szerkesztői üzenetet, melyet első írásaiban is felcsillámló tehetsége belőlem akkor kiváltott. Tíz éve annak, hogy vármegyénk közéletében egymás mellé sodort a sors. E tíz év alatt küzdöttünk és dolgoztunk együtt és vállvetve. Rövid ideig szemben is állottunk egymással, mint elvi ellenfelek, de kisebbségi sorsunk nagy kérdésében mindig megtaláltuk egymás baráti kezét!
Nehéz, küzdelmes volt az út, melyen Sipos Domokos, a nagyenyedi kollégium kis diákja, egyes-egyedül, csak istenadta tehetségére támaszkodva, utat tőrt magának társadalmi elfogultságokon és politikai ellentéteken keresztül az érvényesüléshez, s elérkezett oda, hogy előkelő irodalmi társaságok, az Erdélyi Szépmíves Céh s a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság megnyíltak előtte, s írásaiért a budapesti Napkelettel élükön, nemcsak Erdély, hanem Magyarország legelőkelőbb folyóiratai és lapjai is vetélkedtek. Én, aki közvetlenül végignéztem azt a Utáni harcot, azt a testet-lelket megőrlő küzdelmet, melyet Sipos Domokos folytatott az élettel, a meg nem értéssel, a közönnyel és félreértéssel, most, amikor a küzdelemre pontot tett a halál, s a gyönge test összeroskadt a nagy erőfeszítésben, könnyekkel szememben, mély fájdalommal kérem itt a koporsónál Erdély magyar kultúrájának elárvult, megtépázott, árva munkásait: Ne bántsuk soha egymást! Szeressük mindig egymást. Sohase emeljük kezünket egymás ellen ütésre, hanem mindig csak ölelésre és baráti kézfogásra. Az örökkévalóságba eltávozott szegény barátunk küzdelmes élete s harcos pályafutása buzdítson mindnyájunkat egymás szeretetére s megbecsülésére. Ezzel áldozunk legméltóbban kedves írótársunk emlékének. Sipos Domokos, kedves barátunk, az erdélyi magyar kultúrának korán letört, derék katonája, Isten veled!”
Végül Gvidó Béla unitárius esperes (a Kisküküllő megyei Magyar Párt alelnöke) búcsúzott el a vármegyei magyarság nevében Sipos Domokostól, kinek koporsóját a társadalom minden rétegéből megjelent nagyszámú gyászoló közönség kísérte ki a dicsőszentmártoni új köztemetőbe, hol saját kívánságához képest, a dicsőszentmártoni kórházban letörve és leszegényedve elhunyt gróf Kreith Béla sírja mellett ásták meg számára az örök nyugvóhelyet. A nyitott sírnál dr. Dávid György lelkész mondott rövid imát.
A kis cikkből több irodalomtörténeti és általános következtetést lehet levonni. Először is, hogy Sipos Domokos már 15 éves korában küldött cikket a Kis-Küküllőnek, melynek 1907-ben éppen Gyárfás Elemér volt a főszerkesztője. S ő felismerte a legényke tehetségét.
GyĂĄrfĂĄs ElemĂŠr MocsĂĄry Lajos ĂŠs JĂĄszi OszkĂĄr utĂĄn az egyik legtisztĂĄbb lĂĄtĂĄsĂş nemzetisĂŠgi politikus (is) volt. Az ErdĂŠlyi problĂŠmĂĄk cĂ­mĹą cikkgyĹąjtemĂŠnyĂŠben⁸ leszĂśgezte hitvallĂĄsĂĄt, miszerint az erdĂŠlyi magyarsĂĄgnak az az Istentől rendelt tĂśrtĂŠnelmi hivatĂĄsa, hogy ĂśsszekĂśtő kapocs legyen a KĂśzĂŠp-EurĂłpa tengelyĂŠben elhelyezkedett romĂĄn ĂŠs magyar nĂŠpfaj kĂśzĂśtt (im. 5. o).
Gyárfás Elemér (1884–1945) már húszéves korában azt vallotta, hogy minden magyar diáknak meg kellene tanulnia egy nemzetiségi nyelvet, „hogy jobban megértse őket” (I. m .31. o). „Két szegény kis népfaj Európa kellős közepén. Két árva, elhagyott gyermek, ezer ellensége közepette... (...) Ha tapogatózva is, de meg kell találnunk egymás kezét, hogy együtt erősebbek lehessünk.” (im 88. o.)
Nem vitás, hogy a magyarság hídszerepének vállalásában Sipos Domokos Gyárfás Elemér követője volt. Hogy ebben ma sokan nem hisznek? Az akkor volt. Ma legalábbis furcsa kétségbe vonni akkori igazukat.
Viszont az sem vitĂĄs, hogy – bĂĄr Sipos GyĂĄrfĂĄsnak ĂşgyszĂłlvĂĄn alkalmazottja volt – vitĂĄztak, nem mindenben ĂŠrtettek egyet. Sipos Domokos nĂŠha mĂŠg egy-egy GyĂĄrfĂĄs-interjĂş vĂŠgĂŠn is odaszĂşrt főnĂśkĂŠnek. S ne felejtsĂźk el, hogy 1924–1927 kĂśzĂśtt Sipos Domokos a Keleti ÚjsĂĄg alkalmazott munkatĂĄrsa volt, tehĂĄt orszĂĄgos jelentősĂŠgĹą ĂşjsĂĄgĂ­rĂł. Hogyan is ĂŠrthettek volna mindenben egyet a szegĂŠny kisember a banktőkĂŠssel ĂŠs fĂśldbirtokossal? GyĂĄrfĂĄs a gazdasĂĄgi felemelkedĂŠst tartotta az elsőrendĹą feladatnak (amiben igaza volt), Sipos viszont az irodalmi ĂŠs mĹąvĂŠszeti termĂŠkenysĂŠget (amiben viszont neki volt igaza). GyĂĄrfĂĄs hitbuzgĂł katolikus volt, Sipos Enyed nevelte protestĂĄns⁹.
De ugyanakkor megfigyelhettĂźk, hogy temetĂŠse az Ăśkumenizmus gyĂśnyĂśrĹą pĂŠldĂĄja volt 1927 karĂĄcsonyĂĄn: a reformĂĄtus lelkĂŠsz, a katolikus szenĂĄtor ĂŠs az unitĂĄrius esperes bĂşcsĂşztatta!
Még egyet. Eddig úgy tudtuk és írtuk, hogy Sipos Domokos a szegények temetőjébe kívánta temettetni magát. Az egyik feltevés szerint, hogy ne legyen a grófok temetőjében, a másik szerint pedig, hogy onnan fentről, a dombtetőről, egy kilométerre a városi temetőtől „szebb a kilátás”. (!)
Most mĂĄr tudjuk, hogy ĂŠppen egy grĂłf mellĂŠ kĂŠrte magĂĄt. Kreith BĂŠla mellĂŠ, aki az 1848-as ereklye-mĂşzeumot alapĂ­totta, majd megtĂŠbolyodva, előbb a lipĂłtmezői, majd a dicsőszentmĂĄrtoni elmegyĂłgyintĂŠzetbe kerĂźlt. Sipos Domokos ezzel a gesztusĂĄval is azt kĂśvetelte, hogy ĂĄllĂ­tsanak sĂ­remlĂŠket a mĂşzeumalapĂ­tĂłnak. GyĹąjtĂŠst is indĂ­tott a Keleti ÚjsĂĄg szerkesztősĂŠge cĂ­mĂŠre¹⁰.
Csupán az igazság kedvéért megjegyzem, hogy a „szeressük egymást” hirdetője, Gyárfás Elemér semmivel sem segítette az özvegyét és kisfiát, s így azok a legnagyobb nyomorba kerültek Úgyhogy a 69 éves Benedek Elek szervezett segélyakciót az adósságok kifizetésére, a kis Domokos taníttatására. Két esztendeig tartottak irodalmi esteket, hogy „összeszavalják és énekeljék” az özvegy és az árva számára a megélhetést Erdély valamenynyi városában, a Székelyföldtől a Szilágyságig (Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Bartalis János, Tompa László, Nyírő József, Kacsó Sándor, Ferenczy Zsizsi, ifj. Delly-Szabó Géza, György Dénes).
Az Ăśzvegy nemsokĂĄra MagyarorszĂĄgra emigrĂĄlt.
II. Az Ăźzenet
Ha valaki azt kérdezné, melyik minőségében volt nagyobb Sipos Domokos – alig két tucatnyi versével a költő? egy kötetbe összefogható novellájával, regénytöredékével a szépprózaíró? vagy párszáz cikkével az országos jelentőségű újságíró? –, azt válaszolnám: nagy tehetség volt mind a három területen. Kár, hogy most már összegyűjtött publicisztikai anyagának kiadására sem itt, sem másutt nem vállalkoznak!
Újságíróként több volt, mint csupán Gyárfás-tanítvány.
Elsősorban a kĂŠt rĂŠszben megjelent ErdĂŠly mai arca cĂ­mĹą tanulmĂĄnyĂĄra hivatkoznĂŠk.¹¹ LeszĂśgezi, hogy csak az irodalom ĂŠs a tĂśrtĂŠnelem tĂźkrĂŠben mutatkozik meg ErdĂŠly arca. A tĂźkrĂśt az Ă­rĂł tartja az emberek elĂŠ, s e kĂŠpre Ăźgyelni kell, mert „az ĂĄtfestĂŠs oly nagymĂŠrtĂŠkben folyik, ĂŠs oly gyorsan halad, hogy a rĂŠgi ErdĂŠly arcĂĄt mĂĄr alig lehet lĂĄtni, a ma kĂŠpe pedig elmosĂłdott, ĂŠs nem sok jĂłval biztat a jĂśvőre nĂŠzve” (...) „EzĂŠrt kell ismernĂźnk a magunk helyzetĂŠt. Életerős nĂŠpek sajĂĄt erkĂślcsi ĂŠs szellemi tartalĂŠkaibĂłl merĂ­tik azt az erőt, mely a legnagyobb vĂĄlsĂĄgokon is ĂĄtsegĂ­ti őket. Hiszem, hogy az erdĂŠlyi magyarsĂĄg rendelkezik ezekkel a szellemi ĂŠs erkĂślcsi tartalĂŠkokkal.”
„Ezek a szellemi és erkölcsi erők abból a természet- és sorsadta helyzetből fakadtak, mely az Erdély földjén lakó magyarságot arra rendelte, hogy kiegyenlítő szerepet töltsön be Kelet és Nyugat földje között, s amint ez a föld híd Kelet és Nyugat földje között, úgy legyen híd a rajta lakó nép Kelet és Nyugat lelke között.” (Így értette Sipos a hídszerepet, amin ma egyes innen kisomfordáltak gúnyolódnak. Elmentek? Joguk volt hozzá! De ne oktatgassák bölcsen azokat, akik állják a sarat!)
És Sipos Domokos azt hangsúlyozta, szerintem ma különösen érvényesen, hogy: „Mióta oly sok szó esik Erdély szelleméről, megszoktuk, hogy éppen azok írnak és beszélnek legtöbbet Erdély hagyományos liberalizmusáról és progresszív szelleméről, akik a közelmúltban, ha nem is éppen reakciós, de mindenesetre túlzottan konzervatív felfogásukkal voltak ismeretesek.” Mutatis mutandis – ez most is így volt és van. De olvassuk tovább Sipost: „Az a baj, hogy az emberek majdnem mindenütt csak a saját szabadságukat (kiemelés K. I.) szeretik, a másokét azonban semmibe se akarják venni.” (...) „Vajon kivétel ez alól Erdély? Azt hiszem – igen.”
Szeretném, ha mai politikusaink figyelmesen olvasnák a következő sorokat:
„Az egyes korok eszmeáramlatai az ő (Erdély) lelkén is átszüremkedtek, s ott hagyták nyomukat rajta. A tordai országgyűlésre, mely a vallásszabadságot kimondta, örök árnyékot vet Dávid Ferenc fogsága s a Péchi Simon sorsa, s egy másik tordai gyűlésre, melyen 1438-ban a három nemzet unióját megerősítették, a román nemzet kirekesztettsége, ami a Hóra–Closca lázadást s 1849 üszkeit hozta ránk.” (Itt Sipos a középkori nemzetfogalomra gondol, s nem a maira /K. I./) „Az árnyék megvan, de elnem boríthatja soha annak fényességét, hogy először ezen a földön kodifikálták a lelkiismeret szabadságát, s egymással, különböző nyelvű és szokású emberek Svájcon kívül csak itt tudtak szoros közösségben s mégis elkülönítve (kiemelés K. I.), egymás mellett teljes életformájukat kiélni.” (...)
„Mert, bizony meg kellene érteni, ma is, hogy az ember életének csak talaja a föld, a levegője azonban a nyelv és a kultúra.”
Ma is igaz, hogy „liberalizmusunk” nemcsak a megszorult ember alkalmi ruhája. És Sipos másik figyelmeztetése is igaz ma is: „Meg kell mutatnunk, hogy nacionalisták vagyunk, akik a magunkéból egy hajszálnyit sem engedünk, de más nációnak ugyanilyen szándékát tiszteletben tartjuk.” „Meg kell mutatnunk, hogy lelkünkben van hely minden új gondolat számára, anélkül, hogy az emberség templomának közös kincseiből valamit is összerombolni akarnánk.”
Rengeteget idĂŠzhetnĂŠk Sipos Domokos ma is meggondolkoztatĂł cikkeiből. Egyet, amelyet politikai vĂŠgrendeletĂŠnek tekinthetĂźnk, s amelyre sokan ĂŠs sokszor hivatkoztunk, most szeretnĂŠm – vĂŠgre – teljes egĂŠszĂŠben ĂĄtnyĂşjtani az olvasĂłnak. CĂ­me: Új esztendő.¹² HalĂĄla ĂŠvĂŠben kĂśzĂślte mĂĄsodjĂĄra.
„Az örökkévaló, végtelen idő beláthatatlanságába megint elmerült egy esztendő. Semmi a mindenség életében, de tényező a véges emberi életnek néha évnyi időre fogott létezésében, örömöket és bánatokat hozó, megnyugvást és izgalmakat szülő, feledésre és emlékezésre, eredményes munkára és nagy mulasztásokra alkalmas idő: egy év.
Tegnap végződött, s ma kezdődik. Az időben, a mindenségben semmi sem jelzi egyiknek halálát, másiknak születését, csak az emberi akarat, mely véges értelmének elfogadható rendszert visz a megmagyarázhatatlan mindenségbe, s jelzőoszlopot állít az esztendők mesgyéjére.
Mint vándor a határnál, úgy tekint az ember is egyik szemével az elhagyott útra, másikkal a kibontakozó új tájék felé. Számot vet az elmúlt év munkájával, elkönyveli az eredményeket és sikertelenségeket, végigtapogatja testét-lelkét, és a számadó ész tükrében megvizsgálja, hogy megkoptak-e erői, vagy acélosodtak.
Míg ezt teszi, már a jövőre gondol, tervek nyomulnak öntudatába, vágyak izmosodnak kívánságaiban, s kibontakozik az új esztendőbeni életének tudatos képe.
Amint az egyes ember programot csinál magának a kezdődő év határánál, bár a legegyszerűbb, talán ösztönös kívánság formájában, úgy a népek, az emberek különböző csoportjai is kollektív várakozással néznek a jövő elé.
Ez a vĂĄrakozĂĄs annĂĄl szomjasabb, minĂŠl tĂśbb ĂŠs ĂĄltalĂĄnosabb ĂłhajtĂĄs sĹąrĹąsĂśdik benne.
Lehetett-e valaha mohóbb vágg(y)al, kutatóbb szemmel néznők a népeknek az új esztendő rejtelmes távlataiba, mint most, mikor a rövid emberéletnek igen nagy részét a keserves bizonytalanság éveiben vegetálták át?
A gyermekből erős ifjú, az ifjúból férfi, a férfiből öreg ember lett ez alatt az idő alatt, melyet a történelem a világháború korszakának könyvel el. Ennek a korszaknak esztendei nyomorúságokat, kínokat, keserűségeket hoztak az emberekre, elszakítottak fiút az apától, testvért a testvértől. Ennek a nyomorúságnak lázában sínylődött esztendőkön át az egész világ, melynek egyes részei még most is delíriumban vergődnek.
A keserves korbĂłl mi, sokat szenvedett magyarok is megkaptuk rĂŠszĂźnket, tĂşlontĂşl azon a porciĂłn, amit megĂŠrdemeltĂźnk.
Egymástól elszakítva, mint különtépett ágai egy erős törzsnek, halotti dermedtségen, lázas kábuláson, önmagunkat is tépdeső vergődésen át jutottunk el a, gyógyulás felé.
Most már tisztult fejjel tudunk sorsunk felől gondolkozni, biztos szemmel tudjuk meglátni helyzetünket, melybe az események vaskényszere sodort, s midőn reménykedéssel telt töprengéssel nézünk az új évbe, már akarni is tudunk, nemcsak vágyakozni akarunk.
TisztĂĄn lĂĄtjuk, hogy milyen feladatok vĂĄrnak reĂĄnk, ĂŠs lĂĄtjuk az utakat, melyeken megvalĂłsulĂĄs felĂŠ vihetjĂźk terveinket.
Tudatos bennünk a parancsoló gondolat – élni akarunk minden körülmények között.
Erős az elhatározásunk, hogy életfeltételeinket megteremtsük magunknak, s tisztában vagyunk azokkal a keretekkel, melyek között e feltételeknek el lehet és kell helyezkedniük.
Gazdasági megmaradásunk és kulturális fejlődésünk a cél, az eszköz pedig: kisebbségi politikánk.
Az a politika, mely Erdélynek a gondolatszabadság megszentelt földjén, senki ellen nem rejt magában támadást, hanem nyílt egyenességgel csak a maga tisztességes jussát követeli. Az a politika, mely a nép lelkes öntudatából fakadva, az egész nép boldogulásáért állítja sorompóba a nemzeti energiákat. Az a politika, mely megtalálja a más népekkel való, egymás életfeltételeit nem romboló, alkotó együttélés lehetőségeit.
Azzal a biztos tudattal indulhatunk az új esztendőnek, hogy nemzeti megmaradásunk alapvető tényezői iránt kivétel nélkül mindannyiunkban él a kötelességteljesítés szükségességének gondolata, s ha valamit kívánni is akarunk, azt kell kívánnunk, hogy ez a gondolat a vezetők és a nép hősi lendületében mihamarább érjék gyümölcsös valósággal(gá?).
Az újév titokzatos méhe meglepetéseket is rejthet magában. Ne kutassuk ezeket a sejtelmes lehetőségeket, hanem tudatos erővel akarjuk a látható célokat!”
*
(Mindehhez vonja le ki-ki a magĂĄra vonatkozĂł kĂśvetkeztetĂŠseket.)
III. Egy ĂŠletmĹą morzsĂĄi
Sipos Domokos nagy ĂĄlma a regĂŠny volt. Szentjmrel Jenő mondotta: „regĂŠnyhősnek szĂźletett, bĂĄr regĂŠnyĂ­rĂł akart lenni”¹³.
Jó néhány novellája tulajdonképpen regénynek indult volna. Amit maga is regénynek nevezett, az a következő öt-hat:
1. VidĂŠki forradalom. Ebből rĂŠszletek jelentek meg a Keleti ÚjsĂĄgban.¹⁴ Erről Ă­rta Sipos Domokos, hogy mĂĄr kĂŠsz, ĂŠs Pesten keres szĂĄmĂĄra kiadĂłt. A kĂŠziratnak nyoma veszett. Csak feljegyzĂŠsek maradtak fenn rĂłla. Íme talĂĄn ezek:
A noteszben talĂĄltam egyes mondatokat, melyek RegĂŠny, vagy Forr. regĂŠny megjegyzĂŠs alatt voltak:
„Hadikölcsön. Hadd a nyavalyába, te még adsz pénzt nekik, hogy tovább tartson a háborúi”
Regény: „Erdélyben csak torz forradalmak voltak és lesznek. Lehetetlen egy népnek saját belsejében forradalom útján rendezni társadalmi, gazdasági ellentételt, mert a másik rácsap, és a maga javára használja ki harcát. Ezért Erdély mindig bizonyos társadalmi és nacionális kiegyensúlyozottság hazája lesz.”
Regény: „A kisnépek ereje abban van, ha a békesség feltétlen ápolása mellett idegent saját lelkükbe nem engednek, s mindent a maguk emlékének tartanak. Így csinálták a románok is. Mi magyarok azelőtt nem így csináltuk.”
Regény: „A zsidóknak csak egy hibájuk van, az, hogy különbek, mint mi. Legyünk szolidárisak velük szemben.”
Regény: „Az egyház (elítéli) az öngyilkosságot. A gyilkosságot, ha az háborúban történik, elnézi. Holott, ha már gyilkosságról van szó, ahhoz, hogy az ember önmagát megölje, joga van.”
Forr. regény: „Bordoson a jegyzőt megölik, agyonverik. Koporsóba teszik, keze-lába kilóg a fedél alól, s úgy, gúnymenetben végighordozzák a falun.”
Forr. regény: „A csapói útról lejövő beteg lovak.”
Forr. regény: „Irredenták a Magyarországra ment erdélyiek, kik onnan mindig Erdélybe vágynak. Az erdélyi mindig itt akar élni, akárki legyen az úr.”
2. Viharban. Egy székely leány története, melyről azt írta Sipos: nemsokára sajtó alá kerül.
3. Egy politikai szatirikus regény, melyről azt írta, hogy dolgozik rajta.
4. Szegény János (amely „készült”).
5. Bozáky Magda (melyről Szentimrei Jenő írta, hogy örömmel vette kézbe).
6. (?) Egy regĂŠny „ErdĂŠly ĂĄtalakulĂĄsĂĄnak mostani kĂŠpĂŠről”, melyről Benedek Elek azt Ă­rta, „vigyĂĄzz, nehogy elsiesd, amĂ­g teljesen ki nem forrott, s ki nem alakult egĂŠszen vilĂĄgos kĂŠpe ennek az ĂĄtalakulĂĄsnak, ne fogj hozzĂĄ.”¹⁵
Az az ĂŠrzĂŠsem, hogy hozzĂĄfogott.
A budai Sipos-lakásban őrzött füzetében egy regény teljes vázlatát sikerült lemásolni, xeroxon. Íme:
Ami nem vĂŠsz el
RegĂŠny
I.
„A mészáros családi köre, háza, üzlete.
A leírás az, hogy a m. reggel nagy tervet tár a felesége elé. Az éjjel sokat gondolkozott ezen. A háború alatt megszedte magát, házakat vett, földet, pénze van, tekintélye megnőtt. Itt az ideje, hogy ne csak mészárossággal keresse a kenyerét, hanem nagyobb spekulációba is fogjon.
Az alispĂĄn kĂśzbenjĂĄrĂĄsĂĄval megkaphat egy nagy szĂĄllĂ­tĂĄst.
Ha ez sikerĂźl, vagyonĂĄt meghĂĄromszorozhatja.
Ideális szempontjai: kedves, szép és okos fia, ki maholnap érettségit tesz, és leánya, ki már kezd nagy leánnyá nőni.
Az alispĂĄnnal sikerĂźlt is a dolog. LeĂ­rĂĄsa a megyei magyar ĂŠletnek. A kĂśnnyelmĹą, rĂśvidlĂĄtĂł, de magyar ĂŠs talpig becsĂźletes megyei hivatalnokoknak.
II.
Egy kis politika. Az általános választójog ellen foglal állást az ipartestület is. A m. mint elnök minden tekintélyét latba veti, hogy sikerüljön a munkapártnak tetsző határozat. Nagy szónoklat, radikális, szocialista részről, pacifizmus, a m. szintén kivág egy nagy beszédet, melyben hazafias szólamokkal a háborút dicsőíti. (Parasztok)
Nagy sikere van. Bankett. Itt megismerkedik egy fiatalemberrel, ki a megyei legelőkelőbb famíliából való, gentry és dúsgazdag. Elábrándozik azon, hogy ilyen férj kellene az ő leányának. Pénze van. Taníttatni fogja a leányt, hogy méltó legyen akármilyen előkelő partira. Az alispán a fiúnak célozgat a lányra, de nem komolyan, csak hogy kedveskedjék.
III.
Elhatározzák, hogy a leányt egy pesti előkelő intézetbe adják. Mielőtt elvinnék, egy bál van, hol a leány megismerkedik a gentry fiúval. Az éppen akkor összeveszett azzal a leánnyal, akinek hosszú idő óta udvarolt, s hogy azt bosszanthassa, és az előkelő famíliáját, foglalkozni kezd a mészáros leányával. De annak szépsége, szelíd jósága, határozott, komoly okossága annyira megfogja, hogy komoly érdeklődés ébred benne.
A famĂ­lia fumigĂĄlĂĄsa.
IV.
A mészáros dolgai nagyszerűen mennek, mind nagyobb és nagyobb a befolyása, tvhatósági tag lesz stb. Urak közé keveredik. Az asszony otthon ül. A mészáros előkelő összeköttetéseket szerez, nagy földbirtokokról álmodik. A gentry fiúnak, ki leánya iránt érdeklődik, apja anyagi zavarokkal küzd, merész számítással, hogy megmenti a családot és a fiút a leányának, nagy összeget kölcsönöz az előkelő úrnak. Ezek már idegenkedve, de beszélgetnek arról, hogy fiúk el kellene hogy vegye a mészáros leányt. Az nem nyilatkozik.
V.
A fiĂşt beveszik katonĂĄnak. Nagy munka indul meg, hogy a huszĂĄrokhoz kerĂźljĂśn. SikerĂźl. Oda megy az alispĂĄn fia is.
Az alispán gondjai. Nincs pénz a fényes életre. A mészáros egy nagy üzlet lebonyolításakor az asztalán feled 100.000 koronát. Az alispán hazaviszi. Egész éjjel nem alszik. Furdalások. Az ősök, a hivatalnoki becsület. Másnap visszaadja a pénzt.
VI.
A leány vakációra jön haza, megnőve, megszépülve, finoman. A gentry fiú szerelme. Vívódások, mert a leány azt hiszi, hogy csak a pénz kell. Ő is szereti a fiút, de nem vallja be.
A kĂŠt anya szerepe.
A megyei ĂŠs kisvĂĄrosi tĂĄrsasĂĄg.
VII.
A mészáros első nagy csapása, Fia elesik a harctéren. Eszébe jut, hogy miképpen szavalt a háború mellett, s Isten büntetését látja. Vívódásai, hogy mi értelme van a vagyonszerzésnek, van-e, lesz-e áldás ezen a vagyonon. De megállani nem lehet, a pénz gyűl tovább.
VIII.
1918. október. A háború vége A forradalom csak érintve – üzleti pangás. Óriási készpénzét félreteszi, tervez a jövőre.
IX.
Impériumváltozás (csak millieu). Befolyása megszűnik. Üzletet csinálni nem lehet. Megverik. Az alispán, többi úri barátai félre állítva. Aztán elveszik a földjeit. Hazahozza leányát. Nagy lépésre szánja el magát. Elmegy kérni a prefektushoz.
A vĂĄltozott szellem alapos leĂ­rĂĄsa. (Kezdve a szolgĂĄkon, dĂ­jnokokon.) KidobjĂĄk. Egy ĂźgyvĂŠd tanĂĄcsot ad. PĂŠnzt hagy a P. (prefektus) asztalĂĄn. (HohĂł, ez Ă­gy nem megy! Mennyi van itt, nekem ennyi ĂŠs ennyi kell. A borĂ­tĂłkban tĂśbb van.) HozzĂĄfog az Ăźzlethez.
X.
CsalĂĄdi ĂŠlete. FelesĂŠge, leĂĄnya, a gentry fiĂş.
A leány és a fiú szerelme. A fiú családja, látva a m. lecsúszását, tartóztatják a leánytól, de szerelmük napról napra erősebb lesz.
Az Ăźzlet lebonyolĂ­tĂĄsa.
Permisz van. Nem kap vagonokat. Valamit kitalĂĄlni, ami a maga kisszerĹąsĂŠgĂŠben (?) jellemezze a romĂĄniai Ăźzleti viszonyokat.
Mindene elvĂŠsz.
TalĂĄlkozik az alispĂĄnnal, s megĂĄllapĂ­tjĂĄk, hogy egyformĂĄn kihĂşztĂĄk a lĂĄbuk alĂłl a talajt.
XI.
A fiĂş elveszi a leĂĄnyĂĄt. (A csalĂĄdi heccek.) Pestre mennek lakni, hogy ĂşjsĂĄgĂ­rĂł lesz a fiĂş. Nevet szerez stb. Az ember borzasztĂł apĂĄthiĂĄja vegyĂ­tve a vĂĄltozott viszonyok nagy vonĂĄsĂş rajzĂĄval.
Adóhecc, rendőr stb.
XII.
A m. mĂĄr-mĂĄr ĂśngyilkossĂĄgra gondol, a spekulĂĄciĂł csupĂĄn mikor egy reggel a felesĂŠge stb.
Az Ăźzletet-et kinyitja.
BĂĄrddal a kezĂŠben mĂŠri a hĂşst.
A mestersĂŠg, ami soha el nem vĂŠsz.
Még a fiataloknak is jut valami belőle.
A munka öröme.”
Hát ennyi, amit a szerkesztői türelem feltehetően elbír. Sok ezer cédulán még rengeteg feljegyzés pihen. S az egész sajtóanyag, amely kiadásra vár.
TalĂĄn sorra kerĂźlnek 2027-ben, halĂĄlĂĄnak centenĂĄriumĂĄn. Ha ugyan akkor lesz mĂŠg valaki, aki emlĂŠkszik az erdĂŠlyi magyar irodalom egyik alapĂ­tĂłjĂĄra, Sipos Domokosra, kiről NyĂ­rő JĂłzsef Ă­rta volt: „Ha csak rĂĄgondolunk is, mĂĄr megrĂĄntja a kĂśzĂśs sors ĂśsszefĹąző kĂśtelĂŠt a jĂśvőnk, ĂŠs egy nĂŠp jĂśvője, mely mĂĄsfĂŠl ĂŠvtized Ăłta temetni rendeltetett, ĂŠs szĂŠles e fĂśldĂśn sĂłhajtja elviselhetetlen sorsĂĄban a sĂ­rba kĂśltĂśzĂśtt testvĂŠrĂźnktől tanult igĂŠt: Istenem, hol vagy?!”¹⁶
KOVÁCS ISTVÁN
 
JEGYZETEK
1. KovĂĄcs IstvĂĄn: Sipos Domokos. MonogrĂĄfia. Kriterion. Bukarest, 1990.
2. ifj.SiposDomokosnĂŠ (Solty MĂĄrta) levele KovĂĄcs IstvĂĄnhoz, Bp ,1991. dec. 13-ĂĄn.
3. Nagy Pál bevezető tanulmánya a Vajúdó idők küszöbén. 1973-as Sipos-kötethez. 7. o.
4. Szentimrei Jenő: Sipos Domokos kettétört élete. Bevezető tanulmány a Vágtat a halál c. Sipos-kötethez. Erdélyi Szépmíves Céh. Kolozsvár, 1928 7–58 Megjelent a szerző lényeges szövegmódosításaival A csoda c. Sipos-kötetben is. Áll. Irodalmi és Művészeti Kiadó, Marosvásárhely, 1958.181–201. (Idézett rész 184. o)
5. Sipos Domokos: Istenem, hol vagy?! Novellák. Kaláka kiadása. Cluj-Kolozsvár, 1922. A Hazafelé a 133– 139 oldalon, az idézet a 139. oldalon található.
6. Reményik Sándor: Összes versei. Révai, Bp., 1943. II. kötet. 507. o.
7. A csalĂĄdrĂłl.
– ifj. Sipos Domokos (II). az író fia (1920–1989) Legnagyobb sajnálatomra – közösnek mondható gyermekkorunktól eltekintve – anyagi, majd egészségi okok miatt nem találkozhattunk. Hű felesége, gyermekei, unokái, ismerősei egybehangzó véleménye szerint nagyon jó ember volt, inkább irodalomtörténésznek, mint gazdasági szakembernek való. Szép, nagy gondosan rendezett könyvtárát láttam – európai műveltségű emberre vall.
– Sipos Györgyné – Császár (Oprisor) Kata, Etelka és Domokos édesanyja házassági ajánlatot kapott Bartha István városi főszámvevőtől, akinek házvezetőnője volt. Ám Kata asszony nem vált el férjétől, aki valahol a nagyvilágban kóborolt, s a becsületes asszony még mindig hazavárta. Pedig Bartha István elvállalta, hogy a fia gyámja legyen, Domokost pénzzel is támogatta, mint enyedi diákot. Egy idő múlva kiment Orosházára, Magyarországra. Etelka lányához.
Innen, tisztázatlan körülmények között, Etelka Kunszentmiklósra költözött. Kata asszony az ötvenes évek legelején (1951–52) ifj. Sipos Domokos unokájánál volt, majd ismét Etelkához költözött. Az ottani 93 éves tiszteletes asszony megemlékezett Kata néniről, aki nagyon kemény embernek mutatkozott, tánctanárnő lányát sem segítette boldogsága megtalálásában. Talán volt szeretet benne, de az élet csapásai, magányossága megtanították, hogy ne mutassa. Etelka halála után a tassi szeretetotthonba került (nem messze Kunszentmiklóstól), ahonnan el-elment Domokos unokáját meglátogatni. 1955-ben egy kedves bácsi, akivel együtt a szeretetotthon lakója volt, megmondta Sipos Domokoséknak, hogy Császár Katalin elhunyt.
– Sipos Etelka Domokos nővére volt. Szentimrei Jenő megjegyzi róla (A csoda c. kötet utószavában 187. o.) hogy „Közben Sipos Etelka is felcseperedik szép, intelligens hajadonná. Verseket is ír. A jó öreg Kis-Küküllőben néhányat olvasni is lehet e versek közül. De Etelka sem bírja sokáig a kisváros fullasztó légkörét. Egy idő múlva mint tánctanárnő bukkan fel Orosházán, és Domokos nála vakációzik. Vele van édesanyja is. Etelka tánctanítás közben, hirtelen halt meg. 1953-ban.
– Komáromi Graciána az író volt felesége, özvegyen maradván férjhez ment Lesenczey Istvánhoz, aki 1944 decemberében öngyilkos lett, majd Bóna Istvánhoz, aki 1975-ben halt meg. Komáromi Graciána, sajnos, Sipos Domokos utasítására: „ezt is égesse el, Gráci”, rengeteg kéziratot tűzbe vetett, talán kész regényét is (Vidéki forradalom). Szentimrei Jenő A halál után című cikkében, mely az Ellenzék mellékletében jelent meg, sajnálattal írja, hogy Gráci néni sok mindent elégedett, s arra emlékszik, hogy legfelül A vidék volt (Ez egyébként szerencsére megjelent volt a Keleti Újságban az 1926. jan. 6., 7, 10.-i számban és kötetben is; Kovács István: Sipos Domokos c. könyvében. Kriterion. Bukarest, 1990 183–192. o.) Részét képezi a Bozóky Magda c. kisregénynek, melynek 47 oldalas gépelt példánya Szentimrei Jenő örömére, megvolt. Sajnos, nekem nem sikerült megtalálnom, nincs a „hagyatékban”.
KomĂĄromi GraciĂĄna. aki 1900. V. 2-ĂĄn szĂźletett, 1990 X. 5.-ĂŠn hunyt el DunaĂşjvĂĄrosban.
– Id. Komáromi András, ny. villanyszerelő mester, nekem jóbarátom a Sipos Domokos-emlékek hűséges gyűjtője, ki engem könyvecském megírására felkért, és biztatott, 1983. október 22-én hunyt el Marosvásárhelyen. Ő volt Sipos Domokos legkisebb sógora, Graciána öccse.
Sipos Domokos unokái híven őrzik az író emlékét. Négyen vannak: Márta (házi nevén Zsófi). Domokos(III)(házi nevén Dani), Dorottya és Júlia, Domokos III. fia. Domokos (IV) most 20 éves forma, s ez a dédunoka verselget, dolgozatot írt Sipos Domokosról.
8. Gyárfás Elemér: Erdélyi problémák. (Kiadja az Erdélyi Irodalmi Társaság; Nyomatott az Erzsébet Könyvnyomda Rt-nél, Dicsőszentmárton. 1923.) Az 1903–1923 között írott politikai cikkeit tartalmazza.
9. Gyárfás Elemér: Egyenes úton. Hitéleti cikkek, 1901–1926. Nyomatott az Erzsébet Könyvnyomdában, Dicsőszentmárton, 1926.
10. Sipos Domokos: Az 1848-as ereklyemúzeumtól a dicsőszentmártoni elmegyógyászatig. Utazás egy besüppedt sírdomb körűl. Állítsunk síremléket gr. Kreith Bélának. (Keleti Újság, 1926. szeptember 2.)
11 Sipos Domokos: Erdély mai arca Keleti Újság, 1926. III. 4–5.
12. Sipos Domokos: Új esztendő Kis-Küküllö. 1922 jan. 1 és Keleti Újság. 1927. jan. 2. A két szöveg között pár apró különbség van. Pl. 1922-ben „állítja sorompóba bajnokait”, az 1927-esben: „állítja sorompóba a nemzeti energiákat”...
13.Szentimrei Jenő: A bába fia. Korunk, 1928 III évf.. 1. sz. 66, 67. o.
14.Sipos Domokos: Gátszakadás. Keleti Újság. 1925. 1., 4., 6., 8., 10., 11., 12. sz.
15. Benedek Elek irodalmi levelezĂŠse. Szerk. SzabĂł Zsolt, I. kĂśt., 30. o., Kriterion, Bukarest, 1979.
16. Nyírő József: Sipos Domokos meghalt. Keleti Újság, 1927. dec. 29.

Sipos Domokos regĂŠnyvĂĄzlata (kĂŠzirat)