Gál Éva Emese
Álom a szülőváros alatt
Örvény remegteti az ablakom.
Fölmorajlik egy kis tengernyi város,
hullámait nagy hullámtörő csöndek
idomítják a boldog éjszakához.
Mind mélyebbre sodor a tartalom.
A mindenség alatt már nincs igézet:
hajótlan idők roncsai között
búvárkodik a szakállas enyészet,
és nem tudni, mi mikor süllyed el!
A kanálisok csillagrendszerében
szerelmet vall magának a salak,
megülepszik egy galaxis-fenéken,
s közben a felszín Istennel perel,
hányja-veti a teremtés csodáit,
habjaira tűzi a glóriát,
de egek tükörképével nem ámít,
mert örvénylik és hullámzik a tér!
Halak, madarak gerincet cserélnek,
a körforgásból kipörgő napok
ritmusára megtébolyul az ének,
s a döbbenet egy jajban összefér
 
a búvárkodó lelkiismerettel.
A hit, a tett, a szó alámerül
ott, ahol kegyetlen örvény az ember,
s vonz magába, mint a naprobbanás!
Hullámharangokat kondít a város.
Menekül tőlünk a pontos idő,
visz mindent, ami minket meghatároz,
és nem sodor tovább már semmi más.
Özön
A szakadék tátong, szakadatlan tátog,
torkából nagy szomjak tengere szivárog,
nyelve, mint a lángok, vakít, tüzel, éget,
perzsel, bűvöl, elnyel
minden messzeséget.
Ugyan mit reméljek?
Olthatja özönvíz ki azt, ami éghet,
így is, úgy is véglet jelenti a véget.
Tákoljuk a végzet árját, áriáját
keresztbe és kasul
szelő Noé-bárkát
az Utópiáig,
ami a hitünkkel délibábot játszik,
és a szennyözönből immár ki se látszik?
Mondd, mi vár a földre, mondd, mi vár az égre,
ha az értelemnek
nincs többé esélye?
Avagy mást hazudjak?
A porhanyós szóban vakond elmék túrnak.
Alagutat túrni bölcsen megtanultak
ó, a boldog költők! Senki meg ne lássa,
hogy omlik magára
rímek mennyországa!
 
Tövis
Őrülj meg, hiszen talpalattnyi föld vagy,
és sírját mélyíti benned a szó!
Őrülj meg, mert a mélyben gyökér rothad,
s a lomb fölötte csak illúzió!
Őrülj meg már! Nincs mihez józanodnod,
itt az alma is részegen terem,
töviseikbe szédülnek a bokrok,
és kútba hull a szomjas értelem.
A sóhajok az égen lecsapódnak,
az óceánok medre könnygödör,
hitek, bálványok pórázon csaholnak,
és arcodba törik minden tükör!
Láthatod: itt jövőt nem teremt semmi!
Őrülten könnyebb lenne elviselni!