Brasnyó István
Háborús versek
Nincs tanulság
Ebből nem lehet tanulságot levonni.
Régi esemény, világvége kirakata.
Mint nagyra tátott síp.
Egész sípláda sípolása.
Vákuum
Kirojtosodó költemények,
suhogó összevisszaság –
földúlt szavak, ahogy
fölriasztják gyűröttségedet.
Az ég gyűröttsége fölöttünk.
S hangja tojásként összeroppan.
Vákuummal kísérletezem.
A sötétség szirénáival.
Férc
A szabóolló nagyra tátotta csőrét.
Egy kék ér elvész a térdhajlatban.
Teknőc páncélja – nem tudni, miként nyitották föl.
Ez rosszabb, mint a tetőtlen koponya.
Vonó, húrok
Kellett hogy létezzen valami,
ami a látképet fönntartotta.
Valami vonó,
néma húrok,
a tarokk-kártya egy érdekes lapja.
Érthetetlen, hogy lehet
a kalodából nézni.
Ez már civilizáció.
Túloldal
Sohasem volt 32 fogam.
A középkor piacán laktam.
Láttam napfogyatkozást, télvéget.
Nem dőlt el a sorsom.
Vagy épp itt dőlt el a sorsom,
a kietlenség kitérőiben:
Nagy táblaképeket lapoztam.
Azután átmentem a túloldalra.
Vissza se néztem.