Kiss Jenő
Ami él
Nagy adomány, hogy írni még tudok,
mivel foglalnám másként el magam?
A sakktáblán leálltak a futók,
s a hegedűm már régen hangtalan.
Csak ti maradtatok meg énnekem,
csupán ti: papír s könnyű ceruza –
a vers, mi él, a vers, az énekem,
a többi mind csak elszálló duma.
1991. július 16.
A szenvedő világ
Hol ez, hol az,
de valamimnek mindig fájni kell.
Tegnap a bal kezem,
ma meg a lábam –
csak fájva, fájva élhetünk
e szenvedő világban?
Úgy látszik, hogy csak így.
Öreg vagyok már, s öreg a világ.
Szenvednek csillagok, napok,
az égen mind több a sötét folt,
a Nap testén mind több a láng.
Hegyek duzzadnak úgy, akár
a testemen a tág erek,
jó, hogy nem törnek ki, miként
itt és amott a kráterek!
Nos hát, ha fáj hol ez, hol az,
ne siránkozzam, hisz nagyobb
körül a mindenség baja,
nagyobb és rémületesebb –
bár a halálhoz épp elég,
bár a halálhoz épp elég
egy alig észlelt pici seb.
1991. július 17.