KIS LÍRAI ANTOLÓGIA
Egy bűbájos költő
..... mielőtt valaki félreértené a jelzőt, a szót régi, varázslatos értelmében használom, így boszorkányt is jelentett. Ki tudja, lehet, mégiscsak boszorkány lehetett a költő valamelyik őse?
..... van Kormos István verseiben különben is valami túlzóan, szikrázóan csodaszerű; mintha kaleidoszkópba néznénk, avagy szerelmünk szemébe sokáig, napsütésben, közelről. Színes, eleven világ ez, szürrealista és impresszionista festményeket, déltengeri, mediterrán tájakat, májusi, múltba süllyedő majálisokat, sodró vásári komédiákat idéz... Mindez, kétségtelen, valami esztelen reménnyel tölti el az olvasót, még akkor is, ha a versek rendszerint ellentmondanak ennek a reménynek, akkor, amikor az ember egzisztenciális magáramaradottságát, örök árvaságát, pőre kiszolgáltatottságát panaszolják, amikor az elveszített gyermekkor édenéről, a magánmitológiában félistenként uralkodó nagymamáról vagy az eltűnő, ismét előjövő, incselkedő szerelemről vallanak. De ugyanakkor mindez csupa szín és csupa elevenség, hódító, tébolyító ragyogás, nemhiába nevezte a különben tartózkodó Kormos egyik versében fogadott apjának József Attilát, ő maga is olybá tűnik verseitől káprázó szemünk előtt, mintha tényleg a Medáliák mögül lépett volna elő, dacosan, vonzón, felejthetetlenül, rejtelmes-meleg, kópés mosolyával, picit hunyorítva; igen, egészen úgy, mint egy manó! Mint egy bűbájos. Mint egy varázsló! És elvarázsolt szavai, leheletfinom rímei, szürrealista képei nyomán azonnal feltámadt szülőhazánknak, a magyar költészetnek egy talán mindig és mindvégig lehetséges, de eddig és ÍGY soha előtte meg nem valósuló tartománya.
..... van ebben a világban valami a középkori vásárok szédítő forgatagából is. Egyáltalán nem véletlen, hogy a költő már süvölmény korában a középkori francia fabulákat fordította és a Canterbury meséket (!).
..... a Tél Normandiában és a Vonszolnak piros delfinek a nagy elveszített szerelmet panaszoló versek közül valók, az elsőben különösen csodálatos a két táj: a normandiai és a szülőföld mintegy összeszikráztatása, s így nemcsak a szerelmi és elsodró bánat feszíti szét a panaszt a nagy ég felé, hanem az el -elcsukló kérdés is: Lébény, hol a te orgonád? – mert egy ponton már nem lehetséges a két vidék összevetése; itt viszont a maga tisztaságában, meztelenségében mutatkozik meg a költő (hm?) paradigmatikus sorsa, és végzetszerű természetességgel csordul telet a lánc...
......a Fehér virágot a költő egyik vallomása szerint nagyon fiatalon, 1948-ban, sorbanállás közben, Radnóti Miklós emlékére írta. Neki ajánlotta; a költő akkor már a bori sírgödörbe hanyatló alakja lehetett számára tehát az "angyali zene"...
......s ha a Fehér virág és a fehér virágok különböző helyzetekben, de a költő ellobbanó életében is követték egymást, és szétporló zuhatagjaikból elszállt a szirom – a tanulság mégis (ám lám!) megmaradt –, ama bizonyos szálló porszemek mégsem hibbantak el! Hogy József Attila Eszméletének tündöklő hasonlatát is idézzük; – ezért is írhatta Kormos néhány évvel fájdalmasan korai halála előtt, afféle vagabundus testamentumként: Poharamban a jég elolvadt / meleg megmondommi a szóda/ aki nem ismer még jöhet / jelentkezzen az idióta...
..... végezetül az N. N. bolyongásai afféle vágáns verses önéletrajz, rímelő aláírás Kormos ránk maradt képe alá: elegáns, pompás és igen: bűbájos...
BOGDÁN LÁSZLÓ