Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 1993. március, IV. évfolyam, 3. szám »
Ferenczes István
Karácsonyi félszonettek
1.
Karácsonykor születtem. Hullt a hó,
mikor semmibe sikoltott anyám...
Az erdők alatt kóbor eb csaholt,
vonított: nem volt sehol a hazám...
Nevemet hozta, nyílt a kiskapu.
Szent István jött, de ő sem tudta már,
király volt-e avagy a vértanú...
2.
Mikor születtem, leszakadt a tornác.
Tetves csordapásztor bocskori rongya
mögé fagyott s pusztult birka-akolba
szögesdróttal elfércelten az ország –
hol nincs már remény áldott, tiszta hóra,
melyre hazának a vérem omolna,
ki rímelne a halálra s a jóra...
3.
Mikor születtem, vért köpött az Úr:
csillagot a hazátlan táj fölé,
hol az őrangyal hollónak tanult,
hullát mosdatott az anyák ölén.
Karácsony volt. Anyám csodára várt.
A fiú végül mégis porba hullt.
Mint földrengés előtt a tűzmadár.
4.
Karácsonykor születtem. Havazott.
Anyám lázban játszotta Máriát.
Apám ács volt. Félte a csillagot –
Vállapján hozta a három király.
Dávájt köszöntek. Sztálin orgonált.
Jászoltűz füstje vont fölém gloire-t.
Hamuba írták széphistóriám –